okt 232015
 

Március 15-re és Szent István ünnepére is elszoruló szívvel gondoltam, ’56-ról, pedig különösen fájdalmas emlékező sorokat írni. Fájdalmas, mert tévedés “ünnep”-ről beszélni! 1956-ban, még zömmel Horthy Miklós kormányozta Magyarországon felnőtt és szocializálódott, Klebelsberg iskoláiban tanult, Trianon fájdalmát, a Don-kanyart, a náci, majd a ruszki megszállást túlélt, minden elnyomás ellenére nemzetet alkotó sokaság kelt fel, hogy lerázza a rabigát. “Nemzet” mondom, mert az akkor itt élők, Rákosi és tettestársai minden igyekezete és terrorja ellenére, még nemzetet alkottak!

Feltehetjük a kérdést: ha 59 év távlatából visszanézünk, megérte, akárcsak egyetlen csepp vért ontani ezért a jövőért? A Forradalom 50. évfordulóján ártatlan emberek vére festette ismét vörösre a pesti aszfaltot. A tettesek szabadon ágálnak a parlamentben, továbbra is ott ártanak, ahol tudnak! Soha ne felejtsük el: a báb Kádár hívó szavára ruszki tankok gázolták le ismét hazánkat, de az a Nyugat, amely 1849-ben orosz segítséggel törte le szabadságvágyunkat, amelyik 1920-ban úgy szétdarabolta az országot, hogy az a csoda, nem pusztultunk bele, az a Nyugat 1956-ban az éterben uszított, miközben vállát sajnálkozva húzogatva, ölbe tett kézzel menedzselte a szuezi válságot. Cserben hagytak bennünket, mint mindig!

Cserben hagynak bennünket most is, amikor háború dúl Európában. Mert ami napjainkban zajlik, az háború, Európa fegyver nélküli megszállása. Azok a politikusok, akik ezt felismerték – igen többek között Orbán Viktorra gondolok – kiátkozottak lettek. Az elhazudott, elcsalt rendszerváltozással, a Nyugat piacot szerzett magának, esztelen, zombi fogyasztókat. Ahogy Kádár és lakájai kiszolgálták a mindenkori szovjet akaratot, itt vannak közöttünk a politikában, a sajtóban, a kultúrában és ezernyi helyen azok a gerinctelen szemetek, hazátlan bitangok, akik örömmel nézik Európa megszállását, iszlamizálását! Ma már a nemzetek teste immunis, védekezésre képtelen.

1956 olyan példa, amelyből erőt meríthetnénk, mert ha csak napokra is, de átjárta tüdőnket a szabadság levegője, már is ennyi is elég volt, hogy túléljük a kádári vérbosszút, a gennyes konszolidációt és az ellopott rendszerváltozást. Nyertünk egy kis időt, ám közeleg Halottak Napja, ez lesz a mi igazi napunk, valódi ünnepünk, amikor a Semmibe Vezető Folyosón átlépve, átjutunk egy más közegbe, mert nincs élet a halál előtt…

Ha ’56-ra mégis méltóan akarunk emlékezni, arra egyedül a művészeti alkotások alkalmasak. Ezekből viszünk egy csokrot a kopjafákhoz, a Pesti Srácokhoz, a meggyilkoltakhoz, köszönetünk és emlékezetünk jeleként. A győzelem nem Rajtatok múlott, hálás szeretettel gondolunk Rátok, kérünk Benneteket, ha tudtok, segítsetek rajtunk, abból a jobb, másik Világból…

okt 052015
 

Emlékezzünk az 1849.október 6-án Aradon kivégzett honvédparancsnokokra! Bár többségük nem magyar származású volt, hősiesen harcoltak hazánkért, szabadságunkért, függetlenségünkért. Katonák voltak, akik teljesítették hivatásukat, gyalázatos, aljas megtorlás áldozataivá váltak. Történelem? Igen történelem, de minden tett áthatol az idő folyásán, minden mindennel összefügg. Arad nemcsak jelképesen, hanem fizikai valójában is Trianon előfutára volt! Azok az aljas osztrákok, akik jutalmul megkapták I. világháborús vereségük ellenére Őrvidéket, akik “megajándékozták” a világot Hitlerrel – aláírom erről nem tehet sem a nép, sem a nemzet -, ma Magyarországot fasisztázzák. Haynau szelleme még mindig köztünk van?  Soha ne felejtsük el Aradot, büszkén emlékezzünk a hazáért vérüket adó mártírjainkra!

Kevéssé ismert adat, hogy valójában 16 honvédot végeztek ki Aradon! 1849 augusztus 22-én elsőként Ormai (Auffenberg) Norbertet akasztatta fel Haynau.

Október 25-én lőtték agyon Aradon Kazinczy Lajost.

1850 február 11-én gyilkolták meg Ludwig Haukot, aki a legenda szerint éppen fogolytársaival kártyázott, amikor a porkoláb érte jött, s közölte vele, hogy a felesége anyja beteg, emiatt neki el kellene vele utaznia. Ha Hauknak nincs ellenére, szeretné egy nappal korábban kivégeztetni. Hauk udvarias ember volt, megsajnálta a porkolábot, “s megtette neki azt a kis szívességet, hogy tizenkét órával a határidő előtt engedte magán Haynau ítéletét végrehajtatni” – írja Hermann Róbert. Sajnos ismert kép nem maradt fenn róla.

1850 február 7-én az aradi vár fogdájában megtébolyodva halt meg Lenkey János, borzalmas körülmények között. Mivel számára a hóhér munkája megváltás lett volna, az osztrákok hagyták szenvedni, amíg az Úr magához nem szólította.

aug 262015
 

Athéni szél és spártai eső,
Ülünk a tűznél, én meg az idő,
Az éneklés évei lassan elmúlnak,
A nagyra nôtt lelkek a pincékbe bújnak.

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…

Megrémülök a hangomtól,
El fogok tűnni a rock and rollból,
Olyan már mint egy menekülttábor,
Mindenki itt van, aki nem elég bátor.

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…

A jövő idő merénylete,
A tinédzserek vad élete,
Megszülettél, védd meg magad,
Temesd el a halottakat!

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…

A hírnök jön, és integet,
Hírek már rég nincsenek,
Rég nem háború, rég nem béke,
Felizzik a vágy villamosszéke…

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…


Fotó: NASA

“Rég nem háború, rég nem béke…” 1983-at írtunk, amikor az Európa Kiadóról először hallottunk, közel negyedszázad elrohant… Itt akár megállhatnánk, rácsodálkozva a dalba öntött, megvalósuló látomásra, amelynek minden sora ma aktuálisabb, mint amikor megszületett. MINDEN SORA!

“Megrémülök a hangomtól…” Nem akarok és nem is szeretek politikáról beszélni, ez az oldal nem azért született, nem azért él, már ameddig élhet… Ami immár hónapok óta zajlik, nem politika, hanem háború. Tudtuk, hogy a lassan elkorcsosuló Európa – mert elkorcsosul az a népesség, amely lusta, kényelmes, impotens ahhoz, hogy gyermekeket nemzzen, legalább annyit, hogy saját magát reprodukálja -, ezért míg itt a drámai népességfogyás, addig ott a túlszaporulat rövidesen megoldhatatlan probléma okozói lesznek. Arra azonban senki sem számított, hogy mindez ennyire rövid idő alatt bekövetkezhet és elindul az újkori népvándorlás. Elindultak az új honfoglalók, most úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg őket, Európa ugyanúgy megszállási övezetté válik, mint a II. Világháborút követően a szovjetek, vagy a szövetségesek által a náciktól visszafoglalt területek.

“Felizzik a vágy villamosszéke…” Aki csak egy kicsit is szereti hazáját, aki úgy érzi az jó dolog, hogy van tizenötmillió ember, akivel azonos nyelven beszél, aki értéknek tartja évezredes kultúránkat, aki úgy szeretné továbbadni honunkat gyermekeinknek, mint ahogyan azt őseink ránk hagyták, az nem nézheti a híradásokat rettegés nélkül. Százezrek jönnek, de százezrek zarándokolnak minden évben Csíksomlyóra is! Nekünk ez a hazánk, ez az otthonunk, ahogy töröknek, tatárnak, ruszkinak, osztráknak nem volt itt semmi keresnivalója, úgy a “menekültek” sokaságának sincs!

“Megszülettél védd meg magad…” Ennél aljasabb háborút soha nem látott a világ. Mert fegyvertelen tömegek jönnek, fiatal, jól táplált, jól öltözött, pénzzel gazdagon ellátott emberek. Bár ma még hazánk “tranzitország”, de ha már megtelik Európa nyugati és északi része, “célországgá” fog válni. Úgy tűnik, tehetetlenek vagyunk. Macedónia tett egy vérszegény kísérletet, hogy visszatartsák őket, de a fegyvertelen tömeg áttörte a fegyveresek sorfalát, Macedónia kapitulált, azóta egyetlen célja, hogy minél gyorsabban áthaladjanak a “menekültek” az országon. Az első ütközetet Európa megalázóan elveszítette. Szerbiát is egyedül az mozgatja, hogy minél előbb a magyar határra terelje a tömeget.

“Athéni szél és spártai eső…” Az ideérkező emberek zöme az EU tag Görögországban lépnek Európa földjére. Az európai jogrend alapján regisztrálniuk kellene a menekülteket, de Görögországban súlyos gazdasági és politikai válság van, és Brüsszel máskor oly’ szigorú bürokratái szemet hunynak. Így hát akadálytalanul folyik a tömeg a magyar határra, hiába a szögesdrót, feltartóztathatatlanok. Úgy tűnik a kerítés sem jelenthet akadályt. Hiába vezényeljük ki a katonaságot, fegyverrel nem lehet fegyvertelenek ellen harcolni. Tehetetlenek vagyunk.

“Olyan már, mint egy menekülttábor…” most még elsősorban a budapesti pályaudvarok környéke, de ahogyan nő a tömeg, úgy nő az elfoglalt terület is. A vonattal Budapestre dolgozni és iskolába járóknak nap mint nap a menekülttáboron keresztül kell menniük, kitéve magukat kitudja milyen fertőzéseknek, erőszaknak, tolvajlásnak, rablásnak. Ördögi helyzet!

“Hírek már rég nincsenek…” Ma Magyarországnak demokratikusan választott vezetése van, ennek ellenére szuverenitása erősen korlátozott. Önként vállalt korlát ez, hiszen mi kéredzkedtünk be a mára teljesen csődöt mondott Európai Unióba. Kérdés, hogy a mai helyzet és a működésképtelen brüsszeli vezetés viselkedése miatt nem lenne érdemes ezt felülvizsgálni? Nekünk Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával, Bulgáriával és – igen – Romániával kellene sokkal szorosabban együttműködnünk, elvégre ők is “tranzitországok”, vagy napokon belül azzá válhatnak.

“Mindenki itt van aki nem elég bátor…”. Nem tudom mi a megoldás, de azt tudom, hogy ez nem maradhat így. Mást nem tudunk még tenni, mint rácsodálkozni az Európa Kiadó 1983-as látomására… vajon honnan tudhatták?

jún 032015
 

Az alábbi irodalmi és zenei részletekkel emlékezünk a gyalázatos trianoni békediktátumra. A Magyar Szent Korona Országainak 325 400 km2-es területéből  232 400 km2 került „külföldre”. Ez egyúttal az ország több mint 20 milliós népességéből 13 millió lakos elvesztését jelentette a csonkán maradt ország számára. Ezek a legfőbb adatok, de hol vannak azok a veszteségek, amelyek a mezőgazdaságot, az ipart, a kultúrát, a nyersanyagkincseket, a vasúti és közúti hálózatot – és még hosszan sorolhatnánk – érintették?

A felsorolt veszteségek eltörpülnek a lelkekben okozott károk mellett! Hontalanok, deportáltak, vasúti kocsikban lakók, szétszakított családok, nemzedékek is Trianon hozadékai! Trianon fájdalma beégett génjeinkbe, míg magyar szó hallatszik Kárpáthazában, a fájdalom örök. Köszönhetjük mindezt annak a Nyugatnak, amely mindig cserben hagyta Magyarországot a történelem folyamán, ma, egy minden tekintetben elvetélt, életképtelen “Unió” leple alatt nyomorít meg bennünket. Magyarok százezrei mennek ki serpának, takarítónak, miközben az itthon előállított és megtermelt értékeink jelentős részét adósságtörlesztés és kamatok címén kiszivattyúzzák tőlünk. Trianon, Jalta, Európai Unió – ugyanannak az éremnek az oldalai!

Trianonnak köszönhetjük, hogy a nemzetiszocialista Németország oldalán sodródtunk abba a Világháborúba, amelyhez semmi érdekünk nem fűződött, de a katonai és politikai erőviszonyok alapján egyedül Hitlertől remélhettünk revíziót. Ez vezetett Jaltához, amikor Sztálin kezébe adtak bennünket, ennek köszönhetjük a máig ható négy évtizedes kommunista rémuralmat, 1956-os Forradalmunk leverését, akkor is ölbe tett kézzel nézték, hogy ruszki hordák immár másodszor ontják a vért és gázolnak át rajtunk.  Szégyelljék magukat! Mi, akik mindezek elszenvedői vagyunk, tehetetlenül állunk. Pedig Prónay Pál és a Rongyosgárda bebizonyították, hogy a tettek erejével, Sopront és néhány környező falvat még meg lehetett menteni. Ma már Trianont történelmi távlatból  is vizsgálhatják, de hatását máig nyögjük éssoha el nem múló fájdalmat okoz!

Hajtsunk fejet és forduljunk illő tisztelettel gúnyhatárokon kívülre rekedt honfitársaink felé, akik idegen uralom alatt, közel egy évszázada őrzik magyarságukat! A feléjük sugárzó, határokon átívelő szeretet tompíthatja egyedül fájdalmunkat, itt és ott!

Nem, nem, soha !

 

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha ! Oláhország éke !

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret !

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett !

 

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak felp

Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk !

 

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk ! – Az lesz a viadal !! –

Szembeszállunk mi a poklok kapuival !

 

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

 

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk !

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk ! vagy érte meghalunk.

 

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen !

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha ! soha Árpád honát !

József Attila sokáig elhallgatott verse Trianonról.

 

jún 182014
 

Nagy tisztelettel és szeretettel gondolok a Kormányzó úrra születésének évfordulóján. Közel másfél évszázada látta meg a napvilágot, majd’ hatvan éve halott, de még mindig nem alakult ki életművéről, történelmi szerepéről, sorstragédiáiról reális kép, személye még ma is gyakran kerül célkeresztbe, ha az utókor azon része, mely szeretettel gondol rá, méltó emléket szeretne állítani számára.

A leggyakoribb vád vele szemben, hogy szerepe volt zsidó honfitársaink tömeges deportálásában és meggyilkolásában. (Érdekes módon a doni katasztrófa ritkábban éri el a bírálók ingerküszöbét.) Nem tisztem igazságot tenni Horthy vélt antiszemitizmusának megítélésében, ám ha bűnös lett volna, egészen biztos, hogy a Szövetségesek bíróság elé állítják, vagy a bujkáló nácik felkutatására és megbüntetésére létrehozott izraeli szervezet segítségével, felelősségre vonták volna. Igaztalan, hamis és a napi politikai érdekek kiszolgálásának céljából születik a mai vádak többsége.

Érdemes elolvasni, hogy az antiszemitizmussal igazán nem vádolható Amerikai Kongresszusban mi történt! “Amerikai Kongresszus : köszönet Horthy Miklósnak az 1944 – es zsidó lakosság megmentéséért” az írás címe, íme egy rövid idézet abból.

John Flournoy Montgomery, Washington korabeli budapesti nagykövete az alábbiakat írta:

„Hősi tett volt a kormány részéről, hogy igen sok külföldi, főként lengyel, szlovák és osztrák zsidót engedett be. Már az is elegendő bizonyítéka lett volna bátorságának, ha a kormány – a német nyomással dacolva – saját zsidó polgárait védte volna meg, és ugyanakkor lezárja határait. De Magyarország többet tett, mint amit morálisan el lehetett várni tőle azzal, hogy sajátjain kívül külföldi zsidóknak is menedéket nyújtott.” De még akkor is, amikor már engednie kellett, „Magyarország azt lassabban és méltóságteljesebben tette szomszédjainál.”

(Az idézet forrása a fent hivatkozott írás.)

Vajon miért fájnak a Kígyóbűvölőnek a rovásírásos településtáblák?

 Szerző: - 08:07   Vajon miért fájnak a Kígyóbűvölőnek a rovásírásos településtáblák? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 232014
 

Kígyóbűvölő!

Éppen a Magyar Kultúra Napján lettél olyan bátor, hogy – most még csak – szóbeli támadást intézz rovásírásos településtábláink ellen: “…arra is kitért, hogy nem nyúlna hozzá a koronához, >de jó sok szörnyűséghez, amit itt hagynak nekünk, hozzányúlnék, beleértve a rovásírásos településtáblákat<". Türelem Kígyóbűvölő, már csak hetvenegynéhány nap, tiéd lesz az oly’ nagyon áhított hatalom, bevetheted a brigantik seregét – van benne gyakorlatod -, ledöntheted a szobrokat, a táblákat; újra körbekordonozhatod a Kossuth teret; hazudhatsz reggel, éjjel meg este; ha már elvettél a múltunkból nyolc évet, elvehetsz ennél is többet, mindent: jövőnket, gyermekeinkét, javainkat, hitünket, templomainkat; felemelheted elődeid, Rákosi, Kádár vörös zászlaját, 2006. október 23-án te is megfestetted vérrel trikolórunkat… Ne aggódj, közel az időd!

De vajon miért fájnak annyira azok a rovással írt táblák neked? Mert visszanyúlnak a székely-magyar őstörténetig, vagy pusztán jobban szereted a cirill betűket? Néhány, alig egy évtizedes emlékben a magyarázat:

Legfelül olvashatod Csókakő nevét, csak hogy könnyeben odatalálj Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának szobrához. Vagy tán ismered az utat? Emlékszel? Megvédték tőled! Hát vésd eszedbe: ledönthetsz, meggyalázhatsz, megsemmisíthetsz bármit: másnap újra állni fog, jöhetsz vízágyúval, taposhatsz lovakkal, fújhatsz könnygázzal, üthetsz viperával, lőhetsz gumilövedékkel, vagy – szíved szerint – éleslőszerrel, bennünket elpusztíthatsz, de azok a táblák akkor is állni fognak! A Szent Koronára pedig gondolni se merj!

Visszajössz Kígyóbűvölő, mert képes vagy a plebsz alantas ösztöneihez elérni, de mikor ájtatos képpel esküt teszel, már csak a semmit fogod markolni!

okt 202013
 

Soha többé kommunizmust! Soha többé kommunista utódpártokat! Soha többé Andrássy út 60-at! Soha többé azokat, akik 1956-os Forradalmunk ötvenedik évfordulóján vérfürdőt rendeztek Budapesten. Örökre elég volt belőlük!!!

 

Márai Sándor:


Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal

New York, 1956.

*

*