A mi Pilvaxunk

Szombat, 2012. szeptember 22., koncert Budapesten, a Barba Negrában. Ismerős Arcok. Tudom, ez túl kevés információ.

Annyi mindent kéne (még) elmondanom erről…

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott – hiszen kedvencem a nosztalgiázás, s a régi emlékek felidézése mai történések kapcsán – hogy annak idején a TF-en (ma már Testnevelési Egyetem) egy Kormorán Családi Nap keretében (már régóta ez is valami más, de erről itt most nem), szóval annak idején, talán 2006-ban ismertem meg őket. Valahogy úgy adódott, hogy az akkor még nem túl sűrű koncertjeiken eleinte mindig valami más is félrevonta a figyelmemet, így jó ideig nem jutott el hozzám igazán a zenéjük. Talán a Szélbe kiáltok volt az első lemez, amit tényleg agyonhallgattam, de csak jóval a megjelenést követően. És még akkor sem mondtam magamat IA-rajongónak. Tetszett, és „ennyi”. Később az Éberálom és a Lélekvesztő voltak meghatározóak. És még mindig nem éreztem úgy, hogy nekem minden koncerten ott kell lennem, vagy követnem kellene a zenekart ki tudja, hová, vagy az első sorokban kellene állnom a bulikon. (Persze, ebben biztosan közrejátszottak más körülmények is. Azóta sok mindent átgondoltam, és számomra – egy kivételével, akik már a szívem csücskei maradnak – egy zenekar az csupán zenekar, és a zenén kívül már nem igazán érdekel, ami mögötte van. Az is lehet (vagy biztos), hogy csak próbálom kizárni, és az is lehet, hogy talán ilyet nem szabadna mondani, de én nem szoktam kertelni: tetszik, nem tetszik, így van. Nem akarom már vizsgálni, hogy a mondandó, a dalok mögött mi húzódik, nekem bőven elég, hogy nekem, nekünk mit jelentenek ezek!)

Márpedig nekem az Ismerős Arcok két éve Csepreget (is) jelenti, az ott, a Táborban megismert embereket, érzést, légkört. Ami nehezen hasonlítható máshoz. Csak az tudja, milyen, aki legalább egyszer ott volt. Még akkor is, ha minden egyes tábor valami más, és biztos nem kizárólag én vagyok, akinek a saját első tábora az „etalon”.

Miért írok most ezekről? Hogy megvilágítsam, milyen kettős érzések kerítettek hatalmukba szombaton, a koncert során. Volt, akinek meg is fogalmaztam: egyszerre éreztem magamat kicsit kívülállónak, és mégis oda tartozónak. Nehéz ezt kifejezni, leírni, megmagyarázni. Talán mert másutt már rám sütötték a bélyeget, „csak” egy „újhullámos” vagyok, és itt is, mint nem „ősrégi”, hátha így néznek rám… Pedig kiderül, nem; egy normális közösségben nincsenek ilyen címkék és megkülönböztetések. Legyél jó ember, szeresd a zenét és kész!… „Csak tisztesség legyen és becsület”. A többi nem számít. A világ is ilyen kellene, hogy legyen. Ezt éreztem a koncert alatt.

Biztosan azért is varázslat nekem egy-egy ilyen este, mert nem jutok el túl gyakran a zenekar hangversenyeire. Nem ismerem jól, mi a megszokott repertoár, bár persze azért már nagyjából sejtem, mik lesznek a ráadásnóták, vagy mivel fejeződik be a koncert. Nekem még nem elcsépelt a Nélküled, és örülök, ha az Eső mossa alkalmával felidézhetem azt a két évvel ezelőtti csepregi estét, amikor először felhangzott…

Itt pedig egy kis ízelítő a szombati esténkből:

Ami most már nem ennyire szubjektív módon a koncert egyéb körülményeit illeti, mindenekelőtt a közreműködő, és sztárvendégként három számot előadó Hobóról kell szólni. Persze ez is kicsit személyes, de szerintem pont így volt jó, ahogy volt, három közismert nóta (Országút blues, Közép-Európai Hobo blues, végül a Tiszta szívvel), nagy siker; se nem sok, se nem kevés.

Aztán a fizikai közegről, vagyis a helyről. A Barba Negra az én mércém szerint egy igazi ideális koncerthelyszín. Kellő hely, mind bent, mind kint: az udvarban parkolóhelyek a kocsival érkezőknek, odabent nagy „küzdőtér” a hallgatóságnak, amit a kb. 350-talán 400 (?) ember szépen meg is töltött, hosszú kiszolgálópultok, hogy ne kelljen sokáig sorban állni az italokért, mérsékelt árak (igaz, csak a sörből tudok következtetni), s azoknak, aki nem akarják végigállni a koncertet, sörpadok, asztalok, ahonnan szintén élvezhető a zene. Még a mosdó is teljesen rendben van, ami – különösen nőként – nem elhanyagolható körülmény. S ami meg pláne nem az, elvégre koncertről beszélünk: tökéletes hang- és fénytechnika (már amennyire szerény képességeimmel ezt meg tudom ítélni). Úgy vélem, minden megfelelő egy jó rendezvényhez.

És nekem – mindent egybevetve – nagyon tetszett.