A Zene Világnapján

 Szerző: - 20:27  Vélemény?
okt 032014
 

“A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.

Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”

Kodály Zoltán

Minden esztendő október 1-ét az UNESCO jelölte ki a Zene Világnapjának. Milyen közeli időpont ehhez a Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitásának századik évfordulója, amelyre 1884. szeptember 27-én került sor, Ferenc József császár jelenlétében. E díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő, Erkel Ferenc vezényletével.

Azt gondolom, hogy ezen a honlapon szükségtelen ebből az alkalomból sokat beszélnünk a zenéről, hiszen kávéházunk mindennapjainak szerves része. A sorsnak mégis vannak különös játékai, hiszen operaénekes sógorom jóvoltából, épp a Zene Világnapján kaptunk három jegyet az Erkel színházba, Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának előadására. Tovább fokozva az ünnepi hangulatot, az előadás egyben Kertesi Ingrid művésznő operaházi tagságának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepi előadás volt. Az Élet ennél jobban nem rendezhette volna számunkra a Zene Világnapjának méltó ünneplését!

Hogyan került a csizma az asztalra, mi a fent látható üveg története? Hamarosan megtudjátok! Donizetti vígoperájáról a Kolozsvári Magyar Opera honlapján találtam remek leírást, akit érdekel, itt megismerheti a darab történetét és cselekményét.

Milyen volt az Erkelben? Fantasztikus! Az előadás kezdete előtt felkonferálták, hogy Kertesi Ingrid évfordulója alkalmából, ünnepi előadást látunk. Amikor felgördült a függöny, a színpadon megjelent a napfényes Itália egy jellegzetes kisvárosi tere, templom homlokzata, előtte Madonna szobra szökőkúttal, szemben lakóház, bal oldalon pedig tarka abroszos, teraszos kiskocsma. Fény ragyogta be a színpadot, ahogyan kezdetét vette a látszólag bárgyú, ám mégis mély mondanivalójú történet. Hiszen a szerelem örök, a cselekményből kiderül, hogy akár bájital nélkül is lángra lobbanhat. Nagyszerű karakterek szövik a történet fonalát: Adina, akinek szíve nehezen, de lángra lobban, Nemorino, a “lúzer”, aki áldozatvállalásával és kitartásával bizonyítja, hogy méltó arra, hogy Adina viszonozza szerelmét; Belcore a katona, aki harcias jellemével ugyan csatát nyer, de elveszíti a háborút; végül Dulcamara a “tudós” doktor és gyógyszerész,  “bájitalával” jól átveri a reménytelenül szerelmes Nemorinót, de placebo hatás mégis működik…

Nagyszerű díszletek és jelmezek viszik a közönséget a napfényes Itáliába, mediterrán hangulat sugárzik a nézőtérre. Táncosok, soktagú kórus, jól megkoreografált színpadi mozgás, kiválóan éneklő és remek színészi teljesítményt nyújtó főszereplők tolmácsolják Donizetti alkotását. A zenekari árokban is zajlik az élet, a karmester remekül dirigál, a látvány, a muzsika, ének eggyé olvad valamennyiünk örömére! Amikor legördül a függöny, a publikum felállva, hangos ovációval és vastapssal köszönte meg az előadást és ünnepelte a muzsikát, amelynek aznap Világnapja volt!

Feltettem a kérdést az imént: hogy kerül a csizma az asztalra, mi ez a fenti a képi illusztráció? A magyarázat rém egyszerű, a darab vége felé kijött a nézőtérre néhány kórustag, és egy kosárból osztogatni kezdte a publicumnak Dulcamara bájitalát. Nem mindenkinek jutott, ám én szerencsés voltam, kaptam egy pici flaskával. Nem bontottuk ki, nem is fogjuk, maradjon emléke a Zene Világnapjának, ahogyan mi éltük át 2014. október elsején!


Fotó: Herman Péter, a kép forrása operavilag.net

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..