ápr 062019
 

“Az angyalok is itt járnak közöttünk,
De mi nem vesszük őket észre,
Csak az ördögöt látjuk mindenhol,
És átkokat szórunk az égre.”

Véget ért. Lassan araszoltam a Hungária körút felé, gondolatok tucatjai kergetőztek agyamban. Emlékezetes előadás volt! Hobo hetvennégy évesen is ugyanaz, mint akit négy évtizede először láttam színpadon. A blueszenész polihisztorrá vált: színész, költő, előadóművész, muzsikus, író lett. Meg bohóc. Bohócnak lenni pedig a legigazabb művészet.

Ellszállt négy évtized. Először talán a MOM-ban? Már nem emlékszem. Azután Tabán, Fekete Bárányok, számtalan Ifipark… minden koncert zarándoklat volt, egyben újjászületés. Azután Pécs, Balokány-liget, Esztrád a jogikar épületében, a férfivécé előtt. Népstadion segélykoncert, Zöld sárga… Később Művészetek Palotája, Papp László Sportaréna, elbúcsúztunk a Hobo Blues Bandtől.

Zenealbumok, Villantották fel az akkor még oly’ nagyon vágyott Amerikát. Fekete zenészek, blues, 66-os út,  Vándor az úton, Szökött néger fegyenc balladája. 6:3, A két Latabár, József Attila megzenésített versei, sokunkhoz közelebb hozták a költőt, mint a középiskolai irodalomórák. Ady, Viszockij, Pilinszky, Shakespeare, Bob Dylan. A Vadászat. Album, amelyet elvinnék egy lakatlan szigetre, ha egyszer indulni kell…

A szombati is nagyszerű koncert volt! Hömpölygött a tömeg, mindenki ott volt, egykori csövesek, rockerek, megöregedve de a régi tűzzel szemükben. Mire az első dal szárnyain felrepült a Kis vörös kakas, megteltek a lelátók és a küzdőtér. Kivetítőkön bárki láthatta mi történik a színpadon, a megszólalás tökéletes volt. A zenészek hibátlanul muzsikáltak, szóltak a legrégebbi és legújabb dalok, Hobo nagyszerűen énekelt. A számokat prózákkal, versrészletekkel vezette át. Közénk jött Hendrix, Morrison, Baksa-Soós János, Ady, Cseh Tamás, József Attila, Pilinszky, Bob Dylan, Jagger és a Stones; az örökre távozott zenekari tagok: Szénich János, Kőrös József, Fuchs László.

Azután kicserélődtek a muzsikusok, színpadra lépett Póka Egon is. Felforrósodott a hangulat, mikor megérkezett Deák Bill Gyula, ő is ugyanolyan fantasztikus volt, mint mindig. Később beszállt Tátrai Tibor, gitárjátéka elvarázsolta a közönséget.

“Viharban születtem” – Közép-európai Hobo Blues, a koncert végének közeledtét jelezte, befejezésül a legújabb albumról szólalt meg az Új Magyarország. Közel három órán át tartott a varázslat, mindenki számtalan gondolatot és érzést vitt haza. Majd otthon, a porlepte régi albumok fekete korongjain felragyog a fény…

Hobo körül érezzük az erőt, forr áradó energiája, szárnyal alkotókedve! Megálltunk, lepergettünk jó néhány évtizedet, azoknak sok kínját, szenvedését, bánatát, fájdalmát, örömét, boldogságát és gyönyörűségét. Felidéztük ifjúságunkat, koncerteket, barátokat, lányokat, fiúkat, helyeket, városokat, éveket, verseket, gondolatokat, dallamokat, képeket, vadászatokat; arcokat, művészeket, kortársakat; történelmet, hazát, őrtornyot, bitót, a Hetediket és a Tortát. Mély lélegzetet vettünk abból a jelenből, amely tegnap még a jövő volt, s mára belesimul a múltba.

Mindezeket a szombati estén és a gyorsan lepergett évtizedek alatt a Bohóc, Hobo állította elénk.

Köszönet érte!

S nincs vége,  – sosem lesz vége – egy állomás volt, a lassú vonat halad tovább…

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..