Holnap lesz 66 éve – sátáni szám ugye? – hogy a Szovjetunió „Vörös Hadsereg”-nek nevezett hordája befejezte Magyarország közel fél évszázadig tartó megszállását. Könnyem sem hullik, hogy elüldözték innen a korábban megszálló német náci haderőt, egy tőről fakadtak. De elborul a lelkem, ha arra gondolok, hogy azon a napon elvették nagyszüleim jelenét, szüleim és saját jövőmet és ahogy kinéz, gyermekemét is! Kit érdekel bárki egyéni siráma, akkor, amikor az utcán haldoklót tízből kilencen lelkiismeretfurdalás nélkül lépik át? Mert ezt hozták a davajgitárosok, mocskos időket hoztak magukkal!!
Nyomukban ott voltak ellopott nemzeti kincseink, megbecstelenített kislányok, lányok, asszonyok és nagymamák tízezrei, a halott Apor Vilmos, rommá lőtt épületek, városok, magyar holokauszt, gettók és a Gulág. Eltaposták Szent István országát, mindazt, amely 1000 éven át nemzetté kovácsolt bennünket: az egymás iránti szeretet, szolidaritást, megbecsülést. Pár év alatt a házmesterek, besúgók országává váltunk. Mondhatjátok: jaj a legyőzötteknek, nem volt ez másképp a Római Birodalom hadi sikereinek idején sem. Egy valami azonban mégis más volt: nem ruszki helytartót ültettek a nyakunkba, hanem magyarul is tudó, ám nem magunkfajta, moszkovita gazemberek jöttek és az ÁVÓ pincéiben megkezdődött a körömletépés, a kínvallatás, a kivégzések; magukból kivetkőzött állatok irtották a nemzet színe-javát!
1956-ban megpróbáltuk levetni béklyóinkat. Forradalmárjaink még Klebelsberg Kunó iskoláiban tanultak, még kaptak hazafias, vallási nevelést, belőlük nem tudták kiölni azt, ami belőlünk már generációk óta hiányzik… Kíméletlenül eltapostak minket, kíméletlen volt a megtorlás.
Jött a kacsintós fattyú, a tömeggyilkos hóhér, az ő puha diktatúrájával, majd jött az elhazudott, ellopott „rendszerváltozás”, ahol semmi nem változott, kivéve azt, hogy amit korábban tankokkal vettek el tőlünk, most bankokkal teszik. Rabszolgák voltunk, vagyunk és leszünk saját hazánkban, már nem laktanyákban, hanem lakóparkokban élnek rabtartóink. Horthy Miklós óta nem volt ennek a nemzetnek egy tisztességes vezetője és vajon ki képes itt már bármit tenni? Tartás nélküli, zombivá tett, megmérgezett emberek élnek itt, szellemi és fizikai éhségtől szenvedve. De már azt sem érzik, hogy éhesek, jól laknak a VALÓ VILÁGGAL…
Nekem előbb kék, majd piros nyakkendőt kötöttek a nyakamba – végtelenül gyűlöm azokat, akik ezt tették velem, velünk, azzal a nemzettel, amely egykor belakta a Kárpáthazát. Nincs erről mit beszélni tovább. Volt egyszer egy plakát: „Továrisi konyec!” Ma már kiírhatjuk: „Game over Hungary!”