Emberfeletti!

 Szerző: - 16:16  Vélemény?
máj 272018
 

Az országúti kerékpáros körversenyekből minden esztendőben nyomon követhetünk hármat: az itáliait (Giro), a franciát (Tour) és a spanyolt (Vuelta). A Tour-ral régóta foglalkozunk, ám a másik kettőről eddig alig esett szó. Mi több, a Giro vasárnap véget ér! Bár a második héttől követem: ha tehetem megnézem a közvetítést, vagy az esti összefoglalót, de mindeddig nem tartottam érdemesnek, hogy írjak róla.

 

Ennek nem maga a verseny volt az oka, hanem – legalábbis az egyéni összetett tekintetében – meglehetősen lefutottnak tűnt az egész. Yates szinte végig vezetett, úgy tűnt egyedül a tavalyi győztes Dumoulin érheti utol. Igaz, a mezőnyben tekert Chris Froome, de a legelején bukott, úgy tűnt nincs jó formában, igaz szorgalmasan gyűrte le a kilométereket, általában az esélyesek csoportjában tekerve. (Froome többször nyert Tour-t és egyszer Vuelta-t.)

Pénteken, a római befutót leszámítva, utolsó előtti szakaszon, azonban megtörtént a csoda, az alább látható, 180 km-es úton 100 km után beletaposott a pedálba, gyakorlatilag állva hagyta a mezőnyt, 3 perccel előbb ért be, mint a második helyezett!!! Ezért írtam a címbe, hogy „emberfeletti”. Ha megnézitek a grafikát, látható, hogy 110 km után közel 2200 m-es hegyre tekertek fel! Froome három percet adott annak a mezőnynek, amelyikben nagyon sok, igen tapasztalt bringás tekert! Hihetetlen!

A római befutó igazából versenyzés nélküli gála, így szombaton még elvi esélye volt, hogy Dumoulin ledolgozza Froome 40 másodperces előnyét, többször próbálkozott támadással, de Froome minden alkalommal visszaverte, így rajta maradt az egyéni összetett győztesének járó rózsaszín trikó.

Nagyon jó verseny volt! Gyönyörködhettünk a napfényes Itália városaiban, természeti csodáiban – a mezőny még az Etnához is felkapaszkodott -, mindeközben nagyon izgalmas versenyt láttunk. Froome feltámadása és Yates összeomlása ugyanarra napra esett. A győztes nagyon taktikusan versenyzett, gyakorlatilag eltűnt a mezőnyben, majd két hegyi szakaszt megnyerve, gyorsan fordított.

Elgondolkoztató, hogy hol van az emberi teljesítőképesség felső határa?  Froome alkatánál fogva kerékpárra született, magas, rendkívül hosszú végtagjai vannak, egy gramm felesleget sem cipel. Az sem kérdés, hogy felszerelése – beleértve biciklijét is – a mai technológiai fejlettség csúcsán van, de ezen a szinten ez az egész mezőnyre igaz! Láthattuk, hogy az olasz utak minősége a csapnivalótól a tükörsimáig terjed, az időjárás tekintetében sem volt pardon: hőség, szakadó eső, hófoltos környezet nehezítette a versenyzők dolgát. Valamennyi bringás, aki megtette a hosszú utat elismerést érdemel, emberfeletti mindaz, amit nyújtottak! Abban pedig csak reménykedni lehet, hogy mindehhez doppingolásra sem volt szükség…

A Tour-ral folytatjuk, igaz addig még lesz egy foci VB is…

 

Chris Froome

 

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .