feb 262017
 

Miért időutazás? Bő másfél órás koncerten a 10-15 évvel korábbi előadások kihagyhatatlan alkotásaiból is kaptunk egy csokorra valót! Ne felejtsük el: az Ismerős Arcok zenekar 2017. október 23-án lesz 18 éves! A közel két évtized alatt annyi nagyszerű dal született, hogy akár három ilyen estére is lehetne válogatni közülük. A ma már sokkal ritkábban játszott dalokat a közönség ugyanúgy ismeri és szereti, mint az újabbakat. “Ha lemegy a nap” 12 évvel ezelőtt született, az akkori koncerteken is a közönségé volt a refrén, most is úgy ment, mintha nem szállt volna el egy bő évtized… Felcsendült a “Ruszkik haza”, alaposan átdolgozva, nem változott sem a dallam, sem a szöveg, mégis… nem írom le mi történt, aki most nem lehetett ott, talán hallhatja egyszer. Pénteken este, ismét remekül összeállított, a 18 év keresztmetszetét áttekintő repertoár szólalt meg, egy olyan dallal kiegészülve, amely az új zenealbumon lesz hallható.

Rossz belegondolnom, hogy tavaly júliusban, Csepregen álltunk utoljára a színpad előtt, amikor az Arcok muzsikált. Most fáj igazán a kihagyott közel nyolc hónap… Nehéz szavakat találni… mert amit átéltünk pénteken, az leírva visszaadhatatlan! A zenekar tökéletes koncertet adott, mind tartalmilag, mind zeneileg. Ez volt az alap, de a közönség is hozzátette a magáét. Rengetegen voltunk, a publikum teljesen együtt élt a zenekarral. Sokszor leírtam már korábban is: a Barba Negra kiváló koncerthelyszín, tökéletes volt a hangosítás és a fénytechnika, eltekintve a végén a ruhatár előtti tumultustól, amelyet a szervezők ügyesen kezeltek, minden a legnagyobb rendben volt. Örömmel hallottam, hogy az idén megjelenő következő Ismerős Arcok album lemezbemutató koncertje szeptemberben ezen a helyen lesz.

Az idő kereke forog tovább, a zenekar pedig fáradhatatlanul járja útját, tele a koncertnaptár, sokszor lehet találkozni velük. Köszönet mind a hat muzsikusnak, hogy hétről hétre megajándékoznak bennünket!

Szoktam képeket is mutatni, ezúttal mindössze néhányat készítettem, de a koncerthelyszín közösségi oldalán több mint 50 remek fotót találhattok, érdemes megnézni, jól tükrözik a hangulatot! Itt láthatjátok a koncert befejezéséről készült amatőr videót is.

Júl 122016
 

Azok a csepregi napok az életünk részévé váltak. Nem készítettem számvetést arról, hogy a kilenc alkalomból hányszor adatott meg, hogy ott lehettünk, de ismét számoltuk a napokat. A sors azonban idén úgy hozta, hogy lényegében csak az Ismerős Arcok koncertjét hallhattuk, a tábori életből csak nagyon csekély ízelítő jutott. 

Azonban számunkra ez is nagyon fontos volt! Egy kézszorításnyinál jóval többet kaptunk sok-sok ismerős arcból, örömmel láttuk viszont Hexit, Charlesékat, Ulrich Évit, Gombócot, Krisztát és Sanyit, Neubandit, Seregi Lacit, Nagy Lacát… mennyire jó volt kicsit nosztalgiázni, elbeszélgetni, megtudni, hogy kivel mi van. Nagyon jó érzés, hogy a muzsika, immár több mint egy évtizednyi távolságból is összeköt bennünket. Mindezek mellé még kedves, számunkra új ismerősökkel is elbeszélgethettünk.

“Tükörcserepek” – választottam ezt a szót az írás címéhez, valóban, számunkra most mindössze ennyi adatott. Az Ottó kemping olyan mint volt, a Lord számait műsorra tűző Vida zenekar színvonalas koncertjét, majd a helyi Fúvószenekar előadását hallgattuk beszélgetés közben.

Fél tíz után lépett színpadra az Ismerős Arcok zenekar. A koncert hangulata leírhatatlan, annyira helyén volt minden: a sokszor érzett energiaáramlás zenekar és közönsége között, ki nem mondott, mégis megértett szavak, együtt éneklés,  “tiétek a refrén…” hiba nélküli megszólalása, hangulatok, érzések, ahogyan a Bolond Kútásó “…megragadta a csákányt, senki sem állt elé, mászni kezdett lassan az ég felé…”, a dalok sorrendjét követő érzések hullámcsapásai… egyszóval mindaz, amiért sokan annyira szeretjük az Ismerős Arcok zenészeit és művészetét!

Amikor már úgy éreztük, nem fokozható a fokozhatatlan, színpadra hívott Tánczos Steve egy lányt, akit tavaly hallott szaxofonozni a táborban, megajándékozta saját tenorszaxofonjával… azzal a gondolattal, hogyha ennyi idős korában neki lett volna egy ilyen, akkor mennyivel jobb szaxofonossá válhatott volna! Csodálatos dolog történt a színpadon, köszönjük Steve, nemcsak a lányt, valamennyiünket megajándékoztál, sokkal nagyobb értékkel, mint amivel az a hangszer bír! Köszönjük!

Nélküled…, majd véget ért a koncert. Ismét gazdagabbá váltunk, ismét elkezdhetjük számolni, hogy hány nap van még hátra, a jubileumi, a tizedik táborig!

Júl 032016
 

Miért pont ezt a kisfiút választottam címadó képnek? Mert Benedek fiam talán éppen ennyi idős lehetett, amikor megtörtént a varázslat velünk! Ő is ilyen lelkesen lengette hazánk zászlóját…

Lengette, mert amit a Kormorán negyven év alatt alkotott, bár nagyon sokrétű, mégis, egyben biztosak lehetünk: muzsikája sokféle érzést, érzelmet csalogat elő lelkünkből, olykor elmosolyodunk, olykor könnyünk csordul, de az a zászló… annak mindig ott a helye! Mert akikre a muzsika rátalál, arról megbizonyosodhatnak, hogy a világok világa Magyarország! Hitet adni kevesek kiváltsága, Lámpás Embereké, akikhez elvezetett bennünket az Úr… Hála néki ezért!

Nosztalgiáztunk a hajdani KOBAK táborokon, ahogyan minden változik, ez sem olyan, mint azok voltak egykor. Szűts Pisti vezetésével, és néhány “őskobakos” részvételével, az ifjak számára művészeti alkotótáborrá változott, ahol az egész heti munkát, gyakorlást, együttlétet zárta le ez a közös koncert.

Az első órában ifjú zenészek és táncosok adták elő programjukat, amelyben Bach muzsikájának ugyanúgy helye volt, mint magyar népzenének, néptáncnak. Mikor a Kormorán is színpadra lépett, jó néhány dalt a táborozókkal közösen adtak elő.

A koncert is nagyon jó volt, két órán keresztül szóltak a jól ismert, megunhatatlan dalok. A végén, a Honfoglalásra visszajöttek a gyermekek, a zenekarral együtt adták elő a dalt.

Kunszállás település a tábornak igazi otthont adott, a koncert végén a polgármester úr megajándékozta a zenekart egy molinóval, amelyet a negyven éves fennállását ünneplő Kormorán, tegnap megkezdett koncertkörútjára magával visz majd.

Mint annyiszor, most is varászlatos estével ajándékoztak meg minket, köszönet érte!

Már 162016
 

Úgy érzem – remélem tévedek – semmivé foszlott nemzeti ünnepeink lelkülete. Alig látok házakra tűzött zászlókat, kokárdát viselő embereket… De nemcsak a külsőségek hiányoznak. Lelkünk sem öltözik ünnepi díszbe: fásultságot, közönyt, fáradt tekinteteket látok; az ünnepek politikai célokra történő kisajátításának szándékát tapasztalom. Pedig a Márciusi Ifjakat, Szent Istvánt pártállástól függetlenül ünnepelhetnénk! Október 23-a kissé más, hiszen még mindig itt vannak azok (jog)utódai, akik miatt kitört Forradalmunk, majd akik vérbe fojtották. Az ünnepen üvöltve ágálhatnak szabadságról azok is, akik szemeket lövettek ki ’56 ötvenedik évfordulóján!

Talán azzal sem vagyok egyedül, hogy él bennem a vágy ünnepeink méltó átélésére. Tudatosan keresem azokat az alkalmakat, amikor erre lehetőségem nyílik. Szent Istvánt tavaly Balatonkenesén Ismerős Arcok koncerten, idén március idusát Veszprémben, a Kormorán előadásán méltóképpen ünnepelhettem. Annál inkább, mivel a Kormorán 40 éves történetének legfényesebb lapjai közé tartoznak a Költő visszatér (1988), majd a tíz évvel később bemutatott Zúgjatok harangok! című rockoperák, amelyek szerves részei az 1848-as Forradalom művészi feldolgozásainak.

Nagyszerű előadás volt! A koncert első részében sorra szólaltak meg a régebbi és újabb keletű Kormorán dalok, majd a Három harang vezetett át a tulajdonképpeni ’48-as megemlékezéshez, amelyben több részlet elhangzott az említett rockoperákból. A Nemzeti dalt a közönség felállva hallgatta. A befejező részben Húzd a harangot!, Menni kell!, Három határ, Om Mani Padme Hum, Honfoglalás szólaltak meg, befejezésül Mi Atyánk, majd Himnuszaink közös eléneklése zárta az estét.

A koncert körülményei méltóak voltak az ünnephez, a zenekarhoz és közönségéhez. Veszprém központjában épült fel a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, amelynek közel 500 fős befogadóképességű színháztermében telt ház volt! Nagy színpad, kiváló fény- és hangtechnika, a terem remek akusztikája tették tökéletesen élvezhetővé a hangversenyt. A Hangvilla bennem olyan hangulatot keltett, mint a Művészetek Palotája Budapesten.

A zenekar nagyszerűen szólaltatta meg a régi és új dalokat, a rockoperák részleteit. Elgondolkoztam azon, hogy annak a négy zenésznek, akik hosszú évek óta együtt muzsikálnak – Gáspár Álmos, Koltay Gergő, Szűts István, Zsoldos Tamás -, az ifjabbak – Fehér Nóra, Karácson Zsolt, Szekeres Zoltán, Vadkerti Imre – akár a gyermekeik lehetnének. Abból, hogy több generáció áll együtt a színpadon, remek dolgok születnek! Ez a negyven év immár kitörölhetetlenül beíródott a magyar rock- és kultúrtörténetbe. Ahogyan 1988-ban, 1998-ban rockoperákkal, 2016-ban a tegnapi koncerttel méltósággal tiszteleghettünk a Hősök emlékének. Köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra!

Már 122016
 

Az “ünnepi” jelző ezúttal közelgő Március 15-re utal, a zenekar addig minden este fellép valahol. Balatonkenesén Szent István napján is koncerteztek, örömteli, hogy vannak olyan települések, amelyek nívós, nemzethez tartozásunk örömét, a zene nyelvén is kifejezni képes művészek meghívásával emelik ünnepnapjaink fényét!

DSC02187

A település gyönyörű, ám viszonylag szerény befogadóképességű kultúrházának előadóterme zsúfolásig megtelt, a színpadon karnyújtásnyi távolságra álltak egymástól a zenészek. A hangulat kiváló volt, úgy érezhettük, valamennyien a pódiumon vagyunk, talán ennek is köszönhető, a remek összhang a zenekar és csodálatos közönsége között!

A koncert nem volt túl hosszú, a “Csak a zene” című albumról mindössze 3-4 dal szólalt meg; a “Fenyők” ezúttal nem a zárórészbe került, a repertoár kihagyhatatlan dalai pedig kitöltötték a műsoridőt. Azt gondolom, hogy közönség feltöltődve, ezernyi kisebb-nagyobb bajunkat egy időre elfeledve távozott, lélekben közelebb kerülve Március 15-e szelleméhez.

Szaki fényképeit itt nézhetitek meg.

jan 312016
 

Éppen ideje volt Ismerős Arcokra indulni, elvégre december 19-e óta eltelt idő örökkévalóságnak tűnt… A koncertet a a közelmúltban leégett TF Csarnok értékeinek pótlására hirdették. “Egy zenekar szíve és lelke nem csak a dalaikon keresztül kerül az őket szerető közönség elé, hanem mindennapi tetteik során is. A közelmúltban súlyos veszteség érte a Testnevelési Egyetemet, amelynek korábban Attila édesapja Dr. Nyerges Mihály professzor 8 évig volt a dékánja. Egy hajnali tűzben megsemmisült a TF atlétikai csarnoka, ahol a “Magyar Sportcsillagok Falán” több mint 160 világklasszis magyar sportoló kezének lenyomatát őrizték. A január 30-i BARBA NEGRA koncertünk a TF csarnok értékeinek pótlása céljából kerül megrendezésre a Varga János Project-tel közösen. Mindenki aki ellátogat 2016. január 30-án a BARBA NEGRA-ba, a belépőjegy megvásárlásával nem csak egy nagyszerű zenei élménynek válik részesévé, hanem támogatója is lesz ennek a nemes ügynek.”

ismeros_arcok_20160130

Elsőként a Varga János Project lépett színpadra. Bár koncerten mindeddig nem hallottam a zenekart muzsikálni, az Elixír című  zenealbumukat ismerve, sejtettem, hogy mire számíthatunk. Varga János (gitár), Király István (dobok) 1975-ben az East alapító tagjai voltak, Király István 1984-ig, Varga János pedig 1986-ig játszottak a zenekarban. 2012-ben és 2013-ban mindketten színpadra léptek az East életműkoncertjein.

A tegnapi egy órás előadásuk rendkívül izgalmas zenei élményt nyújtott! Varga János virtuóz gitárjátéka és Kézdy Luca hegedűje mögött, a feszes ritmusokat Király István dobja mellett darbukán és más ütőshangszereken játszó két művész, valamint ifjabb Varga János basszusgitárja adták. Progresszív, instrumentális, jazzrockos muzsika szólt; aki ismeri az East első korszakának zenéjét, annak számára akár első hallásra is kiválóan befogadhatóak voltak az elhangzott dalok. Előadásuk remek indítás volt! (Április 24-én a MOM-ban ad önálló koncertet a zenekar, Varga János születésnapja alkalmából.)

Az Ismerős Arcok két órát koncertezett. Mivel ez az előadás nem a “Csak a zene” című, utoljára megjelent albumuk bemutatója volt – azt ugyanitt 2015 novemberében láthattuk -, repertoárba kerültek az utóbbi időben kevesebbet játszott dalok is. A Talán csak álom előadásakor Varga János is csatlakozott a zenekarhoz. Körvonalazódik, hogy a legutolsó albumról mely dalok válnak a későbbi koncertek repertoárjának kihagyhatatlan részévé. Magával ragadó előadás volt, örülök, hogy ott lehettem! A hang- és fénytechnika hibátlan volt, sokadjára is bebizonyosodott, hogy a Barba Negra tökéletes koncerthelyszín.

Néhány fénykép, egy Varga János Project koncertrészlet és a Talán csak álom őrizzék az este emlékét!

***

***
 

jan 282016
 

Ritkán adatik meg, hogy élő koncerten megszólalva, a miénktől egészen eltérő kultúrában gyökerező muzsikát hallgathassunk. Nos, tegnap este, Iszkaszentgyörgyön az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastélyban Daithankar Troup lépett színpadra és repített a zene szárnyain a távoli Indiába.

Szantúr

Az indiai szantúr egy ősi, perzsa gyökerekkel rendelkező húros hangszer, amely Dzsammúban és Kasmírban őshonos. A szantúr egy a cimbalomhoz hasonló, trapéz alakú ütős hangszer, mely gyakran diófából készül, és hetvenkét húr van rajta. A speciális formájú ütők, az úgynevezett mezrab-ok pihekönnyűek; ezeket a művész a mutató és a középső ujjai között tartja. A tipikus szantúron két híd található, amelyek három oktáv hangterjedelmet eredményeznek.

Dr Dhananjay Daithankar ismert szantúrművész. Tíz évesen kezdett el tablán tanulni az indiai Punéban, s ezzel kiváló alapozást kapott ritmuskészségének fejlesztéséhez. Ájurvédikus gyógyászatot is tanult, de a szantúr fülbemászó hangjának vonzásától mégsem tudott szabadulni. A koncert középpontjában a szantúr állt, Sameer Puntambekar tablán, Ninad Daithankar tanpurán kísérték.

A koncert elején Dr Dhananjay Daithankar röviden bemutatta zenekarát, hangszerét, elmondta, hogy nagyrészt improvizációból áll előadásuk. Arra kérte a közönséget, hogy próbáljuk megérezni érzelmeit, amelyeket muzsikájával közvetít számunkra. A koncert első harmadában szólóban játszott, így ismerhettük meg a szantúr hangját, egyre gyorsulóbb ritmusban töltötték be a hangok a termet; a hátralévő időben zenésztársaival együtt hasonlóan felépítve szólaltatták meg hangszereiket. Bár improvizatív volt muzsikájuk, kiváló összhangban voltak. Érdekes volt a játék, ahogyan a ritmusokat váltogatták, a végletekig felgyorsították, majd lélegzetvételnyi megállás után ugyanabban a tempóban folytatták. Európai szemmel nézve lenyűgöző volt, hogy több mint két órán keresztül,  földön ülve, hangszereiket ölükben tartva zenéltek!

Összességében elmondhatom, hogy ezen a ködös téli estén érdekfeszítő volt meghallgatni, virtuóz zenészek előadásában, számunkra ismeretlen hangszereken, egy alig ismert kultúra muzsikáját. Nekünk – ahogyan azt Dr Dhananjay Daithankar is elmondta – ellazulást, háttérzeneként pedig jobb összpontosítást biztosíthat. Mélyebb megértéséhez azonban sokkal jobban kellene ismernünk India kultúráját, az ott élők szokásait, gondolkodását.

Néhány fotó, majd egy korábbi koncertrészlet ízelítőül.

*