feb 262014
 

Eljött a pillanat, hogy végre elfelejtsük “rosszkedvünk telét”! Idejét sem tudom, mikor találkoztam utoljára Böjte Csabával, talán még Bükkszentkereszten. Ugyanígy örökkévalóságnak tűnik az utolsó Ismerős Arcok koncertünk Révkomáromban, pedig december vége óta, nem telt el túl sok idő. Vártuk a februári hangversenyt a Wigwamban, de az a fránya ónos eső közbeszólt.

Csaba testvér és az Ismerős Arcok zenekar együttműködése nem új keletű: többször hallhattunk jótékonysági koncerteket Böjte Csaba gyermekmentő missziójának támogatására.

Ott leszünk Szigetszentmiklóson, élménybeszámolóm sem marad el! Várjuk a Megváltó csillagát és a tavaszi feltámadást!

jan 012014
 

Csodálom Jézus Krisztust, ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán ülve szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk jött, és szembe ment az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel.

Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya vágyaink által szívünkbe írt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára akadályt, lendületesen vállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy-egy kudarc,nem bénítja le, nem ül félre duzzogva, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Olyan döbbenetes látni, hogy sok sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak ímmel-ámmal teszik… Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága, egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helyben tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, mely melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember megtapasztalhat?
Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtűkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárnyszegetten reménytelenségbe ostorozni ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mind egy langyos szellő belekapaszkodik embertársad csüggedten logó vitorlájába, és elindítja őt a reális létezés hatalmas óceánján.

Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mint egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét. Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.

Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni.

Te ástad a kutat, de annak életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi, szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé válsz.

Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen limlomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré.

Mi vagy te?

Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak.

A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek.

Krisztus Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten simogató válasza lenni?

Karácsony után mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani.

Szeretettel,
Csaba testvér

Forrás

dec 132013
 

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.

Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg.

Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!

Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?

Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?

Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan.

A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból.

Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.

A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot – de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?

Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.

Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal.

Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel, Csaba testvér

Forrás: erdély.ma

Júl 232013
 

Szűk két napos kirándulásunk alatt egy dalszöveg foszlányát hallottam időről-időre legbelül: “Vezesse Isten léptedet…”. Böjte Csabának a Google+-szon írt bejegyzései között találtuk, vasárnap részt vesz, előadást tart a VII. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon. Jobban utánanéztünk a programnak, vívódtunk, túl messze van, menjünk, ne menjünk? Azt hiszem nem hoztunk rossz döntést: elindultunk.

Miskolcig semmi gond nem volt, de (tanulság: ne bízz vakon a műholdas navigációban!), Bükkszentlászló felé vezetett bennünket, így roppant keskeny erdei úton érkeztünk meg Bükkszentkeresztre. Megtaláltuk a rendezvénysátort, ám ülőhelyet csak a földön kaptunk. Éppen Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember első előadásának végét hallhattuk. Kertész Zsuzsa volt az egymás után következő előadások háziasszonya, felkonferálta a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége elnökének, három szakvizsgával rendelkező dr. Taraczközi Istvánnak előadását. Nehéz lenne reprodukálnom az elhangzottakat, inkább kiragadok néhány részletet. Közismert, hogy életünk minőségét, egészségünket, betegségeinket számtalan körülmény határozza meg, nem kérdés, hogy étkezésünk ebből a szempontból kulcsfontosságú! Teljesen egyetértettem kollégámnak azzal a megállapításával, hogy Kárpáthazában élve, arra vagyunk kódolva, hogy az itt őshonos étkeket fogyasszuk! Elmondott egy példát, Európa egyik legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező országáról, mely szerint a kontinens legnagyobb búzaexportőre és -importőre is egyben! Vajon miért? Mert kizsigerelik a termőföldet, szintetikus anyagokkal (magyarán műtrágyával) pótolják, nem pihentetik, nincs vetésforgó. Az értéktelen termést eladják, az értékeset importálják, talán még némi haszonra is szert tesznek ily módon… Valóban, tudatosan keresnünk kell a tiszta magyar étkeket. Nem lenne szabad hazánkra zúdítani a világ élelmiszeriparának szemetét! Mint kórboncnok, azt is elmesélte, hogy halottaink bomlása lelassult, egyszerűen annyira telítődünk ételtartósítókkal… Elgondolkoztató, nem? Szó esett még az erdei gombák kedvező élettani hatásairól és természetesen a gyógynövények használatának előnyeiről is.

Ezt követően Gyuri bácsi és lánya egy órán keresztül válaszolták meg a hallgatóság írásban feltett kérdéseit. Milyen panaszra, kórságra, megelőzésre, mely teát fogyasszunk. Közönség… tavaly tízezer ember fordult meg a Gyógynövénynapokon, idén – becslések szerint – a másfélszerese! Sok egyéb mellett, ennek az is egyik oka lehet, hogy az iskolamedicina egyre személytelenebbé válása olyan vákuumot gerjesztett, amely a természetes gyógymódok híveit elindította az útkeresésben. Sajnos rengeteg sarlatán visszaél az emberek bizalmával, varázslók, önjelölt sámánok, csodaszerek feltalálói és forgalmazói szorult helyzetben lévő embertársaik kifosztói.

Gyuri bácsi Bükkszentkereszten nőtt föl, generációkon keresztül megszerzett gyógynövényismeretet örökölt és fejlesztett tovább. Megelőzésre, gyógyulásra igazoltan alkalmasak a gyógynövényekből készült teái, tinktúrái és kenőcsei! Érdekes volt, mennyi általa említett gyógynövény köszönt vissza homeopátiás tanulmányaimból, a Hypericum (orbáncfű) éppen úgy használatos homeopátiás gyógyszeralapanyagaként, mint az úgynevezett fitoterápiában. A példánál maradva: patikai forgalomba kerülő gyógyhatású készítményt is előállítanak ebből a növényből! Gyuri bácsi nyilvános tanácsadása után volt egy kis idő bejárni a falut – Csonka-Magyarország egyik legmagasabban fekvő települése -, megtekinteni az árusok portékáit, vásárolni teafüveket.

Ezt követően következett Bálint gazda, aki messze 90 év fölött, súlyos közlekedési balesetből felépülve, láthatóan jó erőben, teljes szellemi frissességgel tartott előadást a fűszernövények otthoni termesztéséről. Valóban, nem nagy ügy, ételeinket otthon, akár virágcserépből szüretelt fűszerekkel ízesíteni. Bálint gazdát Schäffer Erzsébet újságíró követte, akiből áradt a derű. Történeteket mesélt, elsősorban emberi kapcsolatainkról. Rossz hangulatú, zsúfolt vasúti fülkében mennyi mindent megváltoztatott az éhes kisbaba megszoptatása, a magukba forduló emberek kinyíltak, a hangulat megfordult. Ahogyan azt Csaba testvér is mindig hangsúlyozza: “Lásd meg a szépet!” – erről is beszélt Schäffer Erzsébet. További gondolatébresztő mondatai arról szóltak, hogy vajon mennyire használjuk ki azt az időt, amelyet például ruháink gépi mosásával nyerünk? Kihasználjuk? Hitvesem nagyon szereti Erzsébet írásait, amelyekből ugyanaz a derű és emberszeretet árad, mint személyiségéből. Előadásával befejeződött az első nap programja.

Miskolcon találtunk szállást, azt elfoglalva egy közeli vendéglőben vacsoráztunk, majd elsétáltunk a belvárosi utcákba. A város gyönyörű fekvésű, a központban csodálatos épületeket találtunk. Nem szeretném a lokálpatriótákat megbántani, de az általam ismert megyeszékhelyek közül Miskolc van a legrosszabb állapotban! Rengeteg elhanyagolt, lepusztult, lakatlan, egykor szebb napokat látott épületet láttunk; az is igaz, hogy nagyon sokat gyönyörűen felújítottak, és a sétálóutca rekonstrukciója is folyik. A vendéglők, kávézók teraszai életet sugároztak; rövid sétából hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, mégis azt éreztük, hogy ez a jobb sorsra érdemes város is újjászületőben van.

Másnap korán indultunk vissza Bükkszentkeresztre, így megállhattunk Lillafüreden egy rövidke sétára. Szinte ittuk az üde, kristálytiszta levegőt, megnéztük a Palotaszállót, szemben vele a tavat, kisvasutat. Gyönyörű hely, békebeli hangulattal.

Bükkszentkereszten ismét Gyuri bácsi előadását hallhattuk, majd a mikrofon mögé lépett Böjte Csaba, aki akkor már túl volt a reggeli szentmisén és egy új szobor felszentelésén. A tőle megszokott szavakat hallottuk, hitről, életről, magyarságról. Arról, hogy békességben, hitben, szeretetben, a nehézségek elől nem megfutamodva éljük életünket! Azt azonban éreztük, hogy mennyire elkeserítették a napokban megjelent újabb demográfiai adatok nemzetünk fogyatkozásáról. Bár ő cölibátusban él, rajta nem múlik: húsz év alatt ötezer gyermeket mentett meg, nevelt fel, egy pillanatra sem áll meg: újabb és újabb helyeken gyullad fel Déva lángja, menti ami menthető. Gyuri bácsi is egy hónapot töltött Böjte Csabánál, hogy segítsen neki abban, hogyan tudná otthonaihoz tartozó földeken, a Hargita erdeiben gyermekei számára a gyógynövények termesztését, felkutatását, használatát közelebb hozni. Előadása végén, az őt kísérő székely népviseletbe öltözött leánykák elénekelték az ősi Székely Himnuszt – a Gyógynövénynapok legfelemelőbb pillanatai voltak ezek.

Hoztunk magunkkal gyógyteákat, vásárfiát, olvasnivalót, ám mégsem ez a legfontosabb! Lámpás Emberekkel találkoztunk: Gyuri bácsi, Schäffer Erzsébet, Böjte Csaba… lámpásukból fény árad, megmutatja azt az utat, amelyen haladnunk érdemes! Jó volt ott lenni, ha esetleg valakinek felkeltettem az érdeklődését Gyuri bácsi teái iránt, javaslom, hogy innen induljon felfedezőútra.

jún 032013
 

Valami nagyon fennköltet, kellene most… „Vesszen Trianon!”-tól, a Nemzeti Összetartozás Napjáig érzelmek, indulatok, fájdalmak és gondolatok kaleidoszkópját látom… Fájó kiáltásnak, tenyérbe szorított ökölnek, tehetetlen dühnek, maró kínnak éppúgy helye van, mint annak a gondolatnak, hogy a gyász emléknapja arról is szóljon, hogy tizenötmillió magyar egy és oszthatatlan.

A mögöttünk hagyott sok-sok hónapban Böjte Csaba volt rám legnagyobb hatással. Az egyik közösségi oldalon naponta több új bejegyzést olvashatok tőle: járja útját, létrehozza a Szeretet Otthonait, ahol árvák ezrei születnek újjá. Újjászületés! Ez lehet az egyik válaszunk Trianonra. Aligha véletlen, hogy éppen egy székely ferences szerzetes mutatja a helyes irányt! 2013-ban Úrnapja és a Nemzeti Összetartozás Napja nagyon közel esnek egymáshoz. Csaba testvér küldött egy felvételt, Eperjes Károly Babits Mihály „Eucharistia” című versét szavalja. A művész bevezető gondolatait, verselemzését és a költeményt figyelve, minden egészen más megvilágításba kerül. Hallgassátok végig, érdemes!

Aligha akad olyan művészeti ág, amely ne tükrözné Trianon fájdalmát…Az Ismerős Arcok zenekar is muzsikába öntötte…

Minden nap érkezik hívó szó. Milyen sokszor nem halljuk! Az Ismerős Arcok a felvidéki Somorján adott hangversenyt, a hívó szó Kohus Petiéktől érkezett!

Úrnapjára ébredtünk tegnap, az gondoltuk, mivel északnyugati végek felé vesszük az irányt, akkor Pannonhalma, mert az Úr hív bennünket, szenteljük meg napját. Tíz órakor ott voltunk az apátsági Székesegyházban, bencés szerzetesek közösen celebráltak szentmisét. Lehetetlen szavakkal visszaadni azt az emelkedettséget, amely az eucharistiában jelenlévő Krisztusból áradt… Felújított katedrálisban, gótikus boltívek alatt, bencés szerzetesek közös miséjén, gregorián énekszó hangjára összekapcsolódott Ég és Föld. Ugyanekkor Ferenc pápánk hívására, világszerte szentségimádáshoz járultak a hívek. Gondoljatok Eperjes Károly szavaira… Mit mondott Mindszenty bíboros? „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől!” Hívó szó, halljuk meg végre!

Fél tizenkettőkor még Pannonhalmán voltunk és egykor már Somorján, gyönyörűen terített asztalnál ebédeltünk barátainknál. Úgy suhantunk át a „határon”, hogy egyedül a málló őrbódék emlékeztettek rá… Ez még nem gyógyír Trianonra, de egy kis lépés előre!

Alkonyatkor a somorjai Művelődési Ház színháztermébe léptünk, hogy részt vegyünk életünk eddigi legkülönlegesebb Ismerős Arcok hangversenyén. Egyszerre volt felemelő és hátborzongató. Pedig a koncertről, mint művészi élményről semmi rendkívülit nem tudnék írni, a zenekartól megszokott magas színvonalon szólaltak meg a jól ismert dalok… Mégis, eddig még soha át nem élt lelkisége volt ennek az előadásnak. A teremben túlnyomórészt Felvidékről érkezett magyarok voltak, akik éppúgy ismerték a dalokat, mint az anyaországbeliek, nem hiányoztak nemzeti lobogóink, a viseletekről nemzeti jelképeink… még a koncert harmada sem telt el, amikor a közönség talpra szökkent, a színpad elé tódult, elkezdődött a katarzis… mert egyszerre volt szívszorító és felemelő… a „tér és az idő keresztjén állva”, ott és akkor, a dalok egészen más megvilágításba kerültek, a zászlók másképpen lengtek, és mikor felcsendült a koncert befejezéseként a „Nélküled”, nemcsak az eszünkkel értettük, nemcsak a szívünkkel éreztük, hanem átéltük, hogy egy vérből valók vagyunk!

Himnuszaink eléneklésével oldódtunk fel a somorjai éjszaka csöndjében.

máj 012013
 

A Cisztercita templom háborúban sérült harangja, mementó a város főterén

„…Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Jn 13,31-33a.34-35

2013. április 28-án Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes tartott előadást, majd szentmisét celebrált a székesfehérvári Cisztercita templomban. Előadását alább teljes egészében megtekinthetitek, fogadjátok sok szeretettel!

ápr 042013
 

Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében?

Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel lehajolni egy bajban lévő élethez, segíteni egy tipegő, totyogó kis gyermek nekilendülését az életnek. Így születtünk, Isten determinált a jóra, a szépre, az igazra. Persze, mint a keljfeljancsit minket is ki lehet borítani egyensúlyunkból, képesek vagyunk a rossz, gonosz dolgok mellett dönteni, ott van bennünk az aljasságra, a képmutatásra való hajlam, de tartós, maradandó, tiszta örömöt az embernek csak a jó dolgok tudnak okozni.

A rossz, gonosz, sötét dolgok után az ember lelke elnehezedik, gombóc lesz a gyomrában, összeszorul a szíve, másnap nehéz tükörbe nézni, az ember a bűnben elmagányosodik, kiég, megbetegszik és meghal. Jó tudni, hogy a fizikában nincs abszolút felső határa a melegnek, de van abszolút zéró fok, olyan hideg mely megöl mindent, melynél lentebb hűteni már elméletileg sem lehet semmit. A szeretetnek, a jóságnak nincs felső foka, mert az maga az Isten, a Végtelen. A rosszaságnak, a gyűlöletnek van vége, és ez a halál, a pusztulás, és utána nincs tovább!!

Jónak lenni jó, életem minden perce mit a szeretet, a jóság, az irgalom szolgálatára szenteltem, örömmel tölt el, boldoggá tesz már itt ezen a földön, de minden olyan percet melyben önző, kishitű, tunya, részvét nélküli voltam, szégyenlek és bűnbánattal szeretném letörölni, nem megtörténtté tenni.

Nem véletlen, hogy “névtelen” kezdő színészekkel rendezett egyszerű, de hiteles bibliás filmeknek ott kint Amerikában nagyobb a nézettségük, de még pragmatista szempontból nézve is jobb üzletet jelentenek, mint rafináltan manipuláló, Istent, Egyházat bemocskoló, hatalmas költségvetéssel, feltupírozott sztárokkal megrendezett szuperprodukcióknak.

Optimista vagyok, mert jónak lenni jó! Bizakodva nézek a holnapba! Miért is ne lennék optimista, hisz egy olyan világban élek, hol jön egy egyszerű bácsi Latin-Amerikából szürke városi buszon, két elnyűtt régi bakancsban és besétál Rómába, hogy leüljön a pápai székbe. Nevet választ, a világ liheg a bevásárló központokban és ő Assisi Szent Ferenc nevét veszi fel, egy olyan férfinak a nevét, aki nyolcszáz évvel ezelőtt tudatosan lemondott mindenről és Szent Péter sírjánál elcserélte a ruháját egy koldussal, majd mint Isten trubadúrja élte vidáman, szabadon az életét. Jónak lenni jó, az új pápa nem pánikol, van ideje, hogy felhívja személyesen a postását, hogy megköszönje az eddigi munkáját és jelezze, hogy mivel éppen pápává választották, hát ezért nem kéri tovább az előfizetett újságait. Ezer síkon zajlik az élet ebben a komplikált világban és mégis a pápa első nyilvános megszólalása alkalmával, ott tolong körülötte több mint hatezer újságíró.

Nem csodálkozom azon sem, hogy óriási költséggel, a hajdani ateista Szovjetunió utód állama Oroszország, hatalmas anyagi erőfeszítéssel elindította a hitoktató képzést, hogy tudja bevezetni a vallásos nevelést az iskolákba. Lehet, hogy a legfelsőbb vezetősége az országnak nem mélyen vallásos, de tisztába vannak azzal, hogy más fenntartható boldogságforrást, mint az irgalmas szeretetet, a bölcs hitet nem képesek felkínálni a hatalmas ország sok sok lakójának. Egészen biztos, hogy nincs más boldogságra vezető fenntartható út az emberiség előtt, mint a jóság és a szeretet. Meg aztán miért is keresnénk más utakat ha a szolidaritás, a szeretet, a bizalom útja maradéktalanul képes betölteni szívünket, életünket örömmel, boldogsággal itt ezen a földön, és ráadásképpen feljogosít az örök boldogság reményére is.

Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t.

2o13 április 2.

Csaba testvér fenti gondolatai folytatásuk a korábban megjelenteknek. Az ilyen hangok fényt hoznak “rosszkedvünk tavasza” sötétségébe!