dec 232013
 

Minden kedves barátomnak, vendégünknek, olvasónknak, látogatónknak a fenti képpel kívánok áldott, újjászületést és fényt hozó Karácsonyt! (Köszönöm Tóth Istvánnak az elmaradhatatlan régi üdvözlőlapot!)

Az élet úgy hozta, hogy december 21-én mind Budapesten, mind Székesfehérváron sikerült néhány fényképet készítenem. Ezeket helyezem fenyőfáitok alá, áldott Karácsonyt kívánva 🙂 !

nov 172013
 

Tegnapi napom annyira jól sikerült – egy remek íjászversennyel és borvásárlással Somló hegyén, hogy úgy gondolom, megosztom Veletek.

***

Bár nagy köddel riogattak a meteorológusok, Várpalota után verőfényes napsütés kísért Döbröntéig. Az egyik helyi vendéglőben volt a versenyiroda, mellette a belövőpálya. Durva becslésem szerint kb. 40-50 nevező volt, 24 db 3D célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. Így csapatonként 4-5 versenyző volt, és minden második céltól indultunk, nem volt torlódás. (A 3D azt jelenti az íjászatban, hogy vadászimitációs a verseny, életnagyságú polifoam állatok a céltárgyak.)

Általában a 3D versenyeket erdőben rendezik, Döbröntén mások az adottságok. A kis települést, a fölötte álló dombon koronaként ékesíti a várrom, amelynek története a XIV. századik nyúlik. A rom körül dimbes-dombos réteken haladt a pálya nyomvonala, ritka az olyan 3D, ahol nem fák között, hanem tisztáson lövünk.

Lenyűgöző volt a táj, nyugati irányban a Somló-hegy teteje, keletre a Kőris-hegy – a Bakony legmagasabb pontja – látszott. Mi csapatunk is mindössze négy versenyzőből állt, a célok viszonylag közel voltak egymáshoz, így a 3,6 km-t (amelyben benne van a versenyirodától az első célig megtett gyaloglás is), két és háromnegyed óra alatt lőttük végig, így 13 óra körül szinte valamennyi csapat befejezte a versenyt.

Visszatérve a pályához: nagyon jó, technikás volt, sok lefelé lövéssel. A tradis karók távolságai néhány helyen talán túlzottan is barátságosak voltak, a kisebb állatoknál szinte minivé visszafiatalodva éreztem magam… Egyébként ezek sem “ajándékcélok”, hiszen nagyon nagy összpontosítást igényel a látszólag könnyű lövés is! Amúgy a pályabiztonság, a céltárgyak minősége, a beírólapok tökéletesek voltak, az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni.

Eredményem? Több mint 60%-kal hatodik lettem a felnőtt férfi mezőnyben. De ez egyáltalán nem érdekes, sokkal fontosabb, hogy önmagamhoz képest is jól ment a lövés, élvezhettem a verőfényes őszi időt, a varázslatos tájat, jó társaságot, és az ebédre felszolgált gulyásleves is ízletes volt!

***

Fél három felé már úton voltam Somló-hegy felé, ahol némi telefonos szervezés után, bejutottam egy vinotékaként működő pincébe – a Somlói Borok Boltjába, ahol legkiválóbb somlói termelők borait lehet megvásárolni. Somló Magyarország legkisebb borvidéke, ám száraz fehérborok tekintetében talán a legjobb. A vulkanikus talajnak és az ültetvények kitettségének köszönhetően – gyakorlatilag napfelkeltétől napnyugtáig körbesüti a nap – egészen különleges adottságokkal bír. A fajtaszerkezet is kiváló, bár a legtöbb embernek a Juhfark jut Somlóról eszébe, én Furmintokat vásároltam, több ismert és kevésbé ismert pincészet kínálatából.

Egészen varázslatos volt a naplemente Somlóról letekintve, az izzó vörös korong felülről bevilágította a nyugati irányból keletre húzódó ködzónát. Rendkívül jó érzésekkel töltött el a látvány, pontot tett egy csodálatos nap végére…

Ezúttal (is) érdemes megnézni a diákat, a fekete keretre kattintva, az oldal elhagyása nélkül is pereg a vetítés!

 

 

 

Júl 232013
 

Szűk két napos kirándulásunk alatt egy dalszöveg foszlányát hallottam időről-időre legbelül: “Vezesse Isten léptedet…”. Böjte Csabának a Google+-szon írt bejegyzései között találtuk, vasárnap részt vesz, előadást tart a VII. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon. Jobban utánanéztünk a programnak, vívódtunk, túl messze van, menjünk, ne menjünk? Azt hiszem nem hoztunk rossz döntést: elindultunk.

Miskolcig semmi gond nem volt, de (tanulság: ne bízz vakon a műholdas navigációban!), Bükkszentlászló felé vezetett bennünket, így roppant keskeny erdei úton érkeztünk meg Bükkszentkeresztre. Megtaláltuk a rendezvénysátort, ám ülőhelyet csak a földön kaptunk. Éppen Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember első előadásának végét hallhattuk. Kertész Zsuzsa volt az egymás után következő előadások háziasszonya, felkonferálta a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége elnökének, három szakvizsgával rendelkező dr. Taraczközi Istvánnak előadását. Nehéz lenne reprodukálnom az elhangzottakat, inkább kiragadok néhány részletet. Közismert, hogy életünk minőségét, egészségünket, betegségeinket számtalan körülmény határozza meg, nem kérdés, hogy étkezésünk ebből a szempontból kulcsfontosságú! Teljesen egyetértettem kollégámnak azzal a megállapításával, hogy Kárpáthazában élve, arra vagyunk kódolva, hogy az itt őshonos étkeket fogyasszuk! Elmondott egy példát, Európa egyik legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező országáról, mely szerint a kontinens legnagyobb búzaexportőre és -importőre is egyben! Vajon miért? Mert kizsigerelik a termőföldet, szintetikus anyagokkal (magyarán műtrágyával) pótolják, nem pihentetik, nincs vetésforgó. Az értéktelen termést eladják, az értékeset importálják, talán még némi haszonra is szert tesznek ily módon… Valóban, tudatosan keresnünk kell a tiszta magyar étkeket. Nem lenne szabad hazánkra zúdítani a világ élelmiszeriparának szemetét! Mint kórboncnok, azt is elmesélte, hogy halottaink bomlása lelassult, egyszerűen annyira telítődünk ételtartósítókkal… Elgondolkoztató, nem? Szó esett még az erdei gombák kedvező élettani hatásairól és természetesen a gyógynövények használatának előnyeiről is.

Ezt követően Gyuri bácsi és lánya egy órán keresztül válaszolták meg a hallgatóság írásban feltett kérdéseit. Milyen panaszra, kórságra, megelőzésre, mely teát fogyasszunk. Közönség… tavaly tízezer ember fordult meg a Gyógynövénynapokon, idén – becslések szerint – a másfélszerese! Sok egyéb mellett, ennek az is egyik oka lehet, hogy az iskolamedicina egyre személytelenebbé válása olyan vákuumot gerjesztett, amely a természetes gyógymódok híveit elindította az útkeresésben. Sajnos rengeteg sarlatán visszaél az emberek bizalmával, varázslók, önjelölt sámánok, csodaszerek feltalálói és forgalmazói szorult helyzetben lévő embertársaik kifosztói.

Gyuri bácsi Bükkszentkereszten nőtt föl, generációkon keresztül megszerzett gyógynövényismeretet örökölt és fejlesztett tovább. Megelőzésre, gyógyulásra igazoltan alkalmasak a gyógynövényekből készült teái, tinktúrái és kenőcsei! Érdekes volt, mennyi általa említett gyógynövény köszönt vissza homeopátiás tanulmányaimból, a Hypericum (orbáncfű) éppen úgy használatos homeopátiás gyógyszeralapanyagaként, mint az úgynevezett fitoterápiában. A példánál maradva: patikai forgalomba kerülő gyógyhatású készítményt is előállítanak ebből a növényből! Gyuri bácsi nyilvános tanácsadása után volt egy kis idő bejárni a falut – Csonka-Magyarország egyik legmagasabban fekvő települése -, megtekinteni az árusok portékáit, vásárolni teafüveket.

Ezt követően következett Bálint gazda, aki messze 90 év fölött, súlyos közlekedési balesetből felépülve, láthatóan jó erőben, teljes szellemi frissességgel tartott előadást a fűszernövények otthoni termesztéséről. Valóban, nem nagy ügy, ételeinket otthon, akár virágcserépből szüretelt fűszerekkel ízesíteni. Bálint gazdát Schäffer Erzsébet újságíró követte, akiből áradt a derű. Történeteket mesélt, elsősorban emberi kapcsolatainkról. Rossz hangulatú, zsúfolt vasúti fülkében mennyi mindent megváltoztatott az éhes kisbaba megszoptatása, a magukba forduló emberek kinyíltak, a hangulat megfordult. Ahogyan azt Csaba testvér is mindig hangsúlyozza: “Lásd meg a szépet!” – erről is beszélt Schäffer Erzsébet. További gondolatébresztő mondatai arról szóltak, hogy vajon mennyire használjuk ki azt az időt, amelyet például ruháink gépi mosásával nyerünk? Kihasználjuk? Hitvesem nagyon szereti Erzsébet írásait, amelyekből ugyanaz a derű és emberszeretet árad, mint személyiségéből. Előadásával befejeződött az első nap programja.

Miskolcon találtunk szállást, azt elfoglalva egy közeli vendéglőben vacsoráztunk, majd elsétáltunk a belvárosi utcákba. A város gyönyörű fekvésű, a központban csodálatos épületeket találtunk. Nem szeretném a lokálpatriótákat megbántani, de az általam ismert megyeszékhelyek közül Miskolc van a legrosszabb állapotban! Rengeteg elhanyagolt, lepusztult, lakatlan, egykor szebb napokat látott épületet láttunk; az is igaz, hogy nagyon sokat gyönyörűen felújítottak, és a sétálóutca rekonstrukciója is folyik. A vendéglők, kávézók teraszai életet sugároztak; rövid sétából hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, mégis azt éreztük, hogy ez a jobb sorsra érdemes város is újjászületőben van.

Másnap korán indultunk vissza Bükkszentkeresztre, így megállhattunk Lillafüreden egy rövidke sétára. Szinte ittuk az üde, kristálytiszta levegőt, megnéztük a Palotaszállót, szemben vele a tavat, kisvasutat. Gyönyörű hely, békebeli hangulattal.

Bükkszentkereszten ismét Gyuri bácsi előadását hallhattuk, majd a mikrofon mögé lépett Böjte Csaba, aki akkor már túl volt a reggeli szentmisén és egy új szobor felszentelésén. A tőle megszokott szavakat hallottuk, hitről, életről, magyarságról. Arról, hogy békességben, hitben, szeretetben, a nehézségek elől nem megfutamodva éljük életünket! Azt azonban éreztük, hogy mennyire elkeserítették a napokban megjelent újabb demográfiai adatok nemzetünk fogyatkozásáról. Bár ő cölibátusban él, rajta nem múlik: húsz év alatt ötezer gyermeket mentett meg, nevelt fel, egy pillanatra sem áll meg: újabb és újabb helyeken gyullad fel Déva lángja, menti ami menthető. Gyuri bácsi is egy hónapot töltött Böjte Csabánál, hogy segítsen neki abban, hogyan tudná otthonaihoz tartozó földeken, a Hargita erdeiben gyermekei számára a gyógynövények termesztését, felkutatását, használatát közelebb hozni. Előadása végén, az őt kísérő székely népviseletbe öltözött leánykák elénekelték az ősi Székely Himnuszt – a Gyógynövénynapok legfelemelőbb pillanatai voltak ezek.

Hoztunk magunkkal gyógyteákat, vásárfiát, olvasnivalót, ám mégsem ez a legfontosabb! Lámpás Emberekkel találkoztunk: Gyuri bácsi, Schäffer Erzsébet, Böjte Csaba… lámpásukból fény árad, megmutatja azt az utat, amelyen haladnunk érdemes! Jó volt ott lenni, ha esetleg valakinek felkeltettem az érdeklődését Gyuri bácsi teái iránt, javaslom, hogy innen induljon felfedezőútra.

jún 122013
 

Régóta terveztem, hogy megírom beszámolómat, de az élet mindig fontosabb eseményekkel felülírta. Már május közepe óta koptatom az iskolapadot, beiratkoztam egy Székesfehérváron szervezett borismereti tanfolyamra, amelynek tematikáját itt találjátok.

A mi Pilvaxunk visszajáró vendégei jól tudják, hogy komoly érdeklődést mutatok a borok világa iránt, Kávéházunk különasztala mellett rendszeresen beszámolok borkóstolókról és borvidékeken tett látogatásainkról. Úgy gondoltam, hogy a nagyon tartalmasnak és informatívnak ígérkező képzésen az eddig “rám ragadt” ismereteket rendszerbe foglalhatom; egyetlen célom volt, a magyar borok mélyebb megismerése, tudatosabb kóstolása – egyszóval magasabb szintű borismeret. Bár a képzés még nem ért véget, máris kijelenthetem, nem okozott csalódást!

Nyolc héten át, heti egy alkalommal négy órát töltünk a csodálatosan felújított székesfehérvári Hiemer-házban, kiváló szakemberek előadásait hallgatva, 10-12 különböző bort kóstolunk, értékelünk minden egyes alkalommal. Természetesen a Tokaji borokról szóló előadás közben a borvidék boraival foglalkoztunk a gyakorlatban is. Még két nap van hátra, egyik alkalommal Fejér megye két borvidékéről, majd  párlatokról lesz szó. A “pezsgős nap” tegnap volt, amikor kisbusszal elvittek a budafoki Törley Pezsgőgyárba. Az alábbiakban megosztom élményeimet veletek.

Az 1882-ben Törley József alapította Pezsgőgyár Múzeumának bejáratánál, több mint négy évtizede ott dolgozó Quirin Károly – Magyarország egyetlen pezsgő-nagymestere – köszöntötte osztályunkat, nálánál értőbb vezetőt aligha találhattunk volna. A Múzeum bejáratánál, a fogadótérben grafika mutatta, hogy a tárlat egy pezsgődugót, palackot és fekvő poharat formál. Nagyon szép gyűjteményt láttunk, a kezdetektől napjainkig repültünk az idő szárnyán. Volt olyan palack kiállítva, amely több évtizedet volt a föld alatt, valószínűleg egy korabeli alapkő letételnél került oda. A gyár történetének és tárgyi emlékeinek megismerése után bementünk a pincerendszerbe, ahol kellő alapossággal hallhattunk a pezsgőkészítés fortélyairól. A program harmadik részében következett a kóstolás, 14 tételt ízlelgettünk, gyakorlatilag megismerhettük a teljes termékpalettát. A terem, amelyben állva ismerkedtünk a különféle pezsgőkkel csodálatosan szép volt, hatalmas márványasztal előtt álltunk, egyik oldalon a pécsi Zsolnay-gyár csempéi varázsolták fölénk az élet napos oldalát.

Alább elhelyezek néhány hivatkozást, mert nem szeretnélek a részletekkel untatni benneteket, azonban néhány alapvetően fontos dolgot megosztok veletek. Számomra újdonság volt, hogy “pezsgő” elnevezés gróf Széchenyi Istvántól ered! Kóstolásának  és fogyasztásának is vannak szabályai. A palackot kellő ideig, fokozatosan kell fogyasztási hőmérsékletre hűteni, nem véletlen, hogy jéggel teli pezsgősvödör a felszolgálásának elengedhetetlen kelléke. Minőségtől függ, hogy parafa- vagy műanyagdugó zárja el az italt a külvilágtól, amelynek eltávolításhoz is kell némi gyakorlat! Célszerű a dugót megfogva, a palackot az átellenes oldalon forgatni, nagyobb erőbehatást érhetünk el ezzel; éttermi palacknyitásnál hangja sem lehet, nem pukkannhat! Nagyon fontos a megfelelő kóstolókehely, a fényképeken láthatjátok ezeket, ma már kevésbé használatosak az alul keskeny, felfelé szélesedő, kürt alakú poharak; természetesen – akárcsak a párlatok vagy borok kóstolásához és fogyasztásához használatos kelyhek – ezek is talpas poharak, ott fogjuk, hogy ujjlenyomataink ne fedjék el a pohárban gyöngyöző buborékok csodálatos látványát. A töltésnek is megvan a technikája: a poharat mintegy 45 fokban megdöntve kell tartani és lassan önteni a pezsgőt. Az többször is elhangzott, hogy állófogadásokon még ma is gyakran látható széles szájú, nagy átmérőjű henger alakú üvegeszköz alkalmatlan pezsgő fogyasztására!

A bor ízleléséhez hasonlóan, a pezsgőnél is megtekintjük annak küllemét, szippantgatjuk illatát és figyelünk az ízhatásra. A szőlőlében oldott széndioxid már a száj nyálkahártyáján gyorsítja az alkohol felszívódását, így könnyen és váratlanul gyorsan mámoros állapotba kerülhetünk! A pezsgő szebbé teszi a világot, azonban fogyasztásakor mértékletesség ajánlott! Én aligha ittam egész este 2 dl-nél többet, így is éreztem egy enyhe mámort. Benedek fiam, aki velem tartott, néha belekóstolt a tételekbe, azonban van a Törley termékpalettáján alkoholmentes pezsgő is, amely nem cukros víz “kölyökpezsgő”, hanem a teljes gyártástechnológián átment pezsgőből valamilyen módon kivonják az alkoholt, így kerül forgalomba! Természetesen ezzel nemcsak gyermekek, hanem bárki, aki valamilyen oknál fogva nem fogyaszthat alkoholt, részesülhet a pezsgőivás élvezetében.

Gondolom várjátok, hogy írjak a kóstolt tételekről is. Nehéz helyzetben vagyok, mert magam még szilveszterkor sem szoktam pezsgővel koccintani, kimondom: nem tartozik kedvenc italaim közé. Kicsit reménykedtem, hogy a tegnapi kóstolás közelebb hoz  az italhoz, ám nem így történt… teljesen egyéni az emberek ízlésvilága, nem a pezsgő hibája, hogy nem barátkoztam meg vele. De senkinek sem akarom kedvét szegni, a közelgő Múzeumok Éjszakáján díjtalanul lehet megtekinteni a Pezsgőgyár Múzeumát; találtam egy oldalt, ahol elmélyedhet a pezsgőgyártás titkaiban akit érdekel; a Pezsgőgyár honlapja is rendkívül informatív, akár a termékekről, a gyár történetéről, vagy magáról a pezsgőről szeretnétek egy kicsit többet tudni.

A mi Pilvaxunk asztalai mellett szívesen koccintok veletek, egészségetekre!

 

máj 032013
 

“Élt valamikor egy vén boszorkány Nagyharsány falujában, a hegy tövében, akinek volt egy gyönyörűséges leánya, Harka. Szeme csillogott, mint a gyémánt, aláomló dús haja olyan tüneményesen selymes volt, mint az esthajnali pára, szép ívű, piros száját pedig csak a hajnalban nyíló rózsabimbóhoz lehetett hasonlítani.

Az ördög mindenáron szerette volna megkaparintani az ártatlan szépséget. Ígért az anyókának fűt-fát, s mikor ez sem használt, átokkal fenyegette. Az anyóka alkut ajánlott: ha az ördög estétől hajnalig, kakas-kukorékolásig felszántja a Harsányi-hegy szikláit, akkor övé a lány, de ha csak egy ásónyommal is elmarad, ne számítson a kezére.

Az ördög megörült az ajánlatnak, előhozta a pokolból hatalmas vasekéjét, egy macskát és egy kecskét fogott be eléjük. Jókedvűen kezdett hozzá a szántásnak, s még éjfélt sem ütött az óra, máris fel volt szántva a hegy fele.

Nosza, megijedt erre az öregasszony, de végső elkeseredésében pompás mentő-ötlete támadt. Éjfél után odament a tyúkólhoz, s elkezdett kukorékolni. A kakasok visszafeleltek neki, s csakhamar az egész falu hangos lett a kakasszótól.

Az ördög nem vette észre a cselt, bukása feletti dühében elhajította az ekéjét egészen Beremendig (az ekéről lepottyant sárból lett a siklósi hegy), ő maga pedig Harkány falunál (amely a szép Harkáról kapta nevét) nyomtalanul eltűnt a föld gyomrában. Ahol lement a pokolba, a repedésen víz tört fel a felszínre, mely azóta is buzog.

(Forrás:
Az ördögszántotta hegy. Baranyai mondák, hiedelmek és történetek. Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója)

A fenti mondának a tegnap esti Vylyan borkóstoló adja aktualitását. Ha valaki nem tudná, a Vylyan pincészet egyike a Villányi borvidék legismertebb szőlőbirtokainak. Mintegy tíz esztendeje volt alkalmunk személyesen is felkeresni a pincét, nagyszerű élmény volt.

Nem szeretném hosszan taglalni a tegnapeste kóstolt borok sorát, mert nem ez mondanivalóm célja. A pincészetnek van egy alkotása, amelynek elnevezése Villányi MONTENUOVO Cuvée. Négyféle bor házasításából készül: cabernet franc, zweigelt, syrah, merlot. A kóstolás érdekessége az volt, hogy ittunk egy kortyot a házasításból, majd külön-külön kóstoltuk a Montenuovo-t alkotó borokat. Nagyon érdekes és tanulságos volt, mert a tételek egyenként egészen mást mutattak, mint együtt! A 2008-as évjárat borait ittuk, elmondhatjuk, hogy már zeniten vannak. A zweigelt komoly meglepetést okozott, gyönyörű mélybordó színével, remek savgerincével, varázslatos illatjegyeivel. A cabernet franc – amely Villányban találta meg igazi hazáját – szintén kitűnő volt, a fajta összes jellegzetessége kidomborodott. A merlot megfelelt a jó átlagnak, ellenben a syrah meglehetősen vékonykának tűnt. Visszakóstolva a cuvée-t, érdekes volt, hogy a cabernet franc uralta, a merlot kicsit simábbá, kerekebbé tette, a zweigelt és a syrah nem volt felfedezhető a házasításban, persze az is igaz, hogy még a húsz százalékot sem érték el arányaiban. Érdekes volt, hogy  külön készült, majd házasítás után még hordóban, majd palackban együtt fejlődő borok milyen érdekes végeredményt adnak.

Az igazi meglepetés ezután következett, hiszen a 2008-as syrah után megkóstoltuk a 2009-es évjáratút is. Döbbenetes volt a különbség, ha egy tízes skálán kellene osztályoznom, a ’08-as négyest, a ’09-es tízest kapna! Ugyanaz a termőhely, ugyanaz a technológia, ugyanaz a pince – mégis, mi lehet a különbség oka? Az időjárás! Ennyire befolyásolja egy bor minőségét az adott évjárat. Mondják, a szőlő nem ismeri az egyenes derekú embert, megkívánja, hogy lehajoljanak hozzá. A rengeteg szaktudás és a befektetett munka mellé kell egy jó adag szerencse is. Nem minden évjárat kínál csúcsborokat, egy csipetnyi mázli is kell az élethez. A legszebb az az egészben a szőlő és bor játékossága, ezért is szerethető a palackba zárt élet.

A mi Karácsonyunk

 Szerző: - 09:40  Vélemény? »
dec 252012
 

 

Származási hely: 2012.12.23-24. Karácsony

 

Rengeteg jókívánság, szebbnél szebb gondolat, vers, zene, film szól Karácsonyról és a szeretet ünnepéről, nehéz lenne ezekhez bármit hozzátennem, így arra gondoltam, helyettük, idén megmutatom, milyen a mi Karácsonyunk. Túlságosan nagy közérdeklődésre nem tarthat számot, ám ha esetleg mégis érdekel – csak akkor olvasd tovább… Continue reading »

Tavaszi szellő

 Szerző: - 18:48  Vélemény? »
Már 192012
 

Összeszorult szívvel tettem el újabb esztendőre a kokárdát, innen A mi Pilvaxunkban elfoglalt helyéről is. Mi lett Március 15-ből, mivé tették ezt az ünnepet hazátlan bitangok? Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Batthyány, Táncsics és a többiek… érdemes volt akkor, ezért, az utókorért kokárdát tűzni, vértelen forradalomban zászlót ragadni, majd kardot rántani és elesni a harcmezőn?

Voltak idők, amikor Március Idusa nemzeti ünnep volt és nem idióta pártpolitikusok valóságshowja… Wass Albert üzenetét alább már olvashattátok, de kérlek hallgassátok meg vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr egykori beszédét és véssétek szívetekbe szavait!

Hogyan lehet kibírni ezt az önpusztításba taszító gennyes jelent? Elmenni barátokkal, elmenni régmúlt helyekre, szembenézni a történelemmel, hogy valaha élt itt egy nép, amely nemzetet alkotott… mert másképp nem bírjuk ki!

Visszagondolok a tavalyi évre, amikor a Krakkói vonat repített minket és elfog a vágyakozás. Az idén nem jutunk messzire, egyre inkább fárasztanak a távolságok, mégis, vágytunk régen látott barátokkal találkozni, akik egy esztendeje olyan szeretettel fogadtak bennünket és mutatták meg Felvidéken azt, ami még ma is az övék és egykor mindannyiunké volt. Már februárra terveztük, hogy közösen meglátogatjuk Pannonhalmát, de a tél nem engedte, hogy útra keljünk, így ezen a hosszú hétvégén pótoltuk.

Pannonhalma, a több mint ezer éves bencés apátság. A monostor épülete uralja a tájat, odafentről ellátni Győrig, Komáromig, a távolban kéklenek a Bakony hegyei, odébb a Vértes sejthető. Találkozni barátainkkal, ez volt a legfőbb cél, de előtte megebédeltünk az apátsághoz tartozó vendéglő teraszán, majd közösen jártuk végig idegenvezető kalauzolásával a monostort. Csodálatos élmény volt, az apátság belső terei, a gimnázium épülete, a könyvtár. Mind-mind a magyar múlt egy-egy apró szeglete. “Ora et labora”, így éltek és élnek ma is a bencések. Imádkoztak és dolgoztak, a munka része volt a szőlőművelés és a borászat is.

A hagyományokat folytatva a fiatalon elhunyt Gál Tibor egri borász útmutatása alapján született újjá a bencés szőlőművelés, borkészítés. Visszavásárolták az államosítással elrabolt területeket, a régi fajtaszerkezet megtartása mellett kékszőlőt telepítettek, palackban érlelődnek az első évek termései. Már másodszor láttam a pincészetet, bár ultramodern, nekem valami hiányzik belőle… túlgépesített, lelketlen technológia mindenütt. Számítógép vezérelte óriási erjesztőtartályok, reduktív technológia. Kóstolásnál is ezt éreztem: túl steril borokat ittunk, kifogástalanok voltak, mégis… lélek egyedül a vörösborban volt. Ha ez a jövő útja, egyszer-egyszer belekóstolok, de inkább maradok a hagyományos, fahordós érlelésű boroknál, amelyekben ott van a szőlőt telepítő, már régen halott nagyapa emléke is…

Mégsem ez volt ennek a napnak a lényege, hanem az, hogy kölcsönös akarattal nem hagytunk semmivé foszlani egy remek barátságot! Íme a képek, amelyek őrzik a nap emlékét:

Másnap Körmend felé vettük az irányt, hogy kedves barátaink által szervezett íjászversenyen vehessünk részt. Annyira jó volt érezni, ahogyan a tavaszi szél kifújja fejünkből a tél minden mocskát, reptetni a nyílvesszőket, együtt lenni barátokkal, közben gyönyörködni a Batthyány-kastély vadregényes parkjában, a 700 éves platánban, megcsodálni a nyugodtan folydogáló Rábát… Ha valakit érdekelnek a verseny részletei itt olvashat bővebb anyagot róla, A mi Pilvaxunk asztalai mellett meséljenek helyettem inkább a képek.

Megérintett bennünket a Tavaszi Szellő és ez már mindörökké a miénk marad…