jan 232019
 

Közeledve életutam végéhez, egyre többször révedek a múltba. Aligha van olyan katonaviselt férfi, akinek ne lennének ilyen-olyan emlékei a seregben töltött időkről, s ha baráti beszélgetések felvetik a témát, mindenkinek akad hozzáfűzni valója! Akkor úgy éreztem elraboltak egy esztendőt az életemből, pár évtized távlatából átgondolva, ma sem érzem másként…

Fotó: Unsplash

 

A bevonulás

A nyolcvanas évek végén, szeptember közepén kaptam meg orvosdoktori diplomámat. Október elsején valamennyi frissen végzett orvos dolgozni kezdett. Jött a behívó, három munkával töltött hét után, ekkor és ekkor (október végén) jelenjek meg a Bocskai úti kiegészítő parancsnokságon. Hajamat vágassam le, irataim legyenek nálam!

Parancs az parancs, megjelentem, sokan voltunk pislogó tekintetű, frissen végzett orvosok. Rengeteg adminisztráció után átvett bennünket F. törzsőrmester, villamossal mentünk a Déliig, ott felszálltunk a P.-re menő gyorsra. Kiderült, hogy F.-nek egyetlen feladata volt: biztosítani, hogy az állomány józanul érkezzen a kaszárnyába. A vagont nekünk foglalták, pisilni csak engedéllyel mehettünk, a büfékocsi elérhetetlen álomnak tűnt.

A P.-i vasútállomáson busz várt bennünket, egyenesen a kaszárnyába hajtott velünk. Leszállás után átöltöztünk, civil ruhánk papírzsákba került, én a P.-i orvosi kollégium címét írtam rá… Szerencsém volt, mert P.-en jártam egyetemre, így évfolyamtársaim foglaltak nekem egy helyet a hatágyas emeleti körletben, nem kellett a Pesten frissen végzettekkel egy levegőt szívnom… A szobát otthonossá tette egy üveg pálinka, mert a seregtől csak a  “welcome” vacsora várt ránk: a sarokban kétkilós veknik, páncélosban gyíkhús… (a löncshús konzervet jelentette, szerintem a sereg az egész Varsói Szerződést képes lett volna sokáig élelmezni ezzel; G. barátom felesége évekkel a leszerelés után is a seregtől rekvirált konzervet használta a milánóihoz.)

Testileg és lelkileg is gyötrő nap volt.

A kiképzés

Lassan kiderültek a dolgok. Bár a tüzérlaktanyában volt a körletünk, szervezetileg a helyi honvédkórházhoz tartoztunk. Az egész bohózat u.n. tartalékos tiszti tanfolyam keretében zajlott, ahol felkészítettek bennünket a csapatorvosi munkára, alapvető katonai ismeretekre oktattak, majd esküt tettünk. Leszereléskor a Magyar Néphadsereg tartalékos tisztjeivé váltunk. Karácsony előtt vezényeltek alakulatokhoz. (Én T.-re kértem magam, ennek még lesz jelentősége.)

Az is kiderült, hogy H. százados a századparancsnok, V. és H. zászlósok, valamint az említett F. törzsőrmester lesznek a kiképzőink. Nem beszélve a politikai tisztről, aki a Párt lángoló szavait ültette el bennünk. (Nehéz dolga volt, mert a rendszerváltásnak hazudott időket éltük, elvtársként vonultunk be, bajtársként szereltünk le, közben a sapkarózsáról felszívódott a vörös csillag. Az ortodox dogmatikus lenini-sztálini tanok nyugdíjba vonulni látszottak, de arra még jól emlékszem, hogy mennyire jó dolognak gondolták, hogy nincsenek antagonisztikus osztályellentétek a sor- és tiszti állomány tagjai között.)

H. nyalka katonatiszt volt, állandóan a nemi élet körül forgott az agya. Ha valakit fenyítéssel fenyegetett nem mulasztotta el hozzátenni, hogy amíg a honvéd a fogdában rohad, ő majd kielégíti a feleségét (persze nem ennyire cizelláltan megfogalmazva). V. amolyan joviális nagypapának tűnt, egészen amíg meg nem szólalt. Volt benne valami egészen bornírt közöny. Mikor először hazamehettünk, mindenféle kérdéseket kapott, mi van akkor ha befagynak a váltók és nem érünk vissza időben? Vett egy nagy levegőt, elmagyarázta, hogy mit kell csinálni, ha valaki “elalszik a kurváján, és lekési a vonatot”. (Nagyon sokan házasok, gyerekesek voltak köztünk.) “Akkor fel kell hívni telefonon a Szás elvtársat – ez volt H. százados – be köll gyünni az első vonattal, akkor meg lösz fenyítve”. H. zászlós volt a legértelmesebb, benne láttam valamennyi katonát, jól vezényelt, az étkezdébe vonulva megénekeltetett bennünket – Gábor Áron rézágyúja…, elvégre mégis csak tüzérlaktanyában valánk… F. egy igazi patkány volt, bal szeme előtt a Párt, jobb szeme előtt a KISZ logója izzott, felügyeletével vadgesztenyét gyűjtöttünk, mert majd abból vesz a KISZ videómagnót. Belépődíjért (!) szórakoztatott minket bűvésztudományával, máig nem tudni, hová tűnt a büfé teljes bevétele (kávét és cigarettát lehetett beszerezni). (Később F. fotóját egy bulvárlapban láttam, tripperes ukrán prostikat futtatott a haverjaival, erre mozdult rá a sajtó.) Ezek négyen kaptak fizetést a kiképzésünkért, a munkaidejük nyolctizedét az irodában történő pornónézés, kártyázás, piálás tette ki.

A kiképzés során politikai és katonaorvosi oktatásban volt részünk. Hetente egyszer átjött egy doki a kórházból, olyanokról hallottunk, hogy tábori kórház felépítése, telepítése, de ő is tudta, mi is tudtuk, bármilyen fegyveres konfliktus esetén végünk van. Azután kaptunk AK47-t (gépfegyvert) szétszedtük, összeraktuk, kitisztítottuk. Üres óráinkban vadgesztenyét szedtünk, lombot söpörtünk, áthoztak egy őskori vetítőt és filmeket nézhettünk. Telefonálni nem lehetett. Ellenben rengeteget piáltunk, elsősorban vodkát (relatíve szagtalan), legyen titok, hogyan jutottunk hozzá, de fix csatornákon érkezett.

Azután felvirradt a lőgyakorlat napja. Teherautón zötykölődtünk a lőtérre, kaptunk a fülünkbe Bilson-vattát (nagyot durrant a csúzli). Két feladat volt: 100 m-ről eltalálni 1×1 m-es lőlapot (célzás: alsó széle közepe) beállítás: egyszeres lövés, majd 200 m-re egy álló alakot, találatkor elfeküdt. (Célzás: a tökére), beállítás: sorozatlövés. Ezután már esküdhettünk…

Igen, eskü után hazamehettünk végre, pénteken indulhattunk, vasárnap éjfélig kellett visszaérnünk. Mivel a hajunk kicsit megnőtt, H. zászlós fodrász haverja piaci árért végignyírta a teljes századot, majd úgy berúgtak a bevételből, hogy H. zászlós másnap betegszabadságot vett ki. Minden délután kimehettünk a városba, sőt mi reggelig kaptunk erre engedélyt, mert az hazudtuk, hogy P.-i lakosok vagyunk. Felvettük a civil ruhát, elbohóckodtunk a kollégiumban, jókat dumáltunk. Akik viszont nem P.-ek voltak, csak csavarogni és kocsmázni tudtak.

Lassan eltelt két hónap, mindaz amit leírtam lazán egy hétbe sűrítve elvégezhető lett volna. A többi üresjárat, időfecsérlés, üres mámor volt. Vártuk a parancshirdetést, vajon kit hová vezényelnek csapatszolgálatra?

Parancshirdetés, avagy hogyan került S. honvéd a pálhalmai börtönbe?

Bevonuláskor három helyet kellett megjelölnünk, hová szeretnénk kerülni. S. honvéd rutinosan megnevezett három honvédüdülőt, azért mert ezekben a pia messze bolti ár alatt volt elérhető, mégis fontosabb volt számára az a a mesterterv, hogyan fogja a tisztek feleségeit kényeztetni… Pár nappal parancshirdetés előtt megtudtam, hogy S. Pálhalmára kerül. Megmondtam neki, erre elsápadt, “Az meg hol a fenében van?” (Nem pontosan ezekkel a szavakkal). Elment tájékozódni, feldúltan érkezett vissza: “Csizi, nem szúrsz ki velem, az egy börtön!!!” (Nem pontosan ezeket a szavakat használta.) Mondtam neki, S. , ilyet hogy Pálhalma, magamtól nem tudnék kitalálni, ezt ő készséggel elhitte. (Valóban, a büntetés végrehajtásnak is kellettek orvosok, s a sereg segített rajtuk, a politikailag teljesen megbízhatatlanokat vezényelték börtönorvosnak. S. kapott egy szolgálati lakást, munkabeosztás szerint dolgozott, soha többé nem kellett egyenruhába bújnia, az elítéltek között pedig nagyon sok különleges emberrel találkozott. Elkezdett kondizni, leszerelésre a kissé puhány S., alaposan megizmosodott! Mindazokat a terveit, amelyeket a katonafeleségek kapcsán szőtt, A D.-i nővérszállón realizálta, ahol – szerinte – gyakori látogatásainak napjai aranybetűkkel vannak az emlékkönyvekbe vésve… A honvédüdülőkbe vezényeltek meg jól megszívták, a parancsnok katonásdit játszott velük, nem mehettek haza, stb.

Eljutottunk addig, hogy búcsút vettünk a P-i kaszárnyától, ahol két elfecsérelt hónapot hagytunk az életünkből. Bár az ottani állomány része maradtunk, (az alakulatok csak lízingbe kaptak bennünket), legközelebb leszereléskor tértünk vissza. Pénteken kirepültünk, hétfőn kellett jelentkeznünk alakulatunknál. Útravalóul kaptunk vonatjegyeket… (folyt.köv.)

 

 

  Egy hozzászólás - “Nehéz a dolga a katonának… – első rész”

  1. De jó cikksorozat lesz ebből.Már elindult az agyam,de megvárom a slusszpoént,csak utána jövök én…

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..