Hobo életműkoncertje a Papp László Sportarénában

 Szerző: - 15:07  Vélemény? »
ápr 062019
 

„Az angyalok is itt járnak közöttünk,
De mi nem vesszük őket észre,
Csak az ördögöt látjuk mindenhol,
És átkokat szórunk az égre.”

Véget ért. Lassan araszoltam a Hungária körút felé, gondolatok tucatjai kergetőztek agyamban. Emlékezetes előadás volt! Hobo hetvennégy évesen is ugyanaz, mint akit négy évtizede először láttam színpadon. A blueszenész polihisztorrá vált: színész, költő, előadóművész, muzsikus, író lett. Meg bohóc. Bohócnak lenni pedig a legigazabb művészet.

Ellszállt négy évtized. Először talán a MOM-ban? Már nem emlékszem. Azután Tabán, Fekete Bárányok, számtalan Ifipark… minden koncert zarándoklat volt, egyben újjászületés. Azután Pécs, Balokány-liget, Esztrád a jogikar épületében, a férfivécé előtt. Népstadion segélykoncert, Zöld sárga… Később Művészetek Palotája, Papp László Sportaréna, elbúcsúztunk a Hobo Blues Bandtől.

Zenealbumok, Villantották fel az akkor még oly’ nagyon vágyott Amerikát. Fekete zenészek, blues, 66-os út,  Vándor az úton, Szökött néger fegyenc balladája. 6:3, A két Latabár, József Attila megzenésített versei, sokunkhoz közelebb hozták a költőt, mint a középiskolai irodalomórák. Ady, Viszockij, Pilinszky, Shakespeare, Bob Dylan. A Vadászat. Album, amelyet elvinnék egy lakatlan szigetre, ha egyszer indulni kell…

A szombati is nagyszerű koncert volt! Hömpölygött a tömeg, mindenki ott volt, egykori csövesek, rockerek, megöregedve de a régi tűzzel szemükben. Mire az első dal szárnyain felrepült a Kis vörös kakas, megteltek a lelátók és a küzdőtér. Kivetítőkön bárki láthatta mi történik a színpadon, a megszólalás tökéletes volt. A zenészek hibátlanul muzsikáltak, szóltak a legrégebbi és legújabb dalok, Hobo nagyszerűen énekelt. A számokat prózákkal, versrészletekkel vezette át. Közénk jött Hendrix, Morrison, Baksa-Soós János, Ady, Cseh Tamás, József Attila, Pilinszky, Bob Dylan, Jagger és a Stones; az örökre távozott zenekari tagok: Szénich János, Kőrös József, Fuchs László.

Azután kicserélődtek a muzsikusok, színpadra lépett Póka Egon is. Felforrósodott a hangulat, mikor megérkezett Deák Bill Gyula, ő is ugyanolyan fantasztikus volt, mint mindig. Később beszállt Tátrai Tibor, gitárjátéka elvarázsolta a közönséget.

„Viharban születtem” – Közép-európai Hobo Blues, a koncert végének közeledtét jelezte, befejezésül a legújabb albumról szólalt meg az Új Magyarország. Közel három órán át tartott a varázslat, mindenki számtalan gondolatot és érzést vitt haza. Majd otthon, a porlepte régi albumok fekete korongjain felragyog a fény…

Hobo körül érezzük az erőt, forr áradó energiája, szárnyal alkotókedve! Megálltunk, lepergettünk jó néhány évtizedet, azoknak sok kínját, szenvedését, bánatát, fájdalmát, örömét, boldogságát és gyönyörűségét. Felidéztük ifjúságunkat, koncerteket, barátokat, lányokat, fiúkat, helyeket, városokat, éveket, verseket, gondolatokat, dallamokat, képeket, vadászatokat; arcokat, művészeket, kortársakat; történelmet, hazát, őrtornyot, bitót, a Hetediket és a Tortát. Mély lélegzetet vettünk abból a jelenből, amely tegnap még a jövő volt, s mára belesimul a múltba.

Mindezeket a szombati estén és a gyorsan lepergett évtizedek alatt a Bohóc, Hobo állította elénk.

Köszönet érte!

S nincs vége,  – sosem lesz vége – egy állomás volt, a lassú vonat halad tovább…

Az abai Atilla Király Gimnázium diákjai előadták Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színművét

 Szerző: - 09:56  Vélemény? »
ápr 062017
 

Nézzétek el nekem, ha elfogult leszek, elvégre a „szeretet megváltoztatja a világot”, nem tudom más szemmel nézni annak az embernek a színjátszását, akit a világon legjobban szeretek – Benedek fiamról van szó – ; szeretem diáktársait, szeretem tanárait, szeretem az Atilla Király Gimnáziumot, amely jó irányba fordította életünk szekerét, mondhatnám megváltoztatta világunkat…

Életiskolába jár Benedek fiunk, az életnek nemcsak a periódusos rendszer titkainak tudása, hanem az alkotás öröme is része. Felállni a világot jelentő deszkákra és előadni Tamási Áron 1936-ban írt színművét, nagyon komoly kihívás, lecke és tanulás! Ne feledjük: három felvonásos, több mint két órás mű szövegét kellett megtanulni, tudni, előadni! Szükség volt jelmezekre, kellékekre; színpadi mozgás elsajátítására, jól érthető szövegmondásra, játékra, összhangra a színésztársakkal! Azt gondolom, hatalmas teljesítmény volt! Mert az egy dolog, hogy szülőként ez az este örökre lelkünkbe vésődött, de a diákok életére is komoly hatással bírhat! Hihetnek önmagunkban, hogy nincs olyan hosszú szöveg, amelyet nem lehet memorizálni, fel kell lépni a színpadra, képesek megformálni azokat a karaktereket, amelyeket Tamási Áron egykor elképzelt; képesek lettek egy irodalmi alkotás legmélyebb megismerésére, mondanivalójának megértésére! Talán, ha néha-néha elmennek színházba, más szemmel fogják látni majd mindazt, ami a színpadon történik, tudni fogják mennyi munka és buktató áll a látottak mögött, az átlagnézőnél jobban fogják felismerni az előadások értékeit. A színház életünk tükre, kincs, amelyet semmi sem pótolhat. Biztos vagyok abban, hogy a felnőtté serdülő ifjaink, akik tegnap igazi színházat játszottak, kincsekkel gazdagodtak! Köszönet ezért iskolájuknak, tanáraiknak, különösen Nagyné Csatlós Irén tanárnőnek, aki segített a diákoknak az előadás megvalósításában! Talán nem árulok el műhelytitkokat ha elmondom, a diákok maguk választották szerepeiket, abban biztos vagyok, hogy rendkívül jó érzékkel tették, hiszen a karakterek remekül illettek mindannyiukhoz! A nézőtéren egy pillanatig sem éreztem, hogy amatőrök állították színpadra a művet.

Mielőtt magáról a darabról idéznék, nézzük meg az előadás befejező jelenetét mozgóképen!

2010-ben Kézdivásárhelyen adták elő Tamási színdarabját, a magyarteatrum.hu így mutatta be akkor az alkotást:

„Tamási Áron 1936-ban megírt darabja a mindenkor aktuális politikai történeten túl, ami az idegen és hamis vezérről valamint a kiszolgáltatott népről szól, mélyebb emberi sorskérdést vet fel: a megoldást mástól váró önsajnáltató szolgaság és passzivitás helyett, az egyéni sors- vállalás felismeréséről.

Tündöklő Jeromos a hatalomvágy tükre, mely szembesít önmagunkkal, a bennünk rejtőző hamis ambíciókkal, hiú álmokkal. Jeromos, az ember barátja, rossz lelkiismerete, személy és megszemélyesítés egyidőben, mely sötét félálomként jelenik meg nem túl sikeres életünk újrakezdési „hogyan tovább?” hajnalain. A vele való találkozás önmagunk felismeréséhez és katarzishoz vezet.

A bennünk lévő rossz reális, megjelenése szürreális, ahogy eltűnik, az maga a csoda. A történet egy kisközösségben játszódik, a társadalmi struktúrákban kialakult emberi problémákat vet fel és rávilágít arra, hogy ezekben a problémákban gyors változás és javulás nem történik, amíg a közösség és az egyén nem érik meg rá.”

Valóban döbbenetes, hogy a 81 évvel ezelőtt született mű, mennyire aktuális ma is!

Sok fényképet készítettem, sajnos nem lettek jó minőségűek, nekünk valamennyi fontos, de talán másoknak is érdemes átlapozniuk.

Tegyél közkinccsé egy verset!

 Szerző: - 21:22  1 hozzászólás »
ápr 102016
 

Április 11-e, József Attila születésének időpontja, 1964 óta a magyar költészet napja. Mint minden ünnep, ez is jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra és átgondoljunk néhány dolgot!

(Fotó: Megyeridoki)

Hatalmas tehernek és fölöslegesnek éreztük akkoriban, hogy majd’ minden magyarórára fejből kellett megtanulnunk egy verset. Mai eszemmel már sajnálom, hogy csak egyet kellett, s nem többet… Most már tudom, hogy mennyire pallérozta elménket, mennyire megkönnyítette a tanulást, figyelmünk összpontosítását, a megjegyzést és előadást. Egyetemi vizsgákon köszöntek vissza a verstanulás eredményei. Pedig szüleinkhez képest, mi csak töredékét kaptuk feladatként…

Kézbe venni egy verseskötetet, elolvasni, ízlelgetni a sorokba szőtt gondolatokat csodálatos kaland! Értő színész, zenész pedig még hozzáadhat a műhöz, hallgassuk Sinkovits Imrét szavalni! Amikor befogadunk egy verset, a költő visszatér, életre kel, mondhatjuk feltámad, szemtől szembe, a múltból visszatekintve, évszázadokat átlépve szól hozzánk! Rajtunk múlik, hogy értjük-e őt, magunkévá tesszük-e gondolatait? Ez a lehetőség a költemény és költő legnagyobb csodája!

Magyar életünk, túlélésünk kulcsa nyelvünk megőrzése. Talán nem véletlen, hogy az elszakított országrészekben legnagyobb erővel a magyar feliratokat, kultúrát, oktatást támadják, hiszen jól tudják, ha a nyelvünket elveszik, mindenünket elvették. Ám a veszély nemcsak ott, hanem itt is nagy! Óvnunk, védenünk kell édes anyanyelvünket, ehhez a feladathoz verseink kincsestárából erőt gyűjthetünk. Elolvasni gyönyörű nyelvünkön egy verset, olyan, mint kortyolni egy tiszta vizű forrásból, ne engedjük, hogy bárki beszennyezze azt!

Íme, közkinccsé teszek egy verset prózában és dalban:

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Medúzafej – Passuth László regénye Caravaggio életéről

 Szerző: - 10:48  Vélemény? »
júl 292014
 

Időben fényévnyi távolságnak tűnik, pedig alig pár hónapja írtam néhány sort, a budapesti „Caravaggiótól Canalettoig” című kiállításról. Ennek kapcsán hívták fel Megyeridoki barátomék figyelmemet arra, hogy Medúzafej címen Passuth László tollából elolvashatom a művész élettörténetének regényét. Hosszú hónapokba telt, mire befejeztem a könyvtárból kölcsönzött művet, nem volt könnyű olvasmány.

Ki volt Passuth László, hol a helye a magyar irodalom arcképcsarnokában? 1900-ban született Budapesten, húsz esztendős koráig Kolozsváron élt. Szegeden jogi diplomát szerzett, műfordítóként dolgozott, írásai már az 1920-as évek közepétől számos folyóiratban megjelentek. 1937-ben született első regénye, amelyet huszonhat történelmi témájú követett, ezek mellett több útleírása, tanulmánya, önéletrajzi írása is megjelent. A Medúzafej 1979-ben, Balatonfüreden bekövetkezett halálának évében került először kiadásra.

1571-ben született Michelangelo Merisi Caravaggio nevű településen, 1610-ben halt meg Porto Ercole-ban. Kalandos életét Passuth csodálatosan írta meg regényében. Merisi – művésznevén Caravaggio – bejárta szinte az egész korabeli Itáliát. Tanulóéveit Milánóban töltötte, majd rövid firenzei kitérő után Rómába került, ahol bőkezű egyházi mecénások segítségével számtalan megrendeléshez jutott. Kettős életet élt, vonzották a római utcagyerekek, kocsmák, kártya, majd egy utcai verekedés során kardjával halálosan megsebezte ellenfelét, így menekülnie kellett Rómából, a biztos halálos ítélet elől. Rövid ideig Nápolyban élt és alkotott, majd Máltára hajózott. Bár felvették a Máltai Lovagrend tagjai közé, újra verekedésbe keveredett, ahol egy lovag súlyosan megsebesült. Bebörtönözték, de megszökött és Szicíliába menekült. Innen újra Nápolyba vezetett útja, majd pápai kegyelemben reménykedve hajón indult Rómába. Máltai üldözői (?) azonban ezelőtt megverték, egyre betegebb lett, malária kínozta. Hajója kikötött Porto Ercoléban, ahol – minden ok nélkül – letartóztatták. Mire kiengedték, hajója már elindult, és ő megpróbálta a tengerparton utolérni, miközben súlyos maláriás rohamot kapott. Annyi bizonyos, hogy 1610. július 18-án a tengerparton, teljesen magára hagyatva halt meg. A pápa kegyelmet közlő levele két nap múlva érkezett…

Dióhéjban ennyi volt élete, festményei sok helyen láthatók. Miben áll Passuth zsenialitása? Azt a nyersanyagot, amely Caravaggio sorstörténete, csodálatos regénybe formálta. A festő útját követve megismerkedünk a korabeli Itália életével, olyan részletességgel, amely az író fantasztikus műveltségéből, tárgyi tudásból ered. Úgy láttatja velünk a kort, hogy fantáziáját nem engedte szárnyalni, mondatait olvasva azt érezhetjük, magunk is ott vagyunk a római csapszékekben, főpapok előszobáiban, zötykölődünk postakocsikon, hánykolódunk vitorlásokon, esszük a börtön penészes kenyerét. Ott állunk a megrendelő mellett, amikor Caravaggio teljesíti kívánságát, legyen az a Lovagrend Nagymesterének portréja, vagy egy újonnan épült templom oltárképébe öntött bibliai jelenet. Számomra a regény csúcspontja a máltai rész, Passuth tökéletes precizitással rajzolja meg a lovagsziget történelmét, földrajzát, életét, a hierarchiát, a lovagok privilégiumait; részt veszünk Caravaggio lovaggá avatásának szertartásán, jótékony homály fedi bebörtönzésének valódi okát. Szökésének és Szicíliába menekülésének leírása kalandregénybe illó, lélegzetelállítóan izgalmas epizód. Végtelenül szomorú, ahogyan magára hagyottan, értelmetlenül éri a halál a kietlen, kopár szigeten, Porto Ercole-ban. Ki tudja, ha időben érkezik a pápai kegyelem és a művész visszajut Rómába, mennyi alkotással bővíthette volna még a világ festészetének kincsestárát?

Passuth László regénye nem könnyű olvasmány, azonban nagyszerű élmény, ahogyan a zseniális Caravaggio életét bemutatja, nem mellesleg mélységeiben, kimerítő alapossággal megismerhetjük egy történelmi léptékben rövid korszak Itáliájának életét. Képzőművészet, irodalom, történelem, művészettörténet, egyháztörténet, szociológia élvezetes szintézise Passuth regénye. Egyedül azt sajnálom, hogy nem a kiállítás megtekintése előtt került kezembe, alighanem egészen más szemmel néztem volna Caravaggio alkotásait. A mű ahhoz is kedvet csinált, hogy elolvassam Passuth többi regényét, hiszen  szép számmal születtek magyar történelmi témájúak is.