Circus Hungaricus

 Szerző: - 20:24  Vélemény?
jan 182010
 

Circus Hungaricus címmel jelent meg Hobo legújabb albuma 2009 őszén. Földes pályafutását, művészetét sokféle módon értékelik: lehet azon fanyalogni, hogy nem tud énekelni, lehet Mick Jagger imitátorként gúnyolni, lehet exhibicionista majomnak titulálni, ám lehet szeretni is … egyet nem lehet: nem odafigyelni rá! Magasan szárnyalt, mikor Deák Bill Gyulával énekelt együtt, temették mikor szakítottak, közben megalkották a magyar rocktörténet minden bizonnyal egyik legértékesebb alkotását, a Vadászatot. Földes mindig képes újítani, a XXI. század első évtizedének egyik legjobb zenealbumát jelentette meg tavaly.

hobo

“Ez az a lemez, amit száz év múlva (valamilyen hanghordozó formában) oda lehet majd adni az utókornak, ha arra kíváncsiak, milyen is volt a 2000-es első évtizedvég.

Imádtuk a Hobo Blues Bandet a nyolcvanas évek legelején (is). Gimnazistaként ott voltunk minden koncertjén a csapatnak, amikor Szolnokon jártak, kívülről fújtuk a dalaikat. Máig meghatározó élmény a Kopaszkutya című film szolnoki bemutatója, amit az akkori Vörös Csillag(!) moziban tartottak, majd utána a tiszaligeti Sportcsarnokban a dupla Hobo Blues Band és P. Mobil-koncert. Nagyon fontos lemezeket készített a HBB, ami akkoriban a Vadászatban teljesedett ki. Utána is jöttek sorra a lemezek, mind ott sorakozik immár CD alakban a polcomon, de tény, hogy sajnos a kilencvenes évek közepétől már nem ütöttek akkorát a HBB-lemezek (persze szigorúan véve csak önmagukhoz mérten, más csapatok boldogak lettek volna még ilyen anyagokkal is!), kivéve talán a legutóbbi Senkifalvát. Hobo maga is eltévedt, mintha nem inspirálta volna túlságosan ez a kifordult világ, s inkább a párkapcsolati (nő-férfi viszonya) témákra helyezte a hangsúlyt. Az I Love You Budapest szóló CD-je ettől függetlenül szerintem nagyon figyelemre méltó volt, ma is szívesen hallgatom. És akkor most, egy tavaly év végi nagyon sikeres Papp László sportcsarnokbeli koncert és a Vadászat lemez újrafeldolgozása után, a csapatát szélnek eresztve, előállt egy olyan művel, amit majd kézről kézre kell adni az utánunk jövőknek.

A Circus Hungaricus lemeznek már a borítója sem valami szívmelengető. A kibelezett madárijesztővel, az elszáradt napraforgótáblával, a lehajtott fejű növényekkel, a háttérben a fakó piros-fehér-zöld csíkos cirkuszsátorral (Hobo egyik kedvenc terepével, a bohócokkal és a bolondok személyével együtt, hogy a csavargókat már ne is említsem), amely maga lenne a Circus Hungaricus, no és a sötét tónusú égbolttal, a vihar előtti „csenddel” — több mint baljóslatú kép (Juhász Balázst dicséri a művészi kivitelezés). És ehhez igazodva maga a korong sem tartogat számunkra túl sok vidámságot. Sőt! Végighallgatva a CD-t, az anyag katarzist hoz, feloldozás nélkül, felkavar, időnként megijeszt, máshol simogatja a lelket, elgondolkodtat, odafigyelésre késztet (sokszor hallgatok úgy zenét, hogy közben még olvasok is — no ezt Hobo-, illetve HBB-lemezzel sosem tehetem meg, mert oda KELL figyelni a szövegekre, a mondanivalóra), tükröt tart elénk és megrettent: ilyen korban élünk tényleg? Egy sötét, lelketlen, értékvesztett, a politika által szétszakított, az értékek átadására oda nem figyelő, gyáva, elaljasult, mindenkit kifigurázó korban? Hát minden remény elveszett? Amiről például a Késő van már című tétel szól a lemezen? Vagy a szemfényvesztőké lett minden? Amiről a Cipolla lovagban szól hozzánk Hobo? Az üres és kilúgozott tévésorozatoké? Amiről a Sorozatlövő nagyon találó dalában esik szó? Ki kel itt fel a ránk kényszerített mocsokból, és veszi át a stafétát a fiatalok közül? Bolond lett a bölcsből, szól a címe a „dalnak”, mert itt már odavan minden ebben a kifordult világban, a hit, a meggyőződés, csak Madárijesztők vagyunk, akik még örülnek, hogy élnek. Nagy vihar jön, énekli Hobo, figyelmeztet a csavargó és legtöbb sorával, dalával a lemez.

Megnyugvást csak itt-ott lelünk, mint a például Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának című gyönyörűséges dalban, ahol azért a remény is felbukkan, vagy ott van a Vén marhák, azon zenészek, akiket már leintenek a fiatalok, hogy ugyan mit akarnak még: nos, semmi egyebet, csak játszani még, mert ezt tették egész életükben, több-kevesebb sikerrel. Ez a dal egyébként egyben alcíme szerint tisztelet a Led Zeppelinnek, és valóban, egy kis Kashmir-dallamot kapunk is a szám közepén. A CD egyébként a Circus Europa című számmal indul (miközben visszanyúl kezdő dallamában és szövegében a Közép-európai Hobo Blues 2. című számhoz, a nyolcvanas évek legelejére), hiszen ott vagyunk már, Európában, annak is az uniójában, de mégsem érezzük magunk jól: mindenkinek valami fontos poszt jutott, nekünk, magyaroknak csak a vécés néni szerepe. A CD utolsó előtti számában pedig a Circus Hungaricusba jutunk el (el Európából?, kérdezhetnénk), ahol hol az Örömóda szól (az EU himnusza), hol a Himnusz, mikor éppen melyikre van szükség. Azért a zárótétel, a Kisember a maga kiszolgáltatottságával, lenézettségével, alázatával, pénztelenségével megmutatja, hogy Hobo mint mindig, kinek a pártján is áll… És még emeljünk ki egy dalt a 15 közül (bár mindegyik egy-egy csodálatos darab), A bolondok hajóját, amelyben Hobo lemezen először duettet énekel egy énekesnővel, aki nem más, mint Rúzsa Magdi. Egybeér, összesimul a hangjuk, mintha nem is először tennék ezt — és teszik közösen a lemez egyik legjobb felvételévé a dalt.

A súlyos mondanivalóhoz, a korrajzhoz illően a zenék is telitalálatok. Zeneszerzőként a nagyszerű gitárost, Madarász Gábort, Madit (aki játszott a Mex együttesben, majd Ákos, illetve Rúzsa Magdi kísérőzenekarában, és írt már több filmzenét is) választotta maga mellé Hobo. Nem tudom, hogy csinálta, de Madi kiválóan ráérzett arra, amit ezek a dalok hordoznak, és a zene is átadja ezeket az érzéseket. Bluest alapjában véve szinte nem is találunk a lemezen, vagy csak „metálosított” formában, annál inkább kemény, rockos témákat, zseniális hangszerelésekkel. Nem maradunk persze olyan játékosság nélkül sem, mint a reggea (Sorozatlövő), a Kisember Hobótól talán kissé szokatlan ír-folkos népzenei alapja, vagy a Circus Europa és a Circus Hungarica valódi cirkuszhangulata. Sziporkázó ötletesség, remek szólók, Hobo verseire rászabott, vele egységet alkotó zenék, merész megoldások jellemzik a közös munkát, visznek előre számról számra. Ne felejtsük el persze megemlíteni a közreműködő zenészek névsorát sem Madin kívül: Hoffer Péter dobolt, Kovács Barnabás játszott a basszusgitáron, Sánta Gábor gitározott és vokálozott, Nemes Zoltán pedig a billentyűs hangszereket szólaltatta meg.

Hobo 64 éves. Nem mintha ez valamit is számítana nekünk, de lehet, ilyen életkorban már a zenészek döntő része túl van a legfontosabb lemezein, munkáin. És bár igaz, hogy Hobo számtalan fontos anyagot tud felmutatni eddigi pályafutásából (mondhatni, szinte minden albuma, előadóestje, koncertje, könyve az volt), szinte elképesztő, hogy még mindig feljebb tudja emelni maga számára is a lécet. Mert ez az album benne van nemhogy az év, de az elmúlt évtized öt legfontosabb és legjelentősebb lemeze között. Ha meghallgattuk, csak ülünk döbbenten, és újra és újra meg akarjuk hallgatni.”

A hanglemezkritika forrása.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..