„Full Tilt Tangó- azaz, tangó, teljes sebességgel. Fekete és piros, érzéki és szenvedélyes…”

„Full Tilt Tangó- azaz, tangó, teljes sebességgel. Fekete és piros, érzéki és szenvedélyes, véres és gyengéd, örült és mámorító. Férfi és Nő tánca, játéka, egymásba bújócskázása.”

…mindez nem más, mint Horgas Eszter fuvolaművésznő legújabb zenei albuma.
Megjelenéséig már nem kell sokat aludnunk.
Lemezbemutató koncert a szegedi színházban lesz december 29-én 19 órától.

A közreműködő művészek névsora és a korong:

…hogy mit hallhatunk tőlük?
Astor Piazzolla műveket, Cseke Gábor, Hárs Viktor zenésztársak alkotásait…:

Szegő András írta Horgas Eszterről:
„Hallgatom, amint játssza Piazzola csodálatos művének, a „Cafe 1930”-nak fuvolaszólamát. Egyszerre szenvedélyes és éteri, kihívó és szemérmes, vibráló és szende, provokáló és visszahúzódó. Olykor az érzéki szenvedély, a zabolátlan szabadság, a perzselő vágyak elbukó-diadalmas Carmen-je, olykor a harmónia, a tisztaság, az átszellemültség üdvözült Máriá-ja, és mindig Horgas Eszter.
Napjaink egyik legeredetibb, legizgalmasabb előadóművésze, fuvolavirtuóza, egy műfaj megteremtője, létrehozója, beteljesítője, egyszemélyes képviselője, valami varázslat, hol két lábon földön járó, hol föld fölött lebegő tündére, mágusa, boszorkája.
A zárt formákat tiszteletben tartva szabadon szárnyal, a szabadság mámorában alázatos és fegyelmezett, a rezignált, nosztalgikus hangulatban megtalálja az örök szépség, és szenvedély extázisát. Csupa lendület, csupa finomság, és csupa érzékiség. Minden taktusban meglepetés, biztonság, kacérság és tapintat.

A tangó a lényeget sugallja, ami az örök játék férfi és nő között, ahol látszólag a macsó férfi dominál, ő vezet, ő irányít, ő akarata szerint történik minden, ám ez valójában csalóka illúzió, az áldozat kétségbeesett vergődése a csapdában, hiszen, ha láthatatlanul, hallhatatlanul is, de érzékelhetően ebben a kozmikus partiban – ezer szerencsénkre! – a nők mély, bölcs, bolondos elképzelései szerint folyik minden. Ez a fájón, szomorkásan felcsendülő fuvolahang élettel, erővel, szenvedéllyel telik meg a kackiásan pattogó, snájdig gitárhang mellett, mögött, alatt, fölött, azt behálózva, körülfonva, kiemelve, irányítva, amint tétje lesz az egésznek, amit kialakul a játék. Ez az, amivel ő mindig több lesz, mint akármely virtuóz partnere. Egy férfi legfeljebb képviselni tudja a nemét, a nő teljességgel vállalja is. A mennyei-démoni hangok mögött érzékelhetően ott az anya, ott a feleség, ott a tündér, ott a hárpia, ott a nő, aki egyébként zoknit párosít, virágot öntöz, csekket fizet be, flörtöl, odabújik, csacsog, mosolyog, dühöng, veszekszik.

Az a teljesség, ami átsugárzik Horgas Eszter játékának minden egyes hangján, és egészén, már nem is játék, hanem megnyilvánulása a létezésnek. Hallgatom, amint játssza a Fugata-t. Ezt a bitangul nehéz, rafinált Piazzola művet, ahol együtt van jelen a zeneirodalom talán legkötöttebb, legszabályosabb zenei formája, a fuga, és a szabadság, rögtönzés, a pillanatnyi invenció hatása. Ezt csak azok tudják így, ilyen buja fegyelmezettséggel eljátszani, akik lényükben hordozzák az örök-kettőség élményét és harmóniáját, akik egyszerre tudnak frivol dívák és odaadó társak, lobogó lázadók és alázatos kísérők lenni, akik teljességgel tudják élvezni az ünnepek szertelen ragyogását, és megtalálni méltóságukat a napi teendők tömkelegében.

Ahogy egész pályája során lenyűgözött, hogy a hangszer irodalmát merőben megújító szólista miként tud olyan megbízható zenekari muzsikus is lenni, hogy ez a minden ízében diadalmas primadonna miként tud Nathalie Cole, vagy Kocsis Zoltán méltó kísérője, partnerévé válni, hogy Vivaldi tenger-muzsikájának vulkanikus életre hívója miként tudja Joseph Kozma világszép sanzonját, a Hulló falevelek-et olyan édes-bús, szívmelengető nosztalgiával megidézni, miként tud teljességgel odaadva magát a zenének józannak maradni. Tangót játszani.
Hallgatom, amint játssza a műfaj talán legtitokzatosabb, legsodróbb, legmisztikusabb, ugyanakkor leginkább érzéki művét, a Libertango-t.
Eszembe jut, hogy pár éve, egy Nők lapja napon, miközben mi Müller Péterrel beszélgettünk, a szünetekben Eszter eljátszott néhány számot.
Ő néhány méterrel előttünk állt a mikrofonnál, és akkora nagy szél volt, hogy egy hangot sem hallottam játékából. Csak láttam hátulról, amint fuvolázik, és így is elbűvölt. Ahogyan nem is igazán játszott, hanem együtt létezett a zenével, mozgott, ringott, táncolt, és ezekből a gesztusokból a muzsika lényege áradt. Most hallgatom, és megbabonáz. Meddig tud, akar, mer elmenni ezzel az egyszerűnek, törékenynek tűnő kis keringő-dallammal! Olykor szinte haláltáncnak tűnik, máskor meg az élet teljessége, a szerelem beteljesülhetetlensége, és varázsa ragyog az egyre forrósodó, mind mámorosabb, majd mélybe zuhanó tangó-fantáziában…”