jún 032013
 

Valami nagyon fennköltet, kellene most… „Vesszen Trianon!”-tól, a Nemzeti Összetartozás Napjáig érzelmek, indulatok, fájdalmak és gondolatok kaleidoszkópját látom… Fájó kiáltásnak, tenyérbe szorított ökölnek, tehetetlen dühnek, maró kínnak éppúgy helye van, mint annak a gondolatnak, hogy a gyász emléknapja arról is szóljon, hogy tizenötmillió magyar egy és oszthatatlan.

A mögöttünk hagyott sok-sok hónapban Böjte Csaba volt rám legnagyobb hatással. Az egyik közösségi oldalon naponta több új bejegyzést olvashatok tőle: járja útját, létrehozza a Szeretet Otthonait, ahol árvák ezrei születnek újjá. Újjászületés! Ez lehet az egyik válaszunk Trianonra. Aligha véletlen, hogy éppen egy székely ferences szerzetes mutatja a helyes irányt! 2013-ban Úrnapja és a Nemzeti Összetartozás Napja nagyon közel esnek egymáshoz. Csaba testvér küldött egy felvételt, Eperjes Károly Babits Mihály „Eucharistia” című versét szavalja. A művész bevezető gondolatait, verselemzését és a költeményt figyelve, minden egészen más megvilágításba kerül. Hallgassátok végig, érdemes!

Aligha akad olyan művészeti ág, amely ne tükrözné Trianon fájdalmát…Az Ismerős Arcok zenekar is muzsikába öntötte…

Minden nap érkezik hívó szó. Milyen sokszor nem halljuk! Az Ismerős Arcok a felvidéki Somorján adott hangversenyt, a hívó szó Kohus Petiéktől érkezett!

Úrnapjára ébredtünk tegnap, az gondoltuk, mivel északnyugati végek felé vesszük az irányt, akkor Pannonhalma, mert az Úr hív bennünket, szenteljük meg napját. Tíz órakor ott voltunk az apátsági Székesegyházban, bencés szerzetesek közösen celebráltak szentmisét. Lehetetlen szavakkal visszaadni azt az emelkedettséget, amely az eucharistiában jelenlévő Krisztusból áradt… Felújított katedrálisban, gótikus boltívek alatt, bencés szerzetesek közös miséjén, gregorián énekszó hangjára összekapcsolódott Ég és Föld. Ugyanekkor Ferenc pápánk hívására, világszerte szentségimádáshoz járultak a hívek. Gondoljatok Eperjes Károly szavaira… Mit mondott Mindszenty bíboros? „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől!” Hívó szó, halljuk meg végre!

Fél tizenkettőkor még Pannonhalmán voltunk és egykor már Somorján, gyönyörűen terített asztalnál ebédeltünk barátainknál. Úgy suhantunk át a „határon”, hogy egyedül a málló őrbódék emlékeztettek rá… Ez még nem gyógyír Trianonra, de egy kis lépés előre!

Alkonyatkor a somorjai Művelődési Ház színháztermébe léptünk, hogy részt vegyünk életünk eddigi legkülönlegesebb Ismerős Arcok hangversenyén. Egyszerre volt felemelő és hátborzongató. Pedig a koncertről, mint művészi élményről semmi rendkívülit nem tudnék írni, a zenekartól megszokott magas színvonalon szólaltak meg a jól ismert dalok… Mégis, eddig még soha át nem élt lelkisége volt ennek az előadásnak. A teremben túlnyomórészt Felvidékről érkezett magyarok voltak, akik éppúgy ismerték a dalokat, mint az anyaországbeliek, nem hiányoztak nemzeti lobogóink, a viseletekről nemzeti jelképeink… még a koncert harmada sem telt el, amikor a közönség talpra szökkent, a színpad elé tódult, elkezdődött a katarzis… mert egyszerre volt szívszorító és felemelő… a „tér és az idő keresztjén állva”, ott és akkor, a dalok egészen más megvilágításba kerültek, a zászlók másképpen lengtek, és mikor felcsendült a koncert befejezéseként a „Nélküled”, nemcsak az eszünkkel értettük, nemcsak a szívünkkel éreztük, hanem átéltük, hogy egy vérből valók vagyunk!

Himnuszaink eléneklésével oldódtunk fel a somorjai éjszaka csöndjében.

Évbúcsúztató

 Szerző: - 09:51  Vélemény? »
dec 292012
 

Új naptár kerül a falra, a fedlapon 2013 a szám, kedden fordítunk egyet rajta, hiszen elérkezik január. Ennyi. Még egy papírtrombita megfújására, nemhogy méregdrága tűzijáték fellövésére sem érdemes dolog… 2013… mégis valamennyiünk számára fogyatkozó időt jelzi, mindannyian cipeljük mögöttünk hagyott esztendőink súlyát. Kérdések tolulnak fel, kettőt mindenképpen érdemes föltennünk: “Milyen volt?”; “Milyen lesz?”

Elsősorban magunk, családunk és nemzetünk életére gondolunk, utóbbit is elsősorban saját sorsunkon keresztül érzékeljük. Ha röviden szeretném megválaszolni mindkét kérdést, annyit mondhatok: rosszabb soha ne legyen! Persze, amikor az ember egy végigdolgozott, fárasztó nap után esik haza, másképp lát dolgokat, mégis kizárólag a munka és a tanulás az, amely előreviheti akár saját, akár nemzetünk életét. Örülnünk kell, hogy van munkánk, hogy hitvesem visszatért eredeti hivatásához, így reggelenként boldogan indul dolgozni, nem összeszorult, görcsbe rándult gyomorral! Azt végzi amit mindig is szeretett: létezik nemesebb feladat annál, mint áldott állapotban lévő édesanyák és újszülöttek, csecsemők, kisdedek – egyszóval bimbódzó életek – gondozása? Benedek fiam is egyre inkább megtalálja helyét a már nem csak nevében, hanem szellemiségében is keresztényebbé váló Ciszterci Gimnáziumában!

A munka és tanulás teszi ki életünk nagy részét. A bankárokkal szövetkezett politika és a saját butaságunk minket is belevitt adósságcsapdába, pedig nem házat, vagy lakást vettünk, “csak” hőszigeteltünk. A politika (lehet más?) segítségével sikerült kimásznunk belőle, levonva a dolog minden tanulságát. 2012-ben rendbe tettük elhanyagolt csókakői kertünket, a gyümölcsfák termésükkel köszönték meg. Tavasszal újakkal pótoljuk a néhány kiszáradt régit. Idén kétszer is eljutottunk Erdélyországba, Csíksomlyó Pünkösdkor – életünkben először – több volt, mint felemelő találkozás az Úrral és magyar testvéreinkkel. Meghatározó lelki ajándékot kaptunk a Nyeregben… Ott lehettünk Alsóörsön az íjász-edzőtáborban és két hetet tölthettünk Cserépváralján íjászbarátainkkal. Eljutottunk sok versenyre is – igaz annál sokkal kevesebbre, mint amennyire szerettem volna.

Ugyanez igaz a koncertekre, jó néhányon ott voltunk; immár harmadszor jártunk Csepregen az Ismerős Arcok táborában, a legnagyobb Örökség koncerteken is jelen lehettünk. Remélem ez jövőre sem lesz másképp, ám szeretném ha bővülne komolyzenei koncertekkel és színházi előadásokkal ez a kör. 2012-ben három fantasztikus zenealbum született: tavasszal jelent meg az Ismerős Arcok Kerítést bontok című lemeze, ősszel Margit Józsefé, Karácsonyra pedig “Ébredés” az Örökségtől.

Itt van A mi Pilvaxunk, amelyben ugyanolyan örömmel szövöm a mesék fonalát, mint amikor elindítottam! Az idő kereke forog tovább, a kávéházi asztalok márványának mintázata egyfajta tükre életünknek. Nem tekintek messzire, hiszen ma este a Csík zenekar koncertjére megyünk, ám lehet, hogy a beszámolót erről majd csak januárban olvashatjátok, hiszen az óév utolsó óráit íjászbarátaink társaságában töltjük majd. Illő lenne megemlékezni Petőfi Sándor születésének napjáról… majd következik Vízkereszt, amellyel lezárul a karácsonyi ünnepkör és egy igen rövid farsangnak vet véget már februárban Hamvazószerda, hogy elkezdődjék a húsvéti készülődés hat hete… Januárban indul szűkebb pátriámban, Székesfehérváron a Szent István Emlékév, még ebben a hónapban ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Nem leszünk témaszűkében!

Búcsút intve 2012-nek, néhány fényképpel és két zenefilmmel szeretném megköszönni Nektek, hogy sokan betértek egy kávéra, briósra hozzánk :-)! A diák a felejthetetlen december 21-i Örökség koncerten készültek, köszönet a képekért Tóth Attilának! Az idén 20 esztendős Duna televízió gálaműsorán két áthangszerelt dallal láthattuk képernyőn az Ismerős Arcok zenekart; elkészült Erdélyországban a TransylMania újabb zenefilmje. Búcsúzzunk ezekkel az óévtől és köszöntsük velük az új esztendőt! Mi mást kívánhatnék Nektek: legyen 2013 sokkal jobb, de semmiképpen sem rosszabb 2012-nél!

dec 162012
 

Sokat töprengtem, hogy megszakítsam-e az adventi gyertyagyújtások sorát, ám a Fölszállott a páva tegnap esti döntőjének megtekintése, végül segítségemre volt.

“Addig maradunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk” – nyilatkozta a döntő alatt Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató. Túl a rendkívül magas színvonalú előadásokon, ez a gondolat volt, amely leginkább megfogott a műsorban.

Elismerés illeti a közmédiát, hogy eszükbe ötlött, feleleveníteni ezt a több évtizedes múltra tekintő versenyt! Öröm volt érezni, hogy újra van olyan műsor, amely képes volt egész családunkat a képernyő elé szögezni. Nem volt a rendezés, szervezés tökéletes, ám komoly bírálat sem érheti azt. A zsűribe a legnagyobb szaktekintélyeket hívták meg. Nagyon jó ötlet volt, hogy a döntőbe jutott versenyzőket szokatlan körülmények között – óvodában, jégpályán, a pesti éjszakai életben, kávéházban – játékosan felléptették, persze versenyen kívül. Ám nem ez a lényeg!

“…Végre látni normális, életszagú, nem sztárnak vágyó, egészséges testű, lelkű, gondolkodású, csillogó szemű fiatalokat, akik valóban értékeset csinálnak és ezt tudják is. A zsűri a lehető legprofibb (hisz nagyjából úttörői annak amit most értékelnek), kísérőszövegei nagyon érdekesek. (…)” – írja a port.hu fórumán vadimari. Ebben van a lényeg! Kárpáthaza szinte valamennyi szegletéből láttunk muzsikusokat, énekeseket és táncosokat. Csodálatos volt! Gyönyörűek az autentikus népviseletek, a tájegységek olyan finom megjelenítései, ahol először a Kalocsa környéki katolikus, majd református falvak táncait láthattuk! Nagyon jó volt, hogy a Rábaközből láttunk Csíki és helyi táncokat is, a megfelelő viseletben. Az egész magával ragadó volt, rácsodálkozhattunk Kárpáthaza minden részéből érkezett, tiszta tekintetű, széparcú, roppant tehetséggel megáldott ifjakra!

Furcsa érzés volt a zsűri pontozását nézni! Nehéz, időnként kínos helyzetbe kerültek, egyrészt mert olykor nehezen összehasonlítható előadásokat kellett értékelniük, másrészt volt két holtverseny, amikor Sebő Ferencnek egyszemélyi döntést kellett hoznia. (Szerintem igazságosabb lett volna, ha ebben az esetben megosztják a díjat, vagy az öt zsűritag titkos szavazással dönt.) A díjak… természetesen minden fellépőnek a legnagyobb és pénzben nem mérhető lehetőség az volt, hogy képernyőre került, de az egymillió forint… amikor egy kvízműsorból (elvileg) a huszonötszörösét is el lehet vinni, hát :-(…

Az utolsó népzenei csoport előadása után, Sebő Ferenc elmondta, hogy a néprajzkutatás gyökerei egészen 1896-ig nyúlnak vissza, Vikár Béla volt az első úttörője, Lajtha László, Bartók Béla, Kodály Zoltán folytatták a máig befejezetlen munkát, hiszen arról is hallhattunk, hogy mind a mai napig találnak a kutatók rejtett kincseket: táncokat, tánclépéseket, énekeket. 1972-ben nyílt meg Budapesten az első táncház – többek között – Sebő Ferenc munkásságának köszönhetően. A kristálytiszta forrásvíz áttörte a gátakat: a Kárpátmedencében, de még a nyugati emigráns magyarok között is termékeny talajra lelt a táncházmozgalom, a múlt értékeinek ápolása. Nagyon remélem, hogy Fölszállott a páva újabb lendületet ad gyönyörű örökségünk megőrzésének!

December 29-én mi is ott leszünk a Csík zenekar évzáró előadásán, ahová meghívták az egyik döntőst, ám hogy melyiküket, az ma még titok. Az egész Fölszállott a páva megérdemelne egy gálaestet, ahol a fellépők versenykényszer nélkül szereznének újabb örömöt önmaguknak, társaiknak és Kárpáthaza erre fogékony magyarjainak.

Íme a közönségszavazotok nyertese:

A kép forrása

dec 072012
 

A magyar nemzeti kultúrát felvállaló és művészetükkel azt bővítő zenekarok gúnyhatárokon túli fellépéseinek mindig sajátos hangulatuk van. Ahogyan közeledik december ötödike sötétsége és az adventi időszak világossága, különleges jelentőséggel bír, mikor összejövünk az anyaországon kívül rekedt magyar testvéreinkkel! Értelmünk tudja, hogy ÖSSZETARTOZUNK, ám lelkünkben is táplálnunk kell az érzést!

Elmondhatatlanul jó volt együtt lenni felvidéki testvéreinkkel, a gúnyhatártól mindössze 15 km-re lévő Palást kultúrházában. A koncert kezdetére a nézőtér zsúfolásig megtelt, sokan elhozták otthon őrzött magyar zászlóikat. A település polgármesterasszonya megtisztelte jelenlétével az előadást. A koncert alatt a közönség reakciói a legszebb emlékeimet idézték, annyira forró volt a hangulat; sokszor egyemberként szökkentünk talpra, minden verssor, minden akkord, minden tánclépés új életre kelt a lelkekben! 15 kilométerre a határtól, az ősi magyar zenekincsből sarjadt dallamok más fényben ragyogtak! Az, hogy „Jó lesz magyarnak lenni!”, tágabb értelmet nyert és a december 5-e után született „Jöjj velem!” sem volt ugyanaz odahaza, mint idehaza

Úgy éreztem, hogy az emelkedett adventi hangulat, a csodálatos közönség, az Örökséget is remekül inspirálta! Jó volt közelről látni azt a felszabadultságot, ahogyan muzsikáltak. Remek volt koncert a technikai háttere, a tágas színpadon bőségesen volt tér mozgáshoz, tánchoz. A levegő pedig gyakran felforrósodott. Igen jó volt a repertoár, nagyszerűen ötvözte a zenekar a régebbi dalokat az új, saját szerzeményekkel. Bár a Barba Negrában adott hangverseny után írt beszámolójában Kriszta már említette a Záróvers részeként Horváth Karcsi basszusgitár-szólóját, mégis meglepődtem, fantasztikus volt, mind a gitárjáték, mind az összhang a feszes ritmusokkal csatlakozó Nagy Lacival.

Mint egy pillanat, úgy repült el a bő két óra, az előadás végén közösen elénekelt Himnusz koronázta meg az estét. Köszönjük a koncertet szervezőknek, az otthont adóknak, a zenekarnak és a közönségnek – felvidéki magyar testvéreinknek – ezt a csodálatos hangversenyt! A látottak alapján úgy érzem, hogy nagy dolgok tanúi lehetünk szűk három hét múlva, a Millenáris Teátrumban, aki teheti, legyen ott!

2004. december 5.

 Szerző: - 09:14  Vélemény? »
dec 042012
 

Tragikus hátraarcnak kell ahhoz történnie, hogy még egyszer szó essék A mi Pilvaxunkban 2004. december 5-ről, vagyis a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazásról.

Nyolc év nagyon rövid idő, egyszer majd történészek kiderítik az igazságot. Kiderítik, hogy kiknek állt érdekükben – az akkori játékszabályok szerint – eleve kudarcra ítélt népszavazás kikényszerítése? Tényként rögzíthetjük: a kettős állampolgárságra igennel szavazók voltak többségben, az alacsony részvétel miatt volt eredménytelen a referendum. A történelem megítéli majd, hogy miért kampányolt a politikai alvilág a kettős állampolgárság ellen, hogy miért riogattak huszonhárom-millió román munkavállaló inváziójával? A vészhírek termékeny talajra hullottak, az évtizedek alatt elbutított átlagemberre jól hatott gyalázatos propagandájuk, a közöny pedig mindig ezek szövetségese…

Rettenetes érzés volt átélni azt a napot, idehaza is, azt csak sejthetjük, hogy odahaza, magyar testvéreink lelkében mekkora rombolást okozott…

2010-ben azután a politika megtette azt, ami kutyakötelessége volt: a parlament hatalmas többséggel mondott igent. Jól jegyezzük meg, kik szavaztak 2010-ben nemmel: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Szanyi Tibor; tartózkodott: Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, valamint az LMP-s Dorosz Dávid és Szabó Tímea; Lendvai Ildikó akkori MSZP pártelnök pedig lekéste a szavazást. (Forrás)

ÖSSZETARTOZUNK! Ez volt az igennel kampányolók érve. Ez akkor is így van, ha a választójogi rendszer miatt, 2004-ben nem ölthetett testet néhány paragrafusban. Aki volt Csíksomlyón, aki csak egyetlen egyszer bejárta Erdélyt, Székelyföldet, Felvidéket, Délvidéket, Muravidéket, Őrvidéket, aki csak egyszer szót váltott ott élő testvéreinkkel, annak számára ez nem kérdés, ehhez nem kell jogi csűrés-csavarás.

Az érzés nem elég, tettek kellenek! Olyan cselekedetek, amelyeket odahaza és idehaza folyamatosan végeznek tenni akarók! Gúnyhatárokon átívelő legfontosabb híd, a kultúra. Az elszakított országrészek magyarjai őrzik nyelvünket, irodalmunkat, verseinket, muzsikánkat, építészetünket, képzőművészetünket, gasztronómiánkat. Ebből a kristálytiszta forrásból idehaza is egyre többen meríthetünk, a honi művészeti élet is átível a határokon. Nemcsak a kultúra, a közös nyelv, hanem a lélek is ÖSSZETART! Összetart Csaba testvér munkássága, a csíksomlyói közös imádság, amely előbb-utóbb meghallgatásra talál! Hinnünk és tennünk kell egymásban, egymásért!

A Székely-kálvárián, Székelyudvarhely fölött, az utolsó stáció a Sírban, 2004-re utal. Ezzel fejeződik be a Passió, hogy a feltámadással új időszámítás kezdődjék. Feltámadunk!

Felejtenünk pedig soha nem szabad! Nincs helye további kesergésnek, önostorozásnak! Ez az írás december 6-ig marad címlapon, hogy utána a következő adventi gyertyagyújtásig még az Örökség palásti hangversenyének emléke díszítse kávéházunkat. Azután újabb gyertya lángja lobban,  a fény legyőzi a sötétséget!

okt 072012
 

Annyi minden történik, de a hétköznapokat valamiféle szürke monotonitás jellemzi, munka, különórák, apró bevásárlások, megoldandó problémák. Esténként egy kis tévé, egy jó meccs… könyv… már csak egy-két oldalra futja, lecsukódnak a fáradt szemhéjak. Nem panaszképpen írom, inkább azért, hogy mindezek tükrében mennyire felértékelődik egy-egy pihentető időszak, legyen szó hosszú szabadságról, másfél órás rockkoncertről, vagy négy-öt órás íjászversenyről…

Talán nem titok, hogy mindig híve voltam a kocsmakultúrának, Buda és Pécs egykori ilyen intézményeiről napokig tudnék mesélni… hangulatos sörözök, büdös csapszékek, vasúti restik, meseszép cukrászdák, finom étkeket készítő vendéglők emlékeiről pereg a filmszalag szemeim előtt…

Idestova nyolc esztendeje vált az íjászat életünk részévé. Nem tudom miért mentünk el pár éve versenyre Foktőre, erre a Kalocsától nyugatra, a Duna ártere mellett fekvő településre, ám ott voltunk. Első alkalommal szívembe zártam az alaptábornak helyt adó Fekete Horgony nevű egységet. A fogadó felé közeledve azonnal feltűnik egy magas oszlopra szerelt motorkerékpár, a kocsma falán rovásírással is olvasható a neve. Három kultúrkör esszenciája ez a kultikus kocsma: a chopper-es motorosoké, az ősmagyar világé és a dunai hajósoké. Természetesen bőven vannak átfedések ezek között.

 

ifj. Szűcs Ferenc – Franky festménye

Az épület felé közeledve, a motorkerékpárt tartó oszlop alatt egy valódi fekete horgonyba ütközik a szomjas vándor, ekkor látható, hogy a kerthelyiség horgony mögötti része egy szimbolikus hajótestet formáz. Azonnal felrémlik a Dunai Hajós (Jules Verne) és a felejthetetlen film Koncz Gáborral a főszerepben. Odabenn is érződik a felsorolt hármas kultúrkör hangulata. A kocsmával szemben színpad áll, amelyen korábban az íjászverseny zárásaként, csodálatos előadást láthattunk a Fehér Táltos Dobcsoporttól.

Tegnap élettel telt meg a Fekete Horgony máskor csendes környéke, elvégre másfélszáz íjász indult neki, hogy az ártéri erdőben elhelyezett életnagyságú, polifoam állatokat célba véve, kicsit vadásznak érezze magát. A Krónikás sokfelé lőtt már életében, az eplényi sípályától kezdve a Magas-Taxon át, Rezi várának környékéig. Minden verseny jó valamiért, de ilyen hangulatot amely Foktőn teremtődött, egyedül itt talált. Már megérkezéskor friss lángos, nevezés… bár kocsma, de nincs alkohol a verseny előtt, mert az íjászat veszélyes sport, méltósága józanságot követel.

Tegnap is így volt, nyolc fős csapatokra osztva indultunk az ártéri erdőbe. Az utolsó néhány cél a Fok patak mellett állt, az erdő sűrűjéből lőttünk a víz irányába elhelyezett célokra; majd azon a ponton, ahol a Fok a Dunába torkollik, a homokos fövenyen, fekvő párduc nézte meredten a lassan dél felé hömpölygő folyamot, ringatózó csónakkal. Október 6-át írtunk, de a verőfényes napsütés és melege nyarat idézett. Lelőttük a célt, – nekünk ez volt az utolsó -, megálltunk és néztük a vizet, amely olyan kék volt, ahogyan azt Johann Strauss zenévé festette egykor…

Lélekben ott voltam Mártival Bajorországban, Donaueschingenben, a Duna bölcsőjénél, ahol útra kél, hogy 2850 km-t folyjon a Fekete-tengerig… mennyi mindent látott már útközben: városokat, falvakat, mezőket, rakpartokat, kikötőket…

Eszembe jutott, hogy mikor nagyon nagy bajban voltunk, egy barátom által milyen megnyugvást találtunk Visegrádon; egy másik barátom Felvidékről, a part menti Kormorán szállóban szerzett szobát és mennyire megdöbbentett akkor a tónyi méretűvé duzzasztott víz látványa; s mikor gyermekként a Batthyány tér és a Kossuth tér között először suhant át velünk a Metró a folyó alatt; csodálatos látványa a Budai Várból, a Sió torkolata Szekszárdnál; a zentai strand fövenye, a rengeteg sörösüveggel; Édesanyám szavai, ahogyan elmesélte a zsilipelést Vaskapunál… Ott Foktőn, fáradtan, csapzottan, leizzadva valami földöntúli nyugalom töltött el, látva a folyam méltóságát, ahogyan évezredek óta járja az útját és teszi a dolgát… összeköt tájegységeket, népeket, embereket, ha megharagszik valamiért, kilép a medréből, városokat önt el, melyek szennyét máskor zokszó nélkül cipeli.

Így juttatott el a Fekete Horgony és a vele szimbiózisban élő folyam régen vágyott megnyugváshoz… Úton a falu felé, Dunaszentbenedek, ahová egyszer el kéne menni búcsúra… csak úgy, hálából a Teremtőnek, hogy Benedeket teremtett nekünk…

Ha valakit érdekel, térképpel illusztrált “szakmai” értékelést a versenyről itt talál, a fényképeknek pedig ezúttal A mi Pilvaxunk falait is illő díszíteniük. 🙂

Júl 122012
 

Sajnos kissé megkésve, de felhívom figyelmeteket a címben olvasható új sorozatra, amelyet hétköznaponként 17:45-kor sugároz az m1. (Aki lemaradt, 16-án, hétfőn 07:05-kor ismétlik az első részt – elég lehetetlen időpontban, de talán, van aki tudja rögzíteni, ha munkába indul.)

“Rockenbauer Pál és csapata 1979 nyarán indult neki az Országos Kéktúra megtételének, annak akkori keleti végpontjából, a Nagy-Milictől. Az akkor még kamasz fiúra, Bayer Zsoltra nagy hatással volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat. 32 évvel később, 2011-ben társaival úgy döntöttek, hogy Rockenbauerék nyomdokain haladva újra végigjárják ugyanazt az utat, felkeresik ugyanazokat a helyeket. Vajon mi minden változott bő három évtized alatt?”
– írja a port.hu a sorozatról.

Magam jól emlékszem Rockenbauer Pál felejthetetlen alkotására, érdekes lesz látni, vajon mi változott 32 év alatt?

Hazajáró… egy másik fantasztikus sorozat! “A “Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig – megannyi magyar emlék kíséri a “Hazajáró” soha véget nem érő útját.” – írja a port.hu.

Arra nem vállalkozom, hogy felsoroljam a sugárzás időpontjait, de ide kattintva egészen július 24-ig megtaláljátok azokat.