Tragikus hátraarcnak kell ahhoz történnie, hogy még egyszer szó essék A mi Pilvaxunkban 2004. december 5-ről, vagyis a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazásról.
Nyolc év nagyon rövid idő, egyszer majd történészek kiderítik az igazságot. Kiderítik, hogy kiknek állt érdekükben – az akkori játékszabályok szerint – eleve kudarcra ítélt népszavazás kikényszerítése? Tényként rögzíthetjük: a kettős állampolgárságra igennel szavazók voltak többségben, az alacsony részvétel miatt volt eredménytelen a referendum. A történelem megítéli majd, hogy miért kampányolt a politikai alvilág a kettős állampolgárság ellen, hogy miért riogattak huszonhárom-millió román munkavállaló inváziójával? A vészhírek termékeny talajra hullottak, az évtizedek alatt elbutított átlagemberre jól hatott gyalázatos propagandájuk, a közöny pedig mindig ezek szövetségese…
Rettenetes érzés volt átélni azt a napot, idehaza is, azt csak sejthetjük, hogy odahaza, magyar testvéreink lelkében mekkora rombolást okozott…
2010-ben azután a politika megtette azt, ami kutyakötelessége volt: a parlament hatalmas többséggel mondott igent. Jól jegyezzük meg, kik szavaztak 2010-ben nemmel: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Szanyi Tibor; tartózkodott: Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, valamint az LMP-s Dorosz Dávid és Szabó Tímea; Lendvai Ildikó akkori MSZP pártelnök pedig lekéste a szavazást. (Forrás)
ÖSSZETARTOZUNK! Ez volt az igennel kampányolók érve. Ez akkor is így van, ha a választójogi rendszer miatt, 2004-ben nem ölthetett testet néhány paragrafusban. Aki volt Csíksomlyón, aki csak egyetlen egyszer bejárta Erdélyt, Székelyföldet, Felvidéket, Délvidéket, Muravidéket, Őrvidéket, aki csak egyszer szót váltott ott élő testvéreinkkel, annak számára ez nem kérdés, ehhez nem kell jogi csűrés-csavarás.
Az érzés nem elég, tettek kellenek! Olyan cselekedetek, amelyeket odahaza és idehaza folyamatosan végeznek tenni akarók! Gúnyhatárokon átívelő legfontosabb híd, a kultúra. Az elszakított országrészek magyarjai őrzik nyelvünket, irodalmunkat, verseinket, muzsikánkat, építészetünket, képzőművészetünket, gasztronómiánkat. Ebből a kristálytiszta forrásból idehaza is egyre többen meríthetünk, a honi művészeti élet is átível a határokon. Nemcsak a kultúra, a közös nyelv, hanem a lélek is ÖSSZETART! Összetart Csaba testvér munkássága, a csíksomlyói közös imádság, amely előbb-utóbb meghallgatásra talál! Hinnünk és tennünk kell egymásban, egymásért!
A Székely-kálvárián, Székelyudvarhely fölött, az utolsó stáció a Sírban, 2004-re utal. Ezzel fejeződik be a Passió, hogy a feltámadással új időszámítás kezdődjék. Feltámadunk!
Felejtenünk pedig soha nem szabad! Nincs helye további kesergésnek, önostorozásnak! Ez az írás december 6-ig marad címlapon, hogy utána a következő adventi gyertyagyújtásig még az Örökség palásti hangversenyének emléke díszítse kávéházunkat. Azután újabb gyertya lángja lobban, a fény legyőzi a sötétséget!