Abától Székesfehérvárig ívelt a Lámpás Emberek társaságában töltött idő. Benedek fiam iskolájában, az abai Atilla Király Gimnáziumban Szülői napot tartottunk, másnap a székesfehérvári Vásártéren, hagyományos Botond Napi Magyarok Vásárára került sor. A két eseményt összekötötte Maurer Oszkár szerémségi (Délvidék) borász bemutatkozása.
Az Atilla Király Gimnázium életiskola. Bár a tananyag ismeretét ugyanúgy megköveteli, mint bármely másik tanintézet, mégis egészen más szemlélettel tekint az oktatás, nevelés feladataira, mint az iskolák túlnyomó többsége. Maga a hely is különleges, van tér, van levegő, van élet ebben az iskolában! A szemlélet és a hely varázsa kihozza a diákokból az alkotóerőt, legyen szó a tananyag elsajátításáról, vagy az életnek mindig értelmet adó alkotásról!
Fiam osztálya kályhát épített a tantermében! Hatalmas energiák szabadultak fel, rakták a samottot, hordták az agyagot, maguk készítették a beépített kályhacsempét, Mátyás címerével, visegrádi sablon alapján. A kályha lassan elkészül, már csak meszelni kell, nyáron szárad, az első hűvös őszi napon nemcsak a tantermet, hanem a diákok lelkét is átmelegíti majd. Ha egyszer fiam gyermeke is itt tanul, büszkén gondolhat arra, hogy ez a kályha édesapja életének egy darabját őrzi…
Miközben főtt a gulyás, leültünk a kollégium aulájában és beszélgettünk, szinte kötetlenül. A felröppent gondolatok vezérfonala az önellátás volt. Sok szülő próbálkozik saját maga előállítani étkeik alapanyagát, mi magunk is megtettük az első botladozó lépéseket: hitvesem sajtot készít, kenyeret süt; Csókakőn gyümölcsfákat ültettünk. Hallhattuk, sokan előttünk járnak, állatokat tartanak, tudják, az udvaron kapirgáló tyúk húsa, tojása értékes, nem szennyezett; mások saját tehenet tartva készítenek sajtokat, maguk füstölik. Sajttálból ízlelgettünk, varázslatos, régi ízek olvadtak nyelvünkön. Ezek az emberek semmi újat nem találtak ki, csak rájöttek arra, hogy fel kell adnunk egy darabot komfortzónánkból, nem sokat, mindössze két generációt visszalépve, elővarázsolhatjuk eleink tudását, akik nagyrészt önellátók voltak. Kényelmesebb a hipermarketben telerakni a kocsit, mint takarmányozni, fejni, trágyázni, vesződni a sajttal, vagy kenyeret dagasztani, de az alkotás öröme és az asztalra kerülő étkek ízei kárpótolnak!
A vacsora végére megérkezett a Gimnázium diákcsapatának egy része, éppen néptáncversenyről jöttek, előkerültek a hegedűk, az ifjak táncra perdültek, úgy ropták, mintha nem egy fárasztó nap végén járnánk. Közben fellobbant a tűz, ahogyan a Nap lement, felsejlett a telihold, a tavaszi meleget hűvösség váltotta fel. Fölöttünk, mint kupola ragyogott a csillagos égbolt, pattogott a tűz, a diákok hegedűk kíséretében dalra fakadtak. Leírhatatlanul jó érzés volt! Valahogy így:
Közben Maurer Oszkár elkezdte szerémségi borainak bemutatását. Szerémség történelmi borvidék, sőt, a Római Birodalom uralkodása idején is műveltek itt szőlőt, készítettek bort. Nagyon nagy a csábítás, hogy Oszkár borai kapcsán belemenjek a részletekbe, talán majd máskor. A borvidék klimatikus adottságai, talajviszonyai és kitettsége kiváló, ám ahogyan a trianoni diktátum annyi mindent tönkretett, csodálatos borvidékünket sem kímélte. Maurer Oszkár felvette a kesztyűt, az ősi dűlőkben, hatalmas erőfeszítések árán, újraindította a szőlőművelést. Igyekezett megőrizni a fajtaszerkezetet, ősi magyar szőlőfajtákat telepített, vagy ültetvényeket óv meg, készül bor 1925-ben telepített kövidnika szőlőből is! Ittunk néhány kiváló fehérbort, Mátyásra utaló Corvina nevű vörös házasítást, majd egy szamorodnit. Jól tudjuk, az „aszú” szó hallatán először Tokaj ugrik be mindenkinek, ám Aradhegyalján, szerencsés években Móron is ellepi a fürtöket a Botrytis nevű gomba, amely segítségével a bogyóban koncentrálódik annak cukra, egészen különleges édes borok készülhetnek így. Most ízlelőbimbóinkkal érezhettük, hogy Szerémségben is készül aszú! Sőt, Tokajnál annyival tágabb a horizont, hogy Szerémségben és Aradhegyalján a kadarka is képes aszúsodni, így jó évjáratokban akár aszú vörösborok is kerülhetnek asztalunkra!
A kóstolt borok azonban csak kísérték Maurer Oszkár szavait. Megértve gondolatait, számos dolog helyére került. Szó esett rég- és közelmúltról, anyanyelvünkről, hitről, akaratról, magyarságról. A tűz körül ülve ittuk szavait, határon túlról, kisebbségben élve, magyarnak megmaradva minden, az élet legapróbb dolgai is átértékelődnek, bárki leszűrhette magában, akármennyi gond, baj gyötör itt bennünket, szavunk sem lehet! Túl az iszonyatos délszláv vérengzésen, újjáalkotva egy történelmi magyar borvidéket, emberként, magyarként, hittel élve és gondolkodva nincs okunk félni! Mindössze itt és most nekünk is helyt kell állnunk, ismerjük fel, miért járjuk utunkat, mi a küldetésünk!
Az alábbi képsorozat bemutatja milyen az Életiskola, a készülő kályhát, az épületeket, az egyik jurtáját, kemencéjét, a diákok alkotásainak egy részét.
Másnap a Botond Napi Magyarok Vásárán folytatódott találkozásunk Lámpás Emberekkel. Sikerült hagyományt teremteni, ezúttal hetedik alkalommal került sor arra a mustrára, amelyen kézművesek kínálhatják portékájukat, táncosok, zenészek léphetnek színpadra, hagyományőrzők tarthatnak bemutatókat, előadások tágíthatják horizontunkat. Sajátos, remek hangulatú összejövetelek ezek, a jurtában ismét meghallgattam Maurer Oszkár bemutatkozását, borainak és szavainak itt is komoly sikerük volt a hallgatóság körében.
Az Atilla Király Gimnáziumban szokássá vált, hogy az öt évfolyam minden évben egy-egy elszakított országrészbe indul osztálykirándulásra. Idén a tizenegyedikesek voltak Délvidéken, útba ejtették Maurer Oszkár pincészetét is. Tervbe vettem, hogy mi is felkeressük, mindenkinek csak ajánlani tudom! Lámpás Emberek – választottam a címet, talán nem tévedtem. A Fény elkísér utunkon.
