aug 082010
 

Az egész hét kiemelten fontos eseménye lesz a gyergyószentmiklósi EMI tábor, ahol – többek között – fellép a nemEZ, az Ismerős Arcok és a TransylMania! A rendezvény honlapját innen is elérhetitek.

Augusztus 11-én (szerdán)

nemEZ koncert lesz Gyergyószentmiklóson. (Ugyanaznap fellép még a Beatrice és a Hungarica.)

******

Augusztus 12-én (csütörtökön)

23:00-kor lesz Ismerős Arcok hangverseny az EMI táborban.

******

Augusztus 13-án (pénteken)

Bösztörpusztán veszi kezdetét a Magyarok Országos Gyűlése, a rendezvény honlapja innen is elérhető.

Ennek keretében pénteken 19:00 -kor a Szkítia, 21:30-kor a Kormorán ad hangversenyt, a két fellépés között pedig a Felvidéki Rockszínház mutatja be a Jöjjön el a Te országod című rockoperát 20:30-kor!

Aznap 20:00-kor Fehérgyarmaton A Gyarmati Vígasságok rendezvény keretében lesz Ismerős Arcok hangverseny.

******

Augusztus 14-én (szombaton)

Agárdon a Popstrandon 20:00-kor Kormorán, majd Ismerős Arcok koncert lesz. 🙂 !!!

Ugyanaznap 19:00-kor a TransylMania Szegeden lép színpadra.

******

Augusztus 15-én (vasárnap)

A Kormorán Csanádapácán, az Ismerős Arcok 21:30-kor a felvidéki Gútán, a TransylMania 20:30-kor pedig Gyergyószentmiklóson lép fel.
******

Egész héten tart és vasárnap ér véget a XXX. Úszó, Szinkronúszó és Nyíltvízi Európa-bajnokság Budapesten és Balatonfüreden. (Az eseményt a Magyar Televízió is közvetíti.) A rendezvény honlapját részletes információkkal itt találjátok.

Augusztus harmadik hetében négy Kormorán és hat Ismerős Arcok koncert lesz! Nagyon szívesen összefésülném a hét programjait Nektek, de augusztus 29-ig nem leszek a világháló közelében, így érjétek be A mi Pilvaxunk Eseménynaptárával és tájékozódjatok a zenekarok és/vagy a rendezvények honlapjairól!

Illőnek tartanám, ha A mi Pilvaxunkban megemlékeznénk Nagyboldogasszony és Szent István ünnepéről is, távollétem ebben is gátol :-(.
Minden Vendégünknek és Barátainknak kellemes élményeket, jó feltöltődést kívánok a nyár hátralévő részére – magam is ezen leszek! Legyetek jók, az önkiszolgálás és a becsületkassza rendelkezésetekre áll 🙂 !

  4 hozzászólás - “Programajánló augusztus második hetére”

  1. Ha már szóbeli beszámoló nincs, akkor most képekért “folyamodok”! 🙂 Gyuri, azt olvastam, a KoBaK-honlapon talán, hogy Pilisszántón jártatok Kormorán-koncerten. Remélem, a fényképezőgépedet sem hagytad otthon!!! Várom/várjuk a fotókat! (Én pedig most válogatom a somogyvári és a györöki “termést”.)

  2. Úgy hallottam, Bösztörpusztán a koncertek végét “elvitte a vihar”, és a Kormorán már csak pár számot játszott. Meséljetek már szóban is, ne csak képekkel!!! 🙂

  3. Bösztörpuszta első -pénteki- napja fényképekben:

  4. Legyen úgy, mint régen volt! Ez volt az idei EMI tábor mottója. És valószínú elhangzott ez a dal a Transylmaniatól is az esti koncerten, amire sajnos nem tudtam elmenni.
    De voltam Kárpátián és az azt követő Ismerős Arcokon (először életemben). A Kárpátiát én nem ismerem nagyon, de jó hangulatot csinláltak, és bár hátul álltunk, nem láttam a színpadból szinte semmit, maga a rengeteg zászló látványa is jó volt:)
    Az utána következő Ismerős Arcok koncertre már előre gyurakodtunk, lássunk is valamit, és bulizzunk kicsikét. Nagyon nem voltam témába ezzel sem, mivel még nem voltam IA koncerten sem eddig, a népszerűbb zenéit meg a youtube-ról ismerem, de nem bántam meg, hogy elmentem.
    Jó volt a koncert, csak rövidnek tűnt nekem. Persze időben ez nem így volt, tartott azért jó másfél órát.
    Mi annyira nem tudtunk felszabadulni sajnos, mert tapostak le ott elől, vagy éppen a zászlórúdakkal bökődték az orrunkat a nem kicsit mámoros állapotban levő táborozók, de hát ez nem a zenekar hibája. A végén odagyurakodtam sorba állni én is a dedikálásnál, legyen már nekem is IA aláírásom.
    Aztán ennyi volt, fénykép sajnos nincs, mivel otthon felejtettem a gépet, nah de majd a tábor oldalára biztos tesznek fel.
    Amúgy nagyon vagány ez az EMI tábor. Rengeteg érdekes program van, beszélgetések, filmezések, színes előadások, és minden este a koncertek, megéri elmenni:)

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..