ápr 202019
 

Kegyelmi pillanatok: Jézus kereszthalála után sírban fekszik. Túl vagyunk Nagypéntek katarzisán, hogy várhassuk a Megváltó csillagát, a tavaszi feltámadást. Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk…

Katolikus templomainkban Szentsírokat állítottak. Régi hagyomány, hogy ezen a napon a hívek akár többet is felkeresnek, hogy imádságos lélekkel, bűnbánatot gyakorolva várhassák a feltámadást. Nagyszerű ötlet volt kis közösségé szerveződve kerékpárral bejárni Székesfehérvár valamennyi katolikus templomát, mind a tíz Szentsírnál imádkozni. (A Székesegyház renoválás miatt zárva van.)

Csodálatosan szép, napos időben gyülekeztünk az Almássy telepi Krisztus Király templomnál. Frissen sült, még langyos kaláccsal bocsátottak utunkra bennünket. Innen az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomhoz vezetett utunk, a mi plébániánk, itt fogadtunk hitvesemmel örök hűséget egymásnak. Hosszabb szakasz következett: a Prohászka-templomhoz mentünk. Innen a maroshegyi Szent Kristóf templomhoz tekertünk, nem elfelejtkezve arról, hogy a szent a közlekedők, autósok őre. Megint egy hosszabb szakasz következett, irány a Belváros! Először a Szeminárium templomnál álltunk meg, majd a gyalogos zónában, a bicikliket tolva először a Barátok templomába tértünk be, majd a Ciszter templomba. Itt Előd atyával imádkoztunk, megáldott minket, s megtudtuk, hogy a főoltár köve két ereklyét rejt, amelyekről közelebbit nem tudunk. (Nagyszombaton az oltárok dísztelenek, így vált láthatóvá az oltárkő.) Megint hosszabb szakasz várt ránk, a Szárazréti templomig. Már csak két állomás volt előttünk, először a Szent Sebestyén templom felé vettük az irányt. A gyönyörűen felújított épület városunk fogadalmi temploma, vértanú névadója az íjászok védőszentje. Utunkat a Jézus Szíve templomnál fejeztük be. Valamennyi állomásunkon közösen imádkoztunk.

Nagyszerű kezdeményezés volt! Túl utunk lelkiségén, néhány óra leforgása alatt felkerestük Székesfehérvár valamennyi jelenleg működő templomát (néhány kápolna kivételével). Jó volt látni a templomokat egymás után.

Hitvesemmel 25 km-t karikáztunk, ebből mintegy 20 km volt a zarándokút. Viszolygok a városi forgalomban kerékpározni, de egyre több a kerékpárút, amelyeken nagyobb biztonságban érzem magam. Vannak azért idegesítő szakaszok, de nagyrészt vagy kerékpárutakon, vagy csendes mellékutcákon közlekedtünk. Az autósok, bringások viszonya nem mondható felhőtlennek, ám ha az ember négy kerékről két kerékre vált néha, növekedhet az empátiája a védetlen bringások irányába. Van a városban egyetlen új KRESZ tábla, a kerékpárosok biztonságos balra kanyarodását biztosítandó; először jobbra kell kanyarodni, majd az átkelés szabályainak betartásával lehet keresztezni a főutat, így jutunk el balra. (A tábla a fényképsorozat végén látható.)

Beszámolómat kivételesen azon melegében megírtam, ezzel kívánok valamennyiünknek feltámadást hozó, áldott Húsvétot!

  2 hozzászólás - “Szentsírok látogatása Székesfehérváron, két keréken”

  1. Köszönöm, hogy részt vehettem a zarándoklaton (még ha nem is mentem végig). Nagy élmény volt,
    Köszönöm, hogy elfogadta a csoport rögtönzött kerékpáros oktatásunkat.Szívesen csatlakozunk máskor is, szívesen várunk minden kerékpárost rendezvényeinkre.

  2. Örülök a sok résztvevőnek, és köszönöm a jó kis beszámolót! Jövőre is lesz! A Szárazréti templom Facebook oldalán fogjuk meghirdetni, de itt is jelentkezhettek : rezsnyakpeter1@gmail.com

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .