Nem tudom, helyes volt-e a majd’ egy hónapig tartó záróra, de akárhogy is, túléltünk már egyet-mást, folytassuk, vagy legalábbis játsszuk el, mintha folytatnánk… Egy zenekar életében, új album megjelenése mindig mérföldkő, többé-kevésbé lezár egy korszakot, nyit egy újat. 2012-ben jelent meg az Ismerős Arcok utolsó sorlemeze, bár közben születtek új korongok, de ezeken a korábbi alkotásokat hallhatjuk átdolgozva. „Csak a zene” kizárólag új dalok gyűjteménye.

Hagyománnyá vált, hogy annak megjelenésekor, a zenekar dedikálja új albumát. Idén a Mozaik Teaház galériája fogadta be a zenekar tagjait és közönségüket. Mi már a kezdetek kezdetén, 16 órakor ott voltunk, gondolom 19 óráig sokan éltek azzal a ritka lehetőséggel, hogy dedikált albumot birtokolhassanak.
Nagyon örülök, hogy hitvesemmel ott lehettünk, úton hazafelé máris megkezdődött az album ronggyá hallgatása, azonban korainak gondolom, hogy bármit is írjak, akár csak az első benyomásokról. Tudjuk, hogy az Ismerős Arcok mindig mívesen kidolgozott, kiérlelt alkotásokat jelentet csak meg, amelyek teljes befogadásához hetek, hónapok, egyes esetekben akár évek kellenek. Alighanem az október 30-i lemezbemutató koncert után lesz érdemes akár „első benyomások” szintjén visszatérni az albumhoz.

Hatósági inzultus érte az Ismerős Arcok zenekart Sepsiszentgyörgyön tartott koncertjén! Ilyen és hasonló híreket nem szívesen osztok meg, jó lenne, ha annyi gondunk bajunk közepette, nem zaklatnák lelkünket!
Elhiszem, hogy a bukaresti tragédia után jobban figyelnek a hatóságok a rendezvényekre, de ebben az esetben ez semmi más nem volt, mint a hungarofóbia undorító megnyilvánulása. S a zenekar szavaival élve, megkérdezném halkan, ez Európa?
Mi pedig várunk egy részletes koncertbeszámolót! 🙂
Jaj de jó, hogy csak átmeneti volt a záróra! 🙂
Pécsre 10-én jön a zenekar, már csak egy hetet kell várnom, hogy megvehessem én is az új lemezt. Bevallom, a koncerteken így-úgy készített amatőr felvételek nem nagyon szoktak lenyűgözni, új dalokat nem szívesen hallgatok így, hiába találkoztam már többel is közülük a youtube-on, általában egyiket sem hallgattam végig, ezért nekem újdonság lesz csaknem az egész. Várom nagyon a lemezbemutató koncertet, régen is voltam ismerős Arcokon!
IRIGYELLEK!!!Mer má magvan…