Három heti távollét után – ebből két hetet Székelyföldön töltöttünk – ma érkeztünk haza. Készülök részletes élménybeszámolóra, amelynek az alább olvasható írásom részét képezi majd, de az idő viszonylagos közelsége miatt most elmesélem, hogyan telt Szent István ünnepe a székelyek között.
Több üzenetváltás után, reggel 8-kor szállt le Ágica a buszról Zetelakán, így végre személyesen is megismertük egymást. Fenyéd, Szentegyháza, Csíkszereda útvonalon gyorsan haladtunk Kézdiszentlélek felé, útközben rövid pihenőre megálltunk a Nyerges-tetőn. Hála Székely Gyuri segítségének, pontosan tudtuk a kézdiszentléleki ünnepély kezdetének időpontját, időben érkeztünk. Nagy örömmel láttuk, hogy a falu piros-fehér-zöld díszbe öltözött. A község közepén álló Szent István szobor körül volt az ünnepély: rövid beszédek, koszorúzás, majd elindult a zarándokok tömege fel a hegyre, a Perkői kápolnához.
Egy órát vett igénybe a gyalogút a meredek kaptatón. Felérve álomvilág vett körül bennünket: körben, – mintha egy repülőgép ablakán tekintettünk volna ki – a hegyek ölelte hatalmas medencét láttuk, középen Kézdivásárhellyel. A kápolna mellett felépített szabadtéri oltár mellett elhelyezték a Szent Korona hiteles másolatát, lengtek a piros-fehér-zöld és árpádsávos lobogók. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. A szentbeszédet lehetetlen vállalkozás volna idézni, minden szó, minden mondat, minden gondolat erősítette magyarságtudatunkat, emellett megszívlelendő tanácsokat hallottunk a magyar jövő építésére vonatkozóan is. A mise végén Himnuszainkat meghatódottan énekeltük el.
(Elnézést a felvétel minőségéért – a telefonommal készítettem.)
A misét követően leballagtunk Kézdiszentlélekre, megnéztük erődtemplomát, majd folytattuk utunkat Kézdivásárhelyre. Megcsodáltuk az egyre szebbé váló főterét, Gábor Áron szobrát, a belváros gyönyörű épületeit. Utolsó úticélunk Gelence volt, (az ENSZ által védett) Szent Imre-templomot tekintettük meg – sajnos csak kívülről. Meséljenek tovább a képek…
Itt köszönöm meg @ngienek és Krisztának, hogy távollétem alatt szerkesztették a Pilvaxot! 🙂
Szent István Napja nem tegnap volt, számomra mégis úgy tűnik, mintha néhány perce érkeztünk volna haza… Hála Székely Gyuri kutatásainak, aki erre a kincsre bukkant, a videómegosztó portálon tudósítást láthattok a perkői ünnepségről. De jó lenne jövőre is, újra, együtt…
Várjuk, várjuk…türelmesen:)
Ágica, mi köszönünk mindent, valóban nagyon kellemesen telt számunkra is együtt töltött idő. Azt most nem tudom megmondani, hogy mikor megyünk legközelebb, az idén már biztosan nem. Elképzelhető a Pünkösd, de most az még annyira távolinak tűnik…
Kriszta, nem csodálom, hogy nosztalgikus hangulatba kerültél… én ha tehetném, már ma fordulnék vissza. De kárpótolom magam most a több mint ezer fénykép átnézésével, rendezésével, törlésével :-(. (Ehhez csak annyi magyarázatot fűznék, hogy mivel viszonylag új a fényképezőgépem, ugyanazt a témát többféle beállítással is lefényképeztem, egyrészt, hogy legyen közöttük legalább egy használható, másrészt hogy teszteljem a gépet.)
Azt hiszem először elrendezem a képeket, feltöltögetem (a lassan betelő) Google tárhelyre, emellett írom a beszámolót. Ahogyan azt az időm engedi…
No, nekem aztán tényleg nincs mit köszönni, jobbára én is távol voltam… 🙂
Viszont már az első mondatok után nosztalgikus hangulatba kerültem, a fotók megtekintését követően meg aztán méginkább… Pedig még csak másfél hónapja, hogy hazatértünk Erdélyből. De aki egyszer ott járt, azt fogva tartja… Mennék vissza, már most…
Noh, akkor úgy néz ki én leszek az első hozzászóló.:)
Először is, örülök, hogy szerencsésen hazaértetek.Aztán meg: mégegyszer köszönök szépen mindent , nagyon kellemes napokat töltöttünk el, úgy gondolom:)
Remélem jössztök még valamikor:)