Újabb felejthetetlen este volt. „Ez a dal itt mindig másképp szól” – mondta Nyerges Attila koncert közben, ám az összesre érvényesek szavai. Bár nehezen találtuk meg a helyszínt, parkon keresztül, kivilágítatlan ösvényen botladozva, de amikor leértünk a pinceklubba, jóval az Arcok fellépése előtt, máris magával ragadott a hangulat. A színpad boltív alatt, előtte viszonylag szűk hely. A bejárattal szemben pult, mindenféle földi jóval, beljebb hosszú asztalok, székek. Az emberek özönlöttek befelé, az Ismerős Arcok fellépésének kezdetére a színpad előtt gombostűt sem lehetett leejteni.
A bő másfél órás koncerten az utóbbi idők repertoárját hallottuk, az amúgy is nagyszerű hangulatot néhány dal felforrósította, sokszor úgy éreztem a zenekar és közönségének egybeforró energiája széttöri a határokat… Amikor a felvidéki Vadkerti Imre is színpadra lépett, még inkább felizzott a levegő, elsőként a Miféle világ ez körülöttem? című dalt adta elő, majd Steve-vel az Építsünk hidat következett, íme:
Pillanatok alatt elszállt az idő, az Eső mossa után következett a Nélküled, Vadkerti ismét színpadra lépett, ezúttal a dal ütemesebb változatával búcsúzott a zenekar közönségétől és az óévtől. Ez is varázslatos este volt, gondolhatjátok, ha nekünk, Csonka-Magyarországon élőknek ekkora feltöltődést ad egy-egy Arcok koncert, akkor mit jelenthet gúnyhatárokon kívül rekedt honfitársainknak? Ezt érezhettük tegnap este, boldog vagyok, hogy ott lehettünk.
Íme néhány kép a koncertről és a révkomáromi Európa-udvarról. Szaki ott volt, úgyhogy hamarosan jó minőségű képeket is láthattok :-).
***
Mivel A mi Pilvaxunk muzsikából sarjadt, és elsősorban az is élteti, év vége lévén engedjetek meg egy rövid számvetést. Sajnos mindösszesen két Örökség koncerten voltunk, utoljára június végén. Lesz mit pótolni jövőre! Nem számoltam össze, de 4-5 alkalommal hallhattuk a Kormorán Memory Band-et és a Reál Margit Project-et. Nyolc alkalommal voltunk Ismerős Arcokon – valamennyi felsorolt koncertről beszámoltam honlapunkon. 2013-ban két különleges zenei csemegében volt részünk: márciusban a Művészetek Palotájában meghallgathattuk az East életműkoncertjét, júniusban pedig az újjászületett Európa Kiadót a Millenárison.
Ezeknek az emlékeknek a felidézésével kívánok nektek boldog új évet, szeretettel:
Csizi&családom
Ígéretemhez híven, íme a Magyar Nemzet nyomtatott kiadásában, a koncert helyszínéül szolgáló Rév Magyar Házról megjelent írás, „Telt ház” címen olvashatjátok a bal oldalon. („Nagyítóval” rákattintva tökéletes minőségben jelenik meg.)
Szerintem érdemes rászánni néhány percet…
Köszönjük Szaki a remek fényképeket!
A Magyar Nemzet dec.28-i nyomtatott számában egy riport jelent meg a Rév Magyar Kultúra Házának létrehozóival, ha elérhető lesz digitális formában közzé teszem, nagyon érdekes, tanulságos írás.
Végre elérhetőek a képek is, kellemes nézelődést.
http://www.ismerosarcok.hu/kepek/2013-12-30_Revkomarom
Számomra szilveszter nem ünnep, de tegnap este az ECHO Televízión nagy élvezettel néztem, az októberi MOM-ban tartott Ismerős Arcok koncert teljes felvételét. Jó volt újra átélni 2013 egyik legemlékezetesebb hangversenyét.
Reménykedem, talán megjelenik DVD-én is, (elvégre a remény hal meg utoljára…).
Egy kis előzetesként, pár fotó a Ismerős Arcok előtt fellépő Kerecsen koncertjéről.
http://szaki65.hu/131230rev_kerecsen/