máj 042017
 

Gasztronómiai rendezvény keretében lépett színpadra a zenekar, ehhez képest meglepően nagy közönség gyűlt össze. A hűvös április végi estén, közel két órás koncertet hallottunk, az utóbbi időben megszokott repertoárral, amely folyamatosan bővül a megjelenés előtt álló zenealbum dalaival. 

Jó volt a hangosítás, a zenekar mögötti óriáskivetítő pedig érdekes fotók elkészítését tette lehetővé. Mivel percekkel a koncert kezdete előtt érkeztünk, esélyem sem volt a színpad közelébe kerülni. Nemrégen beszélgettem egy másik zenekar tagjával, aki fájlalta, hogy ma már kevesebb az olyan koncert, amely csak zenekarok fellépéséről szól, sokkal gyakoribb, hogy falunapok, ilyen-olyan nem zenei fesztiválok része a fellépés, ennek megfelelő műszaki feltételekkel és közönséggel. Nyilván például a MOM-ba, vagy a Barba Negrába a zenekart szeretők mennek, itt viszont… nem volt kellemes, hogy előttem két hullarészeg hétvégi magyar őrjöngött, mellettem meg egy betépett csaj “élvezte” semmibe révedő tekintettel az előadást. Persze ez nem a zenekar hibája; egyszerűen nem nagyon érdemes ingyenes koncertekre menni, ha belépőjegyet kell váltani, az eleve megszűri a közönséget. Minden esetre nem a zenekaron múlik, hogy mi van a színpad előtt, ők nagyon profin tették a dolgukat, s remek koncerttel ajándékozták meg a szép számú publikumot, köszönet érte!

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező