nov 252017
 

A Föld egyes szegleteiben fehér, másutt fekete a gyász színe, az utoljára született Arcok albumok borítóinak minimalista stílusát ez a két színvilág uralja.  2015-ben jelent meg a „Csak a zene” című album, hófehér külsővel. Annak a zenei anyagnak a születése különleges volt, hiszen a zenészek a világ zajától távolra vonulva, közös munkával leheltek életet a korongba. Tudatosan nem írtam arról az albumról, mert némileg kilóg a korábban megszokottak által megrajzolt világból, két év után is nehezen tudnám szavakba önteni azokat a gondolatokat és érzéseket, érzelmeket, amelyeket előhívnak belőlem. Tudom, az album fogadtatása megosztó volt, magam – minden elfogultság nélkül – akkor is az egyik legjobb Ismerős Arcok lemeznek tartom, ha amúgy kicsit kilépett a korábbról jól ismert szöveg- és zenei világból.

A kép forrása

 

Eltelt két esztendő, iszonyatosan sok fellépéssel, megjelent a fekete borítású „Csak a szöveg” című album, azonban a külcsínen kívül nem sok folytonosságot érzek a két évvel korábbival. Művészet mindig tükröt állít életünk elé, s aligha akad két ember, aki teljesen egyformán ítélné meg a Föld, Európa, Kárpáthaza és benne a saját életének változásait, éppen ezért, kockázatos tükröt állítani, hiszen mindenki mást szűr ki a visszaverődő fényből. Azonban a művésznek nincs más választása, formába kell öntenie mindazokat a rezgéseket, amelyeket a nehéz mindennapok során megérez. Ezen a ponton a fekete szín telitalálat, mert abban sokan egyetértünk, hogy baljós árnyak vetülnek ránk. Az külön balszerencse, ha saját életünk történéséi meghatványozzák ezeket a rossz érzéseinket.

A fekete borítójú album egy olyan zenei anyagot zár magába, amely az Ismerős Arcok zenekar művészeinek a mai világ szülte gondolatait, érzéseit tükrözik. A zenei- és szövegvilág nem tér el a legfőbb csapásiránytól, ám nagyon sok helyen nem csak egyszerűen keserűség, hanem már reményvesztettség is megjelenik,  de ez nem is baj, hiszen – halkan megkérdezhetném – mióta nem ültetünk már fenyőt? Ez egy ilyen világ, lehettek reményeink, vágyaink, várakozásaink, de úgy tűnik délibábot kergettünk. S ha ezt a művészet tükrözi, csak a dolgát teszi.

Bár idestova két hónapja jóformán csak ezt az albumot hallgatom, nem kívánok belemenni a részleteibe. Főleg azért nem, mert nem lehettem ott a lemezbemutató hangversenyen (Csepregen láttam utoljára színpadon a zenekart), talán 9-én Székesfehérváron és 30-án Révkomáromban némileg pótolhatom az elmulasztottakat. A koncertbeszámolókig szóljon kedvenc dalom a „Csak a szöveg” című albumról.

 

  2 hozzászólás - “„Csak a szöveg” – néhány gondolat az új Ismerős Arcok zenealbum kapcsán”

  1. Azt gondolom nem kell mindenben politikát keresni. Ezt a régi dalt – megtartva az eredeti dallamot és szöveget – teljesen lelassították, koncerteken többször hallottam, így is tetszett. (A Nélkülednek meg van egy felgyorsított változata is.) Az album októberben jelent meg, talán így emlékeztetnek arra, aminek soha nem lenne szabad feledésbe merülnie!

  2. Ezen a héten újra elővettem a lemezt,körbehallgattam egy egész munkanapon keresztül és próbálom magamévá tenni a dalokat.
    Véleményem szerint a zenekar már egy más dimenziót képvisel-akár zeneileg,akár múfajilag -mint amikor megismertem őket.
    A Lélekvesztővel voltak hasonló érzéseim,de hónapokkal később jöttem rá,hogy az addig megjelent lemezeket figyelembe véve-számomra-az egyik leglobb.
    Ógy jellemezném a jelenlegi Arcokat,hogy az igényességen túl sajátos zenei irányba tartanak,már már túllépve rockzene,vagy inkább a progresszív rockzene (az ő esetükben) alig létező határát.
    Továbbá,a zenészek kvalitását bizonyítandó improvizlásáok jelennek meg főleg a lágyabb ,zeneszámoknál és -bocsássatok meg,ha nem értetek velem egyet-a jazz is felüti fogát itt ott.
    Ha a szövegviláguk nem korlátozná a lehetőséget,hogy minden téren elfogadja őket a szakma és a nagyközönség,már ott lennének a legnagyobb hazai zenekarok mellett.Omega,LGT lés a többi legendás csapattal egyenrangú státuszban.

    A Ruszkik haza feldolgozás milyen apropóból kefült fel az albumra?Van itt is valami utalás a jelenlegi kormányunk politikai nyíltságára oroszország felé?

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .