Áldott Karácsonyt!

 Szerző: - 11:56  Vélemény?
dec 252018
 

Ismét elrohant egy év, ismét elszaladt az adventi készület négy hete… Sok jókívánság érkezik élőszóban, telefonon, elektronikus levélben, túl sokat ezekhez már nem lehet hozzátenni, így ezúttal egy Kormorán koncertről írt beszámolóval kívánok áldott Karácsonyt mindenkinek.

Mióta részesei lettünk a Kormorán-varázsnak, alig telt el úgy esztendő, hogy ne lettünk volna adventi koncertjükön. Voltak közöttük “nagykoncertek” a Körcsarnokban, vagy a Nagycirkuszban s voltak családiasabbak, mint a MOM kupolatermében. A hangulatot azonban soha nem a hely, vagy a közönség létszáma, hanem a színpadról áradó dalok szabták meg.

2018-ban koncerthelyszínnek a Duna Palotát választotta a zenekar, a gyönyörű színházterem hangulatos otthont adott a hangversenynek. Milyen volt a koncert? Nagyszerű, mint mindig! Sikerült egyensúlyt találni a régebbi, legrégebbi, újabb és legújabb dalok között, jó volt a megszólalás és a színpadkép. A hangulat sokszor felforrósodott, különösen a jól ismert dalok hallatán.

Úgy elszállt a két óra, hogy szinte észre sem vettük. Két nappal Szenteste előtt, a Kormorán hangversenye felgyújtotta szívünkben a karácsonyi fényeket, köszönet érte!

  Egy hozzászólás - “Áldott Karácsonyt!”

  1. Elnézést kérek a fényképek minőségéért, messzire voltunk a színpadtól, s csak a telefonom volt nálam.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..