Nagy öröm ért ma reggel: Kohus Peti barátom meglepett néhány fényképpel, amelyek az augusztus 18-i somorjai Kormorán hangversenyen készültek. Akkor amikor riasztó híreket hallunk északról, szívet melengető érzés látni, hogy a Kormorán elvitte az összetartozás üzenetét a gúnyhatáron kívül rekedt testvéreinknek. Ezeken a koncerteken a kimondott szó, az ősi dallamok új, bővebb értelmet kapnak. Ha mi – csonkaországiak – koncertről koncertre megtelünk hittel és reménnyel – akkor vajon mit érezhetnek azok a testvéreink, akiket bírság fenyeget, ha anyanyelvükön szólalnak meg?
Köszönöm Peti a képeket, nagy örömöt szereztél velük mindannyiunknak.
Teljes szívemből egyetértek a felvidéki Kormorán koncertekkel kapcsolatosan nyervivel.
Igaz,mint közönség,másak vagyunk,visszafogottabb természetünk van,de amint feloldódnak a gátlások,amihez Gergő és a nyolc zenész első taktusai,mint varázspálca érintése,hatnak ránk,onnantól kezdve kerít minket hatalmába az egyétartozás csodálatos érzése.
Sokszor volt szerncsém eme csodában részt venni.A legemlékezetesebb hangversenyeim a koloni (tavaly,nyár vége)és az alsószeli-beli fellépés az idén.
Sajnos,mint sok más koncertre, Dunaszerdahelyre se mehettem el.Belső forrásból hallottam,a közönség is fantasztikus volt és kedvenceinkre ez nagyon jó hatással volt,ők is jól érezték magukat a színpadon.
Ezek szerint ez az erő oda-vissza múködik.
Felvidékiként is csak a saját nevemben tudom elmondani azt, hogy mit is érzek, ha eljutok egy Kormorán koncertre: maga a csoda. Visszaadja az embernek az összetartozás érzését, a reményt, hogy nem vagyunk elfeledve és hogy ők kilencen a zene erejével igenis harcolnak értünk, szeretnek bennünket. Igazából nem is lehet ezt röviden körül írni…