Sportvilág – 2017

 Szerző: - 21:58  Vélemény?
dec 262017
 

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy eseménytelen volt a lassan mögöttünk hagyott esztendő, annak ellenére, hogy sem olimpiát, sem labdarúgó világeseményt nem rendeztek. Az egész év történései közül néhány pillanatot tudok csak kiragadni, elsősorban az engem érdeklő sportágak közül.

“Magyarország Lelke (Spirit of Hungary)” volt annak a hajónak a neve, amellyel Fa Nándor sikerrel teljesítette a Vendée Globe versenyt, a Földet közel 94 nap alatt kerülte meg, kikötés nélkül, egymagában! Azt hiszem ehhez a teljesítményhez semmit nem kell hozzáfűzni, érdemes visszaemlékezni ezzel a hatperces rövidfilmmel.

Magyarország rendezte idén az Úszó- Vízilabda- (stb.) Világbajnokságot. Vitathatatlan volt a sikere, mind a vízben, mind az egész verseny szervezésének tekintetében. Óriási kihívás volt viszonylag rövid idő alatt megteremteni a szükséges infrastruktúrát, profi módon végigvinni az eseménydús két hetet! Úszóink sikerei mellett, vízilabdázóink is helytálltak, női csapatunk a padlóról felállva lett negyedik, a férfiak – bár a döntőben túlizgulták az első két negyedet a horvátok ellen – ezüstérmet szereztek. Ezekre a meccsekre az egész ország figyelt, vízilabda lázban égtünk, jó volt legalább a képernyő előtt sikerre esélyes sportolóinkért szurkolni!

Kardvívásban Szatmári András aranyának örülhettünk, bár az evezés nem tartozik a magyar sikersportágak közé, a Simon – Juhász párosunk győzött Floridában, fantasztikus hajrával.

Az országúti kerékpárversenyek csúcsát a háromhetes körversenyek jelentik, idén sem a Giro-t, sem a Vuelta-t nem tudtam nézni, a Tour-ból is csak az utolsó harmadot. Amit láttam, azok nagyon nehéz, emberfeletti teljesítményt igénylő szakaszok voltak, hegyi befutókkal. Úgy tűnik Froome verhetetlen a sárga trikóban, gyakorlatilag rajt – cél győzelmet aratott, rendkívül taktikusan, okosan, a riválisoknak esélyt sem hagyva versenyzett. Az is igaz, hogy neki volt a legerősebb, csak őt támogató csapata, a SKY. Borzolta a kedélyeket a sprinterek között legesélyesebb Sagan kizárása, a lassítva kikockázott felvételen nyoma sincs szándékosságnak, nagy sprint volt, azt gondolom, hogy a versenybírók hibás döntést hoztak. Kár érte! Nagy élmény volt testközelből nézni a “Tour de Hongrie” magyar körverseny mezőnyének székesfehérvári átsuhanását.

Végére hagytam a feketelevest, vagyis a labdarúgást. Nem voltam rest, megnéztem az MLSz honlapját, a válogatott 2017-ben kilenc mérkőzést játszott, hat vereség, három győzelem, 8-16-os gólkülönbség a mérleg. Kikaptunk Andorrától, Luxemburgtól… azt gondoljuk ennél már nincs lejjebb, félek van… Új, ismeretlen szövetségi kapitánnyal vághatunk bele a 2018 őszén esedékes EB selejtezőkbe, (legalább addig nyugtunk van). A rangos kupák előselejtezőiben klubcsapataink már júliusban elvéreztek, egyedül a Vidi érte meg az augusztust, ahol hazai pályán megsemmisítő vereséget szenvedett szerb ellenfelétől. Mindaz amit leírtam részben a rendkívül nívótlan, silány bajnokságból ered.

Mikor ezt a rovatot elindítottam, arra gondoltam, hogy saját sporttevékenységünkről is szó eshet, mert őszintén hiszem, teljes életet csak sportolva lehet élni. Éppen ezért 2017-ben írtam a kettlebell-ről, a cserépváraljai íjásztáborunkról, a sportolás közbeni pulzusmérés fontosságáról, nagyon köszönöm Kohus Peti beszámolóit kerékpáros túráikról!

Tavaly eltört az íjam, az ősz és a tavasz az új keresésével telt. Rengeteg gondom volt, ha az íj alkalmasnak látszott, rossz volt az ideg hozzá, azután a sors sajnos úgy hozta, hogy augusztus óta nem lehettem ott a versenyeken. Az biztos, a hibák és sikertelenség okait nem a sportszerben kell keresni, különösen nem a pusztai-nomád kategóriában. Remélem a tavasz folytatást hozó lesz! A nyár közepéig nagyon rendszertelenül jártam kettlebell edzésekre, azóta ez megváltozott, minimum heti 2×1 órában szakképzett instruktor irányításával gyúrom a vasat. Visszatértem az uszodába is, októbertől heti 1-2 alkalommal úsztam, ez decemberben megszakadt, de feltett szándékom januárban folytatni. Sajnos a kerékpárom a kamrában porosodik, ebben az évben egyszer sem ültem rá. A lustaságra mindig van mentség, bár ténykörülmény, sajnos egy nap csak huszonnégy órából áll… Akármennyire szorongva várom, hogy mit hoz 2018, jó lenne minél többet mozogni!

2018 … téli olimpia és foci VB éve lesz. Igaz utóbbi a magyar és olasz csapatok részvétele nélkül nem tölt el lelkesedéssel, remélem jó meccseket fogunk látni, talán Dél-Amerikából jönnek majd azok a csapatok, amelyek felkavarják a foci állóvizét, hoznak némi megújulást!

  6 hozzászólás - “Sportvilág – 2017”

  1. Azért kötünk ki ennél, mert a focit szeretjük, jól nézhető, változatos, olykor izgalmas. Van múltunk, hiszen olimpiákat nyertünk, világbajnoki ezüstöt szereztünk. A mi generációnkban kevés olyan fiú, férfi van, aki nem rúgta a bőrt; tesióra végén nagy jutalom volt, ha tíz percet focizhattunk.

    Talán ezért okoz iszonyatos csalódást a fél évszázada (!) tartó lejtmenet, vereség 2017-ben attól az Andorrától és Luxemburgtól, amelyeket húsz évvel ezelőtt a B válogatott is megerőltetés nélkül elpáholt volna! Azt gondolom – például a megerősödött Svájccal szemben -, hogy nem ők lettek jobbak, hanem mi zuhantunk a szintjükre, pedig most pénz, paripa, fegyver rendelkezésre áll! Csoda, ha az ember elkeseredik, csoda, ha egy napilap éves sportösszegoglalóját összeállító szerkesztő meg sem említi a válogatottat, pedig… legyőztük Lettországot, Fareör-szigeteket és Costa Rica-t.

    Valószínűleg a foci téma ezentúl is felbukkan majd (az sem kizárt, csinálunk itt egy jó VB tippjátékot), én lennék a legboldogabb, ha sikerekről esne szó!!!

    Újabb nemzetközi tétmeccs majd nyáron lesz, amikor klubcsapataink elkezdik a selejtezőket, válogatott pedig ősszel játszik EB-sekejtezőket. Legalább addig nyugtunk lesz…

  2. Fejezzük be.De miért van az,hogy mindig itt,a focinál kötünk ki?Én azért,mert akármilyen a színvonal,szeretem és megnézem a meccseket.Meg ki is megyek.De mi,szurkolók megmondjuk a tutit,csak nem látunk a kulisszák mögé…

  3. “Megnéztük, hogyan szerepeltek az idén a magyar csapatsportok legrangosabb képviselői itthon és a nagyvilágban.” – írja a szerkesztő.

    Vastagon kiemeltem a kulcsszót. Így jogos, hogy a labdarúgás nincs a “futottak még” kategóriában sem említve. Valahol ez is tükre, hol jár a mindmáig hazánkban leginkább érdeklődésre számot tartó sportág.

    Ami pedig a béka feneke alatti színvonalú bajnokságot illeti, pl. a Fradi – Vidi meccs egészen élvezetes volt, de ha az egészet nézzük, akkor inkább ne nézzük… Alig ezer fölötti nézőszám mindent minősít, az említett Titi idejében az NB III-ban ültek ennyien a lelátókon. Óhatatlanul felmerül egy fontos kérdés. Abban biztos vagyok, hogy a Csányi érában a mostani (minimum) a negyedik szövetségi kapitány (Pintér, Dárdai, Storck), a Nagyvezír végiggondolhatná, még akkor is, ha amúgy nála a kasszakulcs, hogy mennyire hozott jó döntéseket a menedzsment? Persze a fiúk a gyepen kergetik a lasztit, a fejesek meg a fűtött irodában mozgatják a bábukat a sakktáblán, de ott k.rvára nem stimmel valami, ha Andorra és Luxemburg megveri a magyar válogatottat.

    Fejezzük be, mert a a többi sportág csapatai akkor is kárpótolnak bennünket, ha pl. férfi vízilabdázóink “csak” világbajnoki ezüsttel állhattak a dobogóra!!!

  4. A zárójelben leírtakra reagálok:akár ildomos,akár nem,megtette.Biztosan van benne trucc,ezért is nem foglalkozik a foci(paródiával).

    A főcím témájához,azon belül is a focihoz ,illetve mínősítéséhez visszatérve-” rednkívül silány,nívótlan bajnokság”-azt nem értem,hogy -és most labdarúgókkal személyes beszélgetések alapján írom le-ők miért állítják az NBI-ről,hogy jó.Vonatkozik ez az edzőkre is.
    Legutóbb Radványi Miklós,ex DAC,stb,stb, utoljára Mezőkövesd (most már menesztett) edzőjeként állította,hogy hajtós,technikás bajnokság a miénk.
    Többször mondtam,hogy mi más meccseket nézünk olykor olykor.Titi bá megmondta:ez nem foci,ez az Újpest nem az,ami volt a mi korunkban.
    Szerintem az egész magyar labdarúgásra értette.

  5. Megjelent a 2017-es összefoglaló a csapatsportokról is.

    Bár nem tudom mi motiválta az összeállítás szerzőjét, de a labdarúgásról mélyen hallgat. Ha az járt a fejében, hogy nem érdemes erre nyomdafestéket pazarolni (vagy billentyűzetet koptatni) – akkor igazat adok neki. (Arra gondolni sem merek, hogy egy kormánypárti honlapon nem ildomos a szent tehén labdarúgást bírálni, csakhogy a tények makacs dolgok…)

  6. Ha valakit érdekel, egy sokkal részletesebb összefoglaló az idei év egyéni sportsikereiről, ezen az oldalon megtalálja. Gondolom hamarosan a csapatsportok következnek, ha megjelenik, arról is megosztom a hivatkozást.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..