aug 062017
 

Hétfőn,július 31-én indultunk útnak,reggel 6-kor,a szokásos útvonalon,de egy új tóparti helyre, Alsóörsre. Több indulási hely közül végül is itt sikerült biztonságba helyezni a járművet,ezért lett a körutunk kiinduló pontja Alsóörs. Másrészt optimális távolságra van tőlünk és a túra kezdetére is földrajzilag jó helyen fekszik. Rutinos lepakolás és a bringák feltáskázását követően újdonsült ismerőseinkkel váltottunk néhány szót,megbeszéltünk bizonyos részleteket az érkezéssel kapcsolatban,majd fél 10-kor nyeregbe szálltunk. Gyakorlatilag ekkor döntöttem el véglegesen,melyik irányba is induljunk el. Természetesen volt haditerv és napi kilométer-adag elképzelősünk,de mivel a kiindulópont változott,fennállt az a lehetőség,hogy a napi végállomások elcsúszhatnak a megtett távolság függvényében. Gyakorlatilag 5-6 kilométer pontossággal lőttem be a napi túraadagot!

 

1.nap,Alsóörs-Zamárdi, 55.6 km

Ez volt a napi terv,célállomás és kilométertáv.A valóságban Szántód-Balatonföldvárig jutottunk el és 61 kilométert tekertünk. Alsóörsöt elhagyva keletne vettük az irányt,Almádiig lakatlan területen vitt a kerékpárút minket, Almáditól viszont lakott,összefüggő községeken át tekertünk Keneséig.Itt tartottunk egy kis pihenőt rábukkantunk egy stégre,ahol bele tudtunk menni a vízbe és hűsíteni magunkon.Bár még nem volt elviselhetetlen a hőség,egy kis csobbanás jól esett. Keneséből továbbindulva várt ránk egy-már jól ismert-emelkedő Balatonakarattyán.Azt hiszem,a tavat övező körút leghosszabb,kb 800 méter hosszú kaptatóját kell leküzdenie a bringásoknak.Nem lehet kikerülni,az ellenkező irányból érkezve ugyanez a domb kerül elébünk.Jutalomként lehet süvíteni lefelé menet 40-es tempóval. Aligán is van egy rövid emelkedő,de az állomás után már leérve a partra kényelmesen lehet bringázni a viszonylag széles,de enyhe autós forgalmú úton.Világostól Szántódig lakott területen haladtunk,200-300 méterenként bejáratokkal a tóhoz-semmi gond a fürdéssel. Mi Siófok-Aranypartig tekertünk,ott pihentünk egy hosszabbat,megengedtünk magunknak egy sört is,hisz fürdés és 1 óra lazítás várt ránk. Siófok a bringásoknak nagy kihívás.Még nem volt rá példa,hogy ne tévedtünk volna el.Most viszont aránylag simán áttekertünk a zsúfolt városon és rátaláltunk a bicikliútra.Zamárdi-tervezett végállomás.A központi strandnál befordultunk a párhuzamos utcába és elkezdtük figyelni a szálláslehetőségeket.Végül egészen Szántódig kellett mennünk-ami egyébként nem volt baj-szállásért.Tiszta,mindenhez közel elhelyezkedő szállás,a szezonnak megfelelő áron és meglepően rövid utánajárással.Mi kell több? Talán 3 óra,fél négy lehetett,amikor lecuccoltunk és 61 kilométer után megpihentünk.Az éjszaka nagyon meleg volt…

2.nap Szántód(Balatonföldvár)-Balatonmáriafürdő,56.6 tervezett km.

Az időjárás jelentés nem volt túl kedvező,39 fokot jósoltak,ennek jegyében már negyed 9-kor elindultunk.Balatonszárszón megálltunk megnézni a József Attila emlékhelyet.Többször elmentünk már mellette,most volt időnk megállni és elgondolkodni egy kicsit a költő tragikus sorsa felett és megnézni közelről is a csodálatos emlékművet. Az volt a terv,hogy Balatonszemesen megkeressük a temetőben Latinovits Zoltán sírhelyét,de egy nem várt defekt közbejött és némi csúszást okozva lemondtunk erről a tervről.Majd legközelebb… Ahogy fogytak a kilométerek,egyre forrósodott a levegő,Többször mentünk a vízbe,többet pihentünk.Így is sikerült Máriafürdő-Balatonkeresztúrra érnünk már délután 2-kor.A cél teljesítve-gondoltuk-de kis kálvárián mentünk keresztül,míg sikerült szállást találnunk. Gyakorlatilag minden házba bementünk,ahol volt kiadó szoba,de mindenhol teltház és “semmi esélyük itt szállást találni” búcsúszó várt . Ekkor már a hőség és a fáradtság kezdett kínozni minket,mint derült égből a villámcsapás jött a megmentő kiadó lakás.Akkor,amikor mindenhol azt mondták,esélytelen,a központ közvetlen közelében találtam kiadó szobát! Megmenekültünk!igaz,hogy csak 51 kilométer tekertünk aznap,de nagyon belefáradtunk.Nem kell ecsetelni,milyen élvezettel toltunk le 15 perc alatt fejenként két doboz Sopronit… Az éjszaka itt is forró volt,csak pirkadatra enyhült a meleg annyira,hogy elviselhető legyen a klíma. A napi csúcs 39 fok volt.

3.nap,Balatonkeresztúr-Badacsonytomaj (betervezett célállomás és 51 kilométer)

Szintén korán indultunk útnak aznap,még melegebbre kellett számítanunk,és olyan szakaszon,ahol minimális a strandolási lehetőség.A déli partról indultunk,a nyugatin átsuhantunk,Keszthelyet érintve értünk a keleti partra.Balatongyörök és Badacsonytördemic között nagyon szép a táj,szeretek itt tekerni.Szigliget is gyönyörű.Talán itt sikerült feledtetni a forróság idézte nehézségeket.Badacsonytomajba érve.Itt pihentünk egyet,megebédeltünk,és úgy döntöttünk,hogy utunkat folytatjuk,de keressük más a szállást.Végülis a keresés eltolódott,mivel Badacsonyörs,Ábrahámhegy látókörön kívül esett,csak a tóparton kerekeztünk,ezekben a településekben nincs a bringaút körül lakóház,strandövezet.Végül Révfülöpön álltunk meg.Itt egy kis atrocitás tanui,picit résztvevői voltunk. Történt ugyanis,hogy a kijelölt bringúton haladva,egy szemben közlekedő kerékpározók férfi tagja nem épp szalonképes megjegyzéseket tett-akkor még nem tudtam,kire.pillanatok múlva megtudtam ezt is:szembe jött velünk egy gyalogos pár és teljes szélességben elfoglalták a bringautat.A féri volt az út közepén és nem volt hajlandó lehúzódni,elengedni a bringásokat.Nekünk is teljesen le kellett hajtanunk a fűbe.Érthetően,hangosan megköszöntemaz úrnak a semmit, “szívesen” -jött a válasz tőle. Egy gyalogost értünk utol,aki tanúja volt az esetnek,sőt az előző bringás kolléga esetét is látta.Őt is “leszorította” a kedves úriember a fűbe. Hát,ilyen is van.A sétány kezdetén,közvetlenül a mólónál leültünk pihenni egy terszra egy-egy Soproni társaságában.A felszolgáló fiútól kértünk segítséget szállás ügyben.Jó tippet kaptunk,fél órán belül már vissza is jöttünk hozzá megzuhanyozva,fáradtan,de boldogan egy újabb sörre annak tudatában,hogy korán megtaláltuk a szobánkat és az egész délután és az este a pihenésé. Kimentünk strandolni,vacsoráig ott voltunk,aztán este 8-kor felballagtunk a kilátóba. Ezt nem kellett volna.Háromnegyed órűt kullogtunk felfele a hőségben,merő vizesen,porosan,de a kilátóból pompás kép tárult elénk.megérte felmenni oda? Talán. Ez volt egyébként a legkönnyebb szakasz,annak ellenére,hogy Badacsonytomajon túlmentünk és a tervezettnél többet, 57 kilométert tekertünk. A legmelegebb éjszaka várt ránk.

4. nap,Révfülöp-Alsóörs,46 kilométer

Annak a tudatában,hogy nem kell szállást keresni,nem hajtott minket semmi,Kényelmesen haladtunk és értünk Akaliba,a tavalyi csillagtúránk kiindulójához.Megálltunk a mólónál fürdeni,de olyan komoly hullámok voltak a partnál és olyan zavaros volt a víz,hogy lemondtunk a csobbanásról.Meglepő módon a bringaúton alig érezhető széllel találkoztunk,ezért volt váratlan a sok hulláma kikötőben.Ismerve már a távolságokat Tihanyig,majd Füredig,az előbbinél “kivettük” a szokásos pihenőóránkat és Tihanynál csobbantunk egy jó nagyot.A félsziget takarásában sima,szélmentes víztükör és csodálatosan jó,frissítő víz várt ránk. Füreden le volt zárva sétány ezzel egyben a bringaát is.nem volt más megoldás,fel kellett kapaszkodnunk a városon áthaladó 71-es főútra,majd addig azon haladva, a forgalmas úton elérni a város határában a kijelölt kerékpárutat.Csopak,Paloznak és végül Alsóörs,célba értünk.Itt azért meg kellett mászni egy enyhe,de elég hosszú,talán 1 kilométer kapaszkodót az autónkig.Na,itt volt befejezve a túra,46 kilométer után. Felpakoltunk a kocsira és irány a csopaki strand. Jót ebédeltünk,fürödtünk,majd a kora esti órákban hazaindultunk.

***

Összegezve,túl vagyunk a 3., teljes Balaton körutunkon.Elmondhatom,ez volt a legnehezebb túra,az időjárás miatt.összesen 215.5 kilométert tekertünk,ebben benne vannak a rövidebb kitérők elbolygások és szálláskeresések miatt.legfeljebb 5-6 kilométerrel tekertünk többet a kelleténél. Végül is jó volt,a forróság ellenére élveztük,de így nem volt az igazi.Sőt még a strandolás sem ment nagyon,az alvásról már nem is beszélve,a hőség miatt. Sajnos nem tudjuk mozgatni a túra időpontját,akkor kell menni,amikor van rá lehetőség.Ezt leszámítva pozitívumként kell elkönyvelni azt,hogy a bringaút minősége a két évvel ezelőtti túránkhoz viszonyítva sokat javult.persze vannak még javítani való szakaszok,de sok helyen elhárították a zavaró felhólyagzásokat,befoltozták a lyukakat,kátyúkat,egy-két helyen teljesen új nyomvonalú utat építettek és a fű, gazbenövés,veszélyes faág-behajlások az úttestre el voltak hárítva,lekaszálva,szóval karban tartva.
Amin mindenképp lehetne javítani,az a bringaút jelölése.Több helyen rosszul,bagy egyáltalán nem volt feltüntetve az irány pl. útelágazást követően.Volt,hogy egyenes irányba “zsákutca” tábla volt feltüntetve,nem hajtottunk oda be,később kiderült,bizony arra vezet tovább a körút…Volt olyan,hogy a körút végét jelző táblát követően nem volt más választásunk (Ábrahámhegy,Balatonrendes),mint a 71-esen továbbmenni,ugyanis tényleg semmi más megoldás nem volt.kellemetlen,amikor hallod fékezni mögötted a kamiont,mert nem tud elmenni a kerékpáros mellett.

Szóval,lenne még néhány apróság,ami javításra szorul.Másik észrevételem az volt,hogy a szállásadók nem küldik ismerősökhöz és/vagy a konkurenciához a vendéget,ahogy azt néhány éve tapasztalhattam.A kocsmában,tereken megálltam és már kérdezték kell-e szállás,vagy,ha valahol teltházra akadtam,a tulaj már telefonált is és igyekezett az ismerőséhez küldeni. Révfülöp kivételével az előző két helyeken csak az ellenkezőjét tapasztaltam. “…nem ismerek senkit,nem tudom,kihez mehetnek…” Persze nem kötelesek erre,de valahogy furcsa. Az árak sem túl kedvezőek.Drágaság van a Balatonnál.Kétszer meg kell gondolni,kérj-e valamit a büfében úgy,hogy nem tudod az árát…

 

Legutoljára szeretném megköszönni a segítséget doktor Csizinek és a Petrohai házaspárnak.Megkönnyítették a dolgunkat,az előbbi a közbenjárásával,az utóbbiak szívességükkel érdemelték ki hálánkat-köszönjük!

Júl 142017
 

A mai napon, azaz július 14-én, 21 órakor, látványos megnyitóval kezdetét veszi a 17. Világbajnokság, úszás, vízilabda, műugrás és szinkronúszás sportágakban. Ezúttal nemcsak ezeken a versenyeken kiemelkedősen sikeres sportolóinkért szoríthatunk, hanem a rendezés sikeréért, gyönyörű Fővárosunk helytállásáért is! Nagyon szeretném, ha sikerülne, ha ismét akkora energiák szabadulnának föl, mint egy-egy olimpián, vagy a tavalyi foci EB sikeres szakaszában. Nekünk elsősorban magunknak és nem a világnak kell bebizonyítanunk, hogy ha merünk nagyok lenni, azzá is válunk. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Természetesen követjük az eseményeket! A VB hivatalos honlapja itt található, figyelni fogjuk a versenyeket, eredményeket. Bízom benne, hogy bőven lesz témánk, egyúttal kérek mindenkit, aki a helyszíneken szurkol, ossza meg velünk élményeit. Huj huj hajrá!

 

jún 292017
 

Ha a helyi sajtó – elsősorban az útlezárások miatt – nem foglalkozott volna a “Tour de Hongrie” mezőnyének székesfehérvári áthaladásával, talán nem szereztem volna tudomást az eseményről. Így azonban, mivel munkahelyemtől száz méterre tekertek a versenyzők, kimentem, hogy megnézzem milyen, életemben először, nem képernyőn.

Ténykérdés, hogy csúcsforgalom idején gyakorlatilag az egész város megbénult, hiszen a legforgalmasabb utakon száguldottak a bringások. Morogtak is az emberek rendesen. A felvezető rendőrségi autók és motorosok után érkezett az öt tagú szökevény csoport, rá két percre a mezőny. Az egész egy szemvillanás volt, gépkocsik sebességével mentek el mellettem a versenyzők. Sikerült azért pár használható felvételt készítenem.

Minden esetre ez a néhány perc is közelebb hozta hozzám az országúti körversenyek világát. Egészen más volt karnyújtásnyira látni a mezőnyt, mint a képernyőn. Persze mentek a motorosok, csapatkocsik, mentők, rendőrség, média – egyszóval igen komoly munka egy ilyen versenyt megszervezni és lebonyolítani. Egyedül a “Tour de Hongrie” elnevezéssel van bajom, ha az olaszoknak jó a Giro, a spanyoloknak a Vuelta, nekünk sem kellene a franciákat majmolnunk. Ezzel együtt is örülök, hogy hazánkban egy pillanatra nézője lehettem egy ilyen versenynek, várom, hogy elkezdődjék az “igazi” Tour!

feb 232017
 

Spirit of Hungary. “Magyarország lelke” – ez Fa Nándor hajójának neve. A Vendeé Globe versenyen, a 63 esztendős Fa Nándor,  93 nap alatt megkerülte a Földet. Teljesítménye nagyságát rajta kívül más aligha ismerheti. 93 napig, egyedül egy vitorlás fedélzetén, a végtelen óceánon, kitéve az elemek játékának. “Nem volt biztos, hogy túlélem” – nyilatkozta. Kitűzött egy célt, elérte. Csodálat és köszönet illeti ezért!

Fotó: Török Brigi, forrás: feol.hu

Talán közhely, de akkor is igaz: sportnemzet vagyunk. Ha olimpiai érmeink számát Kárpáthazában élők számával arányosítjuk, talán világelsők is.

Budapest vezetése és a politikai hatalom úgy döntött, hogy megpályázza az olimpia rendezésének jogát. Ezúttal hatalmi arroganciával sem vádolhatók, elvégre mind a Fővárosi Közgyűlésben, mind a Parlamentben szavaztak erről, úgy látszott a pártok között egyetértés van, még az ellenzék nagyobb része is támogatta a tervet. Elindult az előkészítés, majd előkerült a semmiből egy ismeretlen szervezet, összegyűjtött több mint kétszázezer aláírást, hogy helyi népszavazás döntsön a kérdésben. Mindazok az ellenzékiek, akik szavakban kiálltak a rendezés mellett, ellene fordultak. Budapest vezetése és a politikai hatalom meghozta az egyetlen elfogadható döntést: visszaléptünk. Dióhéjban ennyi a szomorújáték története.

A híreket figyelve, bennem is egyfajta szkepszis élt, hogy vajon képesek lennénk-e rá? Úgy gondolom, hogy a világot irányító globális hatalmi elit kezében a döntés. Budapest rebellis, kicsi, szegény. Ám Los Angeles is büntetést érdemel, elvégre a jó amerikaiak nem kértek Clintonnéból… Párizs… zavargások, terrortámadások, káosz… ki tudja, ha Le Pen kerül hatalomra, akkor mi lesz ott? Így nem gondoltam, hogy teljesen esélytelenek vagyunk, a kommunista Kína, vagy a szegény Brazília is megkaphatta a rendezés jogát. Moszkváról nem is beszélve…

Kétségeim voltak afelől, hogy 2024-ben Európa és benne Magyarország még a jelenlegi formájában fog-e létezni, vagy iszlám kalifátusban, idegenek terrorja alatt tengődünk már akkor? Kétségeim voltak, hogy az élhetetlen Budapest (elnézést a lokálpatriótáktól), egyáltalán alkalmas helyszín volna? Az a város, ahol közlekedési káosz van, ahol se haladni, se megállni nem lehet, ahol az infrastruktúra elborzasztó, ahol az aluljárókban hajléktalanok laknak (alkotmányos joguk), a járókelők pedig húgy- és okádéktócsák között sasszéznak (szintén alkotmányos joguk). Kétségeim vannak, képesek lettünk volna rá?

Barcelona hatalmasat nyert, Athén hatalmasat bukott az olimpia rendezésével. Lehet így is, lehet úgy is. Ha arra gondolok, hogy mindazokat a létesítményeket és kiszolgáló egységeket megalkotni hány embernek jelentett volna munkát, megélhetést, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Különösen sajnálom, hogy elveszett az a kincs, amely a sikeres rendezés társadalomlélektani hatása lehetett volna. Emlékezzünk rá, botladozó focistáink a tavalyi EB-én továbbjutottak  csoportjukból, mekkora népünnepély volt országszerte, vulkánként tört elő az öröm és boldogság. Ott él a vágy az emberekben, hogy merjünk nagyok lenni, hogy legyenek sikereink!

Szétfoszlott egy álom, egy cél. Fa Nándor megcsinálta, a Spirit of Hungary megcsinálta. Magyarország is képes lett volna megcsinálni! Lelkük rajta, akik ezt nem hagyták. Ám ne rájuk figyeljünk. Figyeljük Fa Nándor példáját, legyenek céljaink!

Ugye megcsináljuk?!?

A 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémája Budapesten, a Batthyány téren.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Sze 192016
 

Kerékpáros körutunkat eredetileg nyári szabadságunk harmadik hetére terveztük, de féltünk a hőségtől, abban maradtunk, majd ősszel… Igen, de a nyárnak nem akart vége lenni, mintha nem tudta volna, hogy szeptember van, becsöngettek, itt maradt még egy kicsit… Szeptember harmadik hétvégéjének közepén emelte kalapját és búcsúzott, még könnye is hullott. 

Nem vagyunk rutinos bringások, bár nyár elején Bugacon már kóstolgattuk a kerékpároséletet, ízlett… kellett azért ehhez még Kohus Petiék példája, Megyeridoki tanácsai, mi tagadás, a képernyő előtt, sok-sok országúti körverseny végigszurkolása. Mert bringázni jó, s ez most fényesen beigazolódott! 

Sok előkészületet nem tettünk, elvittem a kerékpárokat szervizbe, megnéztem a térképen, hogy a körutat hogyan lehetne nagyjából egyforma távolságú szakaszokra osztani, mikor ez megvolt, foglaltam szállást. Az okostelefon hasznos is lehet, vannak olyan alkalmazások, amelyek szinte műszerfalként szolgálnak, látható a térkép, a megtett távolság, az aktuális sebesség; még útvonalat is lehet tervezni segítségükkel. Én a Runtastic alkalmazást választottam, de használhattam volna akár az Endomondo, akár a MapMyRide nevűeket, sok egyéb mellett. Nagyon hasznosak, túl a felsoroltakon, még regisztrálják az útvonalat és feltöltik a világhálóra is. Persze nem árt, ha van az embernél térkép, valamint telefontöltő. Vettem szerszámkészletet, tartalék belsőt a gumikhoz, pumpa, kerékpárzár már régebben megvoltak. Mivel nem csillagtúrára indultunk, kellett poggyásztartó, nagyon praktikusakat kaptunk kölcsön. 2016. szept. 16-án reggel indultunk el, Kapuváron, barátaink udvarában hagytuk az autónkat, majd nyomás, két keréken gurultunk tovább!

Első nap, Kapuvár – Pátfalu

elso-nap

Kapuváron belül, majd attól északra, mintegy 7-8 km-t tökéletes kerékpárúton haladtunk, onnan az alsóbbrendű utakon megszokott minőségűn tekertünk egészen a gúnyhatárig. Pomogynál (Pamhagen) mentünk át, az osztrákok ellenőrizték a belépő autókat, mikor a határőr látta, hogy fényképezni szeretnénk, mosolyogva odajött, felajánlotta, hogy elkattintja a gépet. 18 km volt mögöttünk, egy óra kellett hozzá.

Átmentünk Pomogyon, az országutat tökéletes kerékpárút követte, majd Mosonbánfalvánál (Apetlon) elkanyarodtunk a “Tó-csücske” (Seewinkel) felé, mert természeti szépségeket ígért a Nemzeti-park. Nem okozott csalódást, megérte az 5 km kerülőt. Illmicnél (Illmitz) értük el a tópartot, előtte egy csodálatos kápolna árnyékában hűsöltünk. Innen már nem volt sok hátra első szállásunkig, Pátfaluig (Podersdorf am See), ám közben háromemeletes kilátótoronyból gyönyörködtünk a tájban.

Szállásunk a strand főbejáratától 50 m-re volt, kaptunk egy-egy Őrvidék-kártyát, ezzel ingyen bemehettünk. Én azonnal fürödtem, a víz mint a Balatoné, tiszta, selymes, kellemes hőmérsékletű volt, igaz lassan mélyül, és nagyon kavicsos, de a nagy hajtás-tekerés után hatványozottan felüdített. Hitvesem fürdőruha hiányában csak térdig frissítette magát.

Alkonyodott, elindultunk sétálni. A világítótorony ikonikus jelképe Pátfalunak, mellette kikötő. Elsétáltunk a falu központjába, ettünk bécsi szeletet (amely klasszikus recept szerint, borjúból készült), majd beültünk egy roppant hangulatos borozóba, ahol öt vörösborból álló borsort kóstoltam. Volt két évjáratú Zweigelt, és Merlot, valamint egy számomra ismeretlen nevű Szent Lőrinc szőlőből készült tétel. Nem voltak rossz borok, utólag sajnálom, hogy nem fehér sort kértem, nálunk Villány, Szekszárd magasra teszi a mércét, s ez az őrvidéki borvidék sokkal északabbra van. (A “Zweigelt” amúgy megér pár mondatot, majd hozzászólásként leírom.)

Innen már csak egy remek fagyizás maradt, fáradtan tértünk nyugovóra. 51 km volt a hátunk mögött! A fényképeket ezúttal feliratoztam, érdemes átlapozni azokat!

Második nap Pátfalu – Fertőmeggyes

masodik-nap-masolata

Ahogyan az időjósok jelezték, reggelre beborult, lehűlt az idő. Szakadó esőre volt vészforgatókönyvünk: hajóval Pátfaluról Fertőmeggyesre, de erre nem került sor! Kilenckor indultunk, először a tó északi oldalán fekvő Nezsider (Neusiedler am See) mólójára tekertünk, majd Fertőszéleskút (Breitenbrunn) magasságában ismét letértünk a tóhoz, innen már nyugati oldalán, dél felé haladtunk. Tőlünk jobbra lankás dombokra, varázslatos szőlőültetvények sorai kúsztak fel, javában tartott a szüret, bal felől időnként eltávolodtunk a tótól. Jöttek-mentek a bringások. 30 km-t tekertünk Rusztig, élvezettel gurultunk be a kisvárosba, ahol már sokszor jártunk korábban is, a hely a gólyák és borok hazája. Innen már csak öt kilométer laza tekerés volt hátra Fertőmeggyesig (Mörbisch am See), 200 m-re a gúnyhatártól volt  a szállásunk, amint begurultunk az udvarba, óriási zápor kerekedett.

Ameddig szakadt, pihentünk egy jót, majd elsétáltunk vacsorázni; a tóra néző hatalmas teraszunkról, egy üveg fehérburgundit elszopogatva néztük, ahogyan a Trianonban nekünk hagyott egytizednyi vízfelületen úrrá lesz az éjszaka. 62 km volt mögöttünk.

Harmadik nap Fertőmeggyes – Kapuvár

harmadik-nap

Akár délről is megkerülhettük volna a tavat, de eleve úgy terveztük, hogy hajóval térünk vissza Illmicbe, majd a már jól ismert úton vissza, Kapuvárra. Az Őrvidék-kártyának köszönhetően a hajójegy árának felét elengedték, nagy a bicajosélet, a ladikhoz utólag hozzátoldott fedélzetre állítottuk a kerékpárokat. Mögöttünk hagytuk Meggyest, karnyújtásnyira délre Fertőrákos templomtornya fehérlett, feltűnt a meggyesi szabadtéri színház, amely színpadja a tóra épült; ahogy haladtunk középfelé, megláttam a soproni tévétornyot, gondolatok fakadtak…

Eszembe jutott, hogyha nincs Prónay Pál, Francia Kiss Mihály, Maderspach Viktor és bajtársaik, a Rongyos Gárda hősiessége, hogy fegyverrel szállt szembe a trianoni diktátum következményeivel, kicsikarva a népszavazást, amely azt eredményezte, hogy Sopron a Hűség Városa lett, akkor ma Sopront Ödenburgnak hívnák, s magyar szó, emlék ugyanannyira nem lenne, mint az egykor hazánkhoz tartozó Fertő-tó körüli településeken. “Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad” hallottam lelkemben Nyerges Attila énekét; igen Székelyföldön ezt érzem, Felvidéken már kevésbé, de még mindig, Őrvidék azonban elveszett. Sehol egy magyar emlék, egy magyar felirat, egy magyar szó! Igen a felszolgáló és a fagylaltos magyarul beszéltek, de ők átjárnak ide, idegenbe. Metternich, Haynau utódai hatékonyabbak voltak, mint az oláh diktátor… Népszavazás… Ha van áthallás napjaink feszítő gondjai és az egykori eredményes népszavazás között, ha Trianon helyére Brüsszelt írjuk, tudjuk mit kell tennünk október 2-án! Ha ez kevés lesz, a Rongyos Gárda szellemisége is újra feltámadhat !

Hajózzunk békésebb vizekre… Illmic után kissé eltévedtünk. Bár a B10-es kerékpárút jól van táblázva, az alternatívákat nem igazán jelöli, véletlenül a már odafelé bejárt kerülőútra tértünk a “Tó-csücske” felé… Itt még nem volt vészes a szembe fújó szél, de a gyúnyhatáron átkelve már annyira erős erős volt, hogy a Kapuvárig hátralévő 16 km-t szenvedve tettük meg. 48 km-t hajtottunk. A háromnapos út összesen 161 km volt!

Megérkeztünk, barátaink finom ebéddel vártak. Felpakoltuk a bringákat az autó tetejére, elindultunk otthonunk felé. Ha valaki megkérdezné, hogy legközelebb mikor mennénk, ha lehetne, akár holnap! Új szerelem született, amíg bírunk tekerünk…

 

 

Sportnyár végén

 Szerző: - 10:17  Vélemény? »
aug 212016
 

Bár ma van az Olimpia utolsó napja, talán nem túlzó derűlátás már most megállapítani, nem igazolódtak be korábbi félelmeim, mindhárom világesemény lezajlott terrortámadás nélkül. Amennyire szomorú, hogy baljós árnyak vetültek a versenyekre, annyira örömteli, hogy így alakult!

Azt hiszem a foci EB-t és a Tour-t menet közben éppen eleget elemeztük. Előbbin a magyar válogatott helytállt, idehaza pedig beigazolódott, hogy mekkora igény van jó focira! Sajnos a nemzetközi kupák elő-elő-elő selejtezőkben “helyreállt a rend”, augusztusra egyetlen csapatunk sem maradt versenyben. Pár száz néző előtt gurul a labda a honi bajnokságban, unalomba, közönybe fulladva, levezetésként hatalmas pénzeket kereső idegenlégiósokkal… Amíg nem lesz színvonalas NB1, amelyből eséllyel kerülnek főtáblára klubcsapataink, magyar foci sem lesz! Lehet, hogy Storck és stábja zömmel külföldön labdát kergető játékosokból képes lesz a VB selejtezőkre ütőképes csapatot összegereblyézni, talán egyedül ebben bízhatunk és várhatjuk az ősszel induló meccssorozatot!

Sajnos az Olimpiához nem tudok mit szólni, mivel néhány vízilabdameccsen kívül semmit sem láttam belőle. Nagyon örülök minden versenyzőnk sikerének, óriási dolog, hogy egy közel tizenötmilliós lélekszámú nemzet sikert sikerre halmoz, Katinka teljesítménye pedig a magyar sporttörténet legszebb lapjaira íródott, köszönet ezért neki! Egyedül a női vízilabda bronz elúszása miatt fáj a szívem, valahol azt sem érzem igazságosnak, hogy férficsapatunk veretlenül “csak” ötödik lett. Ez ugyanis egy igazságtalan lebonyolítási rend eredménye, hogy büntetőpárbajon múlt az egész további sorsunk. Ezen mindenképpen változtatnia kellene a sportág világszövetségének! Az is öröm, hogy vívásban, kajak-kenuban megtartottuk sok-sok évtizedes aranyszerző hagyományainkat. A magyar sport fontos mérföldköve a megszerzett ötszázadik olimpiai aranyérem!

Természetes, hogy egy ilyen sportnyár után hosszú versenyszünetek következnek, érdemes lesz figyelnünk a BL, EL meccseket, majd a VB selejtezőket.

Közben ne felejtsük el: olimpiai sikereink ösztönözzenek bennünket és gyermekeinket mozgásra, amely színt, örömöt, sikert, boldogságot hozhat a bennünket körülvevő, elállatiasodott világba!

aug 042016
 

Régi olvasóink jól tudják, hogy a cserépváraljai táborozás íjászbarátainkkal, ugyanúgy életünk részévé vált, mint például Csepreg, a koncertek, vagy az ezek fundamentumain szövődött barátságok.

Ezúttal nem akarom időmet számítógép előtt tölteni, ezért átmenetileg A mi Pilvaxunk “fotóbloggá” alakul, folyamatosan töltöm fel a képeket egy tárhelyre. Ezek egy része talán sokatok számára érdektelen, de tegnap Egerben például gyönyörű dolgokat láttam.

Mivel az olimpiát sem tudom szorosan követni, örülnék, ha a sportrajongók beírnák ha valami érdemleges történik! Várok egy nagyon fontos cikket, remélem hamarosan megszületik, akkor címlapra kerül!

A naponta frissülő fényképalbumok ide kattintva tekinthetők meg.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!