Már 202013
 

Hűvös hajnal volt, szemerkélt az eső. Márti, mint minden reggel, leengedte Nutellát, hadd végezze el a dolgát. Pár perc múlva hallottam hitvesem hangján a kétségbeesést: “Nutella!!!” – kiáltotta. A kertkapu tárva-nyitva, a mi kiskutyánk pedig sehol… Autóba pattantunk, először a közeli kocsmában érdeklődtünk, igen az előbb még ott szaglászott a parkolóban… egyre nagyobb köröket mentünk, megkérdeztünk minden koránkelőt, de sem az újságos, sem a kukások, sem a járókelők nem látták. Benedek pedig a ház előtt állt és várta vissza.

Nem figyeltük az idő múlását, majd’ két órát köröztünk a környéken – hiába. Feladtuk, Márti, Bendi kézzel kiírták a buszmegállóba: “Elveszett, keressük!”

Először felhívtam az Állatkórházat, hiszen Nutella mikor hozzánk került, kapott chipet. Elmondták, hogy a http://www.petvetdata.hu  oldalon üssük be a chip számát, hogy Nutella egyáltalán szerepel-e az adatbázisban, ha igen, akkor nagyon jó esély van rá, hogy előkerül. Két állatmenhely elérhetőségét is megadták. Ezután az állatorvosunk bejegyezte az említett oldalon, hogy keressük a kutyát, ha bármelyik állatorvos megnézi, a chip alapján, azonnal látni fogja. Az állatmenhely fényképet kért, rögtön feltették a saját oldalukra is és a legnagyobb közösségi hálóra is. Szóltam a kutyakozmetikusnak, hátha van neki is tippje, de mindent megtettünk, amit ilyenkor lehet. Nem volt más megoldás, mint várni…

Benedek iskolában, Márti munkahelyén, én fél egykor ebédeltem, amikor megcsörrent a telefonom, kedves úriember hívott, hogy kimentek a boltba érdeklődni, mert Nutella a nyitott kertkapun beslisszolt hozzájuk, harcálláspontot vett fel az egyik fa alatt, azóta lehetetlen megközelíteni, pedig étellel, itallal kínálták… mehetünk érte, MEGVAN! Szentimentális vén hülye vagyok, elsírtam magam örömömben! Gyorsan lefújtam az összes riadót, szóltam az ASKA Alapítványnak, az állatorvosunknak, a kozmetikusnak, de mindenek előtt családtagjainknak. Nutella, épségben, egészségesen, borzasztóan megszeppenve előkerült 🙂 !!!

Elindult bennem a gondolatok sora. Nutella történetét korábban leírtam a Pilvaxba, most már elmúlt két éves, megkomolyodott, tökéletesen beilleszkedett családi életünkbe. Csavargott velünk Erdélyországban, táborozott Cserépváralján, sokszor elvittük íjászversenyekre, elvégre erdőkben szimatolni, pazar időtöltés. Csak azok a fránya hétköznapok… alig vagyunk otthon, de reggel, amikor felkelünk, vagy ha valamelyikünk hazaér, Nutella szinte bukfencezik a boldogságtól, ha leülünk a tévé elé, úgy helyezkedik el, hogy valamelyikünkhöz hozzáérjen, mert úgy még az álma is édesebb. Nem tudom, egy kutya tud-e szeretni, de hogy viszontszeretjük, az biztos. Mert jó érzés úgy hazamenni, hogy valaki vár, valaki örül…

Az ember akkor érti meg, hogy mi a szeretet, – még akkor is, ha egy oktalan kis állattól árad rá -, ha veszni látszik. Ezért fájdalmasak a meg nem írt és soha meg nem érkező e-mailek, az elmaradt baráti telefonok, az elhidegülés, amely életünk minden területét átszövi. Nincs időnk sem magunkra, sem szeretteinkre, legyenek azok családtagok, barátok, kedves ismerősök. Korábban, ide a Pilvaxba írtam volna be először, hogy Nutella elveszett, ha nem került volna elő, most nem ülnék a billentyűzet előtt, elvégre kit érdekel a másik öröme, bánata?

Tegnap Nutella újjászületett, vele együtt talán kicsit mi is…