” Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja
Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.”
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”
Lk 19,28-40 „
Virágvasárnapi népszokások
„A középkorban igen sok helyen „dramatikus” módon adták elő a bevonulást. Krisztust vagy az evangéliumos könyv, vagy pedig feszület jelképezte, amelyet zöldellő ágakkal díszítettek. Bártfán a XV. században a virágvasárnapi körmeneten szamárháton ülő Krisztus-szobor is szerepelt.
A virágvasárnapi szentelt barkát, ami Magyarországon a pálmalevelet helyettesíti, a nép szentelménynek tekinti. Göcsejben már szombaton kimentek az iskolásgyerekek „cicamaca ágért” (barkáért) a közeli erdőre. Ez alkalommal a fiúk fekete cukorsüvegből készített csákót tettek a fejükre, felbokrétázták, felpántlikázták, oldalukra fakardot kötöttek. A kislányok pedig fejükön fehér koszorúval jelentek meg az iskolában. Innen a mester (tanító) vezetésével párosan, világi dalok éneklése mellett, ünnepélyesen mentek az ágakat vágni. Miután ez megtörtént, a magukkal vitt ennivalót, többnyire tojást, elköltötték, és valamelyik gazda a hegyen borral kínálta meg őket. A szentelésre szánt „cicamaca ágakat” vállukon, most már valamely virágvasárnapi éneket énekelve vitték hazafelé. A templomot háromszor megkerülték, majd az ágakat odaállították az oltárt környező falakhoz.
A szentelt barkát az egész országban szinte orvosságul használták. Szegeden a család mindegyik tagja elnyelt belőle egy-egy szemet hideglelés ellen. Máshol torokfájás ellen nyelik. A felső-Ipolyvidéken azt tartották, hogy a tavalyról megmaradt szentelt barka és húsvéti morzsa füstje fölött fejjel lefelé lóbált gyerek kigyógyul a szemverésből. Sándorfalván a barkával a haldokló ember feje fölött keresztet rajzolnak, hogy kimúlása nyugodtabb legyen. Privigyén, amikor virágvasárnap a barkát szentelték, és a passiót énekelték, az anyák a templomba vitték a gyermekeiket, akik még nem tudnak beszélni, hogy mielébb oldódjék meg a nyelvük. Ez a hiedelem a jeruzsálemi gyermekek hozsannázásához kapcsolódik. A matyóknál az eladó lányt megveregették barkával, hogy minél hamarabb férjhez menjen. E szokás az aprószenteki korbácsolással keveredett. A palóc Széken, hogy a ló jól menjen: a barka között ostorhegyet is szenteltettek a templomban. Egyes vidékeken, ha valaki a passió alatt a felszentelt barkából keresztet csinált, és odahaza fölszögezte a pajta ajtajára, akkor a tehén tejét hiedelmük szerint nem bírják majd elvenni. Máshol a szentelt barkát a mestergerenda mellé teszik, mert különben a gonoszok megrontanák a tehenet. Eger vidékén, ha virágvasárnap a szentelt barkával megvesszőzik a tehenet, nem fog véres tejet adni. Szegeden, hogy a sertésvészt távoltartsák, az ólküszöb alá szentelt barkát tettek. Az Alföldön sokan a méhkasok alá is tettek, amikor először vitték a szabadba. Úgy hitték, hogy akkor a méhek sok mézet gyűjtenek, és jól rajzanak. Néhol a szentelt barkát porrá égették, és a vetőmag közé vegyítették, hogy a termés jó legyen. Úgy gondolták, bőven termő lesz az a gyümölcsfa is, amely alá a templomból virágvasárnap kisöpört szemétből raktak. A palóc falvakban virágvasárnapi szokás volt a „kiszehajtás”. A „kiszehajtás” lényege, hogy egy női ruhába öltözött bábút körülhordtak, majd, hogy elpusztítsák vízbe dobták, vagy elégették. A mágikus rítusnak tartott „kiszehajtás”, amely eredetileg – a halál vagy a tél megszemélyesítője – ezen a vidéken inkább tréfás jellegű, amely arra utal, hogy vége a böjtnek, elviszik a böjti ételeket, és újra ehetik a sonkát.
Haj, ki kisze, haj!
Jöjj be, sódar, jöjj!
A Nyitra-vidéki magyar falvakban a „kiszehajtás” után következett a „villőzés”. A lányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról-házra, amely szokás egyértelműen a tél kiűzésére, a tavasz behozására utalt.
A virágvasárnap szentelt barka országszerte használatos volt égiháború idején is. Szeged-„fősőtanyán” a barkát ilyenkor szentelt gyertya lángjánál meggyújtották, a kémény alá tartották, hogy füstje eloszlassa a rossz fellegeket. Sándorfalván a barkát vihar, jégverés esetén elővették, apróra vagdalták. A pitvarban fölfordították az asztalt, négy lábára rátették az apróra vágott barkát, meggyújtották, és imádkoztak mellette. Szilágyságban égzengéskor szentelt barkával fültölték meg a szobát veszedelem ellen. Göcsejben a szalmazsákba tették, hogy a villám be ne csapjon a házba. Kéthelyen a virágvasárnap megszentelt „ciróka” (barka) egy részét tűzre tették, hogy füstje megakadályozza a villám becsapását. Másik részét húsvét napján a mezőre vitték, letűzdelték, hogy a jég elkerülje a vetéseket. Ilyenkor mindenfelé térdenállva ájtatoskodó embereket lehetett látni a földek között. Somogyban a barkát sírhalomba tűzték, hogy a vakondok fel ne túrja. A sok légy ellen úgy védekeztek a szobákban, hogy hamuvá égetett szentelt barkát szórtak el kereszt alakban az ajtók és ablakok előtt. Ezt háromszor megismételték, és úgy vélték, hogy most már a legyek nem jönnek vissza. Sok helyen a szentelt barkát a padlásra vitték, vagy az eresz alá tűzték fel, hogy a villámok mintegy meglássák őket, és elkerüljék a házat.
”