feb 212016
 

Lehet lyukas, kerek vagy szögletes, illatos vagy rúzsos, hagymás vagy natúr csak SAJT ! legyen.

IMG_0451

Mivel családunk igen szereti a sajtot, így egyre többet vásároltunk/vásárolunk belőle kedvenc házi sajtkészítőnktől. Ha néha kifogytunk, és a boltban árult sajtnak nevezett termékre fanyalodtunk, egyre szembeötlőbb lett a különbség a házi előállítású és a bolti között.

Szeretnénk ha ételeink valódi alapanyagból készülnének, minél kevesebb E betűvel, így már gyakran otthon sütöm a kenyeret házi őrlésű bio gabonából, és most beiratkoztam sógornőmmel egy három napos alapfokú sajtkészítő tanfolyamra. Nekik van tehenük, így a jó alapanyag a friss, jó minőségű tej már adott.

A tanfolyamon szert tettünk a sajtkészítés alapvető fortélyaira, és a legfontosabb tudnivalókra. Felelevenítettük a tej felhasználásának teljes skáláját. Falusi gazdálkodó nagyszüleim még a saját teheneik tejéből készítették a tejfölt, túrót, vajat, édesapám a kis textildarabon átszűrt tőgymeleg tejen nevelkedett. Nagymamám hátán cipelve vitte a portékát hetente kétszer a közeli faluba a piacra, ahol a kialakult vevőköre volt. Akkoriban a sajtkészítésnek még nem volt divatja, de így is maradék nélkül hasznosították a tejet.

És mi készülhet a sajtból? Nos ezt a három nap alatt láthattuk, megcsinálhattuk és meg is ehettük :). Minden nap kb. 100 l tejet használtunk fel.

Készült krémes joghurt, sajtkrém, aludttejből túró, tejföl, a tejszín elválasztásával vaj. A natúr joghurtot ízesítettük házi gyümölcslekvárral, így kanalazva igazán mennyei volt.

Oltóenzim segítségével készítettünk friss sajtokat, mindenki ízlése szerint fűszerezte, ízesítette, így készült lilahagymás, fokhagymás, bazsalikomos, kapros. A savóból még ordát készítettünk. A harmadik napon megtanultuk a trappista sajt, parenyica, mozzarella sajt készítését is.

Az ebédek fantasztikusak voltak a friss alapanyagokból, ettünk szalonnás túrós csuszát, és ordából készült spenótos gnocchit tetejére reszelt érlelt trappista sajttal. Desszertnek ordás gyümölcsös lepény volt, melegen még rezgett benne az orda. Külön élmény volt a frissen feldogozott alapanyagból készült ebéd elfogyasztása.

Elmondhatom, hogy a tanfolyam komplex élmény volt, minden érzékszervünkre hatott. Jó érzés volt a sajtot formálni, a parenyicát, mozzarellát gyurmázni, savóban „tapicskolni”.

Akinek kedve van beiratkozhat haladó tanfolyamra is, ahol már a bonyolultabb sajtok készítését lehet tanulni.

Mindenkinek ajánlom, jó kikapcsolódás:).

Eszembe jutott egy kedves gyerekkori mese: Minden egér szereti a sajtot

nov 112015
 

Az alábbi írást kedves kóstolótársamtól, dr. Vári Kovács Józseftől kaptam, fogadjátok sok szeretettel!

40M_Tours-i_Szent_Marton

Márton napra való

 

Kevés olyan történelmi személyiség van, akinek nevéhez Magyarországon, Franciaországban és de Európa más részén is annyi hagyomány kapcsolódik, mint Szent Márton.

Márton az ókori Sabariában, a mai Szombathelyen született 316-ban. 15 évesen lépett be a római hadseregbe és Galliában szolgált. Itt, az észak-franciaországi Amiens határában találkozott egy félmeztelen koldussal, ekkor kettévágta a köpenyét és felét neki ajándékozta. Másnap éjszaka álmában megjelent neki Krisztus, az általa adott köpenybe öltözve. A köpenyvágó jelenetet számos műalkotás megörökítette. Tizenkilenc évesen megkeresztelkedett. 361-ben ő alapította Galliában Ligugé kolostorát. 371-ben Tours püspökévé választották. 397-ben halt meg.

Márton később Franciaország egyik védőszentje, egyúttal Nyugatnak egyik legtiszteltebb patrónusa lett. Márton az irgalmasság, a cselekvő  felebaráti szeretet, a  késő középkorban pedig a nemes lovagiasság szimbólumává vált.

Szent István királyunk zászlaira hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. Az első magyarországi bencés apátság Szent Márton–hegyén épült, melyet a 19. századtól  neveznek csak Pannonhalmának.

A történelmi Magyarországon rengeteg Szent Márton nevet viselő település van, pl. Dicsőszentmárton, Hegyhátszentmárton, Homoródszentmárton, Őriszentmárton, Szalkszentmárton, Szépkenyerű-szentmárton vagy éppen Tótszentmárton, de ide sorolhatjuk Kismartont, Mártonhelyt vagy éppen Peremartont is. Szent Márton a védőszentje számos templomnak is.

Somló hegyének dobai oldalán áll a Márton-kápolna és Márton kútja. A 18. században remeteség virágzott mellette. A remetét a hegyközség tartotta, hogy a vihar idején harangozzon, és imádkozzék a jó termésért, szüretért. 

A régi időkben Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja. A jószág Márton napja táján került végképpen az istállóba.  Márton napja volt az óév utolsó jeles napja, amelyen ludat ettek és bort ittak. A középkorban utána kezdődött a karácsonyt megelőző negyvennapos böjti időszak.

Márton napján, főleg a Dunántúlon, a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledel.  Ehhez kapcsolódnak a következő szólások:

„aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”

„aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik” 

A Somló-vidéken erre a napra várták az első havat. Úgy tartották, ha fehér lovon jön, akkor enyhe tél, ha pedig barna, azaz ha nem esik hó, akkor kemény tél várható. 

Márton napra általában megforr az újbor.

„ A bornak Szent Márton a bírája” 

„ Elkövetkezett hát az esztendő ama napja, midőn Szent Márton püspök az alacsony emberi sárhajlékból felköltözött a magas mennyekbe, és amikor itt a földön a jóízű must borrá változott” /Thuróczy György krónikájából, XV. század/ 

Márton napra általában elforrt a must, a friss szőlőlé újborrá változott. Az újbort meg kellett kóstolni, mely társasággá forrasztotta az addig a pincében magányosan dolgozó gazdákat.

Az újbor ünnepe jegyében kívánok mindenkinek szerencsés Márton napot!

VKJ

 

Források:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium Bp,1977

Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig  Bp, 1999

Vaczkó László: Szabad-e pásztorolni? Somló környéki népszokások, hagyományok, falusi élet

Devecser, 2005

 

feb 152015
 

Két napja Bikavér vaktesztet tartottunk nálunk, az erről szóló beszámolómat akár tekinthetitek a borról írt korábbi cikkem folytatásának – ezúttal a gyakorlat oldaláról. A történetnek az ad némi aktualitást, hogy február 20-án kerül sor Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajra, ha megnézitek a 13-13 pincészet neveit, várhatóan a legjobb Bikavérek seregszemléje áll előttünk.

Nos, régóta gyűjtögettem a Bikavéreket, péntekre hat-hat tétel jött össze, mind Eger, mind Szekszárd képviseletében. Öt kóstolótárssal bíráltuk a borokat, egyikünknek sem szőlészet-borászat a hivatása, nem vagyunk profik, csak gyakorlott borfogyasztók, elsősorban nem a mámort keressük, hanem igyekszünk a hétköznapok estéit, vagy ünnepeinket egy-egy palack jó borral bearanyozni, emellett járunk a városban tartott különböző borkóstolásokra és – bemutatókra, néha egy-egy olyan kiemelkedő eseményre, mint például a Budavári Borfesztivál, amelyről szintén olvashattatok ezen a honlapon.

A bírálat úgy történik, hogy sorba kóstoljuk a borokat, a palackok be vannak csomagolva, a papíron és a beírólapon sorszámozva vannak; a megjelenést, az illatot, a zamatot és az összbenyomást pontozzuk, az első háromnál vannak alkategóriák, pl. a megjelenésnél a tisztaságot és a színt külön-külön ítéljük meg. Így száz pont a legtöbb, mi adható. Mivel a Bikavér kizárólag Szekszárd vagy Eger bora, külön játékként tippeltünk, hogy a kóstolt tétel vajon melyik borvidéké lehet? (Természetesen ebből kimaradtam.)

Az én felelősségem volt, hogy milyen sort állítok össze, de a borok sorrendjéről, csomagolásáról és a pontok összesítéséről is nekem kellett gondoskodnom. A palackokat órákkal korábban kinyitottam, hogy jól átszellőzzenek. A kóstoláshoz csak bagettet fogyasztottunk. A 12 bort nagyjából két órán át elemezgettük, pontoztuk.

Először is a termőhelyekre adott tippekről: egyik társunk a 12-ből 10-re helyesen tippelt. Pontosabban – mivel a “tippelés” némi szerencsét is feltételez -, 10-nek állapította meg helyesen a termőhelyét; ketten 8-nak, egy társunk 7-nek, illetve 6-nak, még ez is ötvenszázalékos pontosság!

A borok sorrendjéről annyit, hogy az első négy helyre szekszárdi bor került, nagyjából hasonló pontszámokkal, ez alatt azt értem, hogy a kóstolótársak egyénenként is kb. hasonló sorrendet állítottak fel. Semmiképpen sem jelenti azt, hogy itt, vagy ott vannak a jobb Bikavérek, egyszerűen az ide hozott tételek között ez a sorrend alakult ki. Miután felfedtük a borok inkognitóját, hitvesem készítette marhapörkölthöz kóstoltuk vissza azokat. Bebizonyosodott, hogy ezek nem “beszélgetős” borok, vörös húsokkal remekül kiegészítik egymást, étekkel kísérve magasabb élvezeti értékkel bírnak, mint önmagukban kóstolva. (Szándékosan nem nevesítem a borokat, mert nem szeretném, ha a reklámozás legkisebb gyanúja is felmerülne bárkiben, másrészt nem is ez beszámolóm célja.)

Elmondom mi ebben a legnehezebb. Furmintról él bennünk egy kép, milyennek kell lennie; ha jó érett, egészséges szőlő kerül a pincébe – sok borásztól hallottam – már csak elrontani lehet. Persze sok múlik a technológián, a hordó is sokat adhat, vagy elvehet a borból, az összbenyomásnál akár a palack megjelenése is hathat ránk; mégis leginkább a termőhely és az évjárat szerepe a döntő, amikor vakon kóstoljuk pl. a furmintokat. A Bikavérnél nem így van! Amikor a szekszárdi és az egri borász nekilát a Bikavér elkészítésének – betartva a borvidék azon szabályozását, hogy mely kritériumok esetén illethető a nedű “Bikavér” elnevezéssel – valóságos művészi alkotómunka kezdődik, elvégre minden Bikavér fajták házasítása. No, és itt eltalálni az arányokat… egy átlagos Kékfrankoshoz adni egy kiemelkedő Merlot-t, nem biztos, hogy sokat javít rajta, de akár megtáltosodhat tőle az a Kékfrankos. Ez benne a művészet, megtalálni a harmóniát, a hordóban érlelés és a palackos tárolás optimális idejét (stb.). Ezért a Bikavérek nem hasonlíthatók úgy össze mint mondjuk a Rajnai rizlingek, önmagukban kell néznünk előbbieket.

Mindkét borvidékünkön a pincészetek egymásba kapaszkodva, közös munkával próbálják meg a Bikavér reputációját helyreállítani, hiszen a tömegtermelés és a KGST piac emléke még sokunkban élénken él; amit “Bikavér” néven a palackba tuszkoltak, ócska lőre volt. Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön a Bikavért az őt megillető helyre tenni, máris elkezdem gyűjteni az újabb tételeket, hátha Eger visszavág :-).

dec 232013
 

Minden kedves barátomnak, vendégünknek, olvasónknak, látogatónknak a fenti képpel kívánok áldott, újjászületést és fényt hozó Karácsonyt! (Köszönöm Tóth Istvánnak az elmaradhatatlan régi üdvözlőlapot!)

Az élet úgy hozta, hogy december 21-én mind Budapesten, mind Székesfehérváron sikerült néhány fényképet készítenem. Ezeket helyezem fenyőfáitok alá, áldott Karácsonyt kívánva 🙂 !

nov 172013
 

Tegnapi napom annyira jól sikerült – egy remek íjászversennyel és borvásárlással Somló hegyén, hogy úgy gondolom, megosztom Veletek.

***

Bár nagy köddel riogattak a meteorológusok, Várpalota után verőfényes napsütés kísért Döbröntéig. Az egyik helyi vendéglőben volt a versenyiroda, mellette a belövőpálya. Durva becslésem szerint kb. 40-50 nevező volt, 24 db 3D célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. Így csapatonként 4-5 versenyző volt, és minden második céltól indultunk, nem volt torlódás. (A 3D azt jelenti az íjászatban, hogy vadászimitációs a verseny, életnagyságú polifoam állatok a céltárgyak.)

Általában a 3D versenyeket erdőben rendezik, Döbröntén mások az adottságok. A kis települést, a fölötte álló dombon koronaként ékesíti a várrom, amelynek története a XIV. századik nyúlik. A rom körül dimbes-dombos réteken haladt a pálya nyomvonala, ritka az olyan 3D, ahol nem fák között, hanem tisztáson lövünk.

Lenyűgöző volt a táj, nyugati irányban a Somló-hegy teteje, keletre a Kőris-hegy – a Bakony legmagasabb pontja – látszott. Mi csapatunk is mindössze négy versenyzőből állt, a célok viszonylag közel voltak egymáshoz, így a 3,6 km-t (amelyben benne van a versenyirodától az első célig megtett gyaloglás is), két és háromnegyed óra alatt lőttük végig, így 13 óra körül szinte valamennyi csapat befejezte a versenyt.

Visszatérve a pályához: nagyon jó, technikás volt, sok lefelé lövéssel. A tradis karók távolságai néhány helyen talán túlzottan is barátságosak voltak, a kisebb állatoknál szinte minivé visszafiatalodva éreztem magam… Egyébként ezek sem “ajándékcélok”, hiszen nagyon nagy összpontosítást igényel a látszólag könnyű lövés is! Amúgy a pályabiztonság, a céltárgyak minősége, a beírólapok tökéletesek voltak, az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni.

Eredményem? Több mint 60%-kal hatodik lettem a felnőtt férfi mezőnyben. De ez egyáltalán nem érdekes, sokkal fontosabb, hogy önmagamhoz képest is jól ment a lövés, élvezhettem a verőfényes őszi időt, a varázslatos tájat, jó társaságot, és az ebédre felszolgált gulyásleves is ízletes volt!

***

Fél három felé már úton voltam Somló-hegy felé, ahol némi telefonos szervezés után, bejutottam egy vinotékaként működő pincébe – a Somlói Borok Boltjába, ahol legkiválóbb somlói termelők borait lehet megvásárolni. Somló Magyarország legkisebb borvidéke, ám száraz fehérborok tekintetében talán a legjobb. A vulkanikus talajnak és az ültetvények kitettségének köszönhetően – gyakorlatilag napfelkeltétől napnyugtáig körbesüti a nap – egészen különleges adottságokkal bír. A fajtaszerkezet is kiváló, bár a legtöbb embernek a Juhfark jut Somlóról eszébe, én Furmintokat vásároltam, több ismert és kevésbé ismert pincészet kínálatából.

Egészen varázslatos volt a naplemente Somlóról letekintve, az izzó vörös korong felülről bevilágította a nyugati irányból keletre húzódó ködzónát. Rendkívül jó érzésekkel töltött el a látvány, pontot tett egy csodálatos nap végére…

Ezúttal (is) érdemes megnézni a diákat, a fekete keretre kattintva, az oldal elhagyása nélkül is pereg a vetítés!

 

 

 

Júl 232013
 

Szűk két napos kirándulásunk alatt egy dalszöveg foszlányát hallottam időről-időre legbelül: “Vezesse Isten léptedet…”. Böjte Csabának a Google+-szon írt bejegyzései között találtuk, vasárnap részt vesz, előadást tart a VII. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon. Jobban utánanéztünk a programnak, vívódtunk, túl messze van, menjünk, ne menjünk? Azt hiszem nem hoztunk rossz döntést: elindultunk.

Miskolcig semmi gond nem volt, de (tanulság: ne bízz vakon a műholdas navigációban!), Bükkszentlászló felé vezetett bennünket, így roppant keskeny erdei úton érkeztünk meg Bükkszentkeresztre. Megtaláltuk a rendezvénysátort, ám ülőhelyet csak a földön kaptunk. Éppen Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember első előadásának végét hallhattuk. Kertész Zsuzsa volt az egymás után következő előadások háziasszonya, felkonferálta a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége elnökének, három szakvizsgával rendelkező dr. Taraczközi Istvánnak előadását. Nehéz lenne reprodukálnom az elhangzottakat, inkább kiragadok néhány részletet. Közismert, hogy életünk minőségét, egészségünket, betegségeinket számtalan körülmény határozza meg, nem kérdés, hogy étkezésünk ebből a szempontból kulcsfontosságú! Teljesen egyetértettem kollégámnak azzal a megállapításával, hogy Kárpáthazában élve, arra vagyunk kódolva, hogy az itt őshonos étkeket fogyasszuk! Elmondott egy példát, Európa egyik legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező országáról, mely szerint a kontinens legnagyobb búzaexportőre és -importőre is egyben! Vajon miért? Mert kizsigerelik a termőföldet, szintetikus anyagokkal (magyarán műtrágyával) pótolják, nem pihentetik, nincs vetésforgó. Az értéktelen termést eladják, az értékeset importálják, talán még némi haszonra is szert tesznek ily módon… Valóban, tudatosan keresnünk kell a tiszta magyar étkeket. Nem lenne szabad hazánkra zúdítani a világ élelmiszeriparának szemetét! Mint kórboncnok, azt is elmesélte, hogy halottaink bomlása lelassult, egyszerűen annyira telítődünk ételtartósítókkal… Elgondolkoztató, nem? Szó esett még az erdei gombák kedvező élettani hatásairól és természetesen a gyógynövények használatának előnyeiről is.

Ezt követően Gyuri bácsi és lánya egy órán keresztül válaszolták meg a hallgatóság írásban feltett kérdéseit. Milyen panaszra, kórságra, megelőzésre, mely teát fogyasszunk. Közönség… tavaly tízezer ember fordult meg a Gyógynövénynapokon, idén – becslések szerint – a másfélszerese! Sok egyéb mellett, ennek az is egyik oka lehet, hogy az iskolamedicina egyre személytelenebbé válása olyan vákuumot gerjesztett, amely a természetes gyógymódok híveit elindította az útkeresésben. Sajnos rengeteg sarlatán visszaél az emberek bizalmával, varázslók, önjelölt sámánok, csodaszerek feltalálói és forgalmazói szorult helyzetben lévő embertársaik kifosztói.

Gyuri bácsi Bükkszentkereszten nőtt föl, generációkon keresztül megszerzett gyógynövényismeretet örökölt és fejlesztett tovább. Megelőzésre, gyógyulásra igazoltan alkalmasak a gyógynövényekből készült teái, tinktúrái és kenőcsei! Érdekes volt, mennyi általa említett gyógynövény köszönt vissza homeopátiás tanulmányaimból, a Hypericum (orbáncfű) éppen úgy használatos homeopátiás gyógyszeralapanyagaként, mint az úgynevezett fitoterápiában. A példánál maradva: patikai forgalomba kerülő gyógyhatású készítményt is előállítanak ebből a növényből! Gyuri bácsi nyilvános tanácsadása után volt egy kis idő bejárni a falut – Csonka-Magyarország egyik legmagasabban fekvő települése -, megtekinteni az árusok portékáit, vásárolni teafüveket.

Ezt követően következett Bálint gazda, aki messze 90 év fölött, súlyos közlekedési balesetből felépülve, láthatóan jó erőben, teljes szellemi frissességgel tartott előadást a fűszernövények otthoni termesztéséről. Valóban, nem nagy ügy, ételeinket otthon, akár virágcserépből szüretelt fűszerekkel ízesíteni. Bálint gazdát Schäffer Erzsébet újságíró követte, akiből áradt a derű. Történeteket mesélt, elsősorban emberi kapcsolatainkról. Rossz hangulatú, zsúfolt vasúti fülkében mennyi mindent megváltoztatott az éhes kisbaba megszoptatása, a magukba forduló emberek kinyíltak, a hangulat megfordult. Ahogyan azt Csaba testvér is mindig hangsúlyozza: “Lásd meg a szépet!” – erről is beszélt Schäffer Erzsébet. További gondolatébresztő mondatai arról szóltak, hogy vajon mennyire használjuk ki azt az időt, amelyet például ruháink gépi mosásával nyerünk? Kihasználjuk? Hitvesem nagyon szereti Erzsébet írásait, amelyekből ugyanaz a derű és emberszeretet árad, mint személyiségéből. Előadásával befejeződött az első nap programja.

Miskolcon találtunk szállást, azt elfoglalva egy közeli vendéglőben vacsoráztunk, majd elsétáltunk a belvárosi utcákba. A város gyönyörű fekvésű, a központban csodálatos épületeket találtunk. Nem szeretném a lokálpatriótákat megbántani, de az általam ismert megyeszékhelyek közül Miskolc van a legrosszabb állapotban! Rengeteg elhanyagolt, lepusztult, lakatlan, egykor szebb napokat látott épületet láttunk; az is igaz, hogy nagyon sokat gyönyörűen felújítottak, és a sétálóutca rekonstrukciója is folyik. A vendéglők, kávézók teraszai életet sugároztak; rövid sétából hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, mégis azt éreztük, hogy ez a jobb sorsra érdemes város is újjászületőben van.

Másnap korán indultunk vissza Bükkszentkeresztre, így megállhattunk Lillafüreden egy rövidke sétára. Szinte ittuk az üde, kristálytiszta levegőt, megnéztük a Palotaszállót, szemben vele a tavat, kisvasutat. Gyönyörű hely, békebeli hangulattal.

Bükkszentkereszten ismét Gyuri bácsi előadását hallhattuk, majd a mikrofon mögé lépett Böjte Csaba, aki akkor már túl volt a reggeli szentmisén és egy új szobor felszentelésén. A tőle megszokott szavakat hallottuk, hitről, életről, magyarságról. Arról, hogy békességben, hitben, szeretetben, a nehézségek elől nem megfutamodva éljük életünket! Azt azonban éreztük, hogy mennyire elkeserítették a napokban megjelent újabb demográfiai adatok nemzetünk fogyatkozásáról. Bár ő cölibátusban él, rajta nem múlik: húsz év alatt ötezer gyermeket mentett meg, nevelt fel, egy pillanatra sem áll meg: újabb és újabb helyeken gyullad fel Déva lángja, menti ami menthető. Gyuri bácsi is egy hónapot töltött Böjte Csabánál, hogy segítsen neki abban, hogyan tudná otthonaihoz tartozó földeken, a Hargita erdeiben gyermekei számára a gyógynövények termesztését, felkutatását, használatát közelebb hozni. Előadása végén, az őt kísérő székely népviseletbe öltözött leánykák elénekelték az ősi Székely Himnuszt – a Gyógynövénynapok legfelemelőbb pillanatai voltak ezek.

Hoztunk magunkkal gyógyteákat, vásárfiát, olvasnivalót, ám mégsem ez a legfontosabb! Lámpás Emberekkel találkoztunk: Gyuri bácsi, Schäffer Erzsébet, Böjte Csaba… lámpásukból fény árad, megmutatja azt az utat, amelyen haladnunk érdemes! Jó volt ott lenni, ha esetleg valakinek felkeltettem az érdeklődését Gyuri bácsi teái iránt, javaslom, hogy innen induljon felfedezőútra.

jún 122013
 

Régóta terveztem, hogy megírom beszámolómat, de az élet mindig fontosabb eseményekkel felülírta. Már május közepe óta koptatom az iskolapadot, beiratkoztam egy Székesfehérváron szervezett borismereti tanfolyamra, amelynek tematikáját itt találjátok.

A mi Pilvaxunk visszajáró vendégei jól tudják, hogy komoly érdeklődést mutatok a borok világa iránt, Kávéházunk különasztala mellett rendszeresen beszámolok borkóstolókról és borvidékeken tett látogatásainkról. Úgy gondoltam, hogy a nagyon tartalmasnak és informatívnak ígérkező képzésen az eddig “rám ragadt” ismereteket rendszerbe foglalhatom; egyetlen célom volt, a magyar borok mélyebb megismerése, tudatosabb kóstolása – egyszóval magasabb szintű borismeret. Bár a képzés még nem ért véget, máris kijelenthetem, nem okozott csalódást!

Nyolc héten át, heti egy alkalommal négy órát töltünk a csodálatosan felújított székesfehérvári Hiemer-házban, kiváló szakemberek előadásait hallgatva, 10-12 különböző bort kóstolunk, értékelünk minden egyes alkalommal. Természetesen a Tokaji borokról szóló előadás közben a borvidék boraival foglalkoztunk a gyakorlatban is. Még két nap van hátra, egyik alkalommal Fejér megye két borvidékéről, majd  párlatokról lesz szó. A “pezsgős nap” tegnap volt, amikor kisbusszal elvittek a budafoki Törley Pezsgőgyárba. Az alábbiakban megosztom élményeimet veletek.

Az 1882-ben Törley József alapította Pezsgőgyár Múzeumának bejáratánál, több mint négy évtizede ott dolgozó Quirin Károly – Magyarország egyetlen pezsgő-nagymestere – köszöntötte osztályunkat, nálánál értőbb vezetőt aligha találhattunk volna. A Múzeum bejáratánál, a fogadótérben grafika mutatta, hogy a tárlat egy pezsgődugót, palackot és fekvő poharat formál. Nagyon szép gyűjteményt láttunk, a kezdetektől napjainkig repültünk az idő szárnyán. Volt olyan palack kiállítva, amely több évtizedet volt a föld alatt, valószínűleg egy korabeli alapkő letételnél került oda. A gyár történetének és tárgyi emlékeinek megismerése után bementünk a pincerendszerbe, ahol kellő alapossággal hallhattunk a pezsgőkészítés fortélyairól. A program harmadik részében következett a kóstolás, 14 tételt ízlelgettünk, gyakorlatilag megismerhettük a teljes termékpalettát. A terem, amelyben állva ismerkedtünk a különféle pezsgőkkel csodálatosan szép volt, hatalmas márványasztal előtt álltunk, egyik oldalon a pécsi Zsolnay-gyár csempéi varázsolták fölénk az élet napos oldalát.

Alább elhelyezek néhány hivatkozást, mert nem szeretnélek a részletekkel untatni benneteket, azonban néhány alapvetően fontos dolgot megosztok veletek. Számomra újdonság volt, hogy “pezsgő” elnevezés gróf Széchenyi Istvántól ered! Kóstolásának  és fogyasztásának is vannak szabályai. A palackot kellő ideig, fokozatosan kell fogyasztási hőmérsékletre hűteni, nem véletlen, hogy jéggel teli pezsgősvödör a felszolgálásának elengedhetetlen kelléke. Minőségtől függ, hogy parafa- vagy műanyagdugó zárja el az italt a külvilágtól, amelynek eltávolításhoz is kell némi gyakorlat! Célszerű a dugót megfogva, a palackot az átellenes oldalon forgatni, nagyobb erőbehatást érhetünk el ezzel; éttermi palacknyitásnál hangja sem lehet, nem pukkannhat! Nagyon fontos a megfelelő kóstolókehely, a fényképeken láthatjátok ezeket, ma már kevésbé használatosak az alul keskeny, felfelé szélesedő, kürt alakú poharak; természetesen – akárcsak a párlatok vagy borok kóstolásához és fogyasztásához használatos kelyhek – ezek is talpas poharak, ott fogjuk, hogy ujjlenyomataink ne fedjék el a pohárban gyöngyöző buborékok csodálatos látványát. A töltésnek is megvan a technikája: a poharat mintegy 45 fokban megdöntve kell tartani és lassan önteni a pezsgőt. Az többször is elhangzott, hogy állófogadásokon még ma is gyakran látható széles szájú, nagy átmérőjű henger alakú üvegeszköz alkalmatlan pezsgő fogyasztására!

A bor ízleléséhez hasonlóan, a pezsgőnél is megtekintjük annak küllemét, szippantgatjuk illatát és figyelünk az ízhatásra. A szőlőlében oldott széndioxid már a száj nyálkahártyáján gyorsítja az alkohol felszívódását, így könnyen és váratlanul gyorsan mámoros állapotba kerülhetünk! A pezsgő szebbé teszi a világot, azonban fogyasztásakor mértékletesség ajánlott! Én aligha ittam egész este 2 dl-nél többet, így is éreztem egy enyhe mámort. Benedek fiam, aki velem tartott, néha belekóstolt a tételekbe, azonban van a Törley termékpalettáján alkoholmentes pezsgő is, amely nem cukros víz “kölyökpezsgő”, hanem a teljes gyártástechnológián átment pezsgőből valamilyen módon kivonják az alkoholt, így kerül forgalomba! Természetesen ezzel nemcsak gyermekek, hanem bárki, aki valamilyen oknál fogva nem fogyaszthat alkoholt, részesülhet a pezsgőivás élvezetében.

Gondolom várjátok, hogy írjak a kóstolt tételekről is. Nehéz helyzetben vagyok, mert magam még szilveszterkor sem szoktam pezsgővel koccintani, kimondom: nem tartozik kedvenc italaim közé. Kicsit reménykedtem, hogy a tegnapi kóstolás közelebb hoz  az italhoz, ám nem így történt… teljesen egyéni az emberek ízlésvilága, nem a pezsgő hibája, hogy nem barátkoztam meg vele. De senkinek sem akarom kedvét szegni, a közelgő Múzeumok Éjszakáján díjtalanul lehet megtekinteni a Pezsgőgyár Múzeumát; találtam egy oldalt, ahol elmélyedhet a pezsgőgyártás titkaiban akit érdekel; a Pezsgőgyár honlapja is rendkívül informatív, akár a termékekről, a gyár történetéről, vagy magáról a pezsgőről szeretnétek egy kicsit többet tudni.

A mi Pilvaxunk asztalai mellett szívesen koccintok veletek, egészségetekre!