Nagyon rossz érzés, hogy ismét mögöttünk maradt két csodálatos hét, amelyet íjászbarátainkkal töltöttünk. Az első táborozás óta eltelt kilenc esztendő, azóta nem kérdés, hogy újra és újra itt fogunk nyaralni. Nem sok kell ehhez! Jó társaság, csodálatos hely, olyan tevékenység, amely a szenvedélyünk, hobbink, sok örömünk forrása.
Minden évben elmesélem ezt a nyaralásunkat, de nem mindenki olvassa, így röviden összefoglalom a lényeget. Már jóval több, mint tíz esztendeje íjászunk. A versenyeken rengeteg embert megismertünk, így kaptunk meghívást a Dombóvári családtól, tartsunk velük Cserépváraljára. Van itt egy ifjúsági tábor, mellette focipálya, ideális helyszín, sok lövés és remek társaság. A falu a hegyek között van, Mezőkövesdtől északra, Bogács mellett, Eger közelében. Akkor elmentünk, majd azóta minden évben!
Idén az első hétre egyedül mentem, de nem voltam magányos, elvégre körmendi íjászbarátaimmal laktam a faluban, abban a házban, ahol szállásadónk is barátjává fogadott minket. (Nekem a tábori körülmények kissé nomádok, így minden kényelemmel ellátott házban szoktunk megszállni.)
A második hétre jött egész családunk, fiam barátnőjével kiegészülve. Teljes volt a boldogság!
Az első héten sok régi táborozó mellett, sok új arc volt, íjászok Kabáról, Kiskunfélegyházáról. A napok úgy teltek, hogy délelőttönként és délutánonként is lőttünk, mindig más-más feladatot kellett leküzdenünk. Közben volt tollasbajnokság, lehetett pingpongozni, dobáltuk a möllky-t, amely egy nagyon szórakoztató ügyességi játék. Esténként tábortűz gyulladt, nagy beszélgetések, karaoke, filmnézés volt a program. Az idő pedig rohant. Ismét kifogtunk egy trópusi hőhullámot, megszenvedtük, de kibírtuk! Elbúcsúztunk újdonsült barátainktól, hétfőn indult minden előröl…
A második hétre az a csapat érkezett, amelyet nyugodtan illethet a „törzsgárda” elnevezés. Évek óta együtt vagyunk, barátságot kötöttünk, lassan a kamaszkort is elhagyó gyermekeink is jönnek, mert ők is barátok. Ezekhez képest az íjászat már-már másodlagos.
A hét első két napjára az időjárás is megszelídült, nem volt több 30°C-nál, de szerdától ismét beköszöntött a forróság, igaz annyira nem volt elviselhetetlen, mint az első héten. Rohant az idő, eljött a szombat, amikor nyílt íjászversenyen vendégíjászokkal is összemérhettük tudásunkat. Jött a szombat éjszaka, tábortűz mellett búcsúztunk, lecsapott közben a vihar, az ebédlőben folytattuk, miközben odakint ömlött az eső.
Barátok, remek társaság, íjászat, gyönyörű környezet. Ezek azok, amik mindennél többet érnek, nem cserélném el semmivel. Biztató, hogy már csak ötven hetet kell várnunk a következő tábornyitásig 🙂 !
Viszonylag rövid hozzászólásod számtalan továbbgondolásra érdemes kérdést vet fel!
Az íjászat, amely szenvedélyünk egyfelől sport, másfelől szórakozás, megint más nézőpontból hagyományőrzés. Az biztos, hogy az íjászok között könnyen szövődnek ismeretségek, barátságok, mert hasonló szubkultúrából érkezünk. (Nyilván igaz ez a labdarúgókra, vagy síelőkre is.) Mindezekhez kell a Dombóvári házaspár, akik hatalmas munkát fektetnek évről-évre abba, hogy legyen tábor. Nélkülük ez egyszerűen nem működne!
A szabi elején az ember kesereg-e amiatt, hogy a végén ott a mókuskerék, jogos kérdés, én igyekszem ezt kikapcsolni. Nem lenne ezzel semmi gond, mert én szeretem a hivatásomat. Egészen addig, amíg bejön a páciens, elmondja a gondját és próbálunk segíteni rajta. Ha ennyiből állna… Pont 25 éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen, ha valakit érdekel, olvassa el praxishonlapomon írt számvetésemet. Sajnos rengeteg a sallang, a fölösleges adminisztráció, az orvosi munkától távoli feladat. Nem beszélve az ügyeletekről. Tavaly 21 hétvégi napom ment rá, ez pontosan egy 13 havi munkahónap. Kötelezve vagyunk rá, ez sokkal kimerítőbb, mint a hétköznapi munka. Kell pihenni.
Most nagyon szomorú és fájó szívvel írom, hogy életünk egén nagyon sötét felhők tornyosulnak, így nézzétek el nekem, ha A mi Pilvaxunk szerkesztését egy ideig elhanyagolom. Bízva a folytatásban, nem szüntetem meg az oldalt, de…
” Biztató,hogy már csak ötven hetet kell várnunk a következő tábornyitásig”.
Na ez a jellemző a jó bulikra.Ha jól érezzük magunkat egy táborban,kiránduláson,,ami jövőre ismét lesz,akkor ez a mondat érződik mindenkiben,akit megfogott ,megérintett az ottartózkodás.
A baráti társaság,a műsor,a közös hobbi és a tábortüzes dumálós esték…lehet,hogy felnőttként visszazuhazunk az ifjúságunkba.Nem is ártana kizökkenni a monoton hajtásból.Nagy kár,hogy csak néhány hét jut azoknak ,akik az egész évben gürcölnek.De a klényeg az,hogy találunk magunknak megfelelő kikapcsolódást.
Doki,ha jól értem,az első héten szalma vagy,azután csatlakoznak hozzád a szeretteid.De a tábor elején nincs benned olyan érzés,hogy két hét múlva vissza kell menni a mókuskerékbe?
Az az igazság,hogy nekem már akkor el volt sz@rva a kirándulásom,amikor elkezdődött,pont azért,mert tudtam mi vár rám,ha újra munkába kell lépjek.
De most már ki tudok kapcsolni,nem foglalkozom azzal,mi lesz a szabi után…picit irigylem Tőled azt a társaságot,akik között ennyire jól érzitek magatokat.
Mi a húsvét utáni napokban szoktuk mondogatni magunknak,hogy már csak 51 hét…
Elkészült a szokásos tábori zenefilm is.