Már 162016
 

Úgy érzem – remélem tévedek – semmivé foszlott nemzeti ünnepeink lelkülete. Alig látok házakra tűzött zászlókat, kokárdát viselő embereket… De nemcsak a külsőségek hiányoznak. Lelkünk sem öltözik ünnepi díszbe: fásultságot, közönyt, fáradt tekinteteket látok; az ünnepek politikai célokra történő kisajátításának szándékát tapasztalom. Pedig a Márciusi Ifjakat, Szent Istvánt pártállástól függetlenül ünnepelhetnénk! Október 23-a kissé más, hiszen még mindig itt vannak azok (jog)utódai, akik miatt kitört Forradalmunk, majd akik vérbe fojtották. Az ünnepen üvöltve ágálhatnak szabadságról azok is, akik szemeket lövettek ki ’56 ötvenedik évfordulóján!

Talán azzal sem vagyok egyedül, hogy él bennem a vágy ünnepeink méltó átélésére. Tudatosan keresem azokat az alkalmakat, amikor erre lehetőségem nyílik. Szent Istvánt tavaly Balatonkenesén Ismerős Arcok koncerten, idén március idusát Veszprémben, a Kormorán előadásán méltóképpen ünnepelhettem. Annál inkább, mivel a Kormorán 40 éves történetének legfényesebb lapjai közé tartoznak a Költő visszatér (1988), majd a tíz évvel később bemutatott Zúgjatok harangok! című rockoperák, amelyek szerves részei az 1848-as Forradalom művészi feldolgozásainak.

Nagyszerű előadás volt! A koncert első részében sorra szólaltak meg a régebbi és újabb keletű Kormorán dalok, majd a Három harang vezetett át a tulajdonképpeni ’48-as megemlékezéshez, amelyben több részlet elhangzott az említett rockoperákból. A Nemzeti dalt a közönség felállva hallgatta. A befejező részben Húzd a harangot!, Menni kell!, Három határ, Om Mani Padme Hum, Honfoglalás szólaltak meg, befejezésül Mi Atyánk, majd Himnuszaink közös eléneklése zárta az estét.

A koncert körülményei méltóak voltak az ünnephez, a zenekarhoz és közönségéhez. Veszprém központjában épült fel a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, amelynek közel 500 fős befogadóképességű színháztermében telt ház volt! Nagy színpad, kiváló fény- és hangtechnika, a terem remek akusztikája tették tökéletesen élvezhetővé a hangversenyt. A Hangvilla bennem olyan hangulatot keltett, mint a Művészetek Palotája Budapesten.

A zenekar nagyszerűen szólaltatta meg a régi és új dalokat, a rockoperák részleteit. Elgondolkoztam azon, hogy annak a négy zenésznek, akik hosszú évek óta együtt muzsikálnak – Gáspár Álmos, Koltay Gergő, Szűts István, Zsoldos Tamás -, az ifjabbak – Fehér Nóra, Karácson Zsolt, Szekeres Zoltán, Vadkerti Imre – akár a gyermekeik lehetnének. Abból, hogy több generáció áll együtt a színpadon, remek dolgok születnek! Ez a negyven év immár kitörölhetetlenül beíródott a magyar rock- és kultúrtörténetbe. Ahogyan 1988-ban, 1998-ban rockoperákkal, 2016-ban a tegnapi koncerttel méltósággal tiszteleghettünk a Hősök emlékének. Köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra!

Már 122016
 

Az “ünnepi” jelző ezúttal közelgő Március 15-re utal, a zenekar addig minden este fellép valahol. Balatonkenesén Szent István napján is koncerteztek, örömteli, hogy vannak olyan települések, amelyek nívós, nemzethez tartozásunk örömét, a zene nyelvén is kifejezni képes művészek meghívásával emelik ünnepnapjaink fényét!

DSC02187

A település gyönyörű, ám viszonylag szerény befogadóképességű kultúrházának előadóterme zsúfolásig megtelt, a színpadon karnyújtásnyi távolságra álltak egymástól a zenészek. A hangulat kiváló volt, úgy érezhettük, valamennyien a pódiumon vagyunk, talán ennek is köszönhető, a remek összhang a zenekar és csodálatos közönsége között!

A koncert nem volt túl hosszú, a “Csak a zene” című albumról mindössze 3-4 dal szólalt meg; a “Fenyők” ezúttal nem a zárórészbe került, a repertoár kihagyhatatlan dalai pedig kitöltötték a műsoridőt. Azt gondolom, hogy közönség feltöltődve, ezernyi kisebb-nagyobb bajunkat egy időre elfeledve távozott, lélekben közelebb kerülve Március 15-e szelleméhez.

Szaki fényképeit itt nézhetitek meg.

jan 312016
 

Éppen ideje volt Ismerős Arcokra indulni, elvégre december 19-e óta eltelt idő örökkévalóságnak tűnt… A koncertet a a közelmúltban leégett TF Csarnok értékeinek pótlására hirdették. “Egy zenekar szíve és lelke nem csak a dalaikon keresztül kerül az őket szerető közönség elé, hanem mindennapi tetteik során is. A közelmúltban súlyos veszteség érte a Testnevelési Egyetemet, amelynek korábban Attila édesapja Dr. Nyerges Mihály professzor 8 évig volt a dékánja. Egy hajnali tűzben megsemmisült a TF atlétikai csarnoka, ahol a “Magyar Sportcsillagok Falán” több mint 160 világklasszis magyar sportoló kezének lenyomatát őrizték. A január 30-i BARBA NEGRA koncertünk a TF csarnok értékeinek pótlása céljából kerül megrendezésre a Varga János Project-tel közösen. Mindenki aki ellátogat 2016. január 30-án a BARBA NEGRA-ba, a belépőjegy megvásárlásával nem csak egy nagyszerű zenei élménynek válik részesévé, hanem támogatója is lesz ennek a nemes ügynek.”

ismeros_arcok_20160130

Elsőként a Varga János Project lépett színpadra. Bár koncerten mindeddig nem hallottam a zenekart muzsikálni, az Elixír című  zenealbumukat ismerve, sejtettem, hogy mire számíthatunk. Varga János (gitár), Király István (dobok) 1975-ben az East alapító tagjai voltak, Király István 1984-ig, Varga János pedig 1986-ig játszottak a zenekarban. 2012-ben és 2013-ban mindketten színpadra léptek az East életműkoncertjein.

A tegnapi egy órás előadásuk rendkívül izgalmas zenei élményt nyújtott! Varga János virtuóz gitárjátéka és Kézdy Luca hegedűje mögött, a feszes ritmusokat Király István dobja mellett darbukán és más ütőshangszereken játszó két művész, valamint ifjabb Varga János basszusgitárja adták. Progresszív, instrumentális, jazzrockos muzsika szólt; aki ismeri az East első korszakának zenéjét, annak számára akár első hallásra is kiválóan befogadhatóak voltak az elhangzott dalok. Előadásuk remek indítás volt! (Április 24-én a MOM-ban ad önálló koncertet a zenekar, Varga János születésnapja alkalmából.)

Az Ismerős Arcok két órát koncertezett. Mivel ez az előadás nem a “Csak a zene” című, utoljára megjelent albumuk bemutatója volt – azt ugyanitt 2015 novemberében láthattuk -, repertoárba kerültek az utóbbi időben kevesebbet játszott dalok is. A Talán csak álom előadásakor Varga János is csatlakozott a zenekarhoz. Körvonalazódik, hogy a legutolsó albumról mely dalok válnak a későbbi koncertek repertoárjának kihagyhatatlan részévé. Magával ragadó előadás volt, örülök, hogy ott lehettem! A hang- és fénytechnika hibátlan volt, sokadjára is bebizonyosodott, hogy a Barba Negra tökéletes koncerthelyszín.

Néhány fénykép, egy Varga János Project koncertrészlet és a Talán csak álom őrizzék az este emlékét!

***

***
 

jan 282016
 

Ritkán adatik meg, hogy élő koncerten megszólalva, a miénktől egészen eltérő kultúrában gyökerező muzsikát hallgathassunk. Nos, tegnap este, Iszkaszentgyörgyön az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastélyban Daithankar Troup lépett színpadra és repített a zene szárnyain a távoli Indiába.

Szantúr

Az indiai szantúr egy ősi, perzsa gyökerekkel rendelkező húros hangszer, amely Dzsammúban és Kasmírban őshonos. A szantúr egy a cimbalomhoz hasonló, trapéz alakú ütős hangszer, mely gyakran diófából készül, és hetvenkét húr van rajta. A speciális formájú ütők, az úgynevezett mezrab-ok pihekönnyűek; ezeket a művész a mutató és a középső ujjai között tartja. A tipikus szantúron két híd található, amelyek három oktáv hangterjedelmet eredményeznek.

Dr Dhananjay Daithankar ismert szantúrművész. Tíz évesen kezdett el tablán tanulni az indiai Punéban, s ezzel kiváló alapozást kapott ritmuskészségének fejlesztéséhez. Ájurvédikus gyógyászatot is tanult, de a szantúr fülbemászó hangjának vonzásától mégsem tudott szabadulni. A koncert középpontjában a szantúr állt, Sameer Puntambekar tablán, Ninad Daithankar tanpurán kísérték.

A koncert elején Dr Dhananjay Daithankar röviden bemutatta zenekarát, hangszerét, elmondta, hogy nagyrészt improvizációból áll előadásuk. Arra kérte a közönséget, hogy próbáljuk megérezni érzelmeit, amelyeket muzsikájával közvetít számunkra. A koncert első harmadában szólóban játszott, így ismerhettük meg a szantúr hangját, egyre gyorsulóbb ritmusban töltötték be a hangok a termet; a hátralévő időben zenésztársaival együtt hasonlóan felépítve szólaltatták meg hangszereiket. Bár improvizatív volt muzsikájuk, kiváló összhangban voltak. Érdekes volt a játék, ahogyan a ritmusokat váltogatták, a végletekig felgyorsították, majd lélegzetvételnyi megállás után ugyanabban a tempóban folytatták. Európai szemmel nézve lenyűgöző volt, hogy több mint két órán keresztül,  földön ülve, hangszereiket ölükben tartva zenéltek!

Összességében elmondhatom, hogy ezen a ködös téli estén érdekfeszítő volt meghallgatni, virtuóz zenészek előadásában, számunkra ismeretlen hangszereken, egy alig ismert kultúra muzsikáját. Nekünk – ahogyan azt Dr Dhananjay Daithankar is elmondta – ellazulást, háttérzeneként pedig jobb összpontosítást biztosíthat. Mélyebb megértéséhez azonban sokkal jobban kellene ismernünk India kultúráját, az ott élők szokásait, gondolkodását.

Néhány fotó, majd egy korábbi koncertrészlet ízelítőül.

*

dec 202015
 

„A mi Pilvaxunk” szeretne valamennyi olvasójának karácsonyfája alá helyezni egy apró ajándékot, amely – úgy gondolom – sokatok számára komoly értékkel bírhat. Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy negyvennyolc órán belül, három kedvenc zenekarának koncertjét hallgathatja meg. Rögzítsük a tényt: december 18-án Újpesten Kormorán, 19-én az Erzsébetligeti Színházban Örökség, majd azt követően a Club 202-ben Ismerős Arcok hangversenyeken voltam.

Ezúttal nem hagyományos koncertbeszámolókkal készültem, hanem mint megajándékozott, szeretnék felvillantani néhány kikívánkozó gondolatot. Természetesen az előadások mellett sem megyünk el szótlanul…

Koltay Gergő említette, hogy harminckilenc éve, Kormorán néven, 1976. december 16-án lépett először színpadra zenekarával. Nem gondolta volna akkor, hogy majd’ negyven év múlva, ugyanazzal a töröksíppal fújja az Ilju Haramiát… Soha nem tudhatjuk, hogy életünk melyik pillanata sorsfordító…

2002 Adventjén vezérelt hitvesemmel a MOM Kupolatermébe az Úr, én sem tudtam, hogy ha nem is sorsfordító, de az elkövetkező másfél évtizedemet meghatározó Kormorán koncerten lehetünk jelen. Jól emlékszem, ahogyan Beától megkaptuk a kormorános kitűzőt, bennem él a koncert minden egyes pillanata. Iszonyatosan nehéz időszakban, a teljes reményvesztettség állapotában kaptuk vissza a hitet. „Csak a zene?” tehetnétek fel a kérdést. Igen a zene, amely egészen ősi, génjeinkbe égett érzéseket hívott elő, a dalok üzenetei önmagukban elégek lettek volna; de soha nem éreztük át addig, hogy mennyire sokan vagyunk, akik magyarul érzünk és magyarul gondolkozunk! Ebből a legsötétebb pillanatokban is érőt meríthettünk!

Az ajándékok sorának ez csak kezdete volt: beszélgetések egy honlapon, koncertek, kirándulások, táborozások, együttlétek. Olyan barátságok születtek, amelyek kiállták az idő próbáját, gúnyhatáron innen és túl; a mai napig rengeteg barátunkkal ápoljuk kapcsolatunkat, kivel havi, kikkel, évi rendszerességgel. A Kormorán Baráti Kör sok egyébbel is megajándékozott minket: az íjászattal, melyről azon az első „fekete” honlapon annyit olvastam, hogy magam is kedvet kaptam hozzá; Erdéllyel, hiszen A Napba Öltözött Leány ősbemutatója a somlyói Nyeregben adta meg az első lökést, hogy nekivágjunk az azóta tucatnyiszor megismételt utazásnak; az Ismerős Arcokkal és a Transylmaniával, amely zenekarokat a nemrég porig égett TF csarnokban hallhattuk először. Végül, számomra gyönyörű ajándék ez a honlap, melynek gyökerei a Kobaknetig nyúlnak.

„Csak a zene”, igen, a zene, amely elhozott rengeteg barátságot, kizárólag azért nem sorolom fel mindet, mert félek, kihagynék valakit… Kihagynám azt a barátomat, aki a Metrótól elkalauzolt a koncert helyszínére, a másik barátomat, akivel tudtuk, hogy találkozunk Újpesten; a harmadik barátomat – remélem bátran nevezhetem annak –, akivel bár évek óta nem beszéltünk, pénteken viszontláttuk egymást, emberhez illően, egymás szemébe nézve szorítottunk kezet; a Lányt, akitől most is jótékonysági célból sütött süteményeket kaptunk; Erzsébetligeten az Örökösök, a Club 202-ben pedig a sok (Csepregről is) ismerős arc. Ezek a kapcsolatok kellenek a túléléshez és a hithez. Erőt adnak ahhoz a munkához, amely ránk vár, hogy elődeinkhez méltóan, biztosítsuk az utánunk jövőknek, hogy Kárpáthaza mindörökké a magyar nemzeté maradjon! Ahhoz, hogy így legyen, szükségünk van egymásra, nyelvünkre, nemzeti kultúránkra, amelynek éppúgy része a muzsika, mint a tánc, színház, irodalom, képző- és filmművészet, építészet!

Néhány szó essék a koncertekről is. Újpesten a Művelődési ház zsúfolásig megtelt; az aulában a legifjabb kobakos zenészek adtak egy rövid karácsonyi műsort, majd a színházteremben megszólaltak a dalok. Érkeztek vendégművészek, köztük Papadimitriu Athina, aki idén a Kormorán Örökös Tagjává vált. Jöttek pásztorok, karácsonyi énekek, Om Mani Padme Hum, néptáncosokkal. Búcsúzóul mindenki egy karácsonyi dalokat tartalmazó korongot kapott ajándékba. Csodálatos este volt!

Másnap, az Erzsébetligeti színházban, folytatódott a varázslat. Sok év óta, most éreztem először, hogy az Örökség zenekar, amelynek négy tagja: Géczi Erika, Mr.Basary, Nagy László, Szabó Miklós, még a Kormoránban lettek Magyar Örökség díjasok, az ott eltöltött tíz év minden értékét átmentve, hosszú útkeresés után, végre sínen vannak, megtalálták saját hangjukat, arculatukat és olyan dalok születtek, amelyek nélkül sokkal szegényebbek lennénk. A zenekarra hatalmas sikerek várnak, Jelinek Zsu, az új énekesnő, gyönyörű hangjával, színpadi megjelenésével, mozgásával, friss fuvallatot hozott. Három órás koncert volt, fellépett néhány ifjú zenész is a zenekarral, Balatonfelvidékről, Pécselyről, a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak énekkara. (A tanintézet ugyanolyan felfogású életiskola, mint Abán az Atilla Király Gimnázium, ahová Benedek fiam jár.)

A Kormorán és az Örökség koncerteken megszólalt néhány dal, mindkét zenekar előadásában. A legfontosabb azonban, hogy befejezésül mindegyik helyen elénekeltük a Himnuszt és a Székely Himnuszt!

Nézzétek el nekem, ha az Ismerős Arcok koncertjéről ezúttal kevesebbet írok. Egész évben folyamatosan követtük útjukat, sok koncertbeszámolót olvashattatok. Tegnap este bő másfél óra hosszat hallgattam őket, nem tudok a korábban leírtakhoz most bármit hozzátenni. Nyerges Attiláék egyenes derékkal, fáradhatatlanul járják a maguk számára kijelölt utat, amely valódi magyar út.

A fényképek megtekintése után hallgassátok sok szeretettel a koncertrészleteket, amelyekkel ezúton kívánok A mi Pilvaxunk valamennyi olvasójának boldog, békés, szeretetet hozó, Istentől áldott Karácsonyt!

Örökség, Isten ujja megérintett

Örökség, Táltos rege

Örökség, Házi áldás

Örökség, Záróvers

Örökség, Karácsonyi rege

Ismerős Arcok, Csak a zene (részlet)

Ismerős Arcok, Zuhanó madár

nov 072015
 

Ritkán adatik meg az ember életében, hogy 168 órán belül kétszer is meghallgathassa kedvenc zenekara előadását! Ezúttal így hozta az élet, a Barba Negrában, majd a székesfehérvári FEZEN-ben hallott Ismerős arcok koncertek keretbe foglalták a múló hetet számomra.

Nehéz bármi újat írnom előző beszámolómhoz képest, hiszen a koncert repertoárja teljesen azonos volt, mint a múlthéten. Azonban most már ráéreztem arra, hogy sok régebbi és új szerzemény mennyire összefügg, vagy egymásra épül. Különösen a “…menni, maradni, hazaérkezni…” kérdések témájában tűnt így, megnyugtató gondolat, hogy

“…nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt
Ahol ébren is álmodtunk”

majd

“Látod, hazajöttem, talán örökre,
Lemosnám magamról az út porát.”

Mert nekünk itt van az otthonunk, egyedül itt, Kárpáthazában! Ugye hogy összefügg és egy ívet alkot a régebbi és az újabb?

Nagyon jó hangulatú koncert volt ma is. Szabó Leslie ezúttal egymagában, akusztikus gitárral játszott el néhány dalt, majd színpadra lépett az Ismerős Arcok és közel két órát muzsikált. Néhány nyitott kérdés maradjon, vajon megégtek-e és ha igen mitől Lecsó ujjai a billentyűkön, miért említette Attila Steve-vel összefüggésben a bungee jumping-et…? Nem lövöm le a poént, igaz utóbbi inkább rémisztő volt mint…

Folytatódik a koncertek sorozata, számomra talán majd valamelyik felvidéki helyszínen. Néhány kép emlékül, de mivel Szaki intenzíven dolgozott, fogtok ezeknél százszor jobbakat is látni 🙂 !

nov 022015
 

Nagyon vártam ezt a napot, hiszen a rengeteget koncertező zenekar és közönsége életében az ilyen ünnepek kiemelkedőek! Kevéssel este nyolc után érkeztünk meg a szórakozóhelyre, talán az utolsók között sikerült a parkolóban az autónknak helyet találni. Odabenn is rengeteg ember volt, és csak jöttek, végeláthatatlan sorban…

Fotó: Barba Negra

(Fotó: Barba Negra Music Club)

Előzenekar a Szabó Leslie Band volt, bár egészen más műfajú muzsikát játszottak mint az Ismerős Arcok, remek hangulatot csináltak. Szerintem telitalálat volt őket felkérni!

Gyors átszerelés után, pontosan negyed tizenegykor csendült fel az első, az új albumon hallható instrumentális dal, sorra következett ragyogó ötvözete az új és a régebbi, az utóbbi idők koncertjein kevesebbet hallott daloknak. Leírhatatlan volt a hangulat, én közel a színpadhoz, a fal mellett álltam végig a majd’ két órás előadást. Nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas létszámú közönség máris befogadta és megszerette az új album dalait, amelyek szinte kivétel nélkül elhangzottak! Sokadszor éltem át azt a csodát, hogy a színpadon álló zenészek és a közönség időnként eggyé válik, a dalok hangulata, mondanivalója ezzel hatványozottan megtöbbszöröződik! Ez az az érzés, amely miatt nem akartam az új lemezről eddig írni, mert így a most született dalok is egészen más nézőpontból látszanak, mint a korongot csupán a lejátszóba tolva hallgatva. Elszaladt az idő, a visszatapsolás után a régen hallott “Európa közepén” is megszólalt, az elmúlt hónapok eseményei különös aktualitást adtak ennek a dalnak. Befejezésül az immár himnusszá vált Nélküled, ahol a közönség és a zene megint úgy talált egymásra, hogy az érzés szavakkal leírhatatlan!

Ne menjünk el szó nélkül a koncert körülményei mellett sem! Hibátlan volt a hangosítás és a fénytechnika; maga a Barba Negra hangulatos, tágas, levegős. Becslésem sincs mennyien lehettünk, de a színpad előtt sem volt “daráló”, mindenki tökéletesen élvezhette az előadást. Természetesen ehhez kellett a közönség fegyelmezett viselkedése is. Egyszóval csodálatos koncert volt!

Számomra ezzel még nincs vége, hiszen november 6-án (pénteken) itt Székesfehérváron újra meghallgatom a zenekart, majd következik az erdélyi és felvidéki turnéjuk, mindenkinek ajánlom, ha teheti legyen ott Székelyudvarhelyen, Érsekújváron és a többi meghirdetett koncerthelyszínen, mert ezzel is épülnek azok a bizonyos hidak, tiszta szavakból, egymás felé…

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés.)