Ha jegyeztem volna, hogy életemben hányszor és melyik zenekarok koncertjein voltam, gyanítom az Ismerős Arcok lenne első helyezett! A székesfehérvári FEZEN-ben is legalább ötször voltam amikor egyik legkedvesebb zenekarom lépett színpadra, s így volt ez most pénteken is!
Ismét elszaladt tizenkét hónap, s bár durrannak a tűzijátékok, annyi történik mindössze, hogy eggyel nőtt a sorszám, új naptár kerül a falra. Szorongató, nagyon nehéz idők jönnek, ám engedjük el terheinket, álljunk meg egy percre, így óévbúcsúztatónként beszámolok a révkomáromi Ismerős Arcok koncertről.
Nem a tegnapi volt az első alkalom, hiszen hagyománnyá vált, hogy a naptári esztendő utolsó hangversenyét Révkomáromban játssza a zenekar. Többször voltunk ebből az alkalomból a Rév-klubban, idén azonban a zenekar alapításának huszadik évfordulójára összeállított koncertturnéba illeszkedett a felvidéki előadás, így a Jókai Színház volt a koncerthelyszín.
Igen, húsz év lepergett, nagyon sok dal született, olyan énekek, amelyek kiállták az idő próbáját. Lehet, hogy tévedek, de bizonyára komoly fejtörést jelenthetett a zenekarnak az ünnepi műsor dalainak kiválasztása, hiszen annyira bőséges forrásból meríthettek. Úgy érzem, nagyon jól sikerült összeállítást hallottunk, az elhangzott dalok felölelték a húsz év termésének legérettebb gyümölcseit. Nem kísérlem meg felidézni a repertoárt, nem volt hiányérzetem az előadás végén!
A dalokat újragondolta a zenekar, áthangszerelve, ülve adták elő; ezúttal a legsodróbb lendületű énekeknél sem pattant föl a közönség, sőt az Andocsi Mária végén hosszú pillanatokig beszédesen néma csend volt amíg megszólalt a taps! Azt hiszem nemcsak a zenekar, hanem a közönség is újragondolhatott egyet s mást. Tökéletes volt a megszólalás, így gyönyörűen érezhettük a hangszereken a zenészek virtuozitását, az együtt muzsikálás örömét! A muzsika kicsit más megvilágításba helyezte a jól ismert szövegeket is. Elképesztő azok időtállása, legyen szó aktualitások, vagy örök értékek dalba öntéséről!
Elszaladt a két óra, véget ért a telt házas előadás. Elmúlt húsz év, de szükség van régi és az újabb dalokra, határon innen és túl, még akkor is, ha most lenne vége, én már azt is csak megköszönöm. Végül a Nélküled, amely hallatán mindenki felállt. Köszönjük a tegnapi estét, a húsz esztendőt, nem utolsó sorban azt is, hogy hitvesemmel részesülhettünk ebből!
Ismét elnézést kérek a fényképek minőségéért, az év végi hangulat kedvéért kiegészítettem a koncert előtti sörivás helyszínén készítettekkel 🙂
Élet úr kegyetlen rabszolgatartó… rövid ideje még gyakran indultunk koncertre, s mi tagadás, az Ismerős Arcok fellépései voltak az elsődleges célpontok. Művészetük iránti rajongásunkon túl, rengeteg koncertjüknek köszönhetően, a zenekarral máig nem nehéz találkozni. Sajnos tavaly júliusban, Csepregen voltunk utoljára nemcsak Arcok koncerten, de egyáltalán koncerten.
Nagyon örültem, hogy tőlünk tíz perc autóútra, a jól ismert dinnyési helyszínen lépett fel a zenekar. 2010. május 31-én adták át a szabadtéri színpadot, a székelyföldi TransylMania zenekar felejthetetlen koncertjével, amelyről A mi Pilvaxunkban részletesen beszámoltam akkor.
Majd’ egy év eltelt a csepregi találkozás óta, ám mi sem változott! Illetve… helyi szinten erős volt a rendezvény promóciója, az egyik székesfehérvári kereskedelmi rádióban még koncertjegyeket is lehetett nyerni, a helyi lapnak interjút adott Galambos Nándor, javaslom, hogy olvassátok el!
Nyilatkozatában elmondta, hogy a majd’ húsz éves zenekar régebbi alkotásait is elővették, a nyári fellépéseken az agárdi műsor adja a koncertek vázát. Véleményem szerint, az Ismerős Arcok dalaiból több, egész estét betöltő válogatást lehetne előadni a mindenkori közönség teljes megelégedettségére! Így óhatatlanul kimaradnak fontos alkotások, ezzel együtt sincs hiányérzetem, a régi és újabb dalok pontos keresztmetszetét adták a tizenkilenc esztendőnek, a repertoárral nagyon jól sikerült eltalálni az arányokat, mindvégig izgalmas, figyelmet ébren tartó volt ez a koncert is. Egyáltalán nem éreztem fáradtságot, vagy fásultságot, pontos, nagyszerű előadás volt! Köszönet érte!
Remélem sikerül felvenni a fonalat, s legközelebb talán Somogyvár, hiszen fantasztikus koncertélményeim vannak arról a szakrális helyről, a Kormorán jóvoltából.
A Föld egyes szegleteiben fehér, másutt fekete a gyász színe, az utoljára született Arcok albumok borítóinak minimalista stílusát ez a két színvilág uralja. 2015-ben jelent meg a „Csak a zene” című album, hófehér külsővel. Annak a zenei anyagnak a születése különleges volt, hiszen a zenészek a világ zajától távolra vonulva, közös munkával leheltek életet a korongba. Tudatosan nem írtam arról az albumról, mert némileg kilóg a korábban megszokottak által megrajzolt világból, két év után is nehezen tudnám szavakba önteni azokat a gondolatokat és érzéseket, érzelmeket, amelyeket előhívnak belőlem. Tudom, az album fogadtatása megosztó volt, magam – minden elfogultság nélkül – akkor is az egyik legjobb Ismerős Arcok lemeznek tartom, ha amúgy kicsit kilépett a korábbról jól ismert szöveg- és zenei világból.
Eltelt két esztendő, iszonyatosan sok fellépéssel, megjelent a fekete borítású „Csak a szöveg” című album, azonban a külcsínen kívül nem sok folytonosságot érzek a két évvel korábbival. Művészet mindig tükröt állít életünk elé, s aligha akad két ember, aki teljesen egyformán ítélné meg a Föld, Európa, Kárpáthaza és benne a saját életének változásait, éppen ezért, kockázatos tükröt állítani, hiszen mindenki mást szűr ki a visszaverődő fényből. Azonban a művésznek nincs más választása, formába kell öntenie mindazokat a rezgéseket, amelyeket a nehéz mindennapok során megérez. Ezen a ponton a fekete szín telitalálat, mert abban sokan egyetértünk, hogy baljós árnyak vetülnek ránk. Az külön balszerencse, ha saját életünk történéséi meghatványozzák ezeket a rossz érzéseinket.
A fekete borítójú album egy olyan zenei anyagot zár magába, amely az Ismerős Arcok zenekar művészeinek a mai világ szülte gondolatait, érzéseit tükrözik. A zenei- és szövegvilág nem tér el a legfőbb csapásiránytól, ám nagyon sok helyen nem csak egyszerűen keserűség, hanem már reményvesztettség is megjelenik, de ez nem is baj, hiszen – halkan megkérdezhetném – mióta nem ültetünk már fenyőt? Ez egy ilyen világ, lehettek reményeink, vágyaink, várakozásaink, de úgy tűnik délibábot kergettünk. S ha ezt a művészet tükrözi, csak a dolgát teszi.
Bár idestova két hónapja jóformán csak ezt az albumot hallgatom, nem kívánok belemenni a részleteibe. Főleg azért nem, mert nem lehettem ott a lemezbemutató hangversenyen (Csepregen láttam utoljára színpadon a zenekart), talán 9-én Székesfehérváron és 30-án Révkomáromban némileg pótolhatom az elmulasztottakat. A koncertbeszámolókig szóljon kedvenc dalom a „Csak a szöveg” című albumról.
„Hogyan tovább Ismerős Arcok Tábor? Újabb 10 év, változatlan értékrenddel egy változó világban?
Lehet, hogy jön újabb tíz év, lehet, hogy nem, erre ma nehéz lenne válaszolni. De bárhogy is alakuljon a folytatás, az értékrend biztosan változatlan marad.” „Semmilyen széljárás nem tud megváltoztatni minket” – Interjú az Ismerős Arcok Tábor szervezőivel (Vaskarika, 2017.06.21.)
Lehet, talán ez volt az utolsó. Lehet, hogy nem. Az Ismerős Arcok zenekar, hat muzsikus, tizennyolc év alatt fantasztikusat alkotott. Olyan dalok születtek, amelyek a magyar rocktörténet legfényesebb lapjaira íródtak. Sziklaszilárd értékrend, tökéletes művészi megszólalásban. Bár még mindig bojkottálja a közmédia a zenekart, országszerte hatalmas közönsége alakult ki, talán éppen ezért is koncerteznek ilyen rengeteget.
Más dimenzióban ugyan, de azok az emberek, akik megálmodták, majd tíz éven keresztül megvalósították az Ismerős Arcok táborokat Csepregen, ugyanilyen nagyot alkottak! A Vaskarika fent idézett írásában pontosan elmesélik a tábor történetét. Lehet, voltak apróbb szervezési hibák, de a zenész is eltévesztheti a szöveget. Ennyi belefér.
Azok akik vállalva a sátorozás minden kényelmetlenségét, évente 3-4 napot töltenek az Ottó-kempingben, ők az a közönség, az a kemény mag, akikkel szinte minden koncerten találkozhatunk. Ezek azok az emberek – „rajongók” – akik tökéletesen befogadóak az Ismerős Arcok művészetének üzenetére. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen korban élünk, hogy kikből csinálnak médiacelebeket, hogyan próbálják szétrohasztani nemzeti összetartozásunk egyik fundamentumát, a magyar kultúrát. Az Ottó-kemping, és benne ez a tábor oázis, amely adott esetben akár a túlélést is jelentheti. Ha mégis az volt a zárszó, tíz gyönyörű év végére, hogy „nem tudtatok egy kib…tt öltözősátrat felállítani”, az végtelenül szomorú és kiábrándító! Mert sem a tíz év, sem a zenekar, sem a tábor szervezői, sem a közönség nem ezt érdemelte!
Ezeken az oldalakon számtalanszor leírtam, most is így volt, frenetikus koncertet hallottunk. A hangversenyeket nemcsak a zenekar és technikusi segítsége hozzák létre, hanem az a közönség is, amely hihetetlenül érzi a pillanatokat, amikor bekapcsolódik, amikor tapsol, énekel, vagy óriási hangerővel száll be a műsorba. Ez az a varázslat, amely máshol ritkán tapasztalható.
Idén is jó volt Csepregen! Jó volt találkozni régen látott barátokkal, kicsit többet beszélgetni, mint amennyi egy telefonhívásba belefér, felidézni közös emlékeket. Ha lesz még tábor, koncerttel, vagy koncert nélkül, nekünk akkor is ott lesz a helyünk, ám addig is köszönjük ezt a tíz évet, a zenekarnak, a szervezőknek és a táborlakóknak! Az emlékek miénk maradnak, ezeket már nem vehetik el tőlünk…
Gasztronómiai rendezvény keretében lépett színpadra a zenekar, ehhez képest meglepően nagy közönség gyűlt össze. A hűvös április végi estén, közel két órás koncertet hallottunk, az utóbbi időben megszokott repertoárral, amely folyamatosan bővül a megjelenés előtt álló zenealbum dalaival.
Jó volt a hangosítás, a zenekar mögötti óriáskivetítő pedig érdekes fotók elkészítését tette lehetővé. Mivel percekkel a koncert kezdete előtt érkeztünk, esélyem sem volt a színpad közelébe kerülni. Nemrégen beszélgettem egy másik zenekar tagjával, aki fájlalta, hogy ma már kevesebb az olyan koncert, amely csak zenekarok fellépéséről szól, sokkal gyakoribb, hogy falunapok, ilyen-olyan nem zenei fesztiválok része a fellépés, ennek megfelelő műszaki feltételekkel és közönséggel. Nyilván például a MOM-ba, vagy a Barba Negrába a zenekart szeretők mennek, itt viszont… nem volt kellemes, hogy előttem két hullarészeg hétvégi magyar őrjöngött, mellettem meg egy betépett csaj „élvezte” semmibe révedő tekintettel az előadást. Persze ez nem a zenekar hibája; egyszerűen nem nagyon érdemes ingyenes koncertekre menni, ha belépőjegyet kell váltani, az eleve megszűri a közönséget. Minden esetre nem a zenekaron múlik, hogy mi van a színpad előtt, ők nagyon profin tették a dolgukat, s remek koncerttel ajándékozták meg a szép számú publikumot, köszönet érte!
Visszalapozva kávéházunkba írt koncertbeszámolóimat, immár negyedik alkalommal voltunk Kenesén Ismerős Arcok koncerten! Tavaly, szinte napra pontosan ünnepeltük ugyanitt Forradalmunkat, előtte 2013-ban, majd 2015-ben Szent Istvánt köszöntöttük felejthetetlen szabadtéri koncerteken.
A tegnap esti előadással lélekben már Március 15-re hangolódhattunk. A koncert repertoárja gyakorlatilag azonos volt a Barba Negrában bemutatottal, mégis egészen más volt a hangulata, mint a hatalmas rockklubban. Tenyérnyi színpadon muzsikált a zenekar, a közönség karnyújtásnyira állt. Így az arányok változtak, ám sem a színpadról áradó pozitív energiák, sem a csodálatos közönség reakciói nem voltak csekélyebbek, mint a budapesti nagykoncerten. Nem tudok mást mondani: ismét varázslatos este volt!
Az Ismerős Arcok megy a maga által kijelölt úton, mi pedig amikor lehet, velük tartunk! Balatonkenesén tudják, hogyan kell nemzeti ünnepeinket igazi ünnepekké varázsolni, köszönet ezért a szervezőknek, rendezőknek!