TÓTH ÁRPÁD: A TAVASZI SUGÁR…
A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámú rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott.
Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-ízű elegy.
Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…
1918
Egy hozzászólás - “Tavaszígéret az alcsúti Arborétumban”
Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Csodálatos vasárnapi délelőttön vettük az irányt Alcsútdoboz felé, hogy elmenjünk az Arborétumba, elvégre túl vagyunk február közepén, ideje van a hóvirágnak.
Egykor Bakonybélbe jártunk hóvirágot szedni, akkoriban még szabad volt. Hat éve megboldogult nagynénémet is vittük, hazafelé Tihanyból a Balaton jégtükrére nézve, a lélegzetünk is elállt. Nagy rianások szabdalták a tavat, Füreden a vitorlások türelmesen várták az első kihajózást…
Sokszor elmentünk az Arborétum mellett, de eszembe sem jutott megállni. Pedig… Még nem aranylóan, inkább ezüstösen ragyogott a napfény, s a hóvirágmezőt látni élvezet volt. Bár… minden az őszre utalt, de elmúlt, elmúlt, ő is…
Amikor megláttam mi maradt a kastélyból és a mellette álló templomból, összeszorult a szívem. Mert akár a Gödöllői kastély párja lehetne, de biztos nem volt jó téesz irodának, traktorállomásnak, pusztulnia kellett. Felgyújtották, a maradványokat lebontották. Az osztályharc áldozatává vált.
Mementóként áll az egykori kastély homlokzata, a szétvert kápolna, amelynek ép mozaikpadlóját is felverték, ahogyan a mennyezeti freskókat is megsemmisítették. Ezek a barmok, ezek a tudatlan állatok!
Ott állnak a falak a hóvirágtengertől nem messze. Örök emlékül, mutatva hogy mi várna ránk, ha ezek egyszer visszatérnének…