Januártól decemberig, gyászos emlékű napok koporsószögei borítják sötétbe elménket. Évente megemlékeztünk a doni áttörés január 12-i évfordulójáról, június 4-ről, október 6-ról, november 4-ről, december 5-ről… így is csak a felszínt karcolgatjuk… Ideje volna már félretolni az önsajnálatot, befejezni az önostorozást, levonni a történelem tragikus fejezeteinek tanulságait, minden gyászunk és gyötrelmünk ellenére felemelt fejjel, nemzetként élni… ideje volna végre!
Annak ami 1764. januárjában, a székelyföldi Madéfalván történt, több üzenete van a mához! Az egykori eseményekről a csíkszeredai Role zenekar Székely Golgota című rockoperájának nyitányaként az alábbiakat tudhatjuk meg:
1764-ben Mária Terézia brigantijai ágyútűzzel lemészároltak 500 alvó, fegyvertelen, ártatlan embert; a túlélők közül sokan a Moldvában élő csángókhoz menekültek a további megtorlások elől.
Íme a „művelt Nyugat” barbarizmusa… Ezek a barbárok fojtották vérbe az 1848-as Forradalmat, ezek akasztottak Aradon… Ferencz Ferdinánd trónörökös annyira utálta a magyarokat, hogy lefüggönyözött hintón hajtatott keresztül az országon, a meggyilkolása okán kitört világégésben hűséges fegyverhordozóként harcoltunk a Monarchia zászlója alatt, míg a vesztes Magyarország kétharmad részét elcsatolták a szűk látókörű barbárok, addig a vesztes Ausztriának koncként odadobták Őrvidéket, és ha nincs a Rongyos Gárda, Sopron is az övék lenne. A barbár Nyugat Trianonnal lökte az országot Hitler karjaiba, az akkori erőviszonyok között egyedül tőle remélhettünk revíziót. Ismerte a gazember az oszd meg és uralkodj elvet, visszaadta Észak-Erdélyt, majd benyújtotta a számlát: német ágyútöltelékként veszett oda a Donnál a II. Magyar Hadsereg… De ez sem volt elég, Jaltában egész Közép-kelet Európával együtt dobott a postarabló Dzsugasvili sötét diktatúrájának áldozatául, míg a Hitler iránt nagy lelkesedést mutató osztrákok megúszták pár év ruszki megszállással! 1956-ban azután ígéretekből sem volt hiány, „Harcoljatok! Tartsatok ki!” uszítottak az éterben, hiába kiáltott egy ruszki lánctalpak alatt vergődő nép, hogy „Segítsetek!!!”, nem segítettek.
Azután megszűnt a vízumkényszer, újra „sógorok” lettünk, hogy átjárjanak ide bestoppoltatni fogaikat, szemüveget készíttetni, megkurtíttatni, vagy ondoláltatni a hajukat, az éttermekben szinte ingyen jóllakni… Majd jött a „rendszerváltozás”, mi magyarok bedugtuk a 80 éves mamikát az autóba és hosszú sorokban mentünk, hogy elvigyük a raktáraikból a porlepte hűtőszekrényeket… Már az EU teljes jogú tagjaként, az itt tanyázó osztrák tulajdonú bankok, anyaországukban elképzelhetetlen kegyetlenséggel lakoltatják ki azokat a magyarokat, akik belefulladtak a devizahitelbe.
Nagyívű utazás ez Madéfalvától a devizahitelekig… sok minden változott, de egy nem: a magyar kérdés végső megoldásának szándéka, jó, ha ezzel tisztában vagyunk!
Amire emlékeznünk kell, azt soha nem szabad felednünk, ígérem, 2013-ra esedékes kesergést ezennel befejeztem. (Feltéve, ha nem történik valami erre okot adó gyászos fordulat…).
Visszatérve Madéfalván történtekhez, felfigyeltek egy különös dologra: ha SICULICIDIUM szóban megtalálható római számokat összeadjuk, 1764 a végeredmény. Vajon ez a véletlen játéka csupán?
