aug 102016
 

Idén, 2016 nyarán hazánkhoz igen közeli helyen, Lengyelországban, Krakkóban került megrendezésre az ifjúsági világtalálkozó július 25-től augusztus 1-éig. Számos országból, a Föld minden szegletéről érkeztek ide keresztény fiatalok, hogy találkozzanak egymással és együtt ünnepeljenek, dicsérjék az Urat.

Voltak, akik kerékpárral tették meg az utat; a legtöbben vonattal, repülővel, autóbusszal érkeztek egyházmegyei és egyéb szervezésben; és voltak olyanok is, akik gyalog zarándokolták végig a találkozóra vezető útjukat. A helyszín közelsége miatt nekem is lehetőségem nyílott elmenni és ez számomra, most érettségizett fiatal számára olyan alkalom volt, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni.

Vagy félezer magyar fiatal kerekedett fel az IVT kezdete előtt már egy héttel, hogy részt vegyen az előtalálkozók valamelyikén, melyeket Lengyelország-szerte rendeztek a lengyel egyházmegyék, és a különböző lelkiségi mozgalmak. Ezeknek az előtalálkozóknak a célja, hogy a fiatalok egy egyhetes fesztivál keretében találkozzanak Jézus Krisztussal, és a világtalálkozóra is ráhangolódjanak.

Én Łódź városában, a „Paradise in the city”-n, a Chemin Neuf által szervezett előtalálkozón vettem részt. A Chemin Neuf egy francia karizmatikus közösség, mely a világ számos pontján többek között ifjúsági missziós tevékenységet folytat –Magyarországon is. Én személy szerint a közösség szervezésében jutottam el a fesztiválra, de a Pécsi, Váci, Székesfehérvári, és a Debrecen-nyíregyházi egyházmegye is indított ugyan ide autóbuszokat; nem kis örömömre meglepően sokan voltunk ott magyarok. Összesen 5000 fiatal vett részt ezen az előtalálkozón, a városban pedig ezzel párhuzamosan még két másik előtalálkozó zajlott (jezsuita, és helyi egyházmegyei szervezésben), így körülbelül 13-15 ezren voltunk a városban fiatalok, fesztiválozók, és azon a héten még számos másik lengyelországi város volt hasonlóképpen!

A Paradise in the city programfüzete roskadásig telt programokkal, szorosan egymást követték az események. Ha kétszer ennyi idő állt volna a rendelkezésünkre, azt is gond nélkül el tudtuk volna tölteni. Ennek ellenére mégsem bánom, hogy ilyen sűrű hetünk volt; hihetetlenül intenzív lelki életet éltünk vidámsággal, és szórakozással egybekötve. Amikor pedig eljöttünk onnan, magunkkal hoztuk mind azt amit tanultunk, megéltünk és tapasztaltunk, hogy továbbvigyük a mindennapi életünkbe, mások életébe. Azt hiszem az egész IVT-nek is ez az igazi lényege, s nem pusztán annyi, hogy akkor és ott jól érezzük magunkat.

A fesztivál minden napja kezdődött egy reggeli imával amiben rendszerint helyet kapott egy kis tánc, dicsőítés, és tanítás is. Utána előadások következtek, négy un. workshop volt egy időben, mindenki kiválaszthatta a számára legérdekesebb témájút, amire el szeretne menni. A meghívott előadók a világ minden tájáról származnak, foglalkozásukat tekintve igen sokfélék, voltak pszichológusok, püspökök, lelkészek, politikai vezetők, különböző keresztény alapítványok, mozgalmak és közösségek alapítói, elnökei. A fordítást egész héten mint rádióadás működött, a megfelelő frekvenciára állítva mindenki elérhette a neki megfelelő nyelvű fordítást. Délben mise, majd az ebédet követő rövid szünet után kezdődtek a délutáni programok: workshop-ok garmadával, sportlehetőségek, körséta a város nevezetes helyeihez idegenvezetéssel, és még egy csomó szabadidős tevékenység. Az esti programok címén pedig minden nap más esemény futott, szerintem innen származnak a fesztivál legemlékezetesebb pillanatai. Különböző esteket szerveztek: „welcome party”, táncest, dicsőítő est, kiengesztelődési est, vagy nemes egyszerűséggel este ünneplés. Ezeken az estéken megtalálható volt az ének, a tánc, fergeteges bulik és koncertek, zenés dicsőítés, de ugyan úgy a szentségimádás, gyónás, a kiengesztelődés, elcsendesedés, és a tanúságtételek is. És a személyes ima.

Fantasztikus volt látnom ahogyan 5000 ember ott van, mind egy lélekkel. Nincs a megszokott népek közti ellenségeskedés, az emberek barátokként, testvérekként közelednek egymás felé. Ami még nagyon megérintett, hogy manapság a fiatalok között nem szokás Jézus nevét megemlíteni, beszélni róla meg végképp nem. De itt ez abszolút természetes volt. És egyszerűen leírhatatlan az az érzés, amikor a koncerten magától hangzik fel, terjed és erősödik egyre, míg végül ezer és ezer torok kiáltja Jézus nevét.

A fesztivál mottója a következő volt: „restored by love”, ami magyarul körülbelül annyit tesz: helyreállítva a szeretet által. Ennek a lényegét talán a jelenlegi világpolitikai helyzettel kapcsolatosan lehet a legjobban megfogni. Manapság egyre nagyobb azoknak a fiataloknak a száma akiket arra készítenek fel, arra tanítanak, hogy életüket adják más emberek haláláért. A „restored by love” szintén fiatalokhoz szól, helyreállításra hív, építésre; és nem holmi keresztény erkölcsösség, vallási szabályok által, hanem az Élő Isten szeretete által. Elsősorban a legegyszerűbb hétköznapokban, a mindennapi cselekedetekben. Helyreállítani a szeretet által. Van itt még egy hasonlat, ami nekem nagyon tetszik: Mindenkinek van a birtokában egy tégla, amit ha akar eldobhat, és kitörhet vele egy kirakatot. De oda is illesztheti a többi mellé, hogy sok ezer másik téglával együtt híd épüljön belőle.

A másik nagy téma mely szintén központi helyen állt, az ökumenizmus volt. A résztvevők, és az előadók közöl is voltak sokan a nem római katolikus felekezethez tartozók. Minden nap imádkoztunk a keresztények egységéért, és sok program, előadás szólt erről. A kulcsszavak közül néhányat azért itt is megemlítenék. A keresztények között egységre van szükség ahhoz, hogy hatásosan fel tudjanak lépni ebben a világban, ahol az ateizmus teljesen általánossá, evidenssé vált. Az egység viszont nem jelent azonosságot. A felekezetek között igen nagy különbségek vannak, és nem szolgál megoldással az egyetértés mímelése. A jó egyet nem értésre kell törekedni.

Mindezeken kívül számos más téma került asztalra, az élet minden területétől útkereséssel, emberi kapcsolatokkal, küzdelmekkel, önismerettel, hivatással kapcsolatban.

Nagyon sok mindent lehetne még mesélni az előtalálkozóról, felemelő és megható, szép élményeket. De ez a hét csak előkészítő, étvágygerjesztő volt… Krakkóba menet a buszon zötykölődve kicsit sajnáltuk, hogy menni kell már; szívünkhöz nőtt Łódź. De utunkat vettük egy még nagyobb „kaland”, az IVT felé.

Krakkó gyönyörű város, tele élettel, most pedig az IVT-re egészen átalakult. A krakkóiak közül voltak akik úgy készültek erre a hétre, hogy kivették a szabadságukat és elmenekültek a tömeg elől, ám voltak olyanok is akik nagytakarításba kezdtek, feltöltötték a hűtőszekrényt, egyszóval előkészültek arra, hogy befogadják a világtalálkozóra érkezett lelkes zarándokokat.

Jól látszott a szervezők két éves kemény munkája. A dekoráció az események helyszínei, az, hogy külön vonat, autóbusz és villamosjáratok közlekedtek a fesztiválozók igényeinek megfelelően, az étkeztetés megszervezése 2 millió embernek helyi éttermek közreműködésével, ételosztó pontok létrehozásával, a szállás megszervezése. A város határain belül, és még azon túl is 100 kilométeres körzetében csarnokokban, tantermekben, kollégiumokban és családoknál, kaptak szállást az emberek. A város is kitett magáért, rengeteg mindent a rendelkezésünkre bocsátott, és külön megtisztelte a világtalálkozót. Rengeteg helyen ki volt téve a vatikáni zászló, nem csak középületeken, ott volt a házak ablakaiban, villamosok tetején, és a krakkói (a Wawel) csúcsán is csupán ez ékeskedett.

Sokan vigyáztak ránk, rendőrök ügyelték a közlekedést, minden útvonalon, helyszínen akadt belőlük. Fegyveres terrorelhárítók strázsáltak, katonák masíroztak, mentők, helikopterek álltak állandó készenlétben, de a katonai helikopterek látványa sem ment ritkaságszámba. Visszanézvén mindez nem volt hiába, hála Istennek se sikeres merénylet, se támadás nem történt.

Hasonlóképpen vidám volt a légkör, lobogókkal felszerelt nótázó csoportok masíroztak a városban mindenhol. Itt már jóval nehezebben lehetett összeakadni egy régi ismerőssel, vagy egy frissen szerzett külföldi baráttal; hirtelen nagyon családiasnak tűnt előttem az előtalálkozó ötezres létszáma. A közlekedési hálózat többszörösen túl volt terhelve, s bár sokszor bosszantóan lassan haladtunk, egy villamosra felszállni mindig hatalmas élmény volt, főleg esténként uralkodott igazi partyhangulat. Hihetetlen élmény az is, amikor egy olyan emberrel barátkozunk össze, akinek azelőtt az országáról sem hallottunk, soha. Én a burkikkal jártam így.

A sok program mellett jutott időnk Krakkónak a nevezetességeit megtekinteni. Végigkopogtunk a posztócsarnok kövén, sétáltunk a Wawel alatt, a Visztula partján, elmentünk a vár aljában lévő nagy tűzokádó sárkány mellett mely Krakkó egyik jelképe, meglátogattunk ezernyi ősi, és még több újonnan épített templomot, nekem személyes kedvencem az Assisi Szent Ferenc templom. Templomból annyi van Krakkó-szerte, hogy méltán hívhatnánk a templomok városának. Voltunk a híres sóbányákban is, ahol újra és újra előbukkan a legendás magyar királylány, Szent Kinga legendája. A lengyelek mindenhol nagy barátsággal fogadtak minket. Csak megtudták, hogy magyarok vagyunk, és rögtön felcsillant a szemük. Mi meg nagy büszkén mutattuk meg nekik lengyeltudásunkat ami körülbelül egy mondatra korlátozódott: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.

Az IVT napjain általában nem voltak megszabva hová, milyen programra kell menni, rengeteg lehetőség közül lehetett választani. A püspöki katekézis volt általában a délelőttök legáltalánosabb programja, ez minden népnek a saját nyelvén volt, a legkülönfélébb témákban. A hatalmas létszám miatt nem csak Krakkóban zajlottak az események, hanem a környező városokban is, így például három helyen volt püspöki katekézis, de ebből csak egy volt Krakkó területén, a másik kettő környező városokban, ahol nagy létszámban szállásoltak el magyarokat. E csoportok számára a programok jó része is itt volt, ezeken a helyeken. (Én Krakkóban voltam elszállásolva családnál, így arról nem sokat tudok mesélni milyen volt a városon kívül.) A katekézis után, délben gitáros mise, majd délután a különböző közösségek, szerzetesrendek, keresztény iskolák, egyetemek, lelkiségi mozgalmak által szervezett programok. Este pedig koncertek, fesztiválozás.

Ezeken kívül voltak még a közös programok: nyitó mise, Ferenc pápa fogadása, keresztút, virrasztás, pápai mise. Ezek hatalmas, szektorokra felosztott nyílt téren vannak, az emelvényen történteket hatalmas kivetítőkön tudják figyelemmel kísérni a távolabb ülők.

Ferenc pápa szerdán érkezett meg, hatalmas lelkesedés és ováció fogadta. Mindig a közös programokon volt jelen, így részt vett a keresztúton is. Minden stációnál rövid jeleneteket láthattunk különféle művészek és átlagos fiatalok előadásában. A keresztúti szöveget meg lehet találni a Magyar Kurír Katolikus Hírportál oldalán, érdemes elolvasni.

A virrasztás és a pápai mise helyszíne meglehetősen távol esett a belvárostól, ezért a szombati nap egészében arról szólt, hogy kivonultunk oda. De kellett is rá az idő hatalmas volt a forróság, a helyiek közül sokan álltak ki a kapujuk elé frissítővel, megvendégelni a vonulókat; mások slaggal locsolták a tömeget. Menet közben előkerültek a hangszerek, igen hangulatosra sikeredett az odaút. A virrasztáson, mikor a nap már lement, gyertyát kapott mindenki, és a síkság fényárba borult. Együtt imádkozott a pápa és a sok-sok fiatal. A virrasztás békében eltelt, másnap reggellel pedig eljött az IVT utolsó napja. A pápai mise volt az utolsó program, ez a mise a mai napig nagyon szép emlékként él bennem.

A prédikáció és Ferenc pápa többi beszéde fenn van a már említett Magyar Kurír Katolikus Hírportál oldalán, magyarul.

Az Ifjúsági Világtalálkozón nagyon sok minden történt, mindenkinek mást-mást adott. Szerettem volna egy kis képet festeni arról, hogy milyen volt az előtalálkozó és az IVT, közben igyekeztem kicsit azt írni, amit megéltem, fontosnak tartok.

Befejezésül az IVT egyik nagyon fontos üzenetét írnám: merjünk kereszténynek lenni, mert érdemes keresztényként élni. És ez nem csak fiataloknak szól.

A mi Pünkösdünk

 Szerző: - 21:04  Vélemény? »
máj 142016
 

Pünkösdre készülve az első gondolatom, a feltámadt Krisztus mennybemenetelét követően a Szentlélek kiáradása, szorosan ennek nyomában: Csíksomlyó. A pünkösdi zarándoklat, a világ magyarságának legnagyobb találkozója. Sokszor megadatott, hogy ott lehettünk, talán a 2015-ös volt ezek között is eddig a legemlékezetesebb.

Bármilyen nagy volt a vonzerő, idén nem lehettünk ott, hiszen vasárnap bérmálják Benedeket, képtelenség lett volna időben hazaérni. Bár jól tudtuk, Pilisszántón a csíksomlyóival azonos időben celebrálnak ünnepi szentmisét, ismét az isteni elrendezés, egy világhálón olvasott bejegyzés ébresztett rá, hogy ott lehetünk Pilisszántón, ám 700 km-es, Kárpáthazán átívelő hídon lélekben akár Csíksomlyón is! “Ezen a misén szivárvány karolja át a Kárpát-medence népeit, önti el szívünket édesanyai szeretettel a csíksomlyói Babba Mária, és a szántói Boldogasszony, amely megóvja Mária országát az Isten nélküli, szeretetre éhező világ pusztító bajaitól. A torz határok felett ma kezet nyújt magyar a magyarnak!” – olvashatjuk a Zarándokhely honlapján.

Még most is a nap történéseinek hatása alatt állok! Újból átéltük a csodát! Szakadó esőben indultunk itthonról, bakancsban, esernyővel, esőkabáttal készülve. Útközben többé-kevésbé végig esett, mire megérkeztünk és kiszálltunk az autóból, elállt. Csillagösvényen kapaszkodtunk a hegyre, a kápolna előtt, közvetlenül a szabadtéri oltárnál állhattunk. A misét Berszán Lajos aranymisés pap, Pilisszántó testvérfalujából, Gyimesfelsőlokról celebrálta.

Élőben hallgattuk a csíksomlyói mise nyitóénekét, majd Pilisszántón is elkezdődött az ünnepi szertartás. Gyönyörű, életre szóló élmény volt! Néha kisütött a Nap, érezhettük, velünk az Isten, velünk van Boldogasszony! Ezt nem lehet leírni, ez belső hang! Berszán atya gyönyörű, nagyívű szentbeszédet mondott, erősítette hitünket, eloszlatta fájdalmainkat és ráirányította figyelmünket keresztény és magyar küldetésünkre. Nagyon szépen szólt Márton Áron püspökünkről, mondandóját megtörtént apró csodákkal támasztotta alá. Gondolatait veretes, tiszta, szép magyar beszéddel osztotta meg a hívekkel.

Észrevétlenül szállt az idő, a befejező áldás után Pápai, majd Magyar Himnuszt énekeltük, közben nyugat felől sűrű, sötét, fenyegető felhők érkeztek. Amint elkezdtük a Székely Himnuszt, leszakadt az ég. Egyáltalán nem éreztem keserűséget, felrémlett bennem, hogy Csíksomlyón is szinte minden évben kaptunk egy kis égi áldást, nem gondoltam, hogy Mária Erdélyért hullatja könnyeit, talán inkább örömében fakadt sírva… Eszembe jutott, hogy a keresztvíz is tisztulást hoz, lemossa bűneinket.

Milyen érdekes párhuzamokkal találkozhatunk. Hiszen Csíksomlyón Makovecz Imre tervezte Hármashalom Oltár előtt miséznek, ki ne térne be zarándoklata során a csíkszeredai Makovecz templomba? Hazafelé tartva Piliscsabán bementünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem parkjába, megnéztük a gyönyörű épületegyüttest.

Útközben egy fénykép erejéig megálltunk az Üvegtigris című film máig megőrzött díszlete előtt, gondolatban megittam egy sört Lalival, Rókával, Csokival és a többi szeretni való csibésszel… 🙂 “Ízi rájder öcsém, ízi rájder!!!”

Pünkösdhöz tartozik, hiszen hagyománnyá vált, hogy az ünnepre Székesfehérvár virágdíszbe öltözik. Idén is gyönyörű alkotások születtek, sajnos én nem tudtam fényképezni, de érdemes átlapozni Városunk honlapján található galériát!

punkosdi viragalom21

(A kép forrása)

Nagyhét

 Szerző: - 09:42  Vélemény? »
Már 202016
 

Lehet hit nélkül élni? Bizonyára. Érdemes? Ki-ki szabadon eldöntheti. “Hol hit ott szeretet, hol szeretet ott béke, hol béke ott áldás, hol áldás ott Isten, hol Isten ott szükség nincsen.” 

Virágvasárnappal elkezdődik Nagyhét. A szent időszakra a napi szentírási részlet idézésével készülünk, minden nap bővítjük a vonatkozó evangéliumi szakasszal. Fogadjátok szeretettel! Dicsértessék a Jézus Krisztus!

2016. március 26. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”


Mk 16,1-7

2016. március 25. – Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az ember!” A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.

Jn 18,1 – 19,42

2016. március 24. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15

2016. március 23. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

2016. március 22. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Jn 13,21-33.36-38

2016. március 21. – Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.

Jn 12,1-11

2016. március 20. – Virágvasárnap

“Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.” A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz.

Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”

Lk 19,28-40

***

Vajon milyen lesz?

 Szerző: - 12:50  Vélemény? »
okt 312015
 

Mottó 1.

“…mit mutatunk fel,

ha nálunk pihen meg a halál?”

(Ismerős Arcok zenekar)

Mottó 2.

“…nincs élet, a halál előtt.”

(Európa Kiadó zenekar)

Mottó 3.

“…de ha ennyi az élet,

az enyém túl szép lett,

és ha most lenne vége,

én már azt is csak megköszönném!”

(Ismerős Arcok zenekar)

 

A halál diadala, Id. Pieter Bruegel festménye (1562)

Talán a tegnapi este után más írásra számított az a néhány ember, aki még be-be kukkant az egyre porosodóbb kávéházi asztalok mellé, ám semmi akadálya nincs annak, hogy egy ilyen helyen akár halotti tort üljünk. Elvégre a temetőkbe hordott krizantémok pompája és a sírokon pislákoló mécsesek fénye gondolatokat hív elő, életről, de leginkább halálról, múlandóságról, végzetről.

Nő és férfi szerelméből, vonzalmából, két sejt találkozásából új emberi élet sarjad, élet indul, már a fogantatás pillanatától kezdve. Ugyanebben a pillanatban születik az ítélet, ezt az életet is a halál egyszer le fogja  zárni. Vajon milyen lesz?

Évtizedeken keresztül sulykolták agyunkba az anyagelvű világnézetet, mely szerint “az anyag tudatunktól függetlenül létező objektív valóság”, magyarul az élet sem más, mint az anyag egyféle létformája, a halállal nem történik más, mint mindaz, ami valaha érzett, szeretett, gyűlölt, gondolkodott és lélegzett átalakul, szépen lebomlik, egy csontváz, sírkő, tábla, felirat őrzi emlékét mindannak, ami egykor az anyag különös játéka volt és életnek neveztük.

A legősibb vallások azonban mind állítják, hogy a halál az egyik létforma vége, ám egyben egy másik kezdete. Van amelyik lélekvándorlásban képzeli el a folytatást; a mi keresztény-keresztyén hitünk szerint a Túlvilágon, Isten ítélőszéke előtt dől el lelkünk továbbélésének módja. Ha életünket Isten világosan megfogalmazott elvárásai szerint éljük, ha bűneinket, botlásainkat őszintén megbánjuk, jó eséllyel az örök boldogság lesz osztályrészünk, ha nem így teszünk, kárhozat vár ránk, közöttük a Tisztítótűz… Akár hívők, akár ateisták vagyunk, nem járunk rosszul sem mi, sem a környezetünkben élők, ha életünket Isten tanítása szerint igyekszünk élni, a Tízparancsolatban minden elvárást megtalálunk.

Eljön a pillanat, amikor megáll a szívünk, leáll a légzésünk, oxigén hiányában elpusztulnak agyunk szürkeállományának sejtjei – az élet véget ér. Vajon milyen lesz? Vannak esetek, amikor el tudjuk indítani a leállt légzést és keringést, ha agysejtjeink még életben vannak, az újraélesztés sikeres volt. Akik így visszatértek, hasonló élményekről számolnak be: boldogság, fényes alagút, megnyugvás, a múló élet filmjének lepergése… Vajon ez a lélek üzenete, vagy az agykéregbe előre kódolva van, mint szívünkbe a ritmusszabályozás? A halál csak vég, vagy új kezdete?

Minden egyes elmúló nappal, fogy a ránk szabott idő. Reggel, mikor felkelünk, nem tudhatjuk, hogy este újra saját ágyunkban térünk-e majd nyugovóra, este, lefekvéskor nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy meglátjuk majd a reggel fényét. Nem tudjuk mikor, melyik pillanatban fejeződik be életünk. “Ha szólít az Úr, légy készen, indulnod kell!” Azt gondolom, hogy az az életszakasz, amelyet halálnak hívunk, nagyon nem mindegy, hogyan fog megtörténni! Eltekintve a fatális balesetektől, a hirtelen szívhaláltól (ez esetekben is készen kell állnunk), ha Isten engedi, hogy felkészüljünk, élnünk kell a lehetőséggel! Egész életünk egyfajta felkészülés az elmúlásra. Ha jól csináljuk, akkor lesz aki ápol, lesz aki fogja a kezünket, lesz akinek szemébe könny szökik, amikor kialszik életünk lángja. Örökké élhet a remény, az elválás csak átmeneti, a viszontlátás majd megtörténik egyszer és örömteli lesz!

Nehéz megszokni a gondolatot, hogy egyszer végleg elmegyünk és semmit nem viszünk magunkkal. Most nagyon keserű szavakat rakhatnék egymás mögé, de inkább hagyjuk… Csak legyen ott és akkor, abban a ma még nem ismert pillanatban valaki, aki fogja a kezünket…

máj 242015
 

„Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz.” (Jakubinyi György érsek)

„A hűségről szólt ez a szentbeszéd, amit mindannyian megszívlelhetünk. A hit hűségéről, a szülőföldhöz és a nemzethez tartozás hűségéről, és az anyanyelv megtartásának hűségéről. Nehéz lenne ehhez bármit is mondani, azt gondolom, hogy ez pont elegendő útravaló mára, holnapra és holnaputánra mindannyiunknak, hogy ki-ki a pünkösdi ünnepeket e gondolatok jegyében töltse, továbbadva e gondolatok magvas tartalmát hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek.” (Áder János, köztársasági elnök)

Szavakkal lehetetlen megfogalmazni azt az érzést, amelyet csak fölsőbb akarat hívhatott elő belőlem, az érzést, hogy ott a helyem. Kétszer már elzarándokoltunk Pünkösdkor Csíksomlyóra, vívódtam, barátaink sem biztos, hogy tudtak volna jönni, elhatároztam, ha kell, akár egyedül is nekiindulok. Ahogy Benedek fiam igent mondott hívó szavamra, már április végén megvettem vonatjegyünket.

Amikor tegnap reggel leszálltunk a Corona gyorsvonatról, éreztem, hogy jó döntés volt elindulni. Pünkösd a katolikusok, de talán az egész kereszténység számára a legnagyobb események egyike, a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a Húsvét utáni ötvenedik napon. Csíksomlyó 1444 óta búcsújáró hely. Szent István Szűz Mária oltalmát kérte Magyarországra, nemzetünkre; a templom őrzi Mária Kegyszobrát, amely 500 éve készült, megformázva a Napba Öltözött Asszonyban, a magyarság és székelység Mária szeretetét. A Szentlélek kiáradásának ünnepe és Mária tisztelete ötvöződik Pünkösdkor Csíksomlyón. A zarándokok teljes búcsút nyerhetnek, ez azt jelenti: “a bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe. De a bűn “nyomai”, a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk (lelkünkben, pszichénkben, reflexeinkben); ezért van szükségünk megtisztulásra, vezeklésre, illetve ezért jutnak emberek az ideigtartó büntetésre, a “tisztítótűzbe”. A teljes búcsú az “ideigtartó” büntetéstől, vagyis (ha most meghalnánk) a tisztítótűztől szabadit meg minket, illetve a tisztítótűzben szenvedőket a mennybe juttatja. A teljes búcsút így felajánlhatjuk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért vagy önmagunkért.” Szakralitásán túl, Pünkösdkor a Somlyó-hegyi Nyereg az összmagyarság találkozóhelye, ahová százezrek zarándokolnak.

Úton a hegyre, özönlöttek az  emberek, egyesével, ám mint a vízcseppek, eret, patakot, folyót, a Nyeregben már folyamot alkottak.  3-4 órával a szentmise kezdete előtt, zarándokok ezrei, a keresztaljak népei, egyházi énekeket énekelve tartottak fel a hegyre. A Nap aranylóan ragyogott, csak mentünk, mentünk, csecsemőktől aggastyánokig, olyanokkal, akiknek talán már a második emeletre felmenni is embert próbáló feladat. De az, Úr, a Lélek és Mária hívó szavára nincs, nem lehet kifogás, ha ott kell lennünk, akkor indulunk!

Bár a szentmise fél egykor kezdődött, mi röviddel tíz óra után megérkeztünk a Nyeregbe, bőven jutott időnk nézelődésre. Sok zarándokcsoportot név szerint köszöntöttek, közben imádkoztunk, számos helyen lehetett gyónni. A szentmise szertartása felemelő volt, erről most többet nem tudok mondani, hiszen annyi minden kavarog bennem, hogy a gondolatok, benyomások, érzések feldolgozásához hetek, hónapok kellenek. Azt azonban már most is tudom, hogy ismét – mint korábban annyiszor – kegyelmi ajándékokkal szívünkben, lelkünkben megerősödve, feltöltődve indultunk lefelé, azzal a kéréssel, hogy jövőre is újra itt lehessünk.

A fekete keretre kattintva indul a vetítés.

Szeretném hangsúlyozni, hogy zarándoklaton voltunk, ehhez képest minden egyéb teljesen másodlagos, ezért olvashattátok eddig csak utunk legfőbb céljáról beszámolómat, láthattátok a fényképeket is. Élményeink azonban nemcsak a zarándoklat szakrális részén voltak, essék szó azokról is!

Menetrend szerint, május 22-én, pénteken 16 óra 40 perckor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Szakadó esőben szálltunk fel Székesfehérváron, a 4-es Metróval nagyon rövid idő alatt átértünk a Keletibe. A nyüzsgő pályaudvaron volt időnk nézelődni, ha egyetlen jelzővel kellene illetnem a látottakat, az a “balkáni” lenne. Koszos, lepusztult… Azt, hogy a vonatunk hanyadik vágányról megy, indulás előtt negyedórával írták ki. Kétszemélyes hálókocsis kupéba szólt helyjegyünk, az ablakon kívül tiszta volt minden, de ezzel együtt is iszonyatosan lepusztult az egész. Különösen ár/érték arányban nézve… két üveg 2 dl-es ásványvíz, 1-1 szappan, reggelire egy adag kávé és egy “E” betűkkel összecementezett örökké tartós croiassant fejezte ki a MÁV vendégszeretetét – pontosabban ez a része a dolognak az Utasellátó – (régebbi nevén Ittasellátó 🙂 ) – reszortja… A mosdó állapotáról jobb nem beszélni, WiFi, de még a lemerült telefonok feltöltésére egy dugalj sem volt. A határig tartó nem egészen 300 km-hez közel hat óra kellett, nem volt száguldás. Először a magyar rendőrök nézték meg igazolványunkat, majd szűk fél óra múlva a románok. Ezután nyugovóra tértünk, valamennyit aludtunk, amennyire a menetzaj és a rázkódás engedte. Fél órás késéssel, reggel 8-kor futottunk be Csíkszeredába.

Talán felmerülhet két kérdés: miért kettesben mentünk és miért vasúton? A válasz egyszerű: hitvesem alvásigényét nem elégítette volna ki két ilyen éjszaka, úgy összetörte volna, hogy regenerálódásához sok idő kellene. Azért nem autóval mentünk, mert nagyon rossz emlékeim vannak azokról a közlekedési dugókról, parkolási gondokról, amelyek a mise napján, mind oda-, mind visszafelé megkeserítették utunkat. Most már tudom mi lesz a legjobb megoldás jövőre! Ha már az utazás költségeit érintettem, két embernek jobban megéri autóval menni, mint hálókocsiban, viszont a vezetéssel járó stressz ezzel kiiktatódik, ez pedig nem elhanyagolható.

Az állomástól 6 km-t gyalogoltunk a Nyeregig, ehhez alig több, mint 2 óra kellett, íme a GPS-szel mért adatok és útvonalunk térképe:

Volt egy vágyam, Böjte atyától többször olvastam a hírt, hogy kérésére, Bíró János Antal atya, aki most 97 éves, “Magyarok Nagyasszonya, székelyek Édesanyja” címmel írt egy könyvet, az 500 éves Kegyszoborról. Minden vágyam az volt, hogy hozzájussak ehhez, a hegy lábánál, Csaba testvér örökbefogadott gyermekeinek hajléka előtt dedikált az agg szerzetes. Bár minden vágyam így teljesülne!

Lefelé a tömeg nagyjából egyszerre indult meg, de a legszélesebb gyalogösvényen akkora volt a tumultus, hogy mi Benedekkel a füvön, párhuzamosan mentünk. A katedrális mögött beszorult a tömeg, a templomig tyúklépésben lehetett csak menni. Onnan már jobban haladtunk, egy-egy árus portékáit is volt időnk megnézni. Amikor már nagyon szomjasak és éhesek voltunk, betértünk egy kertbe, ahol az IGAZI CSÍKI SZÉKELY SÖRT mérték, üvegesen, csapolva 🙂 . Bár én már hónapok óta nem ittam sört, nem tudtunk ellenállni, még Benedek is bedöntött egy flaskával. Közben kaposvári barantásokkal elegyedtünk szóba, pár mondat után kiderült, hogy egyikük első munkahelyemen, Mosdóson kardiológus. Ilyen kicsi a világ! Bennem az merült föl, hogy a szomszédjával, jó ha köszönőviszonyban van az ember, itt meg bátran szóba elegyedtünk mindenkivel. “Mi egy vérből valók vagyunk!” olvastam az egyik zarándok pólóján, ennek jegyében pár mondatot még Mazsival is válthattam 🙂 .

A sörkerttel szemben parázson micset sütöttek, ezt a fasírthoz, vagy inkább csevapcsicsához hasonlító étket Benedek nagyon szereti, vásároltam belőle két adaggal, jól esett a sörhöz. Lefelé haladva ketten megettünk egy szintén parázson sült kürtős kalácsot, az is remek volt.

Ezután egy kicsit elszúrtuk a dolgot, beülhettünk volna fagyizni valahol a belvárosban, de már két órával vonatunk indulása előtt az állomáson voltunk, a tapasztaltakat láthatjátok a képeken… Helyi idő szerint este fél kilenckor indult vissza a vonatunk, a kupéban azonnal elaludtunk, valamikor hajnali négykor jöttek előbb a román, majd fél óra múlva a magyar rendőrök, hogy megnézzék iratainkat. Utána még aludtunk egy sort, a vonat pontosan menetrend szerint, 9 óra 5 perckor befutott a Keletibe! Metrózás után, 9 óra 37 perckor Kelenföldön felszálltunk a gyorsra, amely 50 perc alatt Székesfehérvárra hozott bennünket. Hitvesem várt ránk, röviddel 11 óra előtt otthonról, hazaértünk… Alig több mint 12 órát töltöttünk Csíkszeredán, nagyjából 30-31 órát rázkódtunk a vonatokon. Ha valaki megkérdezné, hogy megérte-e, az felelném, igen, megérte, ha holnap újra indulnunk kellene, nem tétováznánk!

ápr 052015
 

Juhász Gyula – Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

ápr 032015
 

“Kedves Híveim!

Szemben áll Nagypéntek és Húsvét vasárnapja. Mindkettő a maga eseményében. Nagypénteken az emberi gonoszság látszatra – de csak látszatra – diadalmat aratott Jézus Krisztuson. A számvetés azonban rosszul sikerült a tettesek oldalán. A hamis számvetés az volt: No, elintéztük ezt a Krisztust, letöröltük az élet vonaláról, elkerült a sírba, ez az ügy is be van fejezve, be van végezve.

A Megváltóban, Jézus Krisztusban, az Isten-Emberben az embert valóban megölték, de csak egy és egy darab napra és két éjszakára. Csapásaik alatt meghalt Jézus, de legyőzötten is győz a húsvéthajnali föltámadással. Ezek a tettesek szemük tanúsága szerint elfogadták a Megváltóban, Jézus Krisztusban az embert, az emberi természetet, az emberi értelmet és az emberi akaratot. De ezzel lezárták az felsorolást. Többet nem láttak, többet nem hittek Jézus Krisztusban. Itt volt a csalódásuk, amiben nem hittek, az ő istensége emberségével húsvét hajnalán megjelent. És ha eddig örültek annak, hogy az Ember-Krisztust elintézték, most találkoztak Jézussal, az Istennel a föltámadásban, de találkozni fognak az utolsó ítéleten és azt megelőzőleg az egyéni ítéleten, – hacsak meg nem tértek. Ők elfelejtették azt, hogy Jézus hangsúlyozottan rámutatott az ő istenségére a három éves működése alatt. Ő mondotta, hogy az Atya küldötte és ez az ő Atyja és a Megváltásnak csak isteni érdemmel van értelme, az ember kell a szenvedéshez, mert Isten nem szenved, de a végtelen érdem a megváltáshoz csak az Istentől jöhet. Ezt is mondotta az Üdvözítő: „Ha nemek nem hisztek, higgyetek a cselekedeteknek!” Mik ezek a cselekedetek? Az Evangélium. Két-három esztendőnek a tanítása és a tettei. Ott vannak benne azok az oktatások, amiket fönn a hegyen és lenn a síkon adott az apostoloknak és az őt kereső lelkeknek. Ott van az a sok gyógyítás. Az Evangélium így alig 200 szokványos oldal és több mint 100 csoda van benne az Úr Jézus oldalán. Ilyen például 4-5000 embert két különböző lakalommal jól tartott a pusztában, mert meg is érdemelték, de rá is szorultak erre a jótéteményre, a csodálatos kenyérszaporítással. Azután ott volt három halottnak a feltámasztása – csak ennyit sorol fel az Evangélium – Lázárnak, Jairus leányának és a naimi ifjúnak. A három föltámasztás után a saját föltámadása az orom és ezekből kellett tanulnia és hinnie az emberi nemnek. A tettesek nem hittek. Kevés akadt közöttük, aki Istenhez tért.

Mi azonban fölindítjuk a hitet ma, Húsvét reggelén. Hiszünk Jézus Krisztusban, nemcsak az emberben, de hiszünk az Istenben is, hiszen ez a személy isteni és nem csak emberi személy. És mi hiszünk abban is, hogy ahogy ő föltámadott, mi is az Ő ígérete szerint föl fogunk támadni.

Istenem, mi áll előttünk! Itt van ez a zenebona világ körülöttünk és az a szellem, amelyik Nagypénteken diadalmas volt, most megint mintha diadalmaskodnék. Minekünk egy fogódzónk van, az értünk szeretetből meghalt, Húsvét hajnalán diadalmasan föltámadt Jézus Krisztus és mi az ő föltámadásához kapcsoljuk Szent Pálnak a levele értelmében a mi testünk föltámadását. Legyen ezzel a megveszekedett világgal akármi, egy lelkünk van, azt a lelket mentsük meg és ezen a megmentésen dolgozzunk minden egyes napon kivétel nélkül: munkában, imádságban, egyedül és emberek között. Ez a föltámadott Krisztus lobogójának a fölirata és ettől soha el ne térjünk.

Amen.”

/1975. március 30, Húsvét Bécs, Pázmáneum/