Hangok, amelyek dallamokat formálnak, felépítenek egy világot bennünk. Halljuk, érezzük, mosolyra fakadunk, vagy megjelenik egy könnycsepp a szemünk sarkában. Szegényebbek lennénk nélküle.
Komolyzene, más zenék, és persze akik igazán a mieink: Ismerős Arcok, TransylMania, Szkítia, NemEz, MiKorMi… Hallottál egy jó zenealbumot, tudsz valahol egy jó kis koncertet, megjelent valami???
Ne tétovázz, írj róluk!
NEGYVEN ÉV KORMORÁN címmel olvasható riport Koltay Gergővel, a Fejér Megyei Hírlap világhálós kiadásában.
„A dalok megnyitják a szíveket” – az mno.hu interjúját Koltay Gergellyel itt olvashatjátok.
A bulvársajtóból tudtam meg a szomorú hírt (Index). A Kobakneten tegnap közzétett írásában Bea megemlékezett Herpai Sándorról.
Egyébként a halál után szinte mindegy már… Kell még egy szó, mielőtt mennél… Emberhez méltatlan körülmények között indult a halálba… Ha már így kellett távoznia, legalább egy fohászt, egy Mi Atyánkot mondjunk el érte.
Gondoljunk a még itt lévőkre is… Fogom kezed, fogják mások is… Fogom, fogod, fogjuk, fogjátok? Igazán?
Lett egy nagy család, lesz mit elmesélni…
Ez a szomorú hír még szombaton reggel jutott el hozzám. Este Püskiben voltunk koncerten,de senki egy szóval nem említette,pedig az előzenekar minden bizonnyal játszott olyan dalokat,melyeket anno Herpa Sanyi is eredeti formában…
A Kobakon se,a Kormorán honlapján se említés,de itt legalább a képe helyett a téglalap sarka feketével áthúzva.
Hallottam dobolni Herpai Sándort a Kormiban (lehet,hogy más zenekarban is,csak nem emlékszem rá),azonnal feltűnt a stílusa,tagadhatatlanul „hardrockos” felfogású dobos volt.
Nyugodjon békében.
Elhunyt Herpai Sándor, aki korábban a V’Moto-Rock, P.Mobil, Keresztes Ildikó Band, Barbaro és a Kormorán dobosa volt. Élt 60 évet.
Imáink kísérjék az Úrhoz, nyugodjék békében!
Az idő kereke forog, ezen nem változtathatunk! Az a borzalmas, hogy több tucat muzsikus jóval idő előtt ment el, felsorolni is nehéz lenne őket. A nosztalgia, vagy életmű koncertek valóban visszahozzák ifjúságunk pillanatait. Azon sem aggódom, hogy nem lesz mit hallgatnunk, hiszen naponta születnek értékek, tehetséges ifjú zenészeket láthatunk, hallhatunk; az persze egy teljesen más kérdés, hogy a médiákban, a „lélek mérnökei” kiket és miért kezdenek sztárolni! Mire az összes „nagy” elmegy, addigra már mi sem leszünk itt. Rohadt érzés, de én szeretem – Menyhárt Jenővel szólva…
Ami pedig Billt illeti, nemrégen olvastam egy riportot vele. Ha nem is annyira feszített tempóban, mint korábban, de márciustól újra kezdi a munkát, mi több, Koltay Gergővel új albumon dolgoznak!
Gyengébb pillanataimban-utolsó hónapokban gyakoriak-főleg a zene nyújt némi vigaszt bamba lelki állapotomra.Ilyenkor a zeneoldal jön a segítségemre,ott keresem meg a rég hallott,vagy már-már feledésbe merült dalokat.
Viszont Bill,vagy Tunyó hallatán ismét visszatérnek a könnyek a szemembe-csöbörből vödörbe esve-,szóval nem jutok sokra ezen a téren sem.
Az persze jó,hogy remek és még remekebb dalok születtek anno és kiváló zenészek adták elő őket.Puszta magánjellegű véleményem az,hogy mi lesz velünk,azokkal,akik ezen a korszakzenén nőttek fel és láthatták is koncerteken a „nagyokat”,ha már ők nem lesznek közöttünk?
Marad a cd,a világháló és az emlékek.
Minden megmozduláson,ami a múltba repít vissza,a fiatalságot hozza emlékeinkbe játszadozni,részt kell venni,előre meg kell venni a jegyeket,hogy ott lehessünk.
Tunyó már csak föntről néz le ránk,levetette láncait,gondolom jól elbeszélgetnek az Úrral a főldi élet zenészsorsairól.Bill sajnos beteg,Cipő ott van,ahol a part szakad.
Ez a felsorolás akár órákat vehetne igénybe,annyian vannak már odafönn,akik a zene segítségével okoztak örömöt mindannyiunknak.
…és talán ezért kell picit jobban odafigyelni azokra,akik még köztünk vannak és teszik dolgukat-zenélnek.