Már 162016
 

Úgy érzem – remélem tévedek – semmivé foszlott nemzeti ünnepeink lelkülete. Alig látok házakra tűzött zászlókat, kokárdát viselő embereket… De nemcsak a külsőségek hiányoznak. Lelkünk sem öltözik ünnepi díszbe: fásultságot, közönyt, fáradt tekinteteket látok; az ünnepek politikai célokra történő kisajátításának szándékát tapasztalom. Pedig a Márciusi Ifjakat, Szent Istvánt pártállástól függetlenül ünnepelhetnénk! Október 23-a kissé más, hiszen még mindig itt vannak azok (jog)utódai, akik miatt kitört Forradalmunk, majd akik vérbe fojtották. Az ünnepen üvöltve ágálhatnak szabadságról azok is, akik szemeket lövettek ki ’56 ötvenedik évfordulóján!

Talán azzal sem vagyok egyedül, hogy él bennem a vágy ünnepeink méltó átélésére. Tudatosan keresem azokat az alkalmakat, amikor erre lehetőségem nyílik. Szent Istvánt tavaly Balatonkenesén Ismerős Arcok koncerten, idén március idusát Veszprémben, a Kormorán előadásán méltóképpen ünnepelhettem. Annál inkább, mivel a Kormorán 40 éves történetének legfényesebb lapjai közé tartoznak a Költő visszatér (1988), majd a tíz évvel később bemutatott Zúgjatok harangok! című rockoperák, amelyek szerves részei az 1848-as Forradalom művészi feldolgozásainak.

Nagyszerű előadás volt! A koncert első részében sorra szólaltak meg a régebbi és újabb keletű Kormorán dalok, majd a Három harang vezetett át a tulajdonképpeni ’48-as megemlékezéshez, amelyben több részlet elhangzott az említett rockoperákból. A Nemzeti dalt a közönség felállva hallgatta. A befejező részben Húzd a harangot!, Menni kell!, Három határ, Om Mani Padme Hum, Honfoglalás szólaltak meg, befejezésül Mi Atyánk, majd Himnuszaink közös eléneklése zárta az estét.

A koncert körülményei méltóak voltak az ünnephez, a zenekarhoz és közönségéhez. Veszprém központjában épült fel a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, amelynek közel 500 fős befogadóképességű színháztermében telt ház volt! Nagy színpad, kiváló fény- és hangtechnika, a terem remek akusztikája tették tökéletesen élvezhetővé a hangversenyt. A Hangvilla bennem olyan hangulatot keltett, mint a Művészetek Palotája Budapesten.

A zenekar nagyszerűen szólaltatta meg a régi és új dalokat, a rockoperák részleteit. Elgondolkoztam azon, hogy annak a négy zenésznek, akik hosszú évek óta együtt muzsikálnak – Gáspár Álmos, Koltay Gergő, Szűts István, Zsoldos Tamás -, az ifjabbak – Fehér Nóra, Karácson Zsolt, Szekeres Zoltán, Vadkerti Imre – akár a gyermekeik lehetnének. Abból, hogy több generáció áll együtt a színpadon, remek dolgok születnek! Ez a negyven év immár kitörölhetetlenül beíródott a magyar rock- és kultúrtörténetbe. Ahogyan 1988-ban, 1998-ban rockoperákkal, 2016-ban a tegnapi koncerttel méltósággal tiszteleghettünk a Hősök emlékének. Köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra!

dec 202015
 

„A mi Pilvaxunk” szeretne valamennyi olvasójának karácsonyfája alá helyezni egy apró ajándékot, amely – úgy gondolom – sokatok számára komoly értékkel bírhat. Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy negyvennyolc órán belül, három kedvenc zenekarának koncertjét hallgathatja meg. Rögzítsük a tényt: december 18-án Újpesten Kormorán, 19-én az Erzsébetligeti Színházban Örökség, majd azt követően a Club 202-ben Ismerős Arcok hangversenyeken voltam.

Ezúttal nem hagyományos koncertbeszámolókkal készültem, hanem mint megajándékozott, szeretnék felvillantani néhány kikívánkozó gondolatot. Természetesen az előadások mellett sem megyünk el szótlanul…

Koltay Gergő említette, hogy harminckilenc éve, Kormorán néven, 1976. december 16-án lépett először színpadra zenekarával. Nem gondolta volna akkor, hogy majd’ negyven év múlva, ugyanazzal a töröksíppal fújja az Ilju Haramiát… Soha nem tudhatjuk, hogy életünk melyik pillanata sorsfordító…

2002 Adventjén vezérelt hitvesemmel a MOM Kupolatermébe az Úr, én sem tudtam, hogy ha nem is sorsfordító, de az elkövetkező másfél évtizedemet meghatározó Kormorán koncerten lehetünk jelen. Jól emlékszem, ahogyan Beától megkaptuk a kormorános kitűzőt, bennem él a koncert minden egyes pillanata. Iszonyatosan nehéz időszakban, a teljes reményvesztettség állapotában kaptuk vissza a hitet. „Csak a zene?” tehetnétek fel a kérdést. Igen a zene, amely egészen ősi, génjeinkbe égett érzéseket hívott elő, a dalok üzenetei önmagukban elégek lettek volna; de soha nem éreztük át addig, hogy mennyire sokan vagyunk, akik magyarul érzünk és magyarul gondolkozunk! Ebből a legsötétebb pillanatokban is érőt meríthettünk!

Az ajándékok sorának ez csak kezdete volt: beszélgetések egy honlapon, koncertek, kirándulások, táborozások, együttlétek. Olyan barátságok születtek, amelyek kiállták az idő próbáját, gúnyhatáron innen és túl; a mai napig rengeteg barátunkkal ápoljuk kapcsolatunkat, kivel havi, kikkel, évi rendszerességgel. A Kormorán Baráti Kör sok egyébbel is megajándékozott minket: az íjászattal, melyről azon az első „fekete” honlapon annyit olvastam, hogy magam is kedvet kaptam hozzá; Erdéllyel, hiszen A Napba Öltözött Leány ősbemutatója a somlyói Nyeregben adta meg az első lökést, hogy nekivágjunk az azóta tucatnyiszor megismételt utazásnak; az Ismerős Arcokkal és a Transylmaniával, amely zenekarokat a nemrég porig égett TF csarnokban hallhattuk először. Végül, számomra gyönyörű ajándék ez a honlap, melynek gyökerei a Kobaknetig nyúlnak.

„Csak a zene”, igen, a zene, amely elhozott rengeteg barátságot, kizárólag azért nem sorolom fel mindet, mert félek, kihagynék valakit… Kihagynám azt a barátomat, aki a Metrótól elkalauzolt a koncert helyszínére, a másik barátomat, akivel tudtuk, hogy találkozunk Újpesten; a harmadik barátomat – remélem bátran nevezhetem annak –, akivel bár évek óta nem beszéltünk, pénteken viszontláttuk egymást, emberhez illően, egymás szemébe nézve szorítottunk kezet; a Lányt, akitől most is jótékonysági célból sütött süteményeket kaptunk; Erzsébetligeten az Örökösök, a Club 202-ben pedig a sok (Csepregről is) ismerős arc. Ezek a kapcsolatok kellenek a túléléshez és a hithez. Erőt adnak ahhoz a munkához, amely ránk vár, hogy elődeinkhez méltóan, biztosítsuk az utánunk jövőknek, hogy Kárpáthaza mindörökké a magyar nemzeté maradjon! Ahhoz, hogy így legyen, szükségünk van egymásra, nyelvünkre, nemzeti kultúránkra, amelynek éppúgy része a muzsika, mint a tánc, színház, irodalom, képző- és filmművészet, építészet!

Néhány szó essék a koncertekről is. Újpesten a Művelődési ház zsúfolásig megtelt; az aulában a legifjabb kobakos zenészek adtak egy rövid karácsonyi műsort, majd a színházteremben megszólaltak a dalok. Érkeztek vendégművészek, köztük Papadimitriu Athina, aki idén a Kormorán Örökös Tagjává vált. Jöttek pásztorok, karácsonyi énekek, Om Mani Padme Hum, néptáncosokkal. Búcsúzóul mindenki egy karácsonyi dalokat tartalmazó korongot kapott ajándékba. Csodálatos este volt!

Másnap, az Erzsébetligeti színházban, folytatódott a varázslat. Sok év óta, most éreztem először, hogy az Örökség zenekar, amelynek négy tagja: Géczi Erika, Mr.Basary, Nagy László, Szabó Miklós, még a Kormoránban lettek Magyar Örökség díjasok, az ott eltöltött tíz év minden értékét átmentve, hosszú útkeresés után, végre sínen vannak, megtalálták saját hangjukat, arculatukat és olyan dalok születtek, amelyek nélkül sokkal szegényebbek lennénk. A zenekarra hatalmas sikerek várnak, Jelinek Zsu, az új énekesnő, gyönyörű hangjával, színpadi megjelenésével, mozgásával, friss fuvallatot hozott. Három órás koncert volt, fellépett néhány ifjú zenész is a zenekarral, Balatonfelvidékről, Pécselyről, a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak énekkara. (A tanintézet ugyanolyan felfogású életiskola, mint Abán az Atilla Király Gimnázium, ahová Benedek fiam jár.)

A Kormorán és az Örökség koncerteken megszólalt néhány dal, mindkét zenekar előadásában. A legfontosabb azonban, hogy befejezésül mindegyik helyen elénekeltük a Himnuszt és a Székely Himnuszt!

Nézzétek el nekem, ha az Ismerős Arcok koncertjéről ezúttal kevesebbet írok. Egész évben folyamatosan követtük útjukat, sok koncertbeszámolót olvashattatok. Tegnap este bő másfél óra hosszat hallgattam őket, nem tudok a korábban leírtakhoz most bármit hozzátenni. Nyerges Attiláék egyenes derékkal, fáradhatatlanul járják a maguk számára kijelölt utat, amely valódi magyar út.

A fényképek megtekintése után hallgassátok sok szeretettel a koncertrészleteket, amelyekkel ezúton kívánok A mi Pilvaxunk valamennyi olvasójának boldog, békés, szeretetet hozó, Istentől áldott Karácsonyt!

Örökség, Isten ujja megérintett

Örökség, Táltos rege

Örökség, Házi áldás

Örökség, Záróvers

Örökség, Karácsonyi rege

Ismerős Arcok, Csak a zene (részlet)

Ismerős Arcok, Zuhanó madár

okt 162015
 

Az Alkotás útra merőleges keskeny zsákutca választotta el középiskolámat, a Táncsics Mihály Gimnáziumot, a Testnevelési Főiskolától. Évfolyamonként négy osztály járt ide, vagyis összesen tizenhat, ennyi tanuló tornaóráját volt hivatott kiszolgálni az egyetlen tornaterem és egy fél kézilabda-pályányi leaszfaltozott terület. Jól emlékszem, amíg az időjárás engedte, rendszeresen átjártunk a TF szabadtéri pályáira, testnevelés órákra. Akármennyire is próbálom előhívni agyam rejtett zugaiból, a csarnokra nem emlékszem. Lehet, hogy utána építették, nem tudom…

Elrohantak az évek, 2002-őt írtunk, országgyűlési választásokat tartottak. Úgy tűnt, lassan magunk mögött hagyjuk a kommunista múltat, közeledünk az annyira vágyott szabadsághoz. Senki sem akarta elhinni, hogy a kommunista őskövület D209-es legyőzheti a csírázó polgári demokráciát. Ma még nem tudjuk biztosan, de sejthetjük, hogy választási csalás és a globalista háttéruralom akarata érvényesült, ezek nélkül, nem történhetett volna meg! A két választási forduló között, 2002 április 9-én, a Testnevelési Főiskola Sportcsarnokában mondott Orbán Viktor történelmi beszédet – igaz már későn. Nemcsak a Sportcsarnok, hanem az Alkotás utca, a Déli pályaudvarig megtelt emberekkel. Ha jobban belegondolunk, ezek a pillanatok valami újnak voltak a kezdetei, bár akkor kudarcot vallottunk, így nyolc gennyes év következett. A polgári Magyarország azon a napon és helyen szembesült azzal, hogy mit veszíthet, mit vesztett 1945-től, az akkori időkig.

Ahogyan a polgári Magyarország felébredt, úgy kelt életre nemzeti kultúránk. Elmenni egy Kormorán, Ismerős Arcok, Transylmania, Kárpátia, Lord (stb.) koncertre ünnepnapok voltak, mindig adtak annyi erőt, hogy elviseljük a hétköznapok szellemi nyomorát!

2004 június 12-én volt először Kormorán Családi Nap, a most leégett Sportcsarnokban. Akkor Koltay Gergő is utalt rá, hogy “Mindannyian akik itt vagyunk, szerintem úgy gondoljuk, az újkori magyar történelem egy szakrális pontján ülünk, egy olyan ponton, ahonnan valami elindult, és ahonnan valahová el fogunk érni. Ehhez méltó tisztelettel játsszuk el dalainkat.” Íme az akkori koncert dupla albumának (amely tudomásom szerint nem került kereskedelmi forgalomba) a borítója:

Elszoruló szívvel gondolok vissza azokra Családi Napokra, amelyek leírhatatlanul pozitív energiákat hívtak elő belőlünk. Sokkal többet jelentettek, puszta kulturális eseménynél, rockkoncerteknél. Nagyon sokan itt találkoztunk először a Transylmaniával, a Szkítiával és az Ismerős Arcokkal. Vásári forgatag, íjászat, finom étkek, lovagoltatás színezték az eseményt, de a lényeg az együttléten és a baráti kézszorításokban, egy-egy elejtett szóban, a mindent átható szeretetben rejtőzött.

Nem tudok erről többet és mást írni, meséljenek az egykori fényképek, amelyek nagy részét nem én készítettem, köztük vannak Kriszta, a tatabányai Pisti felvételei is, köszönet értük! Ezúttal nem a koncertjelenetekre helyzetem a hangsúlyt, hanem a Családi Nap többi eseményére. (A képek 2006-ban és 2007-ben készültek.)

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélül indul a vetítés.)

A Csarnok azokon a napokon a Reménység Templomává vált. Leégett, csak reménykedhetünk, hogy fatális rövidzárlat, elháríthatatlan baleset és nem emberi mulasztás, hanyagság volt a tűz oka. A Reménység Temploma újjá fog épülni, mert újjá kell épülnie! Ahogyan a Budapest Sportcsarnok üszkös romjaiból kinőtt a Papp László Sportaréna, úgy a Testnevelési Egyetem hallgatóinak is lesz új sportcsarnoka, ahová talán néha egy-egy koncertre is elmehetünk majd.

A Reménység Temploma pedig állni fog!

Júl 192013
 

A tavalyi tábor sikerén felbuzdulva idén is megrendezésre került a Kormorán-Kobak Nyári Tábor. Idén Pusztavámon a Malomerdő Panzió adott otthont a rendezvénynek, a 64 táborlakónak és vendégeinek.

A Vértes Erdő mesés területére vasárnap délelőtt érkeztünk meg, és nekiálltunk a sátorfelállítás útmutatójának tanulmányozásának. Az prototípust lelkesedéssel és nagy erőkkel építették az akkor már megérkezett táborlakók, és hozzátartozóik. A Félegyházi Táncsoport érkezése után gomba módjára jelentek meg a 2×2 szermélyes sátrak. A nagyon finom ebéd után kialakultak a szállásbeosztások is. Vacsorát követően tábornyitó közös beszélgetés következett. Megtudtuk, milyen programok várnak ránk az elkövetkező napokban….

Elsősorban zenélés, énekelés, néptáncolás, de fakultatív kézműves foglalkozások, Athinával bőr karkötők készítése, Edinával rovásírás tanulás várta a táborozókat.

Hétfőn reggel két busz várt minket, hogy fél 8-kor elindulhassunk Szentendrére a Skanzenbe. Délelőtt gyors koreográfiatanulásba fogtunk a néptáncosokkal, majd a komoly munka is elkezdődött. A Kormorán zenekar legújabb zenealbumának dalaihoz készültek felvételek az MTVA stábjával, Koltay Gábor rendezésében. Rengeteget táncoltunk, mozogtunk, és kellően elfáradtunk. Éjfél körül értünk vissza a táborba, és senkit sem kellett ringatni.

Reggel 7 órakor – mint azt tavaly már megszokhattuk – zenés ébresztő keltette a tábort. Kis hangmérnökünkre, a 12 éves Reinwarth Ricsire a tábor egész ideje alatt számíthattunk, minden technikai gondot megoldott.

Kedden reggelizés utána a Vértes Erdő ZRT-től jött hozzánk két erdész, akik egy könnyed erdei sétára vittek minket. Akkor tudtuk meg, hogy a sátrainktól néhány méterre igazi erdei állatkert van őzikével, szarvassal, muflonnal.
Délután nekiláttunk a Kormorán új lemezének főcímdalát adó Angyalok énekének megtanulásának. Kiosztásra kerültek a kották, és nekiláttunk a szólamok elosztásának, gyakorlásnak. Vacsora után megtartottuk az első hivatalos összpróbát, ami még nem volt tökéletes, de már éreztük, hogy alakul a dal.

Szerdán délelőtt Szőke István Attila tartott rendhagyó irodalomórát. Nyelvtörők, gyerekversek, hangzottak el, és a csapat végül megalkotott – az erdő szélén – a Laza farkas című kis versikét, melyet megtanultunk elmutogatni is. Az ebédet követően ismét a hangszerek kerültek előtérbe, és gyakoroltunk. A vacsora utáni összpróba már jobban ment, mint előző este. A felszabadult zenészek hangszerei is könnyebben elkezdtek más dalokat is játszani.

Csütörtökön délelőtt Jenei Szilveszter tartott a táborban egy kis koncertet, azt követően a gitárosok kaptak tanácsokat tőle és az időközben megérkező Borhi Mikitől.
A Vadkerti család is csütörtökön érkezett. Épp időben, hogy Bence csatlakozhasson a hegedűsök csapatához, akikhez szintén csütörtökön érkezett oktatójuk, Gáspár Álmos.

A bográcsban főtt vacsora után megtartottuk a táborzáró ünnepséget, kiosztásra kerültek az emléklapok és jutalmak, majd a zene és a tánc vette át a szerepet. Az Angyalok éneke összpróba után a Félegyházi Táncsoport legfrissebb tánclépéseit tekinthettük meg, Athina énekelt Harangozó Marci gitárkíséretével, Sipos Imi is inkább a gitárt szorongatta és énekelt, de verseket is szavalt nekünk, majd hajnalig tartó beszélgetésekkel zártuk az estét.

Pénteken ebéd előtt lebontottuk a sátrakat, és összetakarítottunk magunk után. Délután kocsi konvojban indultunk Tatára, az Országos Erdész Egyesület vándorgyűlésének helyszínére. Izgalmas utazás volt, többször meg kellett állnunk és visszafordulnunk, de így lettek elsőkből utolsók, és minden alkalommal kellemes integetésekkel örültünk az előtünk- és mögöttünk közlekedőknek.

Élmény dús, mozgalmas hét volt. Jó volt találkozni a tavalyról ismerős arcokkal, és megismerni az új táborlakókat. Rengeteg ügyes, tehetséges gyerekkel töltöttük együtt ezt a rövidke hetet. Jó volt együtt dolgozni, nyaralni.

A gyerekek kérdőíve szerint pedig, az egyetlen szavazatos „Nem tudom” mellett minden más szavazó a „Jövőre is tuti jövök :D”  -re adta voksát….

máj 112013
 

37 év hosszú idő. Talán nem a Kormorán az egyetlen zenekar, amelyik ennyire hosszú ideje létezik, de termékenyebbet aligha találunk. Évente egy-két saját album, filmzenék, rockoperák, Szabadság Napjára írt előadások, tematikus alkotások (Wass Albert, József Attila, stb.) mind mind a 37 éve járt út mérföldkövei. A minap egy régi Kormorán zenész szájából hallhattuk, a zenekar alkotóműhely volt, amely – a teljesség igénye nélkül – szólóalbumokat készített Deák Bill Gyulától kezdve Zalatnay Saroltáig, pályatársaknak, színészeknek. Koltay Gergőtől megszokhattuk, hogy „…dal fakad”, sok korosztály élvezhette már gyümölcsét.

„Angyalok énekei” című albumról nehéz úgy írnom, hogy megőrizzem tárgyilagosságomat, hiszen összehasonlításért kiált, nemcsak a közelmúlt zenei anyagaival, hanem a 37 éven át ívelő Kormorán életművel. Nem szeretnék ebbe a csapdába lépni, hiszen egy esztendő is rengeteg változást hozhat, közel négy évtized hatványozottan többet. A Kormorán dalai egyfelől tükröt állítanak elénk, másfelől egyéni és nemzeti sorskérdéseinkről tesznek fel kérdéseket, vagy fogalmaznak meg válaszokat; akár zokogásig felkorbácsolják érzelmeinket. Sokan vagyunk passzív befogadók, és hála Istennek vannak Lámpás Emberek, akik kísérik a Kormoránt útján.

Az album borítóján sötétbarna alapon gyönyörű grafikát találunk, ősi tarsolyveret képét idézi bennem. A borító hátoldalán a zenekari tagok és a közreműködők népes listáját találjuk, köztük a Magyar Rádió Szimfonikus zenekara és a MÁV Szimfonikus zenekara szerepel. A lapot kihajtva Koltay Gergő köszönő levele mellett, a zenészek különös hangulatú portréit látjuk. A korong hófehér, rajta a dalok címei.

Tizenhat dal szárnyán utazhatunk  a Kormoránnal. Meg sem kísérlem, hogy részletesen bemutassam valamennyit, megpróbálok néhány általános benyomásomról szólni és kiemelném a nekem leginkább tetsző alkotásokat. 37 év alatt kialakult egy “kormorános” zenei stílus, hangszerelés; nem tudom, hogy korábban volt-e arra példa, hogy szimfonikus zenekarral közösen szólaltak meg a dalok. A közös muzsikálás – a Kormorán kirándult a szimfonikusok világába, vagy fordítva? -,  különleges zenei csemegét kínál. Természetesen a kormorános hangszerelést utóbbi sok helyen felülírja, ám ennek ellenére nem kell sokszor meghallgatnunk a korongot ahhoz, hogy ráleljünk a “színtiszta” kormorános hangzásra!

A Kormorán művészete dallamok és dalszövegek ötvözete, ezen az albumon sincs másképp. A világ fénysebességgel formálódik át, de mindig vannak olyan egyetemes értékek, amelyek bármilyen változás közepette állandók; amikor már magunk sem tudjuk, hogy honnan indultunk, merre haladunk, vagy hol állunk, mindig kapaszkodót kínálnak.

Az „Angyalok énekei” bonyolult struktúrájú album, talán több hónapig kell ahhoz hallgatni, hogy üzenetét mélyebben megértsük. Vannak nemzetünkről szóló dalok (Fohász a nemzetért, Ölelj át még egyszer); a címadó dal – amelynek hangszerelése és zenei motívuma talán az egyik “legkormoránosabb” a korongon – is érinti sorskérdéseinket. Érdekes alkotás a “Betyárdal”, amelynek nyitóakkordjait és refrénjét hallva szimfonikus zene dominál. “Összegyűlnek álmaink” az album egyik csúcspontja, nemcsak a dal szövege, hanem a dallama is varázslatos. A szimfonikus zenekari hangzás és a Kormorán muzsikája egymásra találnak, az összkép lenyűgöző. Belőlem a Napba Öltözött Leány emlékét is előhívta. “Így választottam” sodró lendületű, magyar népzenei motívumokat beépítő alkotás, ismét remekül kiegészülnek a Kormorán hangszerei a szimfonikus zenekarral, emellett a dallam fülbemászó, éneklésre csábító. Egészen különleges zenei csemege a “Sikolyok”, a francia sanzonokat idézi, sír a tangóharmonika… még Fehér Nóra éneke is helyenként franciául szól… vajon ismeri valaki a titkot, amelyből ez a dal fogant? Fehér Nóra éneke gyönyörű, érzelemgazdag. A TransylMania zenésítette meg Reményik Sándor “Elpártolt liliomszál” című versét, új hangszerelésben, a Kormorán előadásában az album záródala. Azt gondolom, hogy bármennyire is szép az átdolgozása, ez a dal, ahogyan Reményik verséből sarjadt, örökre egybeforrt Szélyes Margittal – Manyikával – úgy ahogyan ő, soha senki nem fogja előadni. Ettől függetlenül gyönyörű emlékeket idéz…

Az egész album nekem leginkább tetsző alkotása a “Pilisszántó”. Csodálatos dal… Előttünk Pünkösd, a Szentlélek kiáradása, Csíksomlyó és Pilisszántó között újra híd ível, szabad akaratunkon múlik átmegyünk-e rajta?

A közelgő ünnepre gondolva alább közzéteszem erre a pünkösdi találkozóra invitáló írást.

Csíksomlyói kegytemplom
és a
pilisszántói Boldogasszony kápolna
közös pünkösdi miséje

A keresztényi nemzet összetartozásának évszázados történelmi zarándokhelyén Csíksomlyón

2013. május 18-án szombaton,12 óra 30 perckor, a Somlyó hegy nyergében ünnepi misét mutatnak be.

A keresztaljak sora népesíti be ilyenkor a hegyoldalt, ahová erdélyi testvéreink hála imát jönnek mondani Szűzanyánkhoz megmaradásukért.Vágyaink ellenére, a távolság miatt sokan nem tudnak elzarándokolni Magyarországról Csíksomlyóra, hogy hazánk sorsdöntő időiben erős hittel együtt kérjük Szűzanya áldását édes hazánkra. Ezért itt a Pilis hegy sziklái közt, a pilisszántói Boldogasszony kegyelmével, a csíksomlyói misével egy időben, irántuk való tiszteletünket kifejezve szintén misét tartunk, az idő eltolódás miatt, az itteni idő szerint 11 óra 30 perckor.

A szántói misét bemutatja:
Berszán Lajos atya /papbácsi/
Gyimesfelsőlokról, testvérfalunkból

Hasonlóan a Somlyóhegyhez, az itteni keresztaljak a Pilishegy lábánál induló, és kápolnához vezető Csillagösvényen érkeznek a misére imával, énekléssel. Ezen a misén Pünkösd Szentlelkének szabadsága köt össze erdélyi testvéreinkkel és árasztja el kegyelmével nemzetünket. Együtt imádkozunk a Szent Korona és Szent István szellemében édes hazánk tisztább erkölcsű jövőjéért, az Istentől eltávolodott világ gyógyulásáért! A szentmise részeként Maczkó Mária énekhangja tölti be Pilis szikláit. Terveink szerint a két mise bevezetéseként itt a Pilis hegy oldalában kihangosítjuk Csíksomlyón elhangzó Pilisszántónak szóló üzenetét. Így rövidül meg a 700 km. távolság testvéri ölelés közelségére.

Bár testünket Trianon tépte szét, de lelkünket az Isten tartja még!

Így találkozik egymással Kárpát-medence két szent hegye, Hargita és Pilis, így duplázódik meg közös imáink által a két azonos lelki tartalmú keresztényi zarándokhely nemzet egyesítő akaratának ereje, és így kérünk védelmet Égi Édesanyánktól az erkölcstelen pénzvilág hazánk elleni támadásaitól. Ezen a misén keresztényi szeretet öleli át Kárpát-medence népeit, önti el szívünket a csíksomlyói Babba Mária, és a szántói Boldogasszony édesanyai szeretete, amely megóvja Mária országát, a szeretetre éhező,erkölcsileg kiüresedett világ pusztító bajaitól.

Forrás

feb 042011
 


*

Újra utazó sebességgel szárnyal a Kormorán

A Koltay Gergely vezette, Magyar Örökség-díjas Kormorán zenekar 2011 márciusában koncertturnéra indul a Magyar kettős című albummal. Augusztus 19-én és 20-án Koltayék pedig bemutatják a Honfoglalás rockopera-változatát, parádés szereposztással.

A Kormorán koncertsorozatát márciusban – Mosonmagyaróváron és Győrben – azokkal a határon túli magyar előadókkal, köztük (a Társulatból is ismert) Vadkerti Imrével, valamint Fehér Nórával kezdi meg, akik a télen megjelent Magyar Kettős című zenealbum szólóénekesei. „Ez a Kormorán egyik legkülönlegesebb zenealbuma. Ugyanis a felvételen nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek, soraikban a székely Gáspár Álmossal, hanem van valamilyen sajátos szimbolikus jelentése annak, hogy meghívást kaptak énekesek a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből. Mégpedig Vadkerti Imre és Fehér Nóra mellett Pál Eszter, Ferencz József és Simon Adorján” – hangsúlyozza Koltay Gergő zenekarvezető, megjegyezve, hogy a határokon átívelő magyarság tudata hatja át a vad hangzásokkal és lírai betétekkel teli albumot.

A turnén az albumot is jegyző dobossal játszik az etno rock együttes: a V’Moto-Rock zenészével, Herpai Sándorral. Külön érdekesség, hogy a legendás dobos a Barbaro zenekarban már hosszú évekig együtt muzsikált a Kormorán basszusgitárosával, Zsoldos Tamással. Az összeszokott ritmusszekció mellett a gitárt Antoni Arnold – Rúzsa Magdi korábbi zenésztársa – szólaltatja meg majd a koncerteken.

Júniusban és decemberben – a turné részeként – Koltay Gergő csapata Budapesten is fellép, mégpedig, a tervek szerint, a méltán rangos New Orleans Music Clubban, ahol rádió- és tévéfelvétel is készül a koncertekről.

Koltay Gergely és Szűts István az eddigi zenésztársakról sem feledkeznek meg: Mr. Basary-nak és Géczi Erikának is albumokat terveznek. Az énekesnőnek, várhatóan tavasszal, egy ezoterikus hangulatú lemezt készít a Kormorán-műhely.

Nyáron következik a megaprodukció: augusztus 19-én és 20-án ugyanis Koltayék bemutatják a Honfoglalás rockopera-változatát, Komáromban, a Duna mentén, 80 lovassal, táncosokkal, kaszkadőrökkel, köztük Kassai Lajossal és Lezsák Leventével. Árpádot Pintér Tibor, Álmost Makrai Pál jeleníti meg, a többi vezér szerepében pedig Hujber Ferenc, Buch Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Imre, Benkő Péter és Hábencius György lesz látható-hallható. A női szereplőket Papadimitriu Athina, Janza Kata, Varga Zsuzsi és Trokán Anna formálja meg. Egy besenyő lány különös énekében a kormorános – szintén remek lovas – Tóth Reni hangja csendülhet fel, valamint hallhatjuk még az előadásban Vadkerti Imrét is.

A Kormorán-műhely 2011 végén pedig Pintér Tibor szólólemezének a megvalósításában is részt vállal.

Forrás: Magyar Demokrata