Kerékpáros körutunkat eredetileg nyári szabadságunk harmadik hetére terveztük, de féltünk a hőségtől, abban maradtunk, majd ősszel… Igen, de a nyárnak nem akart vége lenni, mintha nem tudta volna, hogy szeptember van, becsöngettek, itt maradt még egy kicsit… Szeptember harmadik hétvégéjének közepén emelte kalapját és búcsúzott, még könnye is hullott.
Nem vagyunk rutinos bringások, bár nyár elején Bugacon már kóstolgattuk a kerékpároséletet, ízlett… kellett azért ehhez még Kohus Petiék példája, Megyeridoki tanácsai, mi tagadás, a képernyő előtt, sok-sok országúti körverseny végigszurkolása. Mert bringázni jó, s ez most fényesen beigazolódott!
Sok előkészületet nem tettünk, elvittem a kerékpárokat szervizbe, megnéztem a térképen, hogy a körutat hogyan lehetne nagyjából egyforma távolságú szakaszokra osztani, mikor ez megvolt, foglaltam szállást. Az okostelefon hasznos is lehet, vannak olyan alkalmazások, amelyek szinte műszerfalként szolgálnak, látható a térkép, a megtett távolság, az aktuális sebesség; még útvonalat is lehet tervezni segítségükkel. Én a Runtastic alkalmazást választottam, de használhattam volna akár az Endomondo, akár a MapMyRide nevűeket, sok egyéb mellett. Nagyon hasznosak, túl a felsoroltakon, még regisztrálják az útvonalat és feltöltik a világhálóra is. Persze nem árt, ha van az embernél térkép, valamint telefontöltő. Vettem szerszámkészletet, tartalék belsőt a gumikhoz, pumpa, kerékpárzár már régebben megvoltak. Mivel nem csillagtúrára indultunk, kellett poggyásztartó, nagyon praktikusakat kaptunk kölcsön. 2016. szept. 16-án reggel indultunk el, Kapuváron, barátaink udvarában hagytuk az autónkat, majd nyomás, két keréken gurultunk tovább!
Első nap, Kapuvár – Pátfalu
Kapuváron belül, majd attól északra, mintegy 7-8 km-t tökéletes kerékpárúton haladtunk, onnan az alsóbbrendű utakon megszokott minőségűn tekertünk egészen a gúnyhatárig. Pomogynál (Pamhagen) mentünk át, az osztrákok ellenőrizték a belépő autókat, mikor a határőr látta, hogy fényképezni szeretnénk, mosolyogva odajött, felajánlotta, hogy elkattintja a gépet. 18 km volt mögöttünk, egy óra kellett hozzá.
Átmentünk Pomogyon, az országutat tökéletes kerékpárút követte, majd Mosonbánfalvánál (Apetlon) elkanyarodtunk a „Tó-csücske” (Seewinkel) felé, mert természeti szépségeket ígért a Nemzeti-park. Nem okozott csalódást, megérte az 5 km kerülőt. Illmicnél (Illmitz) értük el a tópartot, előtte egy csodálatos kápolna árnyékában hűsöltünk. Innen már nem volt sok hátra első szállásunkig, Pátfaluig (Podersdorf am See), ám közben háromemeletes kilátótoronyból gyönyörködtünk a tájban.
Szállásunk a strand főbejáratától 50 m-re volt, kaptunk egy-egy Őrvidék-kártyát, ezzel ingyen bemehettünk. Én azonnal fürödtem, a víz mint a Balatoné, tiszta, selymes, kellemes hőmérsékletű volt, igaz lassan mélyül, és nagyon kavicsos, de a nagy hajtás-tekerés után hatványozottan felüdített. Hitvesem fürdőruha hiányában csak térdig frissítette magát.
Alkonyodott, elindultunk sétálni. A világítótorony ikonikus jelképe Pátfalunak, mellette kikötő. Elsétáltunk a falu központjába, ettünk bécsi szeletet (amely klasszikus recept szerint, borjúból készült), majd beültünk egy roppant hangulatos borozóba, ahol öt vörösborból álló borsort kóstoltam. Volt két évjáratú Zweigelt, és Merlot, valamint egy számomra ismeretlen nevű Szent Lőrinc szőlőből készült tétel. Nem voltak rossz borok, utólag sajnálom, hogy nem fehér sort kértem, nálunk Villány, Szekszárd magasra teszi a mércét, s ez az őrvidéki borvidék sokkal északabbra van. (A „Zweigelt” amúgy megér pár mondatot, majd hozzászólásként leírom.)
Innen már csak egy remek fagyizás maradt, fáradtan tértünk nyugovóra. 51 km volt a hátunk mögött! A fényképeket ezúttal feliratoztam, érdemes átlapozni azokat!
Második nap Pátfalu – Fertőmeggyes
Ahogyan az időjósok jelezték, reggelre beborult, lehűlt az idő. Szakadó esőre volt vészforgatókönyvünk: hajóval Pátfaluról Fertőmeggyesre, de erre nem került sor! Kilenckor indultunk, először a tó északi oldalán fekvő Nezsider (Neusiedler am See) mólójára tekertünk, majd Fertőszéleskút (Breitenbrunn) magasságában ismét letértünk a tóhoz, innen már nyugati oldalán, dél felé haladtunk. Tőlünk jobbra lankás dombokra, varázslatos szőlőültetvények sorai kúsztak fel, javában tartott a szüret, bal felől időnként eltávolodtunk a tótól. Jöttek-mentek a bringások. 30 km-t tekertünk Rusztig, élvezettel gurultunk be a kisvárosba, ahol már sokszor jártunk korábban is, a hely a gólyák és borok hazája. Innen már csak öt kilométer laza tekerés volt hátra Fertőmeggyesig (Mörbisch am See), 200 m-re a gúnyhatártól volt a szállásunk, amint begurultunk az udvarba, óriási zápor kerekedett.
Ameddig szakadt, pihentünk egy jót, majd elsétáltunk vacsorázni; a tóra néző hatalmas teraszunkról, egy üveg fehérburgundit elszopogatva néztük, ahogyan a Trianonban nekünk hagyott egytizednyi vízfelületen úrrá lesz az éjszaka. 62 km volt mögöttünk.
Harmadik nap Fertőmeggyes – Kapuvár
Akár délről is megkerülhettük volna a tavat, de eleve úgy terveztük, hogy hajóval térünk vissza Illmicbe, majd a már jól ismert úton vissza, Kapuvárra. Az Őrvidék-kártyának köszönhetően a hajójegy árának felét elengedték, nagy a bicajosélet, a ladikhoz utólag hozzátoldott fedélzetre állítottuk a kerékpárokat. Mögöttünk hagytuk Meggyest, karnyújtásnyira délre Fertőrákos templomtornya fehérlett, feltűnt a meggyesi szabadtéri színház, amely színpadja a tóra épült; ahogy haladtunk középfelé, megláttam a soproni tévétornyot, gondolatok fakadtak…
Eszembe jutott, hogyha nincs Prónay Pál, Francia Kiss Mihály, Maderspach Viktor és bajtársaik, a Rongyos Gárda hősiessége, hogy fegyverrel szállt szembe a trianoni diktátum következményeivel, kicsikarva a népszavazást, amely azt eredményezte, hogy Sopron a Hűség Városa lett, akkor ma Sopront Ödenburgnak hívnák, s magyar szó, emlék ugyanannyira nem lenne, mint az egykor hazánkhoz tartozó Fertő-tó körüli településeken. „Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad” hallottam lelkemben Nyerges Attila énekét; igen Székelyföldön ezt érzem, Felvidéken már kevésbé, de még mindig, Őrvidék azonban elveszett. Sehol egy magyar emlék, egy magyar felirat, egy magyar szó! Igen a felszolgáló és a fagylaltos magyarul beszéltek, de ők átjárnak ide, idegenbe. Metternich, Haynau utódai hatékonyabbak voltak, mint az oláh diktátor… Népszavazás… Ha van áthallás napjaink feszítő gondjai és az egykori eredményes népszavazás között, ha Trianon helyére Brüsszelt írjuk, tudjuk mit kell tennünk október 2-án! Ha ez kevés lesz, a Rongyos Gárda szellemisége is újra feltámadhat !
Hajózzunk békésebb vizekre… Illmic után kissé eltévedtünk. Bár a B10-es kerékpárút jól van táblázva, az alternatívákat nem igazán jelöli, véletlenül a már odafelé bejárt kerülőútra tértünk a „Tó-csücske” felé… Itt még nem volt vészes a szembe fújó szél, de a gyúnyhatáron átkelve már annyira erős erős volt, hogy a Kapuvárig hátralévő 16 km-t szenvedve tettük meg. 48 km-t hajtottunk. A háromnapos út összesen 161 km volt!
Megérkeztünk, barátaink finom ebéddel vártak. Felpakoltuk a bringákat az autó tetejére, elindultunk otthonunk felé. Ha valaki megkérdezné, hogy legközelebb mikor mennénk, ha lehetne, akár holnap! Új szerelem született, amíg bírunk tekerünk…
4 hozzászólás - “161 kilométer két keréken a Fertő-tó körül”
Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
„…amíg bírunk,tekerünk.Új szerelem született.”
Jobban nem lehetne jellemezni egy sikeres bringatúrát,csak ezekkal a gondolatokkal.
Visszaolvastam a beszámolót,volt rá okom.
De ezen kívül energiát adott a beszámoló,Doki.Remélem mi is legalább ennyire jól fogunk szórakozni a Fertő -tó körüli túránkkor.
Ami miatt írok,egy megjegyzés lenne a Szet Lőrinc,vagy Szent Lőrinci tételhez.Már a legutóbbi látogatásotokkor meg akartam kérdezni,Doki,ismered-e a szőlőt,esetleg odahaza hogy nevezhetik ezt a fajtát.
Ugyanis itt a Felvidéken,a Fehér Kárpátok lábánál gyakori termesztéssel ír az a fajta és megjegyzem kiváló zamatú borok készülnek ebből a szőlőből.Ha valakinek nagyon fanyar a Kékfrankos vagy a Zweigelt(trebe),remek változat a Szent Lőrinc.Gyümölcsösebb,illatosabb,de elég testes karakterrel jellemezhető ez a tétel,persze évjárattól és vidéktől függően.
Én a már fentebb említett borvidékről preferálnám a választást-feltételezem,hogy ha erre jársz,Doki ,megkockáztatsz egy palackot beszerezni.Svatovavriencké-ezen a néven kell keresni a polcokon.
Ha esetleg én megyek előbb felétek,viszek egy palackot.
Pár gondolat, kiegészítésül.
Ebédlőnk falán reprint Magyarország (Monarchia) térkép lóg, Bécsben vettük, még soproni nászutunk idején. 1890-ben adta ki Gustav Freytag. Megnéztem: a jelenlegi német helységneveknek nyomuk sincs! Kivéve Neusiedler am See-t, valahogy „Nezsider”-t olvasva, nem tűnik magyaros hangzásúnak (bár így is szerepel rajta). Van egy másik reprintem is, „Magyarország Borászati Térképe”, sajnos ezen évszámot nem találtam, de a történelmi Magyarországot ábrázolja, magyar kiadású, ezen is kizárólag magyar helységnevek olvashatók. Na ezért nem akartam egynél többször leírni a német neveket…
Bár lehet, a kérdés ennyire nem egyszerű. Jól tudjuk, hogy a szőlőművelésben és borászatban szinte valamennyi borvidékünkön kulcsszerepük volt a németajkú gazdáknak. Sopronban a a Poncichterek békességben éltek – élnek – a magyarokkal, valószínűleg a Fertő-tó körül is vegyes volt a lakosság. Meggyesen láttunk egy emlékoszlopot, az 1700-as évek végén állították Szent Lőrinc emlékére, majd többször restaurálták, ám úgy tűnt mindig német felirat lehetett rajta. Így volt ez az út menti feszületeken is. Azt viszont nehezen hiszem el, hogy semmiféle magyar nyelvű emlék nem maradt, legalábbis mi egyet sem láttunk ezek közül.
Akkor lássuk a Zweigelt kérdését! A zweigelt vagy kék zweigelt vörös szőlőfajta, amelyet az osztrák Dr. Fritz Zweigelt a Kékfrankos és a Szent Lőrinc fajták keresztezésével nemesített ki 1922-ben az ausztriai Klosterneuburgban. Nálunk is vannak szőlőfajták, a nemesítőjük nevét őrizvén. Zweigelt úr nemesítése nagyon jól sikerült, nevét is megőrizte a fajta, amely szép karriert futott be, például Szekszárdon a Sebestyén pincészet Indigó fantázianevű bora, a legjobb Zweigelt, amelyet valaha ittam. Házasításokhoz is kiváló.
Egyetlen hajszál került a levesbe! Herr Zweigelt, Adolf Hitler birodalmi vezér és kancellár feltétel nélküli híve volt, kezdetben besúgóként tevékenykedett, majd szép katonai- és pártkarriert futott be…
Ausztriát is megszállta a Vörös Hadsereg – nem is értem miért takarodtak ki egy idő után, pedig az osztrákok még forradalmat sem csináltak -, bár a nemesítés jól sikerült, a név bevésődött a köztudatba, a jó osztrákok bíztak a feledés homályában, Zweigelt úr múltját a szőnyeg alá söpörték, nem nagyon emlegették. Talán akkor vagyunk PC (politikailag korrektek), ha mi sem bolygatjuk a kérdést, maradjunk abban, hogy nemzetiszocialista múlt nélkül is remek szőlőnemesítés sikeredett.
Mi pedig zokszó nélkül cipeljük azt a keresztet, hogy nekünk nem szabad Hóman szobrot állítanunk, Magyarországnak a PC márványba vésett kötelem…
Örömmel!
” Ha valaki megkérdezné,hogy legközelebb mikor mennénk,ha lehetne,akár holnap.”
Ebben a mondatban minden benne van,ami a kerékpározást (és minden más hasonló hobbit) azzá teszi,amiért szép,amit ad az embernek,amiért csináljuk.Remek túra volt,jó választás és három napra szétosztva tökéletes táj- és helyi ismeretekre adott lehetőséget.Gratulálok a megtett távhoz is,161 km három nap alatt szép teljesítmény.Most már bátran belekezdhetek megszervezni egy esetleges kétnapos csallóközi túrát a jövü évben számunkra,úgy 110-120 km-es távra,szombat vasárnapra.