nov 282016
 

Csak úgy… de erről talán később.

Club 202, vagy Wigwam… Igen. Örökség, Ismerős Arcok koncertek. Áramszünet, de Gulyás Ferenc előre jött, tekerőlant (?) kíséretében az Örökösök áténekelték a sötét perceket…. Ott volt Macitappancs, Bogi, Marci, Betti, ismerős és kevésbé ismerős és teljesen ismeretlen arcok. Laci, akinek asztalán mindig találtam izgalmas portékát. Tavaly december, Ismerős Arcok, advent, nem gondoltam, hogy utoljára (ezen a helyen)… vagy az Univerzumban…

Címe: fél órára Fehérvártól, Fehérvári út… Meséltem róla…

Gondoltam, talán év végén, mert tavaly… Ismerős Arcok Révkomárom, RÉV, december 30-án, idén sem, nem, nem megy, akkor esetleg Wigwam. Kutattam, de Wigwam, Club 202, nincs, vége, talán örökre. Macitappancs árnyéka csak átsuhan az egykori remiz előtt, még egyszer utoljára összeütjük poharainkat (bennük gonosz ital van)… Bogi és Marci is másfelé indulnak… good bye Wigwam, szerettünk.

null

nov 252016
 

…Sokáig álldogáltam ott, közben sötét lett egészen. Fázni is kezdtem, hűvös szél támadt a fák közül, éreztem, hogy haza kell már menni. De ugyanakkor valami fájdalmasan a torkomba markolt. A tudat, hogy karácsonyeste van, s én ott ülök majd egyedül, és nem lesz senki, akivel beszéljek, és nem lesz semmi ünnep. Az öregek olvasnak a lámpa alatt, olvasnak zord szótlan arccal, mintha olyan nap lenne ez is, mint a többi. Úgy szorította a torkomat, hogy könnyeket préselt ki a szememen. (…)”

Wass Albert: Az én titok-karácsonyom (részlet)

Két évezreddel és tizenhat évvel ezelőtt, Betlehemben, egy istálló mélyén született Megváltónk, Jézus. Puritán egyszerűségben, hidegben, sötétben. Hozzá igyekvő Gáspárt, Menyhért, Boldizsárt csillag vezette.  Pásztorok örvendtek a jászol körül, talán közülük is kevesen tudták, a hideg, sötét istállóban a Fény szállt közénk.

Jézus felnőtt, tanított, kereszthalált szenvedett, harmadnapon feltámadott. Megváltott bennünket.

Karácsony különös ünnep. Édesapám, tíz éves korától Zalaegerszegen volt kosztos diák, hideg, sötét albérletben fagyoskodott, hogy egyszer majd leérettségizhessen. Tanévkezdet után, Karácsonyra utazhatott először haza. Az otthon melegét, a családhoz tartozás érzését, az ünnep illatát és ízeit amíg élt, szívében hordozta. Számára Karácsony volt minden év legnagyobb öröme.

Wass Albert idézett novellájában arról a Karácsonyról ír, amikor hazájuk, otthonuk, egész életük idegen bitorlók kezére jutott. Nem ünnepeltek, ám ő lopva, titokban emlékezett. Szívszorító.

Advent a Karácsonyt megelőző négy hét. Koszorún négy gyertya, minden hét elteltével, újabbat gyújtunk, egyre több fénnyel várjuk a csendes éjt. A templomokban a roráté hajnali miséi készítenek minket az Úr születésére, bűnbánatot tartunk, elcsendesedünk, próbálunk lelkileg ráhangolódni Szentestére, az éjféli misére, az új kezdetre.

Közben a bennünket övező rettenetes világ, harsány marketingfesztivállá változtatja az ünnepet. Menj, tolongj, taposs, költekezz, szerezz, költs, vásárolj, folyamodj hitelért!!! A városokban már novemberben karácsonyi díszítés csillog, polgármester gyújtja meg az ünnepi fényeket, lehet indulni a bódékhoz, forralt borért, puncsért… Black Friday ízlelgetem az újonnan megtanult kifejezést, jól illeszkedik a Valentine’s day és Halloween jelezte szennyes áradat sorába! Reklámok, szórólapok, rikkancsok és szendvicsemberek röhögnek pofánkba… A betlehemi istálló puritánságának és a fekete péntekkel kezdődő őrületnek mi közük egymáshoz? Meddig és hová korcsosul a világ?

Egyet tehetünk: nem engedjük, hogy megfosszanak bennünket Advent és Karácsony valódi értelmétől. Gyújtsunk gyertyát, készüljünk, s akármilyen mocskos időket élünk, nekünk is legyen olyan titok-Karácsonyunk, mint amilyenről Wass Albert beszél…

dec 282015
 

Írva vagyon: Amennyiben azt látjátok, hogy templomaimban meggyaláznak engem és jelképeimet, tudjátok, hogy az idő hamarosan eljő…

Döbbenetes dolog történt, Advent negyedik vasárnapján, a téli napforduló idején, amikor a Fény győzelmet arat a Sötétség fölött, Pilisszántón, a Boldogasszony Kápolnában álló Boldogasszony szobor szemét ismeretlenek fekete festékkel fújták le, meggyalázták nemzeti zászlónkat is. (Részletek itt olvashatók.)

Írva vagyon: Amennyiben azt látjátok, hogy templomaimban meggyaláznak engem és jelképeimet, tudjátok, hogy az idő hamarosan eljő….
Norvégiában és Nyugat Európa számos országában, daruval szerelik le a templomokról a kereszteket, összegyűjtötték a Jézus képeket. Spanyolországban sokkal kevesebb Betlehemet állítottak, mint korábban, politikailag korrekt módon, hogy ne irritálják az igazhitűeket. Szakítva a hagyományokkal, a Pápa Urbi et Orbi áldását sem mondta el hatvan nyelven, “Mert hát, nem szabad beemelni az Urbi et Orbi áldásába a nemzeti hitvallást és büszkeséget többé. Le kell parancsolni a világ színpadáról az ott évente kétszer, egy-egy pillanatra fellépő nemzetet, hazát és nemzeti nyelvet is.” (Bayer Zsolt)

Amikor Csíksomlyón Pünkösdkor összegyűlünk, azzal azonos időben Pilisszántón is szentmisét imádkoznak. Pilisszántó szakrális hely. Pilisszántón meggyalázták hitünket, hazánkat, mindent ami szent számunkra.

Azt gondolom, nincs tovább, nincs miről beszéljünk. Vége van.

“Az idő közel van, készüljetek!”

okt 232015
 

Március 15-re és Szent István ünnepére is elszoruló szívvel gondoltam, ’56-ról, pedig különösen fájdalmas emlékező sorokat írni. Fájdalmas, mert tévedés “ünnep”-ről beszélni! 1956-ban, még zömmel Horthy Miklós kormányozta Magyarországon felnőtt és szocializálódott, Klebelsberg iskoláiban tanult, Trianon fájdalmát, a Don-kanyart, a náci, majd a ruszki megszállást túlélt, minden elnyomás ellenére nemzetet alkotó sokaság kelt fel, hogy lerázza a rabigát. “Nemzet” mondom, mert az akkor itt élők, Rákosi és tettestársai minden igyekezete és terrorja ellenére, még nemzetet alkottak!

Feltehetjük a kérdést: ha 59 év távlatából visszanézünk, megérte, akárcsak egyetlen csepp vért ontani ezért a jövőért? A Forradalom 50. évfordulóján ártatlan emberek vére festette ismét vörösre a pesti aszfaltot. A tettesek szabadon ágálnak a parlamentben, továbbra is ott ártanak, ahol tudnak! Soha ne felejtsük el: a báb Kádár hívó szavára ruszki tankok gázolták le ismét hazánkat, de az a Nyugat, amely 1849-ben orosz segítséggel törte le szabadságvágyunkat, amelyik 1920-ban úgy szétdarabolta az országot, hogy az a csoda, nem pusztultunk bele, az a Nyugat 1956-ban az éterben uszított, miközben vállát sajnálkozva húzogatva, ölbe tett kézzel menedzselte a szuezi válságot. Cserben hagytak bennünket, mint mindig!

Cserben hagynak bennünket most is, amikor háború dúl Európában. Mert ami napjainkban zajlik, az háború, Európa fegyver nélküli megszállása. Azok a politikusok, akik ezt felismerték – igen többek között Orbán Viktorra gondolok – kiátkozottak lettek. Az elhazudott, elcsalt rendszerváltozással, a Nyugat piacot szerzett magának, esztelen, zombi fogyasztókat. Ahogy Kádár és lakájai kiszolgálták a mindenkori szovjet akaratot, itt vannak közöttünk a politikában, a sajtóban, a kultúrában és ezernyi helyen azok a gerinctelen szemetek, hazátlan bitangok, akik örömmel nézik Európa megszállását, iszlamizálását! Ma már a nemzetek teste immunis, védekezésre képtelen.

1956 olyan példa, amelyből erőt meríthetnénk, mert ha csak napokra is, de átjárta tüdőnket a szabadság levegője, már is ennyi is elég volt, hogy túléljük a kádári vérbosszút, a gennyes konszolidációt és az ellopott rendszerváltozást. Nyertünk egy kis időt, ám közeleg Halottak Napja, ez lesz a mi igazi napunk, valódi ünnepünk, amikor a Semmibe Vezető Folyosón átlépve, átjutunk egy más közegbe, mert nincs élet a halál előtt…

Ha ’56-ra mégis méltóan akarunk emlékezni, arra egyedül a művészeti alkotások alkalmasak. Ezekből viszünk egy csokrot a kopjafákhoz, a Pesti Srácokhoz, a meggyilkoltakhoz, köszönetünk és emlékezetünk jeleként. A győzelem nem Rajtatok múlott, hálás szeretettel gondolunk Rátok, kérünk Benneteket, ha tudtok, segítsetek rajtunk, abból a jobb, másik Világból…

okt 162015
 

Az Alkotás útra merőleges keskeny zsákutca választotta el középiskolámat, a Táncsics Mihály Gimnáziumot, a Testnevelési Főiskolától. Évfolyamonként négy osztály járt ide, vagyis összesen tizenhat, ennyi tanuló tornaóráját volt hivatott kiszolgálni az egyetlen tornaterem és egy fél kézilabda-pályányi leaszfaltozott terület. Jól emlékszem, amíg az időjárás engedte, rendszeresen átjártunk a TF szabadtéri pályáira, testnevelés órákra. Akármennyire is próbálom előhívni agyam rejtett zugaiból, a csarnokra nem emlékszem. Lehet, hogy utána építették, nem tudom…

Elrohantak az évek, 2002-őt írtunk, országgyűlési választásokat tartottak. Úgy tűnt, lassan magunk mögött hagyjuk a kommunista múltat, közeledünk az annyira vágyott szabadsághoz. Senki sem akarta elhinni, hogy a kommunista őskövület D209-es legyőzheti a csírázó polgári demokráciát. Ma még nem tudjuk biztosan, de sejthetjük, hogy választási csalás és a globalista háttéruralom akarata érvényesült, ezek nélkül, nem történhetett volna meg! A két választási forduló között, 2002 április 9-én, a Testnevelési Főiskola Sportcsarnokában mondott Orbán Viktor történelmi beszédet – igaz már későn. Nemcsak a Sportcsarnok, hanem az Alkotás utca, a Déli pályaudvarig megtelt emberekkel. Ha jobban belegondolunk, ezek a pillanatok valami újnak voltak a kezdetei, bár akkor kudarcot vallottunk, így nyolc gennyes év következett. A polgári Magyarország azon a napon és helyen szembesült azzal, hogy mit veszíthet, mit vesztett 1945-től, az akkori időkig.

Ahogyan a polgári Magyarország felébredt, úgy kelt életre nemzeti kultúránk. Elmenni egy Kormorán, Ismerős Arcok, Transylmania, Kárpátia, Lord (stb.) koncertre ünnepnapok voltak, mindig adtak annyi erőt, hogy elviseljük a hétköznapok szellemi nyomorát!

2004 június 12-én volt először Kormorán Családi Nap, a most leégett Sportcsarnokban. Akkor Koltay Gergő is utalt rá, hogy “Mindannyian akik itt vagyunk, szerintem úgy gondoljuk, az újkori magyar történelem egy szakrális pontján ülünk, egy olyan ponton, ahonnan valami elindult, és ahonnan valahová el fogunk érni. Ehhez méltó tisztelettel játsszuk el dalainkat.” Íme az akkori koncert dupla albumának (amely tudomásom szerint nem került kereskedelmi forgalomba) a borítója:

Elszoruló szívvel gondolok vissza azokra Családi Napokra, amelyek leírhatatlanul pozitív energiákat hívtak elő belőlünk. Sokkal többet jelentettek, puszta kulturális eseménynél, rockkoncerteknél. Nagyon sokan itt találkoztunk először a Transylmaniával, a Szkítiával és az Ismerős Arcokkal. Vásári forgatag, íjászat, finom étkek, lovagoltatás színezték az eseményt, de a lényeg az együttléten és a baráti kézszorításokban, egy-egy elejtett szóban, a mindent átható szeretetben rejtőzött.

Nem tudok erről többet és mást írni, meséljenek az egykori fényképek, amelyek nagy részét nem én készítettem, köztük vannak Kriszta, a tatabányai Pisti felvételei is, köszönet értük! Ezúttal nem a koncertjelenetekre helyzetem a hangsúlyt, hanem a Családi Nap többi eseményére. (A képek 2006-ban és 2007-ben készültek.)

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélül indul a vetítés.)

A Csarnok azokon a napokon a Reménység Templomává vált. Leégett, csak reménykedhetünk, hogy fatális rövidzárlat, elháríthatatlan baleset és nem emberi mulasztás, hanyagság volt a tűz oka. A Reménység Temploma újjá fog épülni, mert újjá kell épülnie! Ahogyan a Budapest Sportcsarnok üszkös romjaiból kinőtt a Papp László Sportaréna, úgy a Testnevelési Egyetem hallgatóinak is lesz új sportcsarnoka, ahová talán néha egy-egy koncertre is elmehetünk majd.

A Reménység Temploma pedig állni fog!

Záróra

 Szerző: - 13:39  1 hozzászólás »
Sze 052015
 

“Záróra” – ezt a címet választottam írásomnak – amely feltételezi, hogy eljön a hajnal, amikor kinyit a kávéház, akár másnap, hogy a züllött korhelyek lezárják erkölcsös  éjszakájukat, a koránkelők pedig hozzájussanak első kávéjukhoz, briósukhoz. De a “zárórában” az is benne van, hogy jön egy harckocsi, vagy egy munkagép, és még a nyomát is eltakarítja annak a helynek, ahol tegnap még kávéház állott.

Élhet kávéház a gyorsbüfék világában? Úgy tűnik nem. Ez egy avitt lap, manapság a világhálós “élet” a közösségi oldalak gyorséttermeiben zajlik, nem kell kapucíner, nem kell briós, jó a stanecliba csomagolt, ki tudja milyen fehérje- és szénhidráthalmaz is.

Álljunk meg most egy pillanatra, egy dal erejéig.

Mindezek ellenére nem húzzuk le a rolót, reméljük a tankok és a dózerek elkerülnek bennünket, de bizonytalan időre – talán örökre? – felfüggesztem A mi Pilvaxunk működését.

Bő öt éves fennállása alatt kialakultak kávéházi beszélgetések: koncertbeszámolók, a sportvilág eseményei, örömei és bánatai, úti élmények, néha egy-egy film, vagy könyv, olykor színház, ünnepek és történelmi évfordulók, egy csipetnyi gasztronómia, benne a borok világával, vagy pusztán az élet apró dolgai kerültek terítékre. Mivel ezek az írások már évek óta szinte kizárólag az én tollamból születnek, csak akkor tudok írni, ha van miről, ha olyan élményekben van részem, amelyek arra ösztönöznek, hogy megosszam azokat.

Ennek most vége. Ma Magyarország az 1956-os Forradalom leverése utáni Szabadságharc és kommunista vérbosszú utáni történelmének legsúlyosabb válságának napjait éli!!! Ez nem a sport, nem a koncertek, nem a borkóstolók ideje. Nem kávéházi kor.

“Íme az utolsó kínrím:
Ez egy nedves kor,
Nappal vér folyik,
Éjjel bor.”

Azt gondolom, az előző írásban, egy dal okán, körüljártuk a válságot, de az események elsodornak minket, gyorsabban romlik a helyzet, mint azt követni tudnánk. Nem lehetünk okosak, egyik oldalon az új honfoglalók milliói, másik oldalon a pipogya európai vezetők, az életképtelen Unió. Az USA, a gazdag arab olajállamok, Ausztrália kőkeményen megvédi határait és az ott élőket. Az Unió eddig egy ötlettel állt ellő: osszuk szét a bevándorlókat az tagállamok között. Arra érzéketlenek, ha egy “menekült” például Belgiumban szeretne letelepedni, annak nem lesz jó Lengyelországban. Az ötlet azt veszi alapul, hogy idejött x ember, de az, hogy naponta 5-10 000-rel nő a számuk, nem éri el ingerküszöbüket. Schengen és a dublini egyezmény nem erre a helyzetre készült, alkalmatlan és elaggott jogszabályokkal nem lehet a problémát kezelni! Ha megoldható, hogy teljes biztonsággal ki lehessen a gazdasági menekültek és a terroristák közül szűrni a valódi rászorulókat, ennek Európa kapujában kellene megtörténnie. Igaza van a magyar kormányfőnek: az utánpótlás kimeríthetetlen, ma tízezrek, holnap milliók indulnak felénk.

Szerencsétlen magyar kompország, ismét a vízen hányódik, a békés építkezésbe kezdő magyar nemzet már megint sodródik a világtörténelem viharában, olyan erők által elragadva, amelyeknek ez a kis lélekvesztő nem tud ellenállni. Süllyedünk, el fogunk pusztulni. Ez tehát nem kávéházi kor.

Ennek ellenére, az oldalt nem zárom be, felfüggesztése is csak annyit jelent, hogy magam részéről nem írok új cikkeket. Ha a meglévőkhöz bárki hozzászólna, nyugodtan megteheti, ha valaki úgy érzi, olyan gondolatokat tud leírni, melyeknek címlapon a helyük, nincs akadálya megjelenésüknek.  Egyelőre felfüggesztem a Programajánló működését, a címlapon mindössze ez az írás marad látható. Semmiféle derűlátás nincs bennem a jövőt illetően, de aligha lenne nálam boldogabb ember, ha hamarosan ott folytathatnánk, ahol a válság kitörése előtt befejeztük. Akkor is, ha ez amúgy egy avitt kávéház, egy korszerűtlen oldal!

Isten óvja, védje hazánkat és nemzetünket!

aug 262015
 

Athéni szél és spártai eső,
Ülünk a tűznél, én meg az idő,
Az éneklés évei lassan elmúlnak,
A nagyra nôtt lelkek a pincékbe bújnak.

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…

Megrémülök a hangomtól,
El fogok tűnni a rock and rollból,
Olyan már mint egy menekülttábor,
Mindenki itt van, aki nem elég bátor.

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…

A jövő idő merénylete,
A tinédzserek vad élete,
Megszülettél, védd meg magad,
Temesd el a halottakat!

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…

A hírnök jön, és integet,
Hírek már rég nincsenek,
Rég nem háború, rég nem béke,
Felizzik a vágy villamosszéke…

Európa kiadó, Európa kiadó,
Európa kiadó, Európa kiadó…


Fotó: NASA

“Rég nem háború, rég nem béke…” 1983-at írtunk, amikor az Európa Kiadóról először hallottunk, közel negyedszázad elrohant… Itt akár megállhatnánk, rácsodálkozva a dalba öntött, megvalósuló látomásra, amelynek minden sora ma aktuálisabb, mint amikor megszületett. MINDEN SORA!

“Megrémülök a hangomtól…” Nem akarok és nem is szeretek politikáról beszélni, ez az oldal nem azért született, nem azért él, már ameddig élhet… Ami immár hónapok óta zajlik, nem politika, hanem háború. Tudtuk, hogy a lassan elkorcsosuló Európa – mert elkorcsosul az a népesség, amely lusta, kényelmes, impotens ahhoz, hogy gyermekeket nemzzen, legalább annyit, hogy saját magát reprodukálja -, ezért míg itt a drámai népességfogyás, addig ott a túlszaporulat rövidesen megoldhatatlan probléma okozói lesznek. Arra azonban senki sem számított, hogy mindez ennyire rövid idő alatt bekövetkezhet és elindul az újkori népvándorlás. Elindultak az új honfoglalók, most úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg őket, Európa ugyanúgy megszállási övezetté válik, mint a II. Világháborút követően a szovjetek, vagy a szövetségesek által a náciktól visszafoglalt területek.

“Felizzik a vágy villamosszéke…” Aki csak egy kicsit is szereti hazáját, aki úgy érzi az jó dolog, hogy van tizenötmillió ember, akivel azonos nyelven beszél, aki értéknek tartja évezredes kultúránkat, aki úgy szeretné továbbadni honunkat gyermekeinknek, mint ahogyan azt őseink ránk hagyták, az nem nézheti a híradásokat rettegés nélkül. Százezrek jönnek, de százezrek zarándokolnak minden évben Csíksomlyóra is! Nekünk ez a hazánk, ez az otthonunk, ahogy töröknek, tatárnak, ruszkinak, osztráknak nem volt itt semmi keresnivalója, úgy a “menekültek” sokaságának sincs!

“Megszülettél védd meg magad…” Ennél aljasabb háborút soha nem látott a világ. Mert fegyvertelen tömegek jönnek, fiatal, jól táplált, jól öltözött, pénzzel gazdagon ellátott emberek. Bár ma még hazánk “tranzitország”, de ha már megtelik Európa nyugati és északi része, “célországgá” fog válni. Úgy tűnik, tehetetlenek vagyunk. Macedónia tett egy vérszegény kísérletet, hogy visszatartsák őket, de a fegyvertelen tömeg áttörte a fegyveresek sorfalát, Macedónia kapitulált, azóta egyetlen célja, hogy minél gyorsabban áthaladjanak a “menekültek” az országon. Az első ütközetet Európa megalázóan elveszítette. Szerbiát is egyedül az mozgatja, hogy minél előbb a magyar határra terelje a tömeget.

“Athéni szél és spártai eső…” Az ideérkező emberek zöme az EU tag Görögországban lépnek Európa földjére. Az európai jogrend alapján regisztrálniuk kellene a menekülteket, de Görögországban súlyos gazdasági és politikai válság van, és Brüsszel máskor oly’ szigorú bürokratái szemet hunynak. Így hát akadálytalanul folyik a tömeg a magyar határra, hiába a szögesdrót, feltartóztathatatlanok. Úgy tűnik a kerítés sem jelenthet akadályt. Hiába vezényeljük ki a katonaságot, fegyverrel nem lehet fegyvertelenek ellen harcolni. Tehetetlenek vagyunk.

“Olyan már, mint egy menekülttábor…” most még elsősorban a budapesti pályaudvarok környéke, de ahogyan nő a tömeg, úgy nő az elfoglalt terület is. A vonattal Budapestre dolgozni és iskolába járóknak nap mint nap a menekülttáboron keresztül kell menniük, kitéve magukat kitudja milyen fertőzéseknek, erőszaknak, tolvajlásnak, rablásnak. Ördögi helyzet!

“Hírek már rég nincsenek…” Ma Magyarországnak demokratikusan választott vezetése van, ennek ellenére szuverenitása erősen korlátozott. Önként vállalt korlát ez, hiszen mi kéredzkedtünk be a mára teljesen csődöt mondott Európai Unióba. Kérdés, hogy a mai helyzet és a működésképtelen brüsszeli vezetés viselkedése miatt nem lenne érdemes ezt felülvizsgálni? Nekünk Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával, Bulgáriával és – igen – Romániával kellene sokkal szorosabban együttműködnünk, elvégre ők is “tranzitországok”, vagy napokon belül azzá válhatnak.

“Mindenki itt van aki nem elég bátor…”. Nem tudom mi a megoldás, de azt tudom, hogy ez nem maradhat így. Mást nem tudunk még tenni, mint rácsodálkozni az Európa Kiadó 1983-as látomására… vajon honnan tudhatták?