dec 302018
 

Ismét elszaladt tizenkét hónap, s bár durrannak a tűzijátékok, annyi történik mindössze, hogy eggyel nőtt a sorszám, új naptár kerül a falra. Szorongató, nagyon nehéz idők jönnek, ám engedjük el terheinket, álljunk meg egy percre, így óévbúcsúztatónként beszámolok a révkomáromi Ismerős Arcok koncertről.

Nem a tegnapi volt az első alkalom, hiszen hagyománnyá vált, hogy a naptári esztendő utolsó hangversenyét Révkomáromban játssza a zenekar. Többször voltunk ebből az alkalomból a Rév-klubban, idén azonban a zenekar alapításának huszadik évfordulójára összeállított koncertturnéba illeszkedett a felvidéki előadás, így a Jókai Színház volt a koncerthelyszín.

Igen, húsz év lepergett, nagyon sok dal született, olyan énekek, amelyek kiállták az idő próbáját. Lehet, hogy tévedek, de bizonyára komoly fejtörést jelenthetett a zenekarnak az ünnepi műsor dalainak kiválasztása, hiszen annyira bőséges forrásból meríthettek. Úgy érzem, nagyon jól sikerült összeállítást hallottunk, az elhangzott dalok felölelték a húsz év termésének legérettebb gyümölcseit. Nem kísérlem meg felidézni a repertoárt, nem volt hiányérzetem az előadás végén!

A dalokat újragondolta a zenekar, áthangszerelve, ülve adták elő; ezúttal a legsodróbb lendületű énekeknél sem pattant föl a közönség, sőt az Andocsi Mária végén hosszú pillanatokig beszédesen néma csend volt amíg megszólalt a taps! Azt hiszem nemcsak a zenekar, hanem a közönség is újragondolhatott egyet s mást. Tökéletes volt a megszólalás, így gyönyörűen érezhettük a hangszereken a zenészek virtuozitását, az együtt muzsikálás örömét! A muzsika kicsit más megvilágításba helyezte a jól ismert szövegeket is. Elképesztő azok időtállása, legyen szó aktualitások, vagy örök értékek dalba öntéséről!

Elszaladt a két óra, véget ért a telt házas előadás. Elmúlt húsz év, de szükség van régi és az újabb dalokra, határon innen és túl, még akkor is, ha most lenne vége, én már azt is csak megköszönöm. Végül a Nélküled, amely hallatán mindenki felállt. Köszönjük a tegnapi estét, a húsz esztendőt, nem utolsó sorban azt is, hogy hitvesemmel részesülhettünk ebből!

Ismét elnézést kérek a fényképek minőségéért, az év végi hangulat kedvéért kiegészítettem a koncert előtti sörivás helyszínén készítettekkel 🙂

nov 242018
 

December elsején 12 órakor werkfilm, 21:05-től pedig a teljes Trianon rockopera előadás látható lesz az M5 csatornán. Nézzük együtt, vigyétek a hírt!

Fénykép: Száraz Tamás (a júniusi ősbemutatón készült)

okt 252018
 

Áll Magyarország kormányfője a pulpituson, ünnepi beszédét úgy kezdi, hogy utal a matematikára: két negatív szám szorzata mindig pozitív: bár sorsunkat rengeteg bukás kísérte, valahogyan mindig pozitívan jöttünk ki belőlük. Ez igaz. De ha a szorzatot megszorozzuk egy újabb negatív számmal, a végeredmény újra negatív lesz! Azt gondolom, már régóta ezt a műveletet végzi felettünk a történelem.

A Pesti Srácok fegyvert ragadtak, néhány napra a szabadság levegője tisztította meg Rákosi és bűntársai és a ruszki megszállók bűze által elgennyesített levegőt, de jött egy Kádár nevű gazember, aki nevét adta a ruszki hadműveletekhez, mint ahogy ma is akadnak bőven olyanok, akik kéjjel szavazták meg a holland kommunistanő Magyarországot beszennyező förmedvényét. A történelem ismétli önmagát, a szorzat végeredménye újra negatív előjelű.

A Pesti Srácok vére folyt az utcán, az utókor arra sem képes, hogy a házfalakra zászlót tűzzön! Évek óta szomorúsággal tölt el, hogy egy százezres városban alig van zászló a házakon nemzeti ünnepeinken! Legalább ennyit tehetnénk! A szorzat végeredménye pedig újra negatív előjelű, ez a „hálás utókor” matematikája…

A Pesti Srácok örökösei, békés megemlékezők kaptak verést, kardlapot, terrort, gumilövedéket 2006-ban. (Azért nem írok rendőrterrort, mert egyáltalán nem biztos, hogy magyar rendőr rugdalta a földön fekvő, magatehetetlen megemlékezőt!) Eltelt azóta 12 év úgy, hogy a terrorért felelősöket senki nem számoltatta el! A szorzat végeredménye ismét negatív előjelű!

Lehetne hosszan sorolni fájdalmainkat, keserűségeinket, ám aligha érdemes. A Pesti Srácok megcselekedték, amit megkövetelt a haza, egyre nyilvánvalóbb, hogy ezért az utókorért kár volt akár csak egy golyót is elpazarolni. A matematika törvényei könyörtelenül igazak! Egyet tehetünk: köszönetet mondunk, elismerjük, hogy ma azért lehet itt élni, mert ők felemelték a lyukas zászlót a szélbe!

Marad a nyitott kérdés: meddig lehet még így élni?

jún 172018
 

„Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell azt keresnünk, a szív nyugalmában s az erkölcs tiszta érzet ártatlan örömeiben.”

(Horthy Miklós)

 

Horthy
Horthy Miklós szobra Csókakőn

Emlékezzünk rá, Koltay Gábor  filmjével. Soha ne felejtsük el: ha Horthy Miklóshoz a legkisebb bűn tapadna, ott ült volna a vádlottak padján Nürnbergben. Az utolsó olyan magyar államférfi volt, aki egy rendkívül szerencsétlen történelmi helyzetben megtette, amit megtehetett azért, hogy a Trianonban megcsonkított, pusztulásra ítélt ország megmaradjon. A háborúban elvesztette elsőszülött fiát, emigrációban, hazájától távol, Portugáliában adta vissza lelkét Teremtőjének. „Mély a tenger és végtelen… De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz, és végtelenebb vágyódásom, mely a magyar földre és s magyar nép körébe hazavonz!” – írta. 1992-ben hazatért Kenderesre. Bár a mindenkori hatalom nem engedi, hogy szobrok, közterületek nevei őrizzék emlékét, sokan vagyunk még, akik szívünkbe zárva őt, minden nap imádkozunk érte és hazánkért, nemzetünkért!

jan 212018
 

1989. január 22-étől ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Miért január 22-én?

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását.

Ez a nap, ez az ünnep talán alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a magyar nép évezredes kulturális hagyományaira, az eddig megőrzött érték továbbadására…


Füst Milán: A magyarokhoz


Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Termeté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott

…és észrevegyük a mai kor alkotó értékeit…


Tamás István: Tiéd ez az ország


Még gyermek voltam, s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem, hol él a nemzetem.
Mutatta az erdőt, a zöldellő réteket,
Ahol szebb jövő vár rám, és boldogan élhetek.


Mutatta az alföldet, a Duna – Tisza közét,
A Jászságot a Bakonyt, a hatvannégy vármegyét!
Mutatta az utat, a nádasok között,
ahová hős őseink lelke költözött.


Nézd fiam a folyókat, nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat, réten a fényeket.
Ez mind a tiéd fiam, óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent, hogy hazád elrabolják!


Érintsd meg a követ, mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part, el ne add semmiért!

Tiéd ez az ország, múltja és jelene.
Neked teremtette, a magyarok istene!

…mert

„Az ember nem a jelen pillantat, nem a pillantati szükség rabja; értelmi eszméletekre lévén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől; s ezáltal mind a jelennek több díszt szerezhet, mind a jövőre kiszámított hatással tud munkálni.” /Kölcsey Ferenc: Parainesis/

1943. január 22-én született Cseh Tamás, ma lenne 75 éves.

Évkezdet

 Szerző: - 11:27  2 hozzászólás »
jan 012018
 

Kinek mit jelent az „ünnep” fogalma? Bizonyára mindenkinek mást. Karácsonykor a Megváltó megszületése okán érzett örömünket kiáltanánk a világba, összejön a szűkebb, tágabb család, fenyőfát díszítünk, megajándékozzunk szeretteinket, az asztalra finom étkek, a poharakba gyönyörű italok kerülnek. Mindazok, akiknek ez nem adatik meg, lelküket ünneplőbe öltöztethetik, ülhetnek akár Titok-karácsonyt. Ám előtte heteken át rohangálunk, idegesek, túlhajszoltak vagyunk, de Szentestén,  minden a helyére kerül, megnyugodhatunk.

Az év vége, év eleje engem régóta hidegen hagy. Az egyetemi évek alatt mindig beárnyékolta a vizsgaidőszak, nem volt alkalmas a gondtalan mulatozásra. Később, munkába állva, igyekeztem ilyenkor ügyeleteket vállalni, ha ezen áron tehettem szabaddá Karácsonyt. Igazából, hogy december után januárt írunk, annyira érint meg, mint bármely más hónapforduló, az sem izgat, hogy a dátum elejére eggyel nagyobb szám kerül. A tűzijátékesőt sem élvezem, egyedül háziállatainkat sajnálom, igaz tudom, az óévtől századok óta zajosan búcsúznak, elűzendő a gonoszt. Egy év múlttá válik, a jövőt meg talán jobb, ha nem ismerjük. A mögöttünk hagyott szilveszter annyiban volt más, vasárnap lévén a Szent Család Ünnepére emlékeztünk templomainkban, s vihettük haza saját családunkra is az áldást. Ez tette számomra különlegessé ezt a napot.

Gondolkoztam, miről lehetne írni, egy finom kávé kortyolgatása közben? Lehetne marasztalni az óévet, ahogyan jó tolla miatt, számomra egyik legkedvesebb publicistánk míves írásában megtette, ám sorai sokkal veretesebbek annál, mint arra én képes lennék. Az írásban felvázolt gondolatok jelentős részével azonosulni tudok; ha saját életünkre gondolok, bizony akkor csodálkozik rá az ember a múlt értékeire legjobban, amikor azok vészesen elillanni látszanak… Lehetne írni az újévi népszokásokról, babonákról és hiedelmekről, de vannak nálam avatottabb ismerői a témának. Górcső alá vehetnénk a jövőt, de a tárgylemezt takaró fedi, minden nappal többet mutat magából, miközben a múlt részévé válik. Amit fel kell értékelnünk az a jelen. Már reggel nyolckor, Hitvesemmel egymás kezét fogva, szentmisén köszönthettük az év első napját. Odakinn hamiskásan süt a Nap, hideg sincs, jólesik a fűtött szobában ülni a billentyűzet előtt, örülni annak, hogy van mit, van min és van hová írni, hogy működik egy kávéház, ami az enyém, s ahová bárki betérhet. Jólesik azokra gondolni, akik esetleg néha benéznek, beleolvasnak ebbe, abba. A jövőt nem látjuk, de bízhatunk Szent II. János Pál pápa sokat idézett szavaiban: „Ne féljetek!”; a múltat nem tudjuk megváltoztatni, ezért érdemes agyunkkal a jelenre, a most megélt pillanat varázsára összpontosítanunk.

Dalba öntött Régi magyar áldással kívánok mindenkinek boldog újesztendőt!