jan 012014
 

Csodálom Jézus Krisztust, ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán ülve szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk jött, és szembe ment az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel.

Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya vágyaink által szívünkbe írt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára akadályt, lendületesen vállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy-egy kudarc,nem bénítja le, nem ül félre duzzogva, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Olyan döbbenetes látni, hogy sok sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak ímmel-ámmal teszik… Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága, egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helyben tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, mely melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember megtapasztalhat?
Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtűkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárnyszegetten reménytelenségbe ostorozni ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mind egy langyos szellő belekapaszkodik embertársad csüggedten logó vitorlájába, és elindítja őt a reális létezés hatalmas óceánján.

Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mint egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét. Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.

Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni.

Te ástad a kutat, de annak életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi, szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé válsz.

Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen limlomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré.

Mi vagy te?

Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak.

A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek.

Krisztus Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten simogató válasza lenni?

Karácsony után mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani.

Szeretettel,
Csaba testvér

Forrás

máj 112013
 

37 év hosszú idő. Talán nem a Kormorán az egyetlen zenekar, amelyik ennyire hosszú ideje létezik, de termékenyebbet aligha találunk. Évente egy-két saját album, filmzenék, rockoperák, Szabadság Napjára írt előadások, tematikus alkotások (Wass Albert, József Attila, stb.) mind mind a 37 éve járt út mérföldkövei. A minap egy régi Kormorán zenész szájából hallhattuk, a zenekar alkotóműhely volt, amely – a teljesség igénye nélkül – szólóalbumokat készített Deák Bill Gyulától kezdve Zalatnay Saroltáig, pályatársaknak, színészeknek. Koltay Gergőtől megszokhattuk, hogy „…dal fakad”, sok korosztály élvezhette már gyümölcsét.

„Angyalok énekei” című albumról nehéz úgy írnom, hogy megőrizzem tárgyilagosságomat, hiszen összehasonlításért kiált, nemcsak a közelmúlt zenei anyagaival, hanem a 37 éven át ívelő Kormorán életművel. Nem szeretnék ebbe a csapdába lépni, hiszen egy esztendő is rengeteg változást hozhat, közel négy évtized hatványozottan többet. A Kormorán dalai egyfelől tükröt állítanak elénk, másfelől egyéni és nemzeti sorskérdéseinkről tesznek fel kérdéseket, vagy fogalmaznak meg válaszokat; akár zokogásig felkorbácsolják érzelmeinket. Sokan vagyunk passzív befogadók, és hála Istennek vannak Lámpás Emberek, akik kísérik a Kormoránt útján.

Az album borítóján sötétbarna alapon gyönyörű grafikát találunk, ősi tarsolyveret képét idézi bennem. A borító hátoldalán a zenekari tagok és a közreműködők népes listáját találjuk, köztük a Magyar Rádió Szimfonikus zenekara és a MÁV Szimfonikus zenekara szerepel. A lapot kihajtva Koltay Gergő köszönő levele mellett, a zenészek különös hangulatú portréit látjuk. A korong hófehér, rajta a dalok címei.

Tizenhat dal szárnyán utazhatunk  a Kormoránnal. Meg sem kísérlem, hogy részletesen bemutassam valamennyit, megpróbálok néhány általános benyomásomról szólni és kiemelném a nekem leginkább tetsző alkotásokat. 37 év alatt kialakult egy “kormorános” zenei stílus, hangszerelés; nem tudom, hogy korábban volt-e arra példa, hogy szimfonikus zenekarral közösen szólaltak meg a dalok. A közös muzsikálás – a Kormorán kirándult a szimfonikusok világába, vagy fordítva? -,  különleges zenei csemegét kínál. Természetesen a kormorános hangszerelést utóbbi sok helyen felülírja, ám ennek ellenére nem kell sokszor meghallgatnunk a korongot ahhoz, hogy ráleljünk a “színtiszta” kormorános hangzásra!

A Kormorán művészete dallamok és dalszövegek ötvözete, ezen az albumon sincs másképp. A világ fénysebességgel formálódik át, de mindig vannak olyan egyetemes értékek, amelyek bármilyen változás közepette állandók; amikor már magunk sem tudjuk, hogy honnan indultunk, merre haladunk, vagy hol állunk, mindig kapaszkodót kínálnak.

Az „Angyalok énekei” bonyolult struktúrájú album, talán több hónapig kell ahhoz hallgatni, hogy üzenetét mélyebben megértsük. Vannak nemzetünkről szóló dalok (Fohász a nemzetért, Ölelj át még egyszer); a címadó dal – amelynek hangszerelése és zenei motívuma talán az egyik “legkormoránosabb” a korongon – is érinti sorskérdéseinket. Érdekes alkotás a “Betyárdal”, amelynek nyitóakkordjait és refrénjét hallva szimfonikus zene dominál. “Összegyűlnek álmaink” az album egyik csúcspontja, nemcsak a dal szövege, hanem a dallama is varázslatos. A szimfonikus zenekari hangzás és a Kormorán muzsikája egymásra találnak, az összkép lenyűgöző. Belőlem a Napba Öltözött Leány emlékét is előhívta. “Így választottam” sodró lendületű, magyar népzenei motívumokat beépítő alkotás, ismét remekül kiegészülnek a Kormorán hangszerei a szimfonikus zenekarral, emellett a dallam fülbemászó, éneklésre csábító. Egészen különleges zenei csemege a “Sikolyok”, a francia sanzonokat idézi, sír a tangóharmonika… még Fehér Nóra éneke is helyenként franciául szól… vajon ismeri valaki a titkot, amelyből ez a dal fogant? Fehér Nóra éneke gyönyörű, érzelemgazdag. A TransylMania zenésítette meg Reményik Sándor “Elpártolt liliomszál” című versét, új hangszerelésben, a Kormorán előadásában az album záródala. Azt gondolom, hogy bármennyire is szép az átdolgozása, ez a dal, ahogyan Reményik verséből sarjadt, örökre egybeforrt Szélyes Margittal – Manyikával – úgy ahogyan ő, soha senki nem fogja előadni. Ettől függetlenül gyönyörű emlékeket idéz…

Az egész album nekem leginkább tetsző alkotása a “Pilisszántó”. Csodálatos dal… Előttünk Pünkösd, a Szentlélek kiáradása, Csíksomlyó és Pilisszántó között újra híd ível, szabad akaratunkon múlik átmegyünk-e rajta?

A közelgő ünnepre gondolva alább közzéteszem erre a pünkösdi találkozóra invitáló írást.

Csíksomlyói kegytemplom
és a
pilisszántói Boldogasszony kápolna
közös pünkösdi miséje

A keresztényi nemzet összetartozásának évszázados történelmi zarándokhelyén Csíksomlyón

2013. május 18-án szombaton,12 óra 30 perckor, a Somlyó hegy nyergében ünnepi misét mutatnak be.

A keresztaljak sora népesíti be ilyenkor a hegyoldalt, ahová erdélyi testvéreink hála imát jönnek mondani Szűzanyánkhoz megmaradásukért.Vágyaink ellenére, a távolság miatt sokan nem tudnak elzarándokolni Magyarországról Csíksomlyóra, hogy hazánk sorsdöntő időiben erős hittel együtt kérjük Szűzanya áldását édes hazánkra. Ezért itt a Pilis hegy sziklái közt, a pilisszántói Boldogasszony kegyelmével, a csíksomlyói misével egy időben, irántuk való tiszteletünket kifejezve szintén misét tartunk, az idő eltolódás miatt, az itteni idő szerint 11 óra 30 perckor.

A szántói misét bemutatja:
Berszán Lajos atya /papbácsi/
Gyimesfelsőlokról, testvérfalunkból

Hasonlóan a Somlyóhegyhez, az itteni keresztaljak a Pilishegy lábánál induló, és kápolnához vezető Csillagösvényen érkeznek a misére imával, énekléssel. Ezen a misén Pünkösd Szentlelkének szabadsága köt össze erdélyi testvéreinkkel és árasztja el kegyelmével nemzetünket. Együtt imádkozunk a Szent Korona és Szent István szellemében édes hazánk tisztább erkölcsű jövőjéért, az Istentől eltávolodott világ gyógyulásáért! A szentmise részeként Maczkó Mária énekhangja tölti be Pilis szikláit. Terveink szerint a két mise bevezetéseként itt a Pilis hegy oldalában kihangosítjuk Csíksomlyón elhangzó Pilisszántónak szóló üzenetét. Így rövidül meg a 700 km. távolság testvéri ölelés közelségére.

Bár testünket Trianon tépte szét, de lelkünket az Isten tartja még!

Így találkozik egymással Kárpát-medence két szent hegye, Hargita és Pilis, így duplázódik meg közös imáink által a két azonos lelki tartalmú keresztényi zarándokhely nemzet egyesítő akaratának ereje, és így kérünk védelmet Égi Édesanyánktól az erkölcstelen pénzvilág hazánk elleni támadásaitól. Ezen a misén keresztényi szeretet öleli át Kárpát-medence népeit, önti el szívünket a csíksomlyói Babba Mária, és a szántói Boldogasszony édesanyai szeretete, amely megóvja Mária országát, a szeretetre éhező,erkölcsileg kiüresedett világ pusztító bajaitól.

Forrás

jan 132013
 

Vannak jó és rossz napok valamennyiünk életében. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a bennünket körülvevő világból, inkább a rosszat látom, így hangulatom is sokszor borongós. A “lélek mérnökei” pedig ahol lehet ráerősítenek erre, elég akár csak egy semleges hírportált meglátogatni, a rossz kiabál, a jó csendben háttérbe húzódik. Ilyenkor jól jönnek a jelek, akár egy film egy jelenete, könyv, vers, fontos felfedezés a tudomány világából;  egy telefonhívás, egy százszor hallgatott dal egyik sorának újragondolása… Mégis, a legfontosabb az emberi szó! Ezért is osztom meg Veletek Csaba testvér tegnap közzétett írását, fogadjátok sok szeretettel!

Végtelen szomorú szívvel olvasom, hallom itt is ott is, hogy lám – lám milyen rossz világban élünk! Fiatalok, nyugdíjas idősek, nagyon sokan, mindenféle rangú, rendű ember, veszi a bátorságot, hogy ezt az egész világot, úgy ahogyan van, tudósokkal, művészekkel, államférfiakkal, egyházakkal mindenestől egy kalap alá véve summásan leszólják, mocskolják, ócsárolják. És minderre, – döbbenten látom, – hogy szinte mindenki bólogat, hogy valóban ez az egész világ úgy, ahogyan van rossz, korrupt, mocskos, elvetni való!! Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt!! Feltúrják a pöcegödröket, elé bányásszák évszázadok távlatából is a legkisebb rosszat is, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől, az alkotó, becsületes munkától.

Kedves testvéreim ez a sok siránkozás, leszólás, mocskolódás a gonosz lélek hangja!! A mindent tagadó, Isten művét ócsárló Sátán adja ezt a hangot a világot szidó ember szájába, és sajnos ők gondolkodás nélkül fújják, az éktelen hamis szöveget!! A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi, nem volt jó az Éden, nem volt elég jó a Virágvasárnapján Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztus. Neki soha semmi nem is lesz elég jó, Isten szép ajándékaiból, mert ö a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. Az ördög, sajnos munkáját oly eredményesen végzi, hogy nagyon sokan világvégi hangulatban tengetik életüket, várják az önként vállalt semmittevésben az összeomlást, a tétlen elégedetlenkedésben, meddő siránkozásban való megsemmisülést, egyszóval a teremtő Isten kudarcát.

Én hiszek ebben a csodálatos világban! A tudósok szerint talán 14 milliárd évvel ezelőtt egy maréknyi anyag ősrobbanásából keletkezett a kozmosz, a parányi részecskék egymásra találásából, közösségéből született 4-5 milliárd évvel ezelőtt a naprendszerünk, e földgolyó, mely bár irdatlan sebességgel száguld a világűrbe, mégis békés otthona tudott lenni az életnek, az emberiségnek. Csodásan feltarisznyált világunkban, az ember megtalálta mindazt, mi álmai valóra váltásához szükséges, vasércet, rezet, kőolajat, így szép autókat, repülőket készítve munkánk könnyebb, meglátogathassuk egymást. Bölcs okos mérnökeink munkája kitermeli a föld mélyéből a gázt, hogy praktikus kis kazánok jóvoltából akár egyetlen csomag gyufával átvészeljük a hideg telet… És folytathatnám e szemünk előtt egymásból születő csodák végtelen láncolatának dicséretét, de inkább alázattal leborulok Jézus Krisztus előtt aki kétezer éve nyugtatva, bátorítva így szólt hozzánk: “Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom!” Jn 5,17 Igen én hiszek a jósággal, szeretettel munkálkodó Istenben, hiszem, hogy e földnevű projektjét nem azért indította el, hogy majd egyszer fáradt kezéből kicsúszva visszahulljon az a semmibe. Ő erős kézzel vezet ma is bennünket, világunk megannyi szép vonásán ott ragyog gondoskodó szeretetének a kéznyoma. Ma is hív, bátorít, hogy társai legyünk, vele együtt teremtsük tovább szép világunkat, keresünk irányt a semmiből induló, hosszú utat megtett emberiségnek a következő lépéseihez. Ő azt akarja, hogy találjunk megoldásokat, válaszokat, mert mindig van tovább, van olyan megoldás, mely mindnyájunknak jó, járható út! Igen, hihetetlen hosszú, és csodálatos az az út, melyet maga az élet bejárt e pár milliárd év alatt, nekünk hinnünk kell, hogy még csodálatos távlatok vannak az emberiség előtt. Létünk nem egy vakvágányon vánszorgó, tehetetlen korlátok közé zárt vergődés, nincs előttünk a szárnyalásunkat megtörő áttörhetetlen plafon. Persze, hogy a bennünket bátorító, vigasztaló Isten kudarcára fogadó gonosz megtesz mindent, hogy elbizonytalanodva megtorpanjunk, hogy a megoldást kereső párbeszédek hangját átvegye az acsarkodó gyűlölködés, és a jókedvű munkás hétköznapokat felváltsa a haragtól izzó, egymás torkának eső emberek véres őrjöngése.

Olyan rossz ez a világ?! Kitudná megmondani, hogy ma hány lélek él az emberek irgalmából? Lám ez a rossz világ eltartja a széthullott családok gyermekeit, meleg otthont ad, ruhát, tanszert, mindennapi betevő falatot biztosít nekik, és megszervezi, hogy főiskolára, egyetemre járhassanak. Könyörgünk a gyermekeknek, hogy méltóztassanak tanulni, felnőni oda, hogy saját lábukra állva, önálló életet kezdhessenek. A történelmet ismerő ember előtt világos, hogy hatalmas lépéseket tettünk, teszünk a demokrácia felé, még a mi térségünkben, itt a Balkánon is, hisz nap mind nap élhetőbb ez a világ. Szidjuk az Erdélyi kisebbségi sorsot, pedig még az eldugott kis szórvány falvainkban is az állam magyar nyelven akár egyetlen gyerek számára is fenntart iskolát, fizeti a tanítót, tanárt, hogy nyitogassa a gyermek előtt az ismeretek, a tudás ajtaját, anyanyelvén. Polgármesterek bizalommal felhívnak, és szinte könyörögve kérik, hogy egy egy történelmi épületet, kaszárnyát vegyünk át, segítenek mindenben, hogy az szépen felújítva otthona lehessen a bajba került gyermekeknek, fiataloknak. Egy pár hónappal ezelőtt ott álltunk Szalontán egy szépen felújított gyermekvédelmi központ előtt, hogy Isten áldását kérjük a munkánkra és átadjuk a gyermekeknek. Akkor és ott mondtam, a város polgármestere, a térségnek parlamenti képviselője előtt, hogy soha semmilyen szín alatt nem hittem volna még 1o évvel ezelőtt sem, hogy megérhetem, azt, hogy egy hajdani magyar huszár laktanyát, melyben évtizedekig román katonák laktak, ingyen átadják a gyermekeinknek. És megtörtént a csoda, sőt még támogatást is adtak Bukarestből, teljesen hivatalosan, hogy szépen felújítsuk az épületeket, és abban Isten nevét segítségül híva, anyanyelvünkön gyermekvédelmi otthont indítsunk be! Ott álltunk némán és körülöttünk, a hajdani kaszárnya udvarán több mind száz gyermek szaladgált, játszadoztak, mert a háború fészkéből, a katonák békésen vissza vonultak, és mi Isten nevében létrehozhattuk a Béke Királynőjéről elnevezett gyermekvédelmi központot!

Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivői. Természetes, hogy az előttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel, és kemény kitartó munkával képesek vagyunk megoldani. Bízzunk tudósainkban, nézzünk fel Isten adta tehetséggel rendelkező művészeinkre, hagyjuk, hogy dolgozzanak nyugodtan a hivatalosan megválasztott államférfijaink, és őseink hitét hirdető papjainkkal mi is térdeljünk le világunkat biztos kézzel vezető Istenünk előtt. Higgyünk a holnapban, és mindenki ott, ahova sorsa állította végezze a tőle telhető legjobban a munkáját, ne hagyja, hogy a félelem, a kishitűség kivegye kezünkből a mindennapi feladatokat. A diák tanuljon, képezze magát, bontakoztassa ki testéből, szellemi adottságaiból a legtöbbet maga és a testvérei örömére. És mi felnőttek, seperjük tisztára a saját portánkat, mindenki a maga munkáját végezze, ahogyan a testünkben is a szervek, sejtek végzi mindegyik a maga sajátságos dolgát, bízva abban, ki az életet adta, az jóvégre is tudja vinni mindazt mit elkezdett. Gondviselő Istenünkre számíthatunk, ha bízunk benne, és dolgozunk, hiszem, hogy lesz népünknek, itt Erdélyben autonómiája, és megmarad egységes fejlesztési régiónak a Székelyföld.

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.”

Déva, 2o13 január 12

jan 062013
 

Januártól decemberig, gyászos emlékű napok koporsószögei borítják sötétbe elménket. Évente megemlékeztünk a doni áttörés január 12-i évfordulójáról, június 4-ről, október 6-ról, november 4-ről, december 5-ről… így is csak a felszínt karcolgatjuk… Ideje volna már félretolni az önsajnálatot, befejezni az önostorozást, levonni a történelem tragikus fejezeteinek tanulságait, minden gyászunk és gyötrelmünk ellenére felemelt fejjel, nemzetként élni… ideje volna végre!

Annak ami 1764. januárjában, a székelyföldi Madéfalván történt, több üzenete van a mához! Az egykori eseményekről a csíkszeredai Role zenekar Székely Golgota című rockoperájának nyitányaként az alábbiakat tudhatjuk meg:

1764-ben Mária Terézia brigantijai ágyútűzzel lemészároltak 500 alvó, fegyvertelen, ártatlan embert; a túlélők közül sokan a Moldvában élő csángókhoz menekültek a további megtorlások elől.

Íme a “művelt Nyugat” barbarizmusa… Ezek a barbárok fojtották vérbe az 1848-as Forradalmat, ezek akasztottak Aradon… Ferencz Ferdinánd trónörökös annyira utálta a magyarokat, hogy lefüggönyözött hintón hajtatott keresztül az országon, a meggyilkolása okán kitört világégésben hűséges fegyverhordozóként harcoltunk a Monarchia zászlója alatt, míg a vesztes Magyarország kétharmad részét elcsatolták a szűk látókörű barbárok, addig a vesztes Ausztriának koncként odadobták Őrvidéket, és ha nincs a Rongyos Gárda, Sopron is az övék lenne. A barbár Nyugat Trianonnal lökte az országot Hitler karjaiba, az akkori erőviszonyok között egyedül tőle remélhettünk revíziót. Ismerte a gazember az oszd meg és uralkodj elvet, visszaadta Észak-Erdélyt, majd benyújtotta a számlát: német ágyútöltelékként veszett oda a Donnál a II. Magyar Hadsereg… De ez sem volt elég, Jaltában egész Közép-kelet Európával együtt dobott a postarabló Dzsugasvili sötét diktatúrájának áldozatául, míg a Hitler iránt nagy lelkesedést mutató osztrákok megúszták pár év ruszki megszállással! 1956-ban azután ígéretekből sem volt hiány, “Harcoljatok! Tartsatok ki!” uszítottak az éterben, hiába kiáltott egy ruszki lánctalpak alatt vergődő nép, hogy “Segítsetek!!!”, nem segítettek.

Azután megszűnt a vízumkényszer, újra “sógorok” lettünk, hogy átjárjanak ide bestoppoltatni  fogaikat, szemüveget készíttetni, megkurtíttatni, vagy ondoláltatni a hajukat, az éttermekben szinte ingyen jóllakni… Majd jött a “rendszerváltozás”, mi magyarok bedugtuk a 80 éves mamikát az autóba és hosszú sorokban mentünk, hogy elvigyük a raktáraikból a porlepte hűtőszekrényeket… Már az EU teljes jogú tagjaként, az itt tanyázó osztrák tulajdonú bankok, anyaországukban elképzelhetetlen kegyetlenséggel lakoltatják ki azokat a magyarokat, akik belefulladtak a devizahitelbe.

Nagyívű utazás ez Madéfalvától a devizahitelekig… sok minden változott, de egy nem: a magyar kérdés végső megoldásának szándéka, jó, ha ezzel tisztában vagyunk!

Amire emlékeznünk kell, azt soha nem szabad felednünk, ígérem, 2013-ra esedékes kesergést ezennel befejeztem. (Feltéve, ha nem történik valami erre okot adó gyászos fordulat…).

Visszatérve Madéfalván történtekhez, felfigyeltek egy különös dologra: ha SICULICIDIUM szóban megtalálható római számokat összeadjuk, 1764 a végeredmény. Vajon ez a véletlen játéka csupán?

Befejezésül: Nyírő József Madéfalvi veszedelem című történelmi regényét akár itt is elolvashatjátok.

Évbúcsúztató

 Szerző: - 09:51  Vélemény? »
dec 292012
 

Új naptár kerül a falra, a fedlapon 2013 a szám, kedden fordítunk egyet rajta, hiszen elérkezik január. Ennyi. Még egy papírtrombita megfújására, nemhogy méregdrága tűzijáték fellövésére sem érdemes dolog… 2013… mégis valamennyiünk számára fogyatkozó időt jelzi, mindannyian cipeljük mögöttünk hagyott esztendőink súlyát. Kérdések tolulnak fel, kettőt mindenképpen érdemes föltennünk: “Milyen volt?”; “Milyen lesz?”

Elsősorban magunk, családunk és nemzetünk életére gondolunk, utóbbit is elsősorban saját sorsunkon keresztül érzékeljük. Ha röviden szeretném megválaszolni mindkét kérdést, annyit mondhatok: rosszabb soha ne legyen! Persze, amikor az ember egy végigdolgozott, fárasztó nap után esik haza, másképp lát dolgokat, mégis kizárólag a munka és a tanulás az, amely előreviheti akár saját, akár nemzetünk életét. Örülnünk kell, hogy van munkánk, hogy hitvesem visszatért eredeti hivatásához, így reggelenként boldogan indul dolgozni, nem összeszorult, görcsbe rándult gyomorral! Azt végzi amit mindig is szeretett: létezik nemesebb feladat annál, mint áldott állapotban lévő édesanyák és újszülöttek, csecsemők, kisdedek – egyszóval bimbódzó életek – gondozása? Benedek fiam is egyre inkább megtalálja helyét a már nem csak nevében, hanem szellemiségében is keresztényebbé váló Ciszterci Gimnáziumában!

A munka és tanulás teszi ki életünk nagy részét. A bankárokkal szövetkezett politika és a saját butaságunk minket is belevitt adósságcsapdába, pedig nem házat, vagy lakást vettünk, “csak” hőszigeteltünk. A politika (lehet más?) segítségével sikerült kimásznunk belőle, levonva a dolog minden tanulságát. 2012-ben rendbe tettük elhanyagolt csókakői kertünket, a gyümölcsfák termésükkel köszönték meg. Tavasszal újakkal pótoljuk a néhány kiszáradt régit. Idén kétszer is eljutottunk Erdélyországba, Csíksomlyó Pünkösdkor – életünkben először – több volt, mint felemelő találkozás az Úrral és magyar testvéreinkkel. Meghatározó lelki ajándékot kaptunk a Nyeregben… Ott lehettünk Alsóörsön az íjász-edzőtáborban és két hetet tölthettünk Cserépváralján íjászbarátainkkal. Eljutottunk sok versenyre is – igaz annál sokkal kevesebbre, mint amennyire szerettem volna.

Ugyanez igaz a koncertekre, jó néhányon ott voltunk; immár harmadszor jártunk Csepregen az Ismerős Arcok táborában, a legnagyobb Örökség koncerteken is jelen lehettünk. Remélem ez jövőre sem lesz másképp, ám szeretném ha bővülne komolyzenei koncertekkel és színházi előadásokkal ez a kör. 2012-ben három fantasztikus zenealbum született: tavasszal jelent meg az Ismerős Arcok Kerítést bontok című lemeze, ősszel Margit Józsefé, Karácsonyra pedig “Ébredés” az Örökségtől.

Itt van A mi Pilvaxunk, amelyben ugyanolyan örömmel szövöm a mesék fonalát, mint amikor elindítottam! Az idő kereke forog tovább, a kávéházi asztalok márványának mintázata egyfajta tükre életünknek. Nem tekintek messzire, hiszen ma este a Csík zenekar koncertjére megyünk, ám lehet, hogy a beszámolót erről majd csak januárban olvashatjátok, hiszen az óév utolsó óráit íjászbarátaink társaságában töltjük majd. Illő lenne megemlékezni Petőfi Sándor születésének napjáról… majd következik Vízkereszt, amellyel lezárul a karácsonyi ünnepkör és egy igen rövid farsangnak vet véget már februárban Hamvazószerda, hogy elkezdődjék a húsvéti készülődés hat hete… Januárban indul szűkebb pátriámban, Székesfehérváron a Szent István Emlékév, még ebben a hónapban ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Nem leszünk témaszűkében!

Búcsút intve 2012-nek, néhány fényképpel és két zenefilmmel szeretném megköszönni Nektek, hogy sokan betértek egy kávéra, briósra hozzánk :-)! A diák a felejthetetlen december 21-i Örökség koncerten készültek, köszönet a képekért Tóth Attilának! Az idén 20 esztendős Duna televízió gálaműsorán két áthangszerelt dallal láthattuk képernyőn az Ismerős Arcok zenekart; elkészült Erdélyországban a TransylMania újabb zenefilmje. Búcsúzzunk ezekkel az óévtől és köszöntsük velük az új esztendőt! Mi mást kívánhatnék Nektek: legyen 2013 sokkal jobb, de semmiképpen sem rosszabb 2012-nél!

dec 162012
 

Sokat töprengtem, hogy megszakítsam-e az adventi gyertyagyújtások sorát, ám a Fölszállott a páva tegnap esti döntőjének megtekintése, végül segítségemre volt.

“Addig maradunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk” – nyilatkozta a döntő alatt Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató. Túl a rendkívül magas színvonalú előadásokon, ez a gondolat volt, amely leginkább megfogott a műsorban.

Elismerés illeti a közmédiát, hogy eszükbe ötlött, feleleveníteni ezt a több évtizedes múltra tekintő versenyt! Öröm volt érezni, hogy újra van olyan műsor, amely képes volt egész családunkat a képernyő elé szögezni. Nem volt a rendezés, szervezés tökéletes, ám komoly bírálat sem érheti azt. A zsűribe a legnagyobb szaktekintélyeket hívták meg. Nagyon jó ötlet volt, hogy a döntőbe jutott versenyzőket szokatlan körülmények között – óvodában, jégpályán, a pesti éjszakai életben, kávéházban – játékosan felléptették, persze versenyen kívül. Ám nem ez a lényeg!

“…Végre látni normális, életszagú, nem sztárnak vágyó, egészséges testű, lelkű, gondolkodású, csillogó szemű fiatalokat, akik valóban értékeset csinálnak és ezt tudják is. A zsűri a lehető legprofibb (hisz nagyjából úttörői annak amit most értékelnek), kísérőszövegei nagyon érdekesek. (…)” – írja a port.hu fórumán vadimari. Ebben van a lényeg! Kárpáthaza szinte valamennyi szegletéből láttunk muzsikusokat, énekeseket és táncosokat. Csodálatos volt! Gyönyörűek az autentikus népviseletek, a tájegységek olyan finom megjelenítései, ahol először a Kalocsa környéki katolikus, majd református falvak táncait láthattuk! Nagyon jó volt, hogy a Rábaközből láttunk Csíki és helyi táncokat is, a megfelelő viseletben. Az egész magával ragadó volt, rácsodálkozhattunk Kárpáthaza minden részéből érkezett, tiszta tekintetű, széparcú, roppant tehetséggel megáldott ifjakra!

Furcsa érzés volt a zsűri pontozását nézni! Nehéz, időnként kínos helyzetbe kerültek, egyrészt mert olykor nehezen összehasonlítható előadásokat kellett értékelniük, másrészt volt két holtverseny, amikor Sebő Ferencnek egyszemélyi döntést kellett hoznia. (Szerintem igazságosabb lett volna, ha ebben az esetben megosztják a díjat, vagy az öt zsűritag titkos szavazással dönt.) A díjak… természetesen minden fellépőnek a legnagyobb és pénzben nem mérhető lehetőség az volt, hogy képernyőre került, de az egymillió forint… amikor egy kvízműsorból (elvileg) a huszonötszörösét is el lehet vinni, hát :-(…

Az utolsó népzenei csoport előadása után, Sebő Ferenc elmondta, hogy a néprajzkutatás gyökerei egészen 1896-ig nyúlnak vissza, Vikár Béla volt az első úttörője, Lajtha László, Bartók Béla, Kodály Zoltán folytatták a máig befejezetlen munkát, hiszen arról is hallhattunk, hogy mind a mai napig találnak a kutatók rejtett kincseket: táncokat, tánclépéseket, énekeket. 1972-ben nyílt meg Budapesten az első táncház – többek között – Sebő Ferenc munkásságának köszönhetően. A kristálytiszta forrásvíz áttörte a gátakat: a Kárpátmedencében, de még a nyugati emigráns magyarok között is termékeny talajra lelt a táncházmozgalom, a múlt értékeinek ápolása. Nagyon remélem, hogy Fölszállott a páva újabb lendületet ad gyönyörű örökségünk megőrzésének!

December 29-én mi is ott leszünk a Csík zenekar évzáró előadásán, ahová meghívták az egyik döntőst, ám hogy melyiküket, az ma még titok. Az egész Fölszállott a páva megérdemelne egy gálaestet, ahol a fellépők versenykényszer nélkül szereznének újabb örömöt önmaguknak, társaiknak és Kárpáthaza erre fogékony magyarjainak.

Íme a közönségszavazotok nyertese:

A kép forrása

2004. december 5.

 Szerző: - 09:14  Vélemény? »
dec 042012
 

Tragikus hátraarcnak kell ahhoz történnie, hogy még egyszer szó essék A mi Pilvaxunkban 2004. december 5-ről, vagyis a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazásról.

Nyolc év nagyon rövid idő, egyszer majd történészek kiderítik az igazságot. Kiderítik, hogy kiknek állt érdekükben – az akkori játékszabályok szerint – eleve kudarcra ítélt népszavazás kikényszerítése? Tényként rögzíthetjük: a kettős állampolgárságra igennel szavazók voltak többségben, az alacsony részvétel miatt volt eredménytelen a referendum. A történelem megítéli majd, hogy miért kampányolt a politikai alvilág a kettős állampolgárság ellen, hogy miért riogattak huszonhárom-millió román munkavállaló inváziójával? A vészhírek termékeny talajra hullottak, az évtizedek alatt elbutított átlagemberre jól hatott gyalázatos propagandájuk, a közöny pedig mindig ezek szövetségese…

Rettenetes érzés volt átélni azt a napot, idehaza is, azt csak sejthetjük, hogy odahaza, magyar testvéreink lelkében mekkora rombolást okozott…

2010-ben azután a politika megtette azt, ami kutyakötelessége volt: a parlament hatalmas többséggel mondott igent. Jól jegyezzük meg, kik szavaztak 2010-ben nemmel: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Szanyi Tibor; tartózkodott: Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, valamint az LMP-s Dorosz Dávid és Szabó Tímea; Lendvai Ildikó akkori MSZP pártelnök pedig lekéste a szavazást. (Forrás)

ÖSSZETARTOZUNK! Ez volt az igennel kampányolók érve. Ez akkor is így van, ha a választójogi rendszer miatt, 2004-ben nem ölthetett testet néhány paragrafusban. Aki volt Csíksomlyón, aki csak egyetlen egyszer bejárta Erdélyt, Székelyföldet, Felvidéket, Délvidéket, Muravidéket, Őrvidéket, aki csak egyszer szót váltott ott élő testvéreinkkel, annak számára ez nem kérdés, ehhez nem kell jogi csűrés-csavarás.

Az érzés nem elég, tettek kellenek! Olyan cselekedetek, amelyeket odahaza és idehaza folyamatosan végeznek tenni akarók! Gúnyhatárokon átívelő legfontosabb híd, a kultúra. Az elszakított országrészek magyarjai őrzik nyelvünket, irodalmunkat, verseinket, muzsikánkat, építészetünket, képzőművészetünket, gasztronómiánkat. Ebből a kristálytiszta forrásból idehaza is egyre többen meríthetünk, a honi művészeti élet is átível a határokon. Nemcsak a kultúra, a közös nyelv, hanem a lélek is ÖSSZETART! Összetart Csaba testvér munkássága, a csíksomlyói közös imádság, amely előbb-utóbb meghallgatásra talál! Hinnünk és tennünk kell egymásban, egymásért!

A Székely-kálvárián, Székelyudvarhely fölött, az utolsó stáció a Sírban, 2004-re utal. Ezzel fejeződik be a Passió, hogy a feltámadással új időszámítás kezdődjék. Feltámadunk!

Felejtenünk pedig soha nem szabad! Nincs helye további kesergésnek, önostorozásnak! Ez az írás december 6-ig marad címlapon, hogy utána a következő adventi gyertyagyújtásig még az Örökség palásti hangversenyének emléke díszítse kávéházunkat. Azután újabb gyertya lángja lobban,  a fény legyőzi a sötétséget!