Régen ültem le ennyire nehéz szívvel koncertbeszámolót írni… Volt egy generáció, csövesfarmer, alföldipapucs, szimatszatyor, flaneling… gyakran baboskendő. Még sokkal inkább kamaszok, mint ifjak voltunk, a Mobil, a Rícse, a HBB, egy ideig a Piramis, sokszor a Mini, kevéssel később az Edda… szinte rituálé volt elmenni egy-egy koncertre, Budapesten leginkább az Ifiparba.
Előtte egy csövescsinzánó (1 l almabor + 1 dl Diána sósborszesz) megalapozta a hangulatot. Az Illés, Omega, Metró trió gyakran már nem, az alternatív zenekarok akkor még nem elégítették ki igényeinket, (igaz utóbbiak akkoriban talán nem is léteztek). Időben a 70-es évektől a 80-as évek közepéig tartó időszakról beszélek. Számomra a csúcspont és talán a korszak lezárása, a Fekete Bárányok koncert volt, ahol tízezrek előtt muzsikált a P.Mobil, Beatrice és a Hobo Blues Band, ha jól emlékszem talán a Bizottság is előadott 1-2 opust.
Mocskos idők voltak a kádári hétköznapok – az „ünnepnapok” (Március 21, Április 4., Május 1. November 7.) még mocskosabbak voltak -, de a koncertek legalább két-három órákra kikapcsoltak bennünket. Csak azért bírtuk, mert fiatalok voltunk, életerővel felvértezve. Szinte mindannyian a tiltott gyümölcsre, az annyira szabadnak gondolt Nyugatra vágytunk (ma már tudom, óriásit tévedtünk!), ám a vasfüggöny hermetikusan zárva volt. Az éteren a Szabad Európa Rádió, a nyugati megyékben fogható osztrák tévéadások, fellazították a rendszert, az „aczéli kultúrpolitika” – szerintem tévesen – hatalmas veszélyt látott a felsorolt bandák tevékenységében. A szellem kiszabadult a palackból, tiltani nem lehetett már, tűrni nem akarták… így azután belülről rohasztották, ráküldték a zenekarokra és a közönségre is besúgóikat, kötetnyi anyagok születtek még arról is, ha Nagy Feró a koncert után lehúzott egy üveg Kőbányait. Ha másként nem ment a rohasztás, hanglemezek nem, vagy csak nagyon kemény engedmények, kompromisszumok árán jelenhettek meg; ha egy zenekar – esetünkben a P. Mobil – már túlcsordult a toleranciaküszöbön, akkor csináltak egy-két szupergrupot (Dinamit, LGT), a Mobilból elvitték az énekest, Vikidál Gyulát.
Igen ám, de Lórit keményebb fából faragták annál, hogy feltegye a kezét és állást keressen mondjuk a lámpagyárban. Soha nem fogom elfelejteni azt a koncertet az Ifiparkban, amikor először lépett Tunyogi színpadra a Mobillal! Lóri valami olyat mondott, hogy „fél éve kaptunk egy övön aluli ütést, de felálltunk„. Perpetuum mobile, a zenekar szekere futott tovább.
Azután ledobtam a csöves farmert, elszakadt az alföldipapucs, szemétbe került a szimatszatyor, (a baboskendő még megvan), véget ért egy korszak. Talán egyszer-egyszer a tagcserékkel mindig újabb és újabb felállásban játszó zenekar ellátogatott Pécsre, de ez az időszak már nem hagyott mély nyomokat bennem. Minden emlékké szelídült, van 2-3 mikrobarázdás lemezem – köztük a Honfoglalás szvit – de nincs min lejátsszam azokat.
Törzsvendégeink tudják, hogy Csókakő szívem csücske, szeretném, ha hamvaimat ott a Vértes és a Bakony között kapná fel a szél… Többször írtam Ismerős Arcok koncertekről, hiszen a Vár alatt remek szabadtéri színpadot építettek. Örömmel olvastam, hogy fellép a P. Mobil, nagy izgalommal készültem több évtizednyi távollét után erre a koncertre.
Sajnos Schuster Lóránt zenekarvezető nem állhatott színpadra, egész nyáron nélkülözte a zenekar a Főnök jelenlétét. Ha valaki nagyon kíváncsi ennek okára itt megtalálja… Jobbulást Lóri!
A koncert remek volt! Kiváló hang- és fénytechnika mellett szóltak a dalok, melyek kétharmada a régi jól ismert szerzeményekből állt, egyharmaduk új volt, közöttük olyanok, amelyek a még meg sem jelent új lemezről szóltak. A régi dalokat együtt énekelte a szépszámú közönség a zenekarral, sokan voltak az én korosztályomból, ahogy megszólaltak az énekek, úgy törtek fel az emlékek, idéződtek fel az elfelejtettnek hitt refrének. Azt gondolhatnátok, hogy nosztalgiakoncerten voltunk, de nem, ezek a dalok ma is pont annyira aktuálisak, mint néhány évtizede. Igen, jól érti aki érti: időtállóak, nem csak értékük miatt, hanem azért, mert semmi sem változott! Amikor véget ért a másfél óra varázslat, elgondolkodtam, hogy jó lenne-e 30-40 évvel fiatalabbnak lenni? Nem, nem lenne jó! Az lenne jó, ha már végre véget érne minden!
Azért ha lesz még P.Mobil koncert, jó lenne újra ott lenni! Ha az Égi Zenekar előtt, akkor is, de talán idelenn is…
***
A fényképek minőségéért elnézést, azt gondoltam, hogy feltöltött fényképezőgépet vittem, tévedtem, így maradt pár olyan, amit a szemétre való okostelefonommal készítettem. A videók közül az utolsót ajánlom figyelmetekbe, a másik kettő hangminősége csapnivaló. Ez van.
Ha a lemezkiadásnak annyi,akkor bajban leszek,mert én nem tudok ilyen-olyan letöltéseket véghez vinni.A mentésről már nem is beszélek…A fülhallgatóhoz meg már öreg vagyok ás veszélyesnek tartom a lakáson,udvaron kívül…nem jönnek át más hangok,pl.a motorzaj,ha az utcán vagyok.
Az IA lemezek borítói (is) önmagukért beszélnek.Szeretem,ha tudom,miről szól a dal,mi van a hátterében,a magyarázatok megtalálhatók bennük.Szövegekkel akár egy verses füzetet is magukba foglalnak.
Nem ide szól,de mégis zenével és lemezzel függ össze az infó:a napokban fog megjelenni az új Pink Floyd album.Igaz a dalok nagy része már az utolsó lemez kiadásakor meg volt,de még nem voltak sose feljátszva,kiadva.
Türelmetlenül várom a lemezt!
Nincs ezzel a megjelenési formával semmi gond, csak nem mondható szokványosnak, azt hiszem, így az ÁFA tartalma is alacsonyabb. A másik aggályom, hogy az újságos standokon pörgés van, ha kifut egy kiadvány, új kerül a helyére. Vajon az említett album meddig lesz kapható? Árban teljesen rendben van, így elérhető nem érdemes másolgatni.
Említetted az IA albumokat. Ezek közül nagyon soknak a borítója is érteket hordoz, olyan a grafikája, hangulatilag utal az album tartalmára (L. Lélekvesztő, vagy Kerítést bontok.)
Nem akarok huhogni, de azt hiszem a hagyományos lemezkiadás a végét járja. Míg az IA jubileumi albuma – tudtommal – Székesfehérváron nem kapható, a telefonra letölthető 8 Euróért, vagy az S. nevű „applikációval” havi 5 Euró átalánydíjért (szinte) bármilyen album egy hónapig korlátlanul hallgatható.
Baromi messze vezet ez, de ha telefonon nyomom, nyilván fülessel teszem. Így is egyre inkább izolálódunk, a füles pedig kizárja a hangokat. A gyerekek már nem is beszélnek telefonon, chateken pörögnek.
Nem voltak rosszak azok a csövescsinzánós, ifiparkos bulik, mikrobarázdás hanglemezek, kazetták… Így változik a világ, digitális forradalomban élünk, sok korábbi érték megsemmisül.
Doki,az előző lemezük is egy magazinhoz csatolva jelent meg,sokkal olcsóbban,1000 Ft alatti áron.
Az volt a cél,hogy ennyi pénzért nem éri meg a fáradságot a letöltéssel és lemásolással foglalkozni annak,aki meg szeretné kapni a lemezt.
Persze vannak, akik elvből is megvásárolnák,de ezek a kisebb tábor…Nem hencegésből mondom,nekem az összes IA album eredetiben van meg,azért,mert így teljes a kép.
Számomra szokatlan formában, egy magazin (Joker a neve) mellékleteként MEGJELENT AZ ÚJ P.MOBIL ALBUM, címe: Farkasok Völgye Kárpát-Medence. Mivel komoly nyomozás után tudtam rájönni, hogy hol kapható, megosztom Veletek (nem reklám okán) az INMEDIO nevű újságos hálózat forgalmazza a korongot (és a lapot), 2500 Ft-ért. Ennyi pénzért kapsz egy új hanglemezt és egy vastag magazint, amely kizárólag a P.Mobillal és tagjaival foglalkozik, riportok, rocktörténet, régebbi és újabb fényképek. Ajánlom figyelmetekbe, a zenei anyagról majd pártucat meghallgatás után, a főoldalon írok.
Még annyit, hogy folytatódott az interjúsorozat Lórival az mno.hu-n, de a pmobil.hu oldalon is ott vannak a hivatkozások, de ide is elhelyezem:
3. rész; 4. rész; 5. rész, az új albumról.
Jó ez a cikksorozat.Szeretek magyarázatot kapni arra,miért lett ez ilyen,az olyan.A zenére,illetve a dalok megértésére ez plusz,egyértelműen.
A P.Mobil mindig is a kedvencem volt (A Vikidált követő felállástól regisztrálom),nagyjából negértettem a mondanivalójukat,de hogy hol van a pléhkrisztus,meg a lámpagyár,arról fogalmam nem volt.
Egyébként nincs mit csodálkozni azon,hogy az akkori „atyaúristenek” a hanglemezgyártás körül,Erdős Péterrel az élükön,valahogy nem kedvelték ezt a zenekart.Szerintem ezen még Lórinak sem kéne csodálkoznia.Ha megalkuszik,már 1973-ban lehetett volna lemezük.Lehet,hogy virágnyelvű szöveggel,de mégis…Viszont biztos,hogy nem szerették volna őket annyian akkor-és ki merem jelenteni-most is.
Ezért hajrá Mobil,hajrá,Lóri.
Jól értettem,van új album?
KINCSRE LELTEM, az mno.hu cikksorozatban, Lórit interjúvolva dolgozza fel a 45 éves P.Mobil történetét, igazi kordokumentum, olvassátok el!
A riport első részét itt, második részét itt, a harmadik részét itt olvashatjátok, ám a sorozatnak nincs vége, amint folytatódik közzé teszem!
Ezt a fotót is ott találtam, szívszorító, mennyien játszanak már az Égi Zenekarban…
Azt hiszem Rudi, a leírtakat nemcsak én tudom hasznosítani, köszönjük! Átnézem a korongokat, felmérem hány darabot érdemes átírni, digitalizálni, ahhoz kell készüléket beszerezni.
Anyagi okok miatt erre leghamarabb novemberben kerülhet sor.
Van itt két olcsóbb. A márka is patinás: AKAI. Mielőtt azonban túlzottan megörülnél, elmondom, hogy ezek az Akai lemezjátszók már nem azok az Akai lemezjátszók. Mindazonáltal főleg a második azt hiszem megteszi. Egy hátránya van. A lejátszott lemezoldal végén nem emeli fel a kart, és nem viszi vissza a karállványra. Ott kell vele lenni, és manuálisan visszatenni. Ez egy diszkós lemezjátszó.
Az olcsóbbik és a múltkori SONY automatikus, azoknál viszont a hangszedőkar „fogantyúja” olyan bután van kialakítva, hogy jobb, ha nem is próbálod meg kézzel ide-oda tenni a lemez fölött kart. Ha komplett lemezoldalakat akarsz digitalizálni, nincs gond, de ha ki akarsz hagyni számokat, akkor kényelmetlen lehet. A két link alatt folytatom.
http://www.emag.hu/akai-lemezlejatszo-fekete-tta-01usb/pd/EDNCDBBBM/
http://www.emag.hu/akai-lemezjatszo-fekete-tta-05usb/pd/E7NCDBBBM/
Az utóbbi – drágábbik – AKAI lemezjátszónál előny, hogy Hosszabb „S” alakú karja kisebb torzítású jelet produkál, valamint szabvány felerősítésű a hangszedő (pickup), tehát más típusúra cserélhető. Igaz, ez újabb pénzkiadás, és akkor már nem is olyan olcsó. Nem is elsősorban a hangminőség miatt lehet erre szükség, hanem azért, mert a kommersz lemezjátszókban manapság már a gyémánt tű sem a régi. A HIFI fénykorában a mágneses hangszedőkben lévő gyémánt tűk kb. 1000 (ezer!) üzemórát bírtak. A maiak csak 4-500 üzemóra után elkopnak. Így a gyűjtemény nagyságától függően ha nem is a komplett hangszedő, de a tű cseréjére lehet szükség.
Csak most néztem meg Rudi hozzászólásában adott linket, ott van a válasz, igaz az ár borsos, de a lemezek megóvása, megörökítése megérhet ennyit.
Kohus Peti: igazad van, kihúztam a túl borongós hangulatomban írt két mondatot, köszönöm, hogy szóvá tetted, jogosan 🙂 .
Köszönöm Rudi, alaposan körüljártad a lehetőségeket! Nekem a legelső megoldás a legrokonszenvesebb, tényleg kár lenne veszni hagyni ezeken a korongokon található anyagokat. Ha jól belegondolok, van pl. tripla Emerson Lake and Palmer albumom, meg olyan Pink Floyd, amit s.k. vásároltam Svájcban, a spórolt pénzemből (Wish You Were Here). Persze sok magyar, nem egy klasszikus, mint pl. Tabányi tangóharmónika-művész szólólemeze is megvan.
Az az igazság, hogy én használt cuccokat nem szoktam venni, de ha írnál 1-2 beszerzési forrást – akár privátban – és hozzávetőleges árat, azt megköszönném.
Nem ismerem az igényeidet, de ha új készülékben gondolkozol minimumként az alábbit ajánlanám: USB kimenettel és beépített RIAA előerősítővel rendelkezik, így a számítógéppel könnyen összeköthető, úgy tudom szoftvert is mellékelnek hozzá (talán az Audacity nevűt)
http://www.mediamarkt.hu/mcs/product/SONY-PS-LX-300USB-lemezlej%C3%A1tsz%C3%B3,103952,505064,1168371.html?langId=-19
Vannak aztán olyan készülékek, melyekbe USB kulcs, vagy SD kártya közvetlenül bedugható, s a hanganyag átmásolható. Hátrányuk: ezek között csak „no name” márkák vannak, ami a lemezjátszó rész (és/vagy a RIAA előerősítő) gyenge minősége miatt megkérdőjelezhető, plusz csak mp3 formátumba menthetsz vele fix bitrátával, tömörítetlenbe nem. Én személy szerint jobban szeretem „veszteség mentesen”, wav formátumba menteni az anyagot, aztán eldönteni, hogy milyen tömörítési arányt használjak.
Ha használt cuccot akarsz, az OLX, a Jófogás, a Vatera rendelkezésedre áll.
A kérdés teljesen jogos 🙂 !
Azt hiszem olyat kellene keresni, amellyel rögtön digitalizálni is lehetne a lemezeket. Egyébként azt gondolom sokan vannak, akik gyűjtötték a mikrobarázdás korongokat, és hasonló problémájuk van. Most másra kell a pénz, de rajta leszek a dolgon. A felhalmozott több száz hanglemez komoly értékkel bír (nem anyagiakra gondolok).
Miért nem veszel már egy lemezjátszót?
A mikrobarázdás lemezeket pedig le tudod majd játszani, ha veszel hozzá lemezjátszót – lehet találni az apróhirdetéses portálon sokat.
A P.Mobil mindig megmozdít bennem valamit.A mostani felállás még nem, de a közelmúlt-Rudán Joeval-Mobilja sokszor „megvolt”.
Tunyogi Péter pedig,ha meghallom a hangját,elsőre könnyeket csal a szemembe.Van ilyen,az IA ” Nélküled” c.nótája,amint megszólal a billentyű,azonnal szúr a szemem…
Kiragadok két mondatot az előző bejegyzésedből,doki:…”Nem,nem lenne jó!Az lenne jó,ha már végre véget érne minden!”…ezt nagyon félre lehet érteni.Közhelyek,hogy még dolgunk van,stb,stb,de akkor is,nem lehet most annyira sz@r,hogy ne lehetne mégsz@rabb…Talán majd akkor kell ezt így leírnod újra.