jan 092015
 

“És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felől. Az Égyiptombeliek pedig utánok nyomulának és bemenének a Faraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe. És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az Égyiptombeliek táborára a tűz- és felhő-oszlopból és megzavará az Égyiptombeliek táborát. És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az Égyiptombeliek: Fussunk az Izráel elől, mert az Úr hadakozik érettök Égyiptom ellen. És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Égyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra. És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az ő elébbi állapotjára; az Égyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az égyiptomiakat a tenger közepébe. Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a Faraónak minden seregét, melyek utánok bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülök. De Izráel fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobb- és balkezök felől. És megszabadítá az Úr azon a napon Izráelt az Égyiptombeliek kezéből; és látá Izráel a megholt Égyiptombelieket a tenger partján. És látá Izráel azt a nagy dolgot, amelyet cselekedék az Úr Égyiptomban: félé azért a nép az Urat és hívének az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.”
Károli Biblia, Mózes második könyve, 14. fejezet

Nem tekintettünk túlzottan nagy várakozásokkal a spanyol-amerikai film elé, az előzetes sem kecsegtetett felejthetetlen élménnyel, ehhez képest kellemesen csalódtunk.

Hívők előtt  sokszor hallott történet a Bibliából, ahogyan Mózes kivezeti népét Egyiptomból, de talán a nem hívők is ismerik. Megfilmesítése merész vállalkozás volt, ám jól sikerült.

Nagy erénye a műnek, hogy betekinthettünk az ókori Egyiptom életébe, a fáraók és udvartartásuk mindennapjaiba, a mai ember eszével értelmetlennek és a kor technikai lehetőségein messze túlmutató építkezéseknek (piramisok, obeliszkek, szobrok és paloták). Rabszolgában nem volt hiány, az emberélet semmiféle értéket sem képviselt. A héber nép már 400 éve szolgálta Egyiptomot, amikor Mózes, aki a fáraó udvarában annak fia után, talán a legfontosabb tisztséget viselte, megtudta saját zsidó származását, így a fáraó udvarából száműzve, asszonyra lelt, fiúgyermeket nemzett, ám az Úr parancsára felkerekedett, hogy kivezesse népét, a fáraók uralma alól.

Sorra elevenednek meg a Bibliából ismert események, a tíz csapást úgy láttatja a rendező, hogy szinte átéljük például a sáskajárást; a csapások hatására a fáraó látszólag megtörik – saját elsőszülött fiának halála is szükséges ehhez – elengedi Mózes népét, ám lovassereggel, harci szekerekkel utánuk ered, hogy az utolsó szálig lemészárolja őket. Az Úr vezeti Mózest és a tengerparton a víz megnyílik, a zsidó nép száraz lábbal kel át rajta, míg az őket üldöző egyiptomiak felett összecsapnak a hullámok, a sereg tengerbe vész.

Javára vált a filmnek, hogy igyekezett korhűen bemutatni az akkori egyiptomi életet, a cselekményt rendkívül meggyőző képi- és rendezői eszközökkel eleveníttette meg; kiválóak voltak a jelenetek, a kor kegyetlenségének bemutatása is oly módon sikerült, hogy nem lépte át a jó ízlés határát. A cselekmény mindvégig feszes volt, a két és fél óra alatt egy pillanatra sem lankadt figyelmünk. Nagyon jól sikerültek a színészi alakítások is, karakteresek voltak a szereplők, számomra Ramszesz fáraót megszemélyesítő Joael Edgerton játéka volt a legmeggyőzőbb. Szinte természetesnek vesszük, hogy a szinkron tökéletes, pedig hatalmas munka lehetett ezt a filmet is magyarul megszólaltatni, de kiválóan sikerült.

Csak ajánlani tudom, egy mozijegy árát, két és fél órát az életünkből mindenképpen megér.

feb 272014
 

Illő lett volna megemlékeznünk a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról,  jobb későn, mint soha!

A napra a Magyar Televízió által sugárzott Berni követ című film irányította figyelmemet. A tévéfilm az 1958 augusztus 16-án, a berni magyar nagykövetségen történteket mutatja be, dokumentarista hitelességgel.


Fotó: mno.hu

Mi történt azon a napon? Két fiatal emigráns forradalmár bement a követségre. A film dramaturgiája szerint, egy kódkönyvet akartak megszerezni, amelyet még a külképviseletről beolvastak volna a Szabad Európa Rádióban. Bár nagy nehezen hozzájutottak a páncélszekrényt nyitó számkombinációhoz, abban csak a Kommunista kiáltványt találták. A nagykövetet túszként fogva tartva tárgyaltak a svájci rendőrséggel, majd az épületbe visszaengedett, követségi munkatársnak álcázott ávóssal. Dulakodás, tűzharc tört ki, amelynek során az egyik forradalmárt halálos lövés érte, végül a svájci rendőrség beavatkozása vetett véget a lövöldözésnek. A Szabad Európa Rádió élőben közvetítette a nagykövet – Kulka János alakítja a filmben – szavait Nagy Imre kivégzéséről, aki ugyan kényszer hatására, de annyit beismert, hogy nem kellett volna a “fáradt öregembert” elpusztítani, hiszen ezzel a hatalom ellenségeit megajándékozták egy hőssel! Végül kiderült, a Kommunista kiáltvány volt a keresett kódkönyv, a kezükben tartották; az éppen visszahívás előtt álló nagykövet úgy fordította a könyvet saját hasznára, hogy mégsem rendelték haza…

Ritkán látni olyan filmet, amely ilyen plasztikusan, feszültséggel telve ábrázol egy drámai történelmi szituációt – talán Adolf Hitler utolsó napjait bemutató, Bukás volt ennyire élethűen rendezett alkotás. A megtörtént eseményeket úgy dolgozza fel a rendező, hogy utalást sem tesz a magyar kommunista rendszer hitványságára, az mégis átérzik az alkotáson. Az első jelenetek egyikében egy idősebb emigráns házaspár ül a követségi alkalmazottal szemben, szeretnének hazatérni, mert kínzó honvágy gyötri őket. A csinovnyik szenvtelen arccal közli, hogy ennek nincs akadálya, de 3-6 hónap börtönre számíthatnak tiltott határátlépés miatt. Sok jeleneten átérződik a velejéig rohadt kommunista rendszer gyalázatos működése. Szívszorító volt az is, hogy a berni magyar emigráció szinte azonnal összegyűlt a követség előtt, előkerültek a nemzeti zászlók – nagyon éles a kontraszt a követségen történtek és az utca népe között.

A színészi alakításokról csak felsőfokon lehet szólni: Kulka János remekül személyesíti meg a nagykövetet, valamennyi színész kitűnően jeleníti meg a korszak karaktereit. A berni rendőrség nyomozóját pedig a már Svájcban született anyai unokatestvérem, L.I.Kish alakította. A díszletek és az öltözetek is tökéletesen korhűek.

Megdöbbentett, hogy a filmben feldolgozott eseményekről tudomásom sem volt, így utánajártam a világhálón, rendkívül részletes anyagra bukkantam ezen a helyen. Ha valakit érdekel a közelmúlt történelme, érdemes beleolvasni, így a film cselekménye még érthetőbbé válik. Betekinthetünk az állambiztonsági jelentések bikkfanyelvébe, néhány korabeli fotó is dokumentálja a történteket.

Az mno.hu így ír a filmről. Ha tehetitek, nézzétek meg, érdemes!

feb 092013
 

Ugyan nem tartozom Quentin Tarantino amerikai filmrendező elvakult hívei közé, mégis nagyon vártam, hogy láthassam a Django elszabadul című legújabb alkotását. Ha Megyeredoki barátom néhány éve nem ajándékoz meg a Ponyvaregény című filmet tartalmazó koronggal, talán soha nem figyelek fel a rendezőre. Kezdeti ellenérzéseimet legyűrve, azóta már rongyosra nézve a DVD-ét, a Ponyvaregény bevonult, a számomra alapfilmek sorába.

A Mester eddig bemutatott tizenkét alkotása közül még a Jackie Brown-t és a Becstelen Bigantyk-at láttam. Lehet Tarantino alkotásait szeretni, vagy nem szeretni, azonban ténykérdés, hogy filmjei messze kiemelkednek a filmipar futószalagjáról százával kikerülő értéktelen, kommersz alkotások közül. A sokszor öncélúnak tűnő képi és verbális brutalitás máza alatt, mindig megtaláljuk a mélyebb mondanivalót. Zseniális, ahogyan például a Ponyvaregényben tükröt tart az amerikai társadalom egy részét elkorcsosító jelenségek elé.

A témaválasztásokon kívül, Tarantino kiváló művészekkel dolgozik. Remek operatőrök, jelmez- és díszlettervezők valósítják meg elképzeléseit, egészen kiváló a filmzene, azonban a legfontosabb a színészi játék, amelyhez a filmszínészek legjobbjait vonultatja fel.

Tarantino

Quentin Tarantino

Django elszabadul nemrég bemutatott legújabb filmjének címe. A beharangozókból már tudtam, hogy Tarantino – immár nem először – a western világába repíti a nézőt. A téma nem okozott csalódást, a Hét mesterlövész-en, Volt egyszer egy Vadnyugat-on, és A Jó, a Rossz és Csúf-on felnőtt generáció számára is kiállja Tarantino filmje  az összehasonlítás próbáját.

Nem akarom lelőni a poént, a cselekmény elmesélésével, 1858-at írunk, a déli államokban járunk. A fogorvos-fejvadász Dr. King Schultz (Christoph Waltz) keres néhány gazembert, akiket Django (Jamie Foxx) segítségével vél megtalálni, így először ki- majd felszabadítja a derék rabszolgát, meglátva benne a tehetséget, társává fogadja a fejvadászathoz. A fogorvos kizárólag halottakat szállít busás vérdíjakért, – emlékezzünk arra, hogy a Jó (Clint Eastwood) akasztáskor a kötél ellövésével újratermelte az eladható gazfickót, szolid, ám biztos üzletmenetet biztosítva ezzel. Időközben kiderül, hogy Django felesége is rabszolgasorban dolgozik egy ültetvényen, ezért Dr.Schultz-cal egyszerűnek tűnő tervet dolgoznak ki, hitvese kiszabadítására. A megvalósítás kezdetekor találkoznak a hölgy tulajdonosával Calvin Candie-vel, (Leonardo DiCaprio), aki a mindenféle egyetemes erkölcsi szabályokon kívül élő, déli rabszolgatartó földesurat személyesíti meg. Úgy tűnik Dr.Schultz és Django terve sikeresen megvalósulhat, ám feltűnik a film legundorítóbb figurája, a földesúr segédje, az idős néger inas, aki rabszolga maga is, de gazdája bizalmát élvezi – Stephen (Samuel L. Jackson) kegyetlenebbül bánik a birtokon dolgozókkal, mint fehér gazdái. Ráadásul átlát a szitán, rájön a fejvadászok szándékára és azonnal felnyitja a földesúr, Candie szemét. Már-már úgy tűnik – kis módosítással – sikerrel jár a fejvadászok terve és vihetik Django feleségét, az üzlet létrejön, de amikor az ezt megpecsételő kézfogásra kerülne sor, Dr.Schultz és Candie között… akkor… inkább nézzétek meg :-)! Maradjon titok a végkifejlet is!

A közel három órás film mindvégig ébren tartja a néző figyelmét. Az operatőrök és a látványról gondoskodó többi alkotó fantasztikus munkát végeztek. Tarantino rendezése pedig ezúttal is tökéletes. Egészen szenzációs a filmzene is, egyik jelenet alatt például napjaink fekete rap zenéje erősíti a vásznon zajló eseményeket…

Azonban ennek a filmnek savát-borsát a négy főszereplő színészi teljesítménye adja. Christoph Waltz játéka Haumann Pétert idézte fel bennem, a fogorvos-fejvadász szerepébe rengeteg finom humort vitt! Django-t Jamie Foxx kellő komolysággal személyesíti meg, fegyverhasználata pedig a legnagyobb westernhősökével vetekszik. DiCaprio alakítása lélegzetelállító, félelmetes ahogyan életre kelti az úriembernek látszó, ám kegyetlen oligarcha, rabszolgatartó déli földesurat.


A fénykép forrása

Samuel L. Jackson immár öregemberként alakítja azt a jól ismert embertípust, aki talmi előnyökért, sorstársait mindenféle gátlások nélkül eltiporva, kegyetlen intrikusként hízeleg az őt alapvetően megvető gazdájának. A négy főszereplő karaktere az üzletet megpecsételő kézfogás pillanatában csúcsosodik ki. Érdemes megemlíteni a mellékszerepet vállaló – a Honfoglalásból is jól ismert – Franco Nero játékát, sőt, maga Tarantino is cowboy jelmezt ölt egy rövid jelenet erejéig. Ne felejtkezzünk el a szinkronszínészekről sem, a magyar változatot az ő tolmácsolásukban élvezhetjük, kiváló munkát végeztek.

Száz szónak is egy a vége: mindenkinek nyugodt szívvel merem ajánlani, hogy nézze meg a filmet, de a 18-as piros karikát véresen komolyan kell venni! (A hivatásos ítészek tollából született kritikák csokrát itt találjátok.)

Júl 122012
 

Sajnos kissé megkésve, de felhívom figyelmeteket a címben olvasható új sorozatra, amelyet hétköznaponként 17:45-kor sugároz az m1. (Aki lemaradt, 16-án, hétfőn 07:05-kor ismétlik az első részt – elég lehetetlen időpontban, de talán, van aki tudja rögzíteni, ha munkába indul.)

“Rockenbauer Pál és csapata 1979 nyarán indult neki az Országos Kéktúra megtételének, annak akkori keleti végpontjából, a Nagy-Milictől. Az akkor még kamasz fiúra, Bayer Zsoltra nagy hatással volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat. 32 évvel később, 2011-ben társaival úgy döntöttek, hogy Rockenbauerék nyomdokain haladva újra végigjárják ugyanazt az utat, felkeresik ugyanazokat a helyeket. Vajon mi minden változott bő három évtized alatt?”
– írja a port.hu a sorozatról.

Magam jól emlékszem Rockenbauer Pál felejthetetlen alkotására, érdekes lesz látni, vajon mi változott 32 év alatt?

Hazajáró… egy másik fantasztikus sorozat! “A “Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig – megannyi magyar emlék kíséri a “Hazajáró” soha véget nem érő útját.” – írja a port.hu.

Arra nem vállalkozom, hogy felsoroljam a sugárzás időpontjait, de ide kattintva egészen július 24-ig megtaláljátok azokat.

Sze 132011
 

Vannak az életben különösen örömteli pillanatok… ma reggel elektronikus levelet kaptam Somogyi György fotográfustól, benne egy zenefilmre mutató hivatkozással. De ez már a történet vége…

Büszke vagyok arra, hogy nagyon régóta barátaink között tudhatjuk Várnagy Andrea – Farkas Zsolt zongoraművész házaspárt. Nem elsősorban hivatásuk miatt, hanem azért, mert végtelenül szeretetreméltó emberek, igaz barátok. Legnagyobb lányuk Benedekkel egyidős, Laurán kívül még két gyermeket nevelnek.

Ilyen közeli baráti kapcsolatban belülről látjuk küzdelmeiket, az eddig megjelent zenealbumokba fektetett munkájukat. Zeneképzelet – ez két olyan fantasztikus hanglemezük, melyeket kötelező tananyaggá tennék az óvodai és az iskolai zeneoktatásban, mert könnyed négykezes zongorajátékuk, rövid versrészletekkel váltakozva, a zene és a gyermekirodalom olyan szintézisét nyújtják, mely a muzsika szárnyain viszi el a gyermeki képzeletet a versek világába és fordítva. Az albumok borítójának fotográfusa pedig Somogyi György volt. Andrea és Zsolt házastársak, elsősorban négykezes zongoradarabokkal lépnek fel a koncerttermek pódiumain. Házasságuk, együttélésük, a köztük lévő harmónia megjelenik abban is, ahogyan együtt ülnek a zongora elé és közösen muzsikálnak!

Talán van egy pici szerepünk abban, hogy Andrea és Zsolt megismerték a Kormorán varázslatos muzsikáját, mint zenéhez értő embereket, őket is megérintette… barátságot kötöttek Somogyi Györggyel, majd Szűts Istvánnal. Nagyon nagy értékek születhetnek abból, ha ilyen művészek egymásra találnak!

Íme egy zenefilm, amelyet ma kaptam Somogyi Györgytől. A Honfoglalás dallamát Szűts István átírta négykezes zongorajátékra alkalmassá, Somogyi György fotográfiái pedig csodálatosan illusztrálják a gyönyörű dallamvilágot. Nincs itt komoly- vagy könnyűzene, dallamok és képek vannak, gyönyörű muzsika, hiteles előadók, akikre éppúgy büszkék lehetünk, mint honfoglaló őseinkre, vagy magyar mivoltunkra!

Aligha árulok el titkot azzal, hogy az alábbi zenefilm egy sorozat első része, afféle ízelítő, nem marad el a folytatás sem!

Andrea és Zsolt most kanadai koncertkörútra indulnak, sok sikert, gondolatban együtt leszünk Veletek!

máj 052011
 


*

Végre megtekinthető a TransylMania együttes Őrtüzek című DVD filmje egyben youtubeon, a teljes 50 perc !

Eredetileg úgy volt, hogy a Mert tudnom kell cd-vel jelenik meg együtt mellékletként 2008-ban e filmanyag, de ez akkor nem valósulhatott meg, ezért a youtube-ra kerültek fel belőle részletek csak.

Mivel későbbi kiadás a jövőben már nem lesz belőle, így a zenekar engedélyével teljes egészében felkerülhetett a film a youtube-ra, így ennek a videómegosztó-rendszernek köszönhetően a film megtekinthető!


*

(Külön köszönet Sztamassznak a figyelemfelhívó levélért!)

Számunkra a Transylmánia muzsikája, dalainak üzenete, hangversenyeik rendkívül sokat jelentenek! Nagyon remélem, hogy rövidesen Csonkaországban is találkozhatunk velük a színpadon!

ápr 222011
 


+

2011. április 22. péntek 22:00 – 23:50 között az m1-en A Megfeszített című „magyar zenés film”et láthatjuk.


+

2005. július 2-án mutatták be a csíksomlyói hegyoldalon az Ezer Székely Lány Napja rendezvény keretében A Megfeszített című rockoperát, amelynek ősbemutatója 2000-ben Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt. Koltay Gergely és a Kormorán együttes biblikus ihletésű művét Koltay Gábor rendezte, s a produkció óriási sikert aratott. A rockopera mai világunkba helyezi az evangéliumi történetet, amelyben a Vezér boldogság-pótlékként a pusztító szert kínálja a népnek, míg vele szemben a Mester a szeretet hatalmát szegezi szembe Mammon hatalmával, s az életet teremtő testvériséget és megbékélést hirdeti. A rendező szavaival élve a darab azt fejezi ki, hogy a kegyetlen árulás és az elviselhetetlen testi és lelki gyötrelmek ellenére a Rossz sohasem győzheti le a Jót, az igazságtalanság az igazságot. A Mester keresztfája előtt megidézzük a magyar történelem nagyjait, akik a “Jót képviselték és ezért az életüket áldozták.”

rendező: Koltay Gábor
forgatókönyvíró: Koltay Gergely
zeneszerző: Koltay Gergely, Szűts István

szereplő(k):
Varga Miklós (A Mester)
Kalapács József (A Vezér)
Varga Klára (A Lány)
Makrai Pál (Az Áruló)