I.Találkozás a H1N1-gyel
Manapság sok a dolog. Tényleg járvány van? Vagy a multikulturális globalizálódott világ Patyomkin díszei az erről szóló hírek?
Fekvőbeteghez hívnak. Tizenöt éves kislány. Pokolian érzi magát, majd elég a láztól, mindene fáj, a feje hasogat, a torka kapar, szemén a kötőhártyája erezett, alig lát, megmozdulni is gyenge. A „gyógyító” semmit nem tud tenni, oki kezelés nincs, a lázat lehet csillapítani… igaz, ha nagyon félünk és nagyon óvatosak vagyunk és a gyógyszer-lobby érdekeit keressük, vagy genocídiumtól tartó látomásaink vannak, akkor átgondoljuk: az egyik lázcsillapító kilőheti a csontvelőt, a másik szétroncsolhatja a máj enzimrendszerét – akár egy adag bevétele után is! Térjünk vissza a ráolvasáshoz, de majd nézzük meg utána a halálozási statisztikákat!
Sokan vitatják, hogy egyáltalán van-e járvány. Igazuk van! Bizonyára véletlenül háromszorozódott meg egy hét leforgása alatt a betegforgalom a háziorvosi rendelőkben, vagy emögött is manipuláció áll? Aljas indokból elkövetett iskolabezárások, ezen a héten eddig csak Székesfehérváron három. Koránt sincs ezzel vége!
A fő probléma az oltás. A hatalom, ha valamit el lehet kú… – akarom mondani – bénázni, azt megtette. Megrendel off-shore haverjaitól négymillió oltóanyagot. Mindenki tudja, ennyi nem fog elfogyni. Jönnek a szirénhangok innen-onnan, „tudományos” elemzések, önjelölt virológusok és epidemiológusok szava hallatszik. Nekik is i g a z u k v a n !
Egy dolog nem hallatszik csak: a tudomány, a szakemberek hangja. Egy átlag orvosegyetemen van mikrobiológia, közegészségtan, kórbonctan-kórszövettan intézet. Az infektológia (fertőző betegségek) önálló klinika, ám valamennyi orvosi szakág találkozik a betegséggel, vagy szövődményeivel. A háziorvostól kezdve a transzplantációs szakemberen át mindenkinek vannak tanult ismeretei és saját szakmai tapasztalatai. Könyvtárakat megtöltő tudományos irodalom áll világszerte rendelkezésre. A betegség védőoltással megelőzhető, kivédhető – ez a szakma többségi álláspontja. A szirénhangok pedig elnyomják, a mindent behálózó politikai és gazdasági érdekek hiteltelenné teszik mindazt, amin világszerte szakemberek tízezrei dolgoznak. A roncstársadalom reakciója ? Pánik, félelem, kiszolgáltatottság.
Értelmetlen, megelőzhető halálesetek pedig lesznek. Székesfehérváron is! A felelős? A háziorvos! Miért nem adta be az oltást ?!??!!???!!!????
II. Találkozás a politikussal
Szombaton vadászíjász verseny volt, számunkra Budapesten túl. Kétszer átmenni a városon nem könnyű mutatvány, ám szombat lévén a vártnál simábban megy. Hazafelé megálltunk a kávéáruháznál, ez a fajta egyedül itt kapható. Íjászversenyesen voltunk öltözve. Rajtam terepszínű gatya, bakancs, a nyakamban fekete kendő, a fejemen fekete sapka, rajta oldalt miniatűr árpádsávos zászlócska, az övemen a vadásztőröm… Bendi a szokásos koronás címeres Feszty-körképes fekete kapucnis pulóverében, a fején fekete „Harcos” feliratú sapka, az oldalán szimatszatyor. Ijesztő megjelenésünk ellenére megadtuk a globalizmus eme szentélyének a kellő tiszteletet, csendesen viselkedtünk, beilleszkedésünk jeléül a megvásárolt kávét EC-MC bankkártyával fizettük ki…
Van olyan amikor az ember megérzi ha nézik, pedig türelmesen álltunk a sorban. Egy szempár vizslatta sapkámon az árpádsávot, a hozzá tartozó fehérjehalmaz a híradókból jól ismert politikus volt, aki éppen vásárolgatott a „párjával” – manapság ezt így kell mondani – a másodperc tört részéig összeakadt tekintetünk, majd ő sunyin félrenézett, mintha észre se vette volna sapkámon azt az apró pici ősi magyar jelképet, amely miatt annyit fasisztázott és őrjöngött… Bizonyára arra gondolt, baj van, ha már a drága globalizáció ezen szentélyébe is bejön a csürhe, a csőcselék, a hétköznapi fasizmus. Jaj-jaj! Én meg arra gondoltam, a kávét nem sajnálom tőle, jól megérdemelt, társadalmilag hasznos tevékenysége gyümölcsét élvezi, de azért bízom abban, hogy a börtönben majd a cikóriakávé is ízleni fog neki. Feltéve, ha valaha oda kerül, ahová való.
III.Találkozás az Orwell-i világgal
Vasárnap délután ismét Budapesten. A Kobak klub és a Szent István Bazilikában hatkor kezdődő szentmise között bőven volt időnk egy kiadós sétára. Belváros, Vörösmarty tér, Váci utca, Petőfi Sándor utca útvonalat választottuk. A Deák Ferenc utcában már lógnak a házfalakon a karácsonyi fényfüzérek. Tiszta Amerika – két héttel Advent kezdete előtt… Tökéletesen idegen világ, mintha nem is hazám fővárosában lennénk. Vörösmarty Mihály búsan tekint a az üvegpalotából lett üvegpalotára, ott ahol egykor a lemezgyár tejhatalmú uralkodója székelt, ma divatüzlet: New Yorker. Vasárnap este van, a bolt nyitva, áramlik a tömeg, dől a lé. Sehol sincs már meg a régi üzlet, még a száz évnél idősebb ruhaszövet bolt a Petőfi Sándor utcában is bezárt, az egykor csodálatos, faragott fával berakott kirakat vakon pislog, mindössze egy felirat olvasható: ” FOR SALE „. Elmenekülünk ebből az idegen világból, lelkem közben Székelyudvarhely belvárosába repít és megvilágosodik bennem, hogy miért vagyok otthon, ahol még magyar a szó, magyar a felirat…
Mélygarázs a Bazilika mellett. Én a tudatlan behajtok, de valami más, mint amit az ilyen helyeken megszoktam. Felnyílik egy ajtó, beállok a helyiségbe. Előttem egy monitor, utasításokat ad: álljak előbbre, hajtsam be a tükröket, húzzam be az antennát, tegyem egyesbe a sebességváltót, húzzam be a kéziféket! Szálljak ki!! A padlóra festett lábnyomok jelzik, merre menjünk. Újabb monitor: az érintőképernyőn nyugtáznom kell, hogy a korábbi felszólításoknak eleget tettem. A masina kiköp egy zsetont, mozgásba lendül a gépezet, az autót elnyeli egy láthatatlan rendszer. Fotocellás ajtón át szabadulunk ki a mélyből. Visszafelé bedobom a zsetont, követem a monitor utasításait, behelyezem az ezrest a nyílásba, üzenet érkezik, hogy a hetes terminálon kapom vissza a kocsit. Zörgés, kerregés, kisvártatva felbukkan az autónk, beülünk és elhagyjuk a mélygarázst. Egész idő alatt egyetlen emberrel sem találkoztunk, de kamerák figyeltek mindenhonnan. Szép, új világ…
Este már itthon böngészem a világhálót és a Kobakneten Koltay Gergely mondataira lelek:
„Milyen jó lenne visszatalálni egymáshoz, milyen jó lenne egy jót beszélgetni egy-egy kiállításról, könyvről, színházi előadásról, a családi kincsekről. Ismét készíteni lekvárt, befőttet a téli napokra, kézzel írni leveleket és nem e-maileket küldeni, időt szakítani egy-egy közös kirándulásra, szóval úgy igazából emberként élni.”
Valóban jó lenne. Rajtunk múlik!