A mi Pilvaxunk

…annyira felháborít, hogy 2010. június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján akadnak még olyan patkányok ebben az országban, akik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon erre a napra „Volt egyszer egy Táncdalfesztivál” címmel szerveznek egy jó retrókádárista hangulatú rendezvényt.

Fellépnek: Aradszky László, Bakacsi Béla, Bódy Magdi, Delhusa Gjon, Eszmény Viktória, Fenyvesi Gabi, Horváth Attila, Horváth Vilmos, Karda Bea, Késmárky Marika, Koós János, Kovács Kati, Magay Klementina, Mary Zsuzsi, Mátray Zsuzsa, Németh József, Paudits Béla, Payer András, Poór Péter, Soltész Rezső, Tárkányi Tamara, Vincze Viktória

Az előadókat a CinemaSymphony zenekar kíséri !

Előre is gratulálok a tapintatos és körültekintő szervezéshez, az összes fellépést elvállaló „művésznek” és nyilván teltházas előadáson kitűnő hangulatban az estet végigtomboló közönségnek! Remélem a végén közösen eléneklik majd az Internacionálét is !!!!!!! 🙁 🙁 🙁

… írtam tegnap,arra gondolva, hogy nem megyek el szó nélkül amellett, hogy erre a napra ilyen arcátlan provokációt szerveznek. Tegnap viszont megbizonyosaodtam arról, hogy lehetnek olyanok, akik nem is értik, hogy miért tartom ezt felháborítónak. Dehát miért is értenék, akik elől az iskolában és a mindennapi életben elhallgatták Trianont, a Táncdalfesztivál idején pedig még meg sem születtek?

Trianonnal kapcsolatban azért az alapvető tényeket ismerni kellene: 1920. június 4-én elvették Magyarország területének és lakosságának kétharmadát és idegen államok fennhatósága alá helyezték őket. Erre a napra fogunk emlékezni pénteken, harangzúgással, feketébe öltözött lélekkel,  itt Székesfehérváron csendes, fáklyás felvonulással.

Erre a napra a Margitszigetre „Volt egyszer egy Táncdalfesztivál” címmel műsort szerveznek. Lehet, hogy a rendezők szándékával semmi gond nincs, lehet hogy tudatlanok, fogalmuk sincs arról, hogy miért gyásznap június 4-e, de az is lehet, hogy arcátlan provokáció amit csinálnak!

Mi volt az a Táncdalfesztivál? Magam még kiskölyök voltam, mikor megrendezték, de jól emlékszem arra, hogy lázba hozott egy országot, az Ormánságtól Lipótvárosig mindenki a televízó előtt ülve rágta a körmét az izgalomtól. Az ’56-os mártírok jeltelen sírokban nyugodtak, a hóhér akkor már befejezte a munka dandárját, de a börtönök tele voltak ’56-os politikai elítéltekkel. Közben épült a gulyáskommunizmus meg a legvidámabb barakk, felismerve a rómaiak óta tudott hatalomtechnika jelentőségét: a népnek kenyér és cirkusz kell! A közértek polcain ott volt a háromhatvanas kenyér, de cirkusz… az nem nagyon volt. Az Erkel Színház színpadjára válogatott, politikailag megbízható énekesek léptek, gondosan cenzúrázott, semmitmondó dalocskák röppentek fel az éterbe és jelentek meg a fekete-fehér monitorokon… Szigorú, ám mély empátiával megáldott zsűri pontozta az elhangzott dalokat, a publikum pedig levelezőlapok százezrein szavazott a neki tetsző számra, előadóra. Kellett a népnek és kellett a politikai hatalomnak is a cirkusz…

Egy szóval sem állítom, hogy értéktelen szemét volt minden, ami a Táncdalfesztiválon elhangzott… de ennek az éremnek is van egy másik oldala! Voltak zsenilis zenészek, akiket a hatalom tudatosan kirekesztett és kikészített: Baksa-Soós és a Kex, Syrius és sokan mások csak akkor állhattak színpadra, ha az ORI (Országos Rendező Iroda) cenzorai ehhez hozzájárultak. A zenekarok köré III/III-as ügynökök légióját küldték. Azok a zenészek és zenekarok akik körön kívül maradtak, anyagilag és egzisztenciálisan ellehetetlenedtek előbb-utóbb emigráltak, vagy sírba szálltak, mint az a Radics Béla, aki olyan tehetség volt, amelyből jó ha száz évben egy születik… a többiek meg elvesztek a vendéglátóipar sötét bugyraiban, vagy végleg letették a hangszert.

Az iskolákban Kovács Kati és Korda György dalairól vitatkozgattak, miközben Trianon tabu volt… északon Gustav Husak Csehszlovákiája, északkeleten Brezsnyev Szovjetuniója, Keleten Ceauescu Romániája, délen Titó Jugoszláviája, vagyis a „testvéri szocialista országok” tartották pórázon a megszállt  magyar területeken élő honfitársainkat, miközben a Vörös Hadsereg tankjainak lánctalpai túrák a Bakony talaját…

Az „istenadta nép” meg boldog volt az ő Táncdalfesztiváljával…

A Tándcalfesztivál felmelegítésével nekem semmi bajom nem lenne, ha az év 365 napjából nem pont június 4-ét választják erre! Nem sajnálom a közönségtől sem az élményt, hogy a dalok visszaröpítsék őket ifjúságuk idejére és végképp nem sajnálom a fellépőktől a gázsit… de az viszont felháborít, hogy nincs a jeles „művészek” egyikében sem a nemzettudatnak annyi szikrája, hogy azt mondanák: „bármikor, de ezen a napon nem…”.

Legyen békesség köztünk és ne menjen le a nap a mi haragunkkal! Amíg a fentebb felsorolt művésznők és művészek a Margitszigeten nosztalgiáznak, az alatt az Ismerős Arcok Klapka és Jókai városában, Révkomáromban koncertezik majd, a Matica és a többi szlovák radikális szervezet aktivistáinak és a szlovák hatalom rohamrendőreinek árnyékában. Leszünk ott magyarok is, akik nem a Margitszigetre vágyunk…