Senki ne mondja, hogy nem szóltam időben, itt a diólikőr elkészítésének ideje!
„15 szem zöld diót negyedére vágva háromliteres üvegbe rakok, ráöntök egy liter 96 százalékos alkoholt és egy liter vízből, fél kiló cukorral, háromnegyed literre befőtt, lehabozott, egészen langyosra lehűtött szirupot. Belevetek fél dekás fahéjdarabot, 3 szem szegfűborsot és egy darab héjával együtt felszeletelt narancsot. (Vékonyhéjú narancs legyen, a magvait ki kell dobni.) Lezárom az üveget és 4-5 hétig langyos helyen érlelem a likőrt, hetenként 2-3-szor felrázva az üveget, kivéve a 3 utolsó napot. Ezután filtráló papíroson át üvegbe szűröm, jól bedugaszolom az üveg száját. Hűvös helyre teszem és három hónap múlva kezdem fogyasztani.”
(Forrás: Vízvári Mariska Szakácskönyve, Bp., 1957)
Igazad van,doki,ismeretlen helyen a pacal (és bármi más) veszélyes lehet.De kérdem én,ki tudná jobban megfőzni,mint a cigány szakács?
Nekem bejött.
Ha nekem csak évi 2-3 alkalmam lenne pacalt enni pörkölt,vagy leves formában,nagyon boldogtalan lennék.
Csíkszeredában ettem pacallevest.Nagyon rossz volt.Nem volt berántva,fehér lében úszkáltak a pacalok,fűszertelenül.Igaz,én sem voltam a toppon,de akkor sem vált be.A Székelyek a pacallevessel nem fogtak meg engem.
Ellenben nálunk a pacalleves ütős,alapjában máshogy készül,nagyjából pörkölt alap van később felhígítva és esetleg rántással besűrítve picit,persze piros paprikával megszínezve.
Ami az alapanyagot illeti,igazad van megint abban,doki,hogy macerás és-kellemetlen szaggal jár,ha nyers pacalt veszel.Én már előre megtisztított anyaggal kezdek ki,azt elég egyszer,kétszer átmosni és hagymára vele.
Picit drágább a nyers pacalnál,de energiát és sok-sok szellőztetést spórolsz meg vele.
A pacal ismeretlen helyen mindig rizikós. Azt hiszem, ha nem megfelelő az alapanyag és/vagy az elkészítés, nehéz jó ízeket tálalni a vendégnek. Megosztó étel, vannak akik rajonganak érte, mások a világ összes kincséért sem kóstolnák meg. Nálunk a pöri a leggyakoribb forma, de Erdélyben levest is készítenek belőle. A pörkölt házilagos elkészítése meglehetősen macerás, órákig kell abálni (ez még csak az előkészítés!), közben a lakás kiszellőztethetetlen szaggal telődik… 🙂 ; szóval, ha az ember megtalálja azt a helyet, ahol megbízható és ízletes, akkor érdemes visszajárni. Magam akármennyire is szeretem, évi 2-3 alkalommal beérem, hogy pacust egyek.
Oszi bá halsütödéjét-2. helyezés a listán-személyesen ismerjük.Sőt,Gyulát is láttuk akció közben a szigligeti strandon a jellegzetes kapitány-sapkájával a fején.
Már jócskán lefelé ment a nap,de a sütöde működött és csodálatos illatú keszegek kerültek ki a forró zsírból…
A hétvégén nagyon pacalos hangulatban voltam,már egész héten Öcsi pörköltjére csorgattam a nyálam.Útba esett a vendéglő hazafelé.
De micsoda balszerencse-rendezvény miatt zárva!El voltam keseredve rendesen.Az asszonynak fontos vásárolni valója akadt a dunaszerdahelyi Tescoban ,majd az egyik gyorsbüfében kötöttünk ki.Kötöttem az ebet a karóhoz,hogy én bizony nem eszem az ilyen helyeken,de az egyik helyen pacalpörköltöt is kínáltak.Egye fene-gondoltam-megkockáztatom,meg nem halhatok tőle…és jól döntöttem.Olyan finom volt a pöri,hogy az általam mindig agyon dicsért Öcsi-féle pacal lejjebb csúszott a ranglistán.
Utólag kiderült,azt a bizonyos standot egy Roma család bérli és maguk főznek-sütnek és messze híresek arra a finom konyhájuk miatt…Legközelebb is megállunk ott!
Az idei borok nagyon szépnek ígérkeznek.Néhány itteni borász-Bott Frici,Sütő Zsolt-azt jósolja,hogy a híres 2012-es évjárat köszönhet vissza az idei termésből.A vöröseknek akár közepes és hosszan archiválható időtartamot ígér a szőlő minősége.
Rémülten látom, hogy több mint egy éve nem ettünk semmi jót…
Éppen ideje, hogy pár szó essék gasztronómiáról. Szombaton meglátogattuk Siófokon a Halfesztivált. Annak ellenére, hogy nagyon szeretjük a halat, amely legegészségesebb étkeink egyike, ritkán eszünk. Ennek elsősorban a beszerzés nehézségei állnak a hátterében, friss, jóízű halhoz nem egyszerű hozzájutni!
Mindig feldühít egy-egy balatoni strandolás alkalmával, hogy a büfékben jóformán csak hekk-ket lehet kapni, néha keszeget, amikor a balatoni halnál aligha van jobb ízű, zamatosabb – most sietve bocsánatot kérek a tiszai, dunai, velencei (stb.) pecásoktól, halászoktól! A Magyar Konyha folyóirat felmérte a balatoni gasztronómia „top 10-ét”, ide kattintva és lefelé görgetve megnézhetitek, hogy a halsütők között ki lett az első – Siófokon a Sió sütöde – ha arra visz az utunk nem hagyjuk ki, mert a teljes balatoni halválaszték kóstolható, remekül elkészítve, mindenféle puccos körítés nélkül.
Viszont ez a seregszemle sem volt akármilyen! Mielőtt a halakról szólnék, elmondom, hogy borokban, pálinkákban sörben és édességekben is remek volt a felhozatal! Nem is szólva a halakról! 700 Ft-ért olyan pontyhalászlét kaptunk – igaz fél órás sorban állás után -, hogy nyaltuk az ujjunkat, egy másik helyen paprikás lisztbe panírozott harcsafilét vásároltunk, kitűnő volt. Kár, hogy az ember gyomra (és pénztárcája) véges kapacitású, szívesen kóstoltam volna még többfélét is. Sajnos a fránya vezetés nem engedte, hogy jóféle fehérborral kísérjem a halat utolsó útjára (igaz a halászléhez jobban illik egy meseszép Kadarka); ezzel együtt azt gondolom, az ilyen rendezvények nagyban népszerűsítik a halfogyasztást! Íme néhány kép a hangulatról!
Talán sikerül betartanom azt az ígéretemet, hogy beszámolok a szekszárdi Tringa Borpince borsorának kóstolásáról, amelyre tegnap került sor.
Mivel lehet, hogy akadnak új olvasók, a kóstolási körülményekről annyit: az egyik székesfehérvári vinotékának van egy kis borozója, ott szoktunk heti, kétheti gyakorisággal találkozni. Legtöbbször egy-egy pincészet mutatkozik be, akár úgy, hogy a tulajdonos, borász, szőlész eljön és bemutatja a borait, vagy azok egy részét. Ritkábban szoktunk vakbírálatot tartani, különböző pincészetek és termőhelyek azonos fajtájú borait pontozzuk, anélkül, hogy bármit tudnánk a pohárba kerülő nedűkről. Szoktunk úgy is kóstolni, hogy pl. iszunk egy borsort – pl. rozékat.
Azt is szeretném előrebocsájtani, hogy egy borról („kóstolási tétel”-ről) alkotott vélemény mindig szubjektív. Sokszor támadják a borokat mélyebben ismerőket, hogy mindenféle összehasonlításokat tesznek, egy bor illat- és ízvilágának leírására a „frissen kaszált mezei fű”-tól, az animalitáson át, mineralitáson keresztül felbukkannak az „erdei gyümölcsös” (stb.) jegyek. Ezt magam sem kedvelem túlzottan, mivel sem ízlelésem és sem szaglásom nem túl jó, nem nagyon szoktam kiérezni ezeket a borokból, de elfogadom, hogy az ilyen jellegű leírás gyakorlattá vált. Az is tény, hogy egy új pörkölésű (barrique) hordóból kikerült borban tényleg felismerhető pl. a vanília, vagy az étcsokoládé (stb.) illat- és ízjegye. Summa summarum, ha egy bort minősítek, az kizárólag az én ízlésvilágomat tükrözi, semmiképpen ne tekintsétek objektív véleménynek.
Ezek után térjünk rá a Tringa Borpince tegnap kóstolt boraira! Ezúttal a vinotéka tulajdonosa mutatta be azokat. Engedjetek meg itt is egy kis kitérőt! Egy borsor ízlelésénél fontos a sorrend: fehérekkel kezdjük, rozékkal folytatjuk, majd következnek a könnyebb és a testesebb vörösborok; évjáratban pedig a fiataltól haladunk az öregebb tételek felé. Egy-egy bor megítélését befolyásolhatja az előtte kóstolt tétel.
Tringáék kínálatában (szortimentként is emlegetik) mindössze egy fehérbor szerepel, ezt kihagytuk, Rozéval indítottunk. „Tringa” fantázianév, Gál Antal vezeti a 7 HA-on gazdálkodó és 4 HA-t bérlő kispincészetet. Ültetvényeik jó kitettségűek, löszös talajon Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc a fajtaszerkezet gerince. Kedvelik a késői szüretelést, sokszor akkor kezdenek bele a szőlők begyűjtésébe, amikor mások már befejezték. Ennek eredménye, hogy tökéletesen érett – néha túlérett – szőlő levéből erjesztik a mustot, korszerű, reduktív technológiával, de a bor legalább egy évet fahordóban érik! Ezzel a kivárással kissé kilógnak az átlagból, rendkívül érdekes, egyedi borok kerülnek palackozásra, majd forgalomba.
Összesen 10 palack bort kóstoltunk, a Rozé – bár színe halvány rózsaszíntől sötétebb hagymahéjig terjed -, mindenképpen a vörösborokhoz áll közelebb, elvégre kékszőlőből készül. Tegnap Kékfrankos rozét ízleltünk, kiemelkedően jó volt. (A kékszőlő festékanyaga a héjában van, ha préselés után rövid idővel elválasztják a mustot a törkönykalaptól, akkor lesz kevés színanyagot tartalmazó rozé. Ha kicsit hosszabban van a törköllyel együtt, akkor lesz siller, vagy Szekszárdon Fuxli, napokig történő héjon áztatás, csömöszölés a vörösbor alapja. Még egy érdekesség: a Pinot Noir és a Kadarka héja szegényebb festékanyagban, így ha azonnal elválasztják a törkölytől, az eredmény olyan fehérbor lesz, amely kékszőlőből készül!)
Második tételünk a Fuxli volt, a Rozénál testesebb, sötétebb színű, szerényebb illatvilágú, de nagyon jól iható bor volt. Következett a Blauburger, immár tökéletesen míves vörösbor. A szőlő az Oportó és a Kékfrankos keresztezése, osztrák szőlészek fejlesztették, Szekszárdon ritka, inkább Sopron és Eger a hazája. Ezt követően már házasításokat ittunk egy darabig, ebben az esetben kettő, vagy annál több szőlőfajta bora van a palackban. „Barocco” volt az első, Blauburger, Merlot, Kékfrankos házasítása, nekem nagyon ízlett. A tétel 2012-es volt, a következővel visszatértünk 2008-hoz, „Diablo” néven hosszan tölgyfahordóban érlelt, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot házasítását ízlelgettük. Bár a bor érezhetően csersavas (tanninos) volt, ezek nem bontották meg a harmóniát.
A hatodik tétel már a pincészet prémium kategóriás borainak sorát nyitotta, „Mirage” fantázianéven. Cabernet Franc, Sauvignon, Merlot (ez a klasszikus bordeaux-i triász), nagyjából egyenlő arányú házasítása, amely 8 hónapot érlelődött előbb hordóban, majd újabb 8 hónapot barrique-ban. (friss pörkölésű, új hordó elnevezése.)
Ezek után a felsorolt három fajta borait kóstoltuk: a C.Sauvignon 2012-es volt, a Merlot 2009-es, C. Franc 2011-es. Nekem a Merlot – amely a Magyar Állami Operaház „repibora” – ízlett a legjobban. Mindhárom tételnél borzasztó magas volt az alkohol (16° vagy kevéssel felette), így ezek a borok meglehetősen ütősek és bírnak egyféle alkoholédességgel is, köszönhetően az extrém késői szürettel járó magas cukor- majd az ebből eredő magas alkoholtartalomnak. Nem „beszélgetős” borok, komoly étkek lovagias kísérőjének alkalmasak! Befejezésül az „Ópium” elnevezésű borról szólnék, amely árban a leghúzósabb, ugyanakkor a legmegosztóbb volt. Száz százalék Merlot, töppedt szőlőből, amely egy évesen a hordóban 20 alkoholfokkal bírt, ez most 18-ra csökkent, így is 25 g maradékcukorral. Bár szép volt a savgerince, de a magas alkohol és cukortartalma miatt diszharmonikusnak éreztem. Tanult kóstolótársaim szerint, ez a bor öt-tíz év múlva fog tündökölni, amikor a cukor elenyészik belőle. Nem mondom, hogy klasszikus édes bort ittunk; de számomra, ha már édes, legyen Tokaji; ha már édes vörösbor, akkor legyen Kadarka-aszú…
Ha arra jártok, ne hagyjátok ki, a Tringa Borpince a szekszárdi Borvidék különleges színfoltja, akár szálláslehetőséget is találtok a borásznál. Elérhetőségük itt található, a honlapjukon olvashattok a borokról is rövid bemutatásokat.
Jövő héten a Budavári Borfesztivál látogatása szerepel terveim között, ha sikerül eljutnom rá, arról is beszámolok.
Végül egy kép a Tringa Borpincéről és egy versrészlet, amely az „Ópium” elnevezésű borukhoz kedvcsináló!
s rőt-arany gőze oly mesés csarnokokat képes emelni körénk,
mint az égbolt ködein átizzó alkonyat.
Az ópium a lét határán túl kiterjed, megnyújtja a végtelent,
csontig vájja a kéjt, sűríti a jelent, és túltelíti a lelket,
oly zord és fekete gyönyöröket teremt /../”
Charles Baudelaire: A méreg
Így igaz! Silány borból semmit sem érdemes csinálni – beleértve a pezsgőt is. Azzal is egyetértek, hogy egy muskotály, vagy csereszegi sem igazán jó frőccsnek, mert könnyed, reduktív formában önmagában is tud annyit, mint a fröccs.
Peti által említetteken kívül én még a jó fröccsborok köze sorolom a zöldveltelinit, és a kövidinkát. Nagy somlói, vagy tokaji borokat (pl. furmint) nem vétek, egyenesen bűn felhígítani! Vörösbor pedig frőccsnek szoba sem jöhet!
Az idézett cikk szerzőjének abban is igaza van, hogy a szóda a jó, ásványvízzel nem érdemes fröccsöt készíteni.
Egészségetekre!
Két viceházmesterrel akár egy slukkra is boldogulok,ha nagyon meg vagyok szomjazva,utána még lehet bicajozni is.
De egy Krúdy-fröccs után már mehetnék hajcsizni…lassan inni semmi értelme,mert felmelegszik,ha meg magadba döntöd,véged van.
Ízlések és pofonok…én a kevesebb bor,több szóda arányt szeretem.Tegnap pl. a fürdőben,hogy ne kelljen sokat sétálnom a szobánkba,1liter szódához (ennyi volt a flakonban) kb.4 deci (ennyi maradt az üvegben) olasz rizlinget csurgattam.Nagyon finom volt.
Szerintem a jó fröccs is a megfelelő boron múlik és nem csak a bor minősége,hanem a fajtája is fontos.Nekem a rizlingek a tökéletes „alapanyagok” a fröccshöz,de a szürkebarát sem rosz választás.Viszont a fűszeres borok nem megfelelőek erre a célra.
Ez az írás (nagyjából) helyre teszi a fröccsök nevezéktana körüli káoszt. Rendben, fogadjuk el, hogy a fröccsöt bor és szódavíz elegyének tekintjük, így olyan tételek, mint a postás- és matrózfröccs kimaradhattak.
Nyár van, meleg van, ideje ez a fröccsivásnak!
Visszaolvasva megrémültem, hogy épp egy hete volt a Bodri kóstoló, én meg hallgatok…
…azután agymenést kaptam a Takler/Bodri kóstolók kapcsán, mivel biztos nem jut el mindenki a végére, ide teszem a korábbi cikksorozat második opuszát, a Karácsonyra ajánlott vörösborokról. Nézzétek meg, érdemes!
Bár nagy a kísértés, hogy összehasonlítsam Taklert és Bodrit, hiszen két egymást követő napon kóstoltam ugyanannak a borvidék – Szekszárd – két neves pincészetének borait, ellenállok. Egyrészt Taklert egy borospince mélyén hallgattuk, Takler úr fia kíséretében érkezett, fantasztikus kézműves sajtokat csipegettünk a borok mellé; Bodri pincészetből Bodri úr lánya mutatta be a borokat, belvárosi egykori teázóban; közben ízletes csülökpörköltet fogyasztattunk a borok mellé, egyszóval teljesen különbözőek voltak a körülmények.
A sorok elején rozék voltak, itt álljunk meg egy szóra! Ősszel mindenki „vadászik” a rozékra, elvégre az első borok egyike, amely az új termésből piacra kerül. Mind Takler, mind Bodri mutatott 2013-as rozét, olyanok voltak, amilyennek lenniük kell: üde, rózsaszín, a friss gyümölcs illata áradt belőlük (eper, málna, tutti-frutti), gyönyörű csillogás, remek savgerinc, alacsony alkohol teszi a rozékat kedvencünkké. Ez teljesen rendben van így, de… én úgy érzem, valahol felborultak az arányok, hiszen Takler decemberre eladta a rozéjának kétharmadát, (ha jól emlékszem) több tízezer palackot! A rozé pedig az a bor, amelyet a forró nyári esték hűvösében, a diófa alatt, világmegváltó beszélgetésekhez kell fogyasztani.
Tudjuk, a rozé kékszőlőből készül, van itt egy apró, trükk, egy kis dolog… a pincészet leszüreteli a kékszőlőt, présel mondjuk 10000 l mustot… egy-két nap héjon áztatás után levesz belőle 2000 l rozét… de héj ott marad a törkölykalapban, 10000 l mustot adó szőlő héja már csak 8000 l mustban erjed… javul ettől a vörösbor? Naná, hogy javul! A rozé pedig a pincészet húzóágazata lesz, egyszerűen azért, mert erre van tömegigény! Ezt minden pejoratív felhang nélkül írom, elvégre, egy szép Irsai, Cserszegi, vagy rozé nagyszerű első lépés lehet egy kezdő borkóstolónak. (Majd eljut és furminthoz és/vagy a cabernet franc-hoz 🙂 ).
Viszont a két pincészet „nagy” borai kiállják a próbát! Nekem különösen feltűnő volt, hogy milyen gyönyörű kékfrankosokat hoztak, Bikavér tekintetében az én ízlésemhez Takler állt közelebb.
Való igaz, a bor a szőlőműveléssel kezdődik és a fogyasztó asztalán ér véget. Utóbbi előtti lépés az a fránya marketing, amelynek éppúgy része a palack, a dugó, a címke és a forgalmazás. Bodriéknak ebben nagy terveik vannak: saját étterem, látvány-disznóvágás, szállás, szervezett kóstoltatás, borhoz illó csokoládék készítése. Akik részt vettünk a kóstolón, rendkívül szép kiállítású magazint kaptunk, ismertetőkkel, riportokkal. Érdemes egy pillantást vetni Bodriék honlapjára sokat elárul! (Az ott található videót csak azért nem teszem be, mert reklámíze lenne, aki akarja nézze meg, érdemes!) Az új helyhez Bodri úr másfél millió kisméretű bontott téglát gyűjtött, na megvan a hangulat… Folyamatosan pörög minden, a borturizmus jó mindenkinek, a régiónak, a városnak, a többi pincészetnek… Bodriék jól látják a jövő útját!
Csábító távlatok a tavaszi Alisca-kupa íjászverseny után, számunkra is… 😉
Kedves Peti! Ami az Infúzót illeti, én nem vadhúsra gondoltam, amikor vörös húst emlegettem. Ebbe belefér a marha, kacsa és liba is. Sőt vadhoz – elkészítéstől függően – nagytestű bordeaux-i fajták javasoltak (cabernet franc és sauvignon, merlot házasításai, minimum 4-5 év palackos érleléssel). De hát a borfogyasztás épp annyira liberális, mint volt a néhai (?) Szabad Demokraták Szövetsége… mindenki kedve szerint tegye!
Azért próbálom az „észt osztani” ezzel kapcsolatban, mert… lehet úgy átutazni Svájcon, hogy éjjel, hálókocsiban alszunk, és lehet nappal. Svájcban voltunk, de egy meleg nyári napon, a vonat ablakán kitekintve eláll a lélegzetünk, amikor meglátjuk a hófödte bérceket… Egy bizonyos kategória fölött érdemes megtalálnunk a borhoz illő étkeket, mert kölcsönösen kiegészítik, kiteljesítik egymást – maradva a hasonlatnál – meglátjuk a sötétben egyébként láthatatlan csodálatos karaktereket.
Köszönöm, hogy megnézted a felvidéki olaszrizling lehetőségeit, egyszer majd biztosan sor kerül rá. Azért is izgatott fel, mert csodálatos növény a szőlő. A vörösborok hosszabb-rövidebb ideig héjon áznak, hogy a festékanyagnak legyen ideje kioldódni. Érdekes, hogy pl. a kadarka héja kevés színanyagot tartalmaz (ezért lehet a piacon ritkán fehér kadarkát és pinot noir-t találni, mert az nem ázott héjon), míg a fehér szőlők között láthatunk ellenpéldát: a szürkebarátnak a borász könnyen adhat egy kis rozés színt, ha hagyja egy csöppet héjon erjedni.
Tegnap Takler után megvolt a Bodri kóstoló is, hamarosan beszámolok róluk.
megint én zavarok,www.strekov.sk-ra kattanj rá,Csizi,magyarul is olvasható a lap,a boraink almenüben az első az általad említett olaszrizling volt,”Rizling na supách” címkével,2011-es évjárat,nem egészen olcsó,18.50Euró-palack.
Strekov 1075.
Tudom,hol lehet beszerezni néhány tételt a pincészettől.Az általad említett tétel már bajosabb lehet.Nemrég fedeztem fel egy kiváló vinotékát a munkahelyem közelében,ahol ez a pince is képviselve van.
Nem kérsz lehetetlent,van egy ismerősöm,aki a szintén kürti Kasnyik borászat tulajdonosát ismeri,vele kéne erről a témáról beszélnem.
De megnézem a neten is,nincs-e ott valami lehtőség.Viszont van egy gondom.Nem tudom,hogy van szlovákul az,hogy „héjon áztatott”.Na bumm!
Az Infúzióra visszatérve,nekem a vad csak gulyás vagy pörkölt formában jöhet szóba.Tehát vagy megmarad örökre a palack a pincében,vagy törvényt szegek és beérem kevesebb ízhatással is.
Azt hiszem,az utóbbi változat mellett döntök…
Menjünk sorba 🙂
– a pannonhalmi Infúzió-t semmiképpen ne fogyasszátok önmagában, vörös húsokból készült étkek kísérőjeként sokkal jobban kinyílik a szépsége.
– „Villányi” Olaszrizling: Siklós környéke – a borvidék része – jó fehérborok termőterülete, természetesen arányaiban sokkal kisebb részt képvisel, mint a kékszőlő, de vannak villányi fehérborok is. Talán a palackon feltüntették a pontos termőhelyet.
Tegnap volt a Takler kóstoló, nem akarok most belemenni a részletekbe – majd a mai Bodri után – de a Regnum es a Syrah 8000 Ft palackáron megy, ez alatt 3700 Ft-ért a Bikavért és a szuperior Kékfrankos selectiot mérik. A Bikavért ismered, szerintem a Kékfrankos gyönyörű volt!
Én pedig arra kérlek Peti, hogy nézd meg korábbi hozzászólásom linkjjét, ugyanis (talán sorrendben utolsóként) egy felvidéki pincészet héjon áztatott olaszrizlingjét mutatják be, engem ez érdekelne, főleg beszerezhetőség tekintetében.
Én már szinte biztosan megválasztottam a tételeket.Fehér bor,Chardonnay 2012,Chile.Sosem kóstoltam még ilyen távoli nedűt,egészen baráti áron jutottam hozzá két palackhoz.Miért ne próbálnánk meg?
A későbbi meleg családi beszélgetéshez pedig egy illatos,félédes piros pezsgő (Sadlony borpince,Kiskárpátok) és az Infúzió-kellő szellőztetést követően-lesz az asztalon.
Mifelénk nem olyan könnyű hozzájutni magyar borokhoz,és ha igen,korlátozott a választék.Nemrég egy -szerintem-érdekes tételre bukkantam,Gere Tamás fehér Olaszrizlingjére,ami ugye Villányi borvidékről lévén szó,meglepő volt számomra.
Maga a bor 2012-es évjáratú,friss,savas,szinte pezseg a kóstoláskor.Tisztán jellemzi a reduktív borkészítés példáját.A cél a fajta kiemelése és a minél üdébb ízvilág megtartása.
Ha nem így van,kérem a korrekciót!
Ami a Taklert illeti,egyik kedvencem.Nyáron volt alkalmam megkóstolni a Bikavért és a Kadarkát tőlük.Mit mondjak,a Bikavér az nagyon ott volt,a Kadarka pedig önmagában,fajtájának függvényében olyan,amilyen…Csupán azért kértem ezt a tételt is,hogy megismerjem.Addig sose kóstoltam Kadarkát.
A Bodri borokat csak a polcokról ismerem,illetve tudom,hogy van ilyen pincészet is.A hétvégén Pestre megyek és még nincs kiválasztva az ajándékom.A nejem bort szeretne nekem ajándékozni.Remélem,lesz valahol egy vinotéka Bodrival is…
Csizi,melyik tételt ajánlod 5-6 ezer magasságában ?
A karácsonyi készülődés elmaradhatatlan része, hogy megálmodjuk, milyen borok kerüljenek az ünnepi asztalra. Ennek az írásnak a szerzője szívemből beszél… Különösen a Bussay Esküvé összeállítást javasolnám mindenkinek – (olasz- és rajnai rizling házasítása).
Néhány napja nálunk tartottunk egy rajnai rizling bírálatot. Hatan kóstoltunk, 13 tételt vakkóstolással – vagyis rajtam kívül senki semmit nem tudott a borokról az évjáraton és az alkoholfokon kívül. A hazai rajnaik közé tettem két Wachauból származó tételt is (csodálatos borvidék Ausztriában), ebben a sorban, hatunk bírálata alapján 0,1 ponttal lemaradva lett második az Esküvé! A győztes a Villa Tolnay 2010-es rajnaija lett (Badacsony).
Holnap Takler, holnapután Bodri kóstolóra megyek :-). Egy kis utazás két neves szekszárdi pincészet tételei körül. Visszatérek rájuk!
„Nyolcszor Fuxli!!!” lenne beszámolóm címe, ha címlapra került volna, akár kapcsolódhatna ott Csaba testvér írásához, hiszen derűlátó borok ezek…
Tegnap este Sebestyén Csaba szekszárdi borász kalauzolásával megtudtuk, mit takar az az izgalmas szó, hogy „FUXLI”!
Sok mindent… Először is Csonka-Magyarország minden bizonnyal legjobb adottságú borvidékének egyik új arcát, amelynek gyökerei a messzi múltba nyúlnak. Abba a messzi a múltba, amikor a szekszárdi dombvidékre és környékére dolgos svábok telepedtek, magukkal hozván kultúrájukat. Ahogyan őshazájukban is tették, készítettek Sillert. Jó ivású bort, a mindennapokra. Amikor a kékszőlő mustja erjedésnek indult, nem hagyták héjon, hordóba töltötték, rövid erjedés után elkészült. Gyermekkoromban a sillernek volt egyfajta pejoratív értelmezése, gyenge, silány vörösborokat termeltek a „mezőgazdasági termelést forradalmasító” gigantikus szocialista borkombinátok.
Azután eltakarodtak a múltba az évtizedek, a romokon feléledt a magyar borkultúra… ezzel együtt előtérbe került a rozé, amely a kékszőlő mustjának még az erjedés előtti állapotban hordókba kerülésekor válik borrá, ellenőrzött hőmérsékleten, nyomáson… így vált napjaink egyik legkedveltebb könnyű, üdítő italává!
Siller nemcsak Szekszárdon készült, más borvidékek szülöttjeként is megismerhettük, de a termékpalettán komoly pozíciói nemigen voltak. A svábok emlegették „Fuschli” néven is a Sillert, amit ha definiálnék, akkor a már nem rozé, még nem vörösbor titulussal illetnék. A történet innen kezd érdekessé válni…
2010-et írtunk, amikor hat szekszárdi borász összedugta a fejét, készítsenek újra Sillert, de olyat, amely méltó a borvidékhez! Így indult útjára a FUXLI… immár eredetvédetten! A termelők szigorú szabályrendszert állítottak össze, például: alapanyagul minimum felének Kadarkából és/vagy Kékfrankosból és/vagy Portugieserből kell készülnie; március idusára palackba (és forgalomba) kell kerülnie; az előző év termelői maguk döntenek arról, hogy melyik tétel viselheti büszkén a Fuxli nevet! A régebbi termelők 5000 palackkal, az újonnan belépők 2000 palackkal jelenhetnek meg az adott évjáratból! A termelői ár is maximalizált: 1750 Ft/palack. Fuxli névvel megjelenni a piacon minden erre áhítozó termelőtől komoly erőfeszítést kíván.
Mit kap cserébe? Olyan piacot, ahol a Fuxli egységes arculattal jelenik meg! Hiszen azonosak a palackok, a zár, a kapszula és a címke grafikája, amelyben róka jelenik meg úgy, hogy minden pincészet számára mégis egyedi. A színvilág, a tipográfia egyforma, így sokkal gazdaságosabb maga a palackozás is. Mi ebben a szívmelengető? Az, hogy túl lehet lépni a „dögöljön meg a szomszéd lova is!” szemléleten, nemes cél érdekében össze lehet és kell fogni, akkor jól jár a termelő, a forgalmazó és a fogyasztó is!
Tegnap este nyolc gyönyörű tételt kóstoltunk. A sok Fuxli között nem volt két egyforma, mindegyik palackba zárva megtaláltuk a termelő kezének nyomát. Volt rozéra emlékeztető világos, már szinte vörösbor, voltak házasítások és volt olyan amelyik csak kadarkából készült. Könnyű, játékos, szép savgerincű, illatukban gyümölcsös Fuxlik melegítették szívünket, lelkünket. Ha kedvet kaptatok hozzá, akkor keressétek, kóstoljátok, vigyétek el jó hírét, mert… lassan kiürülnek a polcok és akkor várhattok a 2014-es évjáratra!
Mottó: a nálunk készült bor ”… szikrát ad a szerelemnek, szárnyat a gondolatoknak, kandallótüzet a barátságnak”. Balla Géza.
Mindenféle szempontból különleges borkóstoló volt. Újra indult a kóstolások sora, egy másik vinotéka jóvoltából, nem akárhol: Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Fekvő katona emlékhelye mellett, karnyújtásnyira az órajátéktól, a Székesegyház mögött. 150 méteres kőrön belül még három templom: a Ciszterci, a Barátok és a Szeminárium.
Nem akármilyen táj nedűit kóstoltuk: az egyik történelmi magyar borvidékről, Aradhegyaljáról – közelebbről Ménesről – hozták a borokat. Este hétkor harangszó jelezte az idő múlását, majd kisvártatva a közeli templomok összes harangja ismét elkezdett kongani, szünet nélkül zúgtak, akkor már tudtam, van pápánk! Miközben a borokat bemutatták, izgatottan lestük a telefonunkat, vajon ki ül Szent Péter trónjára?
Aradhegyalja egy a történelmi borvidékeink közül. Egy, de több okból is különleges, hiszen Trianonnal román fennhatóság alá került, hogy mégis megmaradt, nagyrészt a kiváló embernek és borásznak, Balla Gézának köszönhető! Hatalmas szőlészeti és borászati tudással vértezte fel magát, így lehetett az akkor állami gazdaság főborásza – magyarként. Ma egyetemi hallgatókat tanít Marosvásárhelyen, közben vezeti és fejleszti hatalmas szőlőbirtokát és pincészetét.
Ménes Szekszárddal azonos szélességi fokon helyezkedik el, és mint Tokajnak a Bodrog, Ménesnek a Maros adja a páradús levegőt. A hegység málló vulkanikus talaja (gránit, pala), remek fekvése, a kiváló fajtaszerkezet és a legkorszerűbb szőlészeti és borászati technológiák biztosítják, hogy a ménesi palackokba zárva a legkitűnőbb, ugyanakkor a borvidékre jellegzetes nedűk kerüljenek.
A pincészet felvállalja, hogy elsősorban a Ménesen őshonos, magyar szőlőfajtákkal foglalkozik, kisebb részben fehérborokat termelnek. Ezek közül kóstoltunk egy meseszép Királyleánykát, majd Furmintot. (Utóbbiról tudnunk kell, hogy szintén magyar fajta, Somlón és Tokajban terem zömmel, Ménesen új telepítés, első szüretből ittunk, sokat ígérő!) A vörösborokra a Rozé vezetett át, következett a Kékfrankos, Kadarka, Feketeleányka. Utóbbinál álljunk meg egy pillanatra! A nevét állítólag onnan kapta, hogy Mátyás Fekete Seregének a bora volt! (Nekem ez a tétel ízlett legjobban a sorból.) Persze azért néhány világfajtából is kortyoltunk, Merlot, Cabernet Franc is gyönyörű bort ad Ménesen! A sort Kadarka-aszúval zártuk, megosztó a mézédes, ámde szép savgerincű borkülönlegesség, hatalmas cukortartalommal. A Kadarkát a Botrytis cinerea gomba úgy kezeli, hogy a szőlő cukortartalmát koncentrálja, miközben a savakat békén hagyja. Bár aszú, a technológia más mint Tokajhegyalján: ott az aszúszemekhez öntik a bort, vagy a murcit, Ménesen a Szamorodnira hajaz, az aszúszemek együtt forrnak a musttal. Az eredmény csodálatos borkülönlegesség, amely a gasztronómiában elsősorban a nagyon erősen csokoládés, már szinte keserűbe hajló desszertek kísérője.
Íme a borászat honlapja
Egészen részletes bemutatót hallottunk a borvidékről, borászatról, borokról, bormarketingről, utóbbi eredményeként rövidesen megújul a pincészet és a palackok arculata. Fantasztikus este volt, nagyon várt hírrel, gyönyörű borokkal, jó hangulatban. Befejezésül azt is megtudtuk, hogy létezik a Kárpát Medencei Magyar Borászok Egyesülete, amely a gúnyhatáron kívülre rekedt borászokat támogatja, segíti munkájukat, igyekszik bővíteni honi ismertségüket!
Lesz folytatás, hetente, kéthetente összegyűlünk ezentúl kóstolni, reményeim szerint így megújul A mi Pilvaxunk borokkal foglalkozó része is!
BORKÓSTOLÓ!!! Igen… Kriszta Törzsasztalnál írt soraihoz is kapcsolódhatnék: tegnap este akár az Örökség második születésnapja alkalmából is ihattunk volna :-).
Beszámolóim a borkóstolókat szervező vinotéka bezárásával együtt maradtak el, azóta is hiányoznak azok a csütörtök esték, nem is annyira borok, mint a kóstolótársak miatt. Egyikük jóvoltából, tegnap este, a régi társaságból néhányan ismét leültünk a szépen terített asztal mellé, hogy részesei lehessünk egy fantasztikus gasztrokalandnak!
Azért nem borkóstolást írok, mert ezúttal a főszerep a Stiltoné volt. Az angolok a Stiltont a „a sajtok királyának tartják, aligha túloznak!
Házigazdánk a Stiltonból fantasztikus kavalkádot varázsolt elénk. Egyrészt vékony pirítóson falatkákat tálalt, kenyér, sajt, sonkák, valamint pürésített sütőtök (és dió); másrészt (pirítós nélkül) aszalt szőlő, aszalt füge, vörösáfonya, koktélcseresznye volt a sajt alapja. Már ez az ízorgia is gyönyörű volt, önmagában rávilágított arra, hogy mennyi változatosságot lehet alkotni egyes alapanyagok kombinálásával, ez szinte csak a fantáziánkon múlik! A Stilton ezernyi arcát mutatta így elkészítve, tálalva. Egészen biztos, hogy minőségi kézműves hazai sajtokkal is ugyanígy el lehetne játszani!
Azonban ezek a falatkák még színesebb megvilágításba kerültek ötféle borral kóstolva, hiszen öt kóstolópohárba töltöttünk kézműves meggybort, Marsalát, Sherry-t, Oportót és végül, de nem utolsósorban egy húsz éves, ötputtonyos Oremus Tokaji Aszút! A Marsala, a Sherry és az Oporto 18-19 alkoholfokosak voltak, elképesztően magas cukortartalommal. Őszintén szólva, távol állnak tőlem az édes borok, még a tokajikat sem fogyasztom, csak kivételes alkalmakkor. Mégis nagyon érdekes volt a különféle borok és a falatkák kölcsönhatásai, összehasonlításuk, az ízek kergetőztek, játszottak egymással! A Tokaji felfelé lógott ki a sorból, természetes módon készült, húsz évig őrizte a palack a savakat, cukrokat, gyönyörű ízeket!
Számomra ez az este hatalmas élmény volt. A háromféle borról alább találtok néhány hivatkozást, az a közös bennük, hogy valamennyi alkohollal dúsított, rendkívül édes, savakat pedig nem tartalmaznak.
Marsala
Sherry – az andalúz desszertbor
Bevezetés a portóik világába…