aug 062014
 

Nagyon szépen köszönjük Kohus Petiéknek az alábbi beszámolót, Őrségben töltött szabadságukról, kerékpártúrájukról. Mint az ilyen és hasonló útleírások, remek kedvcsinálók ahhoz, hogy elgondolkozzunk, legközelebb merrefelé vegyük az irányt! (További fényképek néhány nap múlva!)FELKERÜLTEK!

***

„Tour de Őrség” – Kohus Petiék kerékpártúrája az Őrségben

Hát, az idei szabadságon is túl vagyunk. Elmondhatom-, előre szaladok az eseményekkel -, az idén is sikerült jól kiválasztani a helyszínt és ismét maradandó élményekkel térhettünk vissza otthonunkba.  Ahogy azt tavaly is tettük, most is a hangsúly az aktív pihenésre volt fektetve – a kerékpár adta lehetőség mozogni és látni – persze a helyválasztás ugyanolyan fontos tényezőként okozott fejtörést anno, ez év január-februárjában.

Sokat hallottam az Őrségről ismerősöktől, főleg-szinte mindenki ajánlotta – csak szépet és jót, na meg Marcsitól a csodálatos műsoraiban, ahol főznek, barangolnak, esznek, isznak, jól érzik magukat és mindezek mellett, jó tippeket adnak az olyan „elveszetteknek” hazánkban, mint mi vagyunk.

Eldöntött tényként kezeltük a témát! Csak a pontos dátum volt függőben, egészen július elejéig nyitott volt a kérdés. Nem kell magyaráznom, mennyire nem tudja egy kamionsofőr-illetve a főnöke, behálózni hetekkel előre a szabadságolásokat annyi ember számára.

Végül indulás előtt 10 nappal minden tisztázódott, kivéve a szállást. Őriszentpéter – mert itt volt a stratégiai központunk – annak ellenére, hogy hemzseg a szálláslehetőségektől, nem volt egyszerű falat. Igaz, hogy nem három nappal az indulás előtt kell lakást biztosítani, de figyelembe véve a körülményeket, nem volt más választásunk… Néhány email után tisztázódni látszott a probléma, de az indulás előtti napon jött a telefon – sajnos a vendég elértette a távozás dátumát – oda minden… Újra kellett kezdeni az egészet… Hogy ne szaporítsam a szót, sikerült megfelelő szállást kapnunk, szépet, tágasat, megfizethetőt.

Várakozással tele felpakoltam a kocsi tetejére a bicókat, össze- és bepakoltunk, majd irány a kaland! Somorja – Győr – Pápa – Celldömölk – Hegyközség-Kám szakaszokat követve, Körmendet elhagyva tértem be az Őrségbe, minden gondot elkerülve, 3 és fél óra  laza autózás után, megérkeztünk Baksaszerre. Rövid bolygást követően paroláztunk szállásadónkkal, majd becuccoltunk.

Ebéd után bicajra pattantunk, és csak Őriszentpéteren kerekeztünk végig az összes „szert” érintve. Hihetetlen, de sikerült a városkában 20 kilométer tekerni. Sok szépet láttunk, különösen az építészet fogott meg a faluban, a fa és a nyerstégla hagyományos kombinációja azonnal visszarepített minket a múlt század elejére. Sőt, a Templomszer az Árpád-kort tárta elénk csodálatos templomával. Természetesen bementünk és megcsodáltuk ezt a gyönyörű szentélyt. Értékes freskó-maradványok, kizárólag Károlyi-biblia idézetek maradványai teszik értékesebbé a templom falait, na meg az eredeti oldalsó bejárat.

Visszafele remekül felújított pajták hívták fel magukra a figyelmet, a hagyományos fagerenda és tégla falaival. Mint rövidesen kiderült, egy rendkívüli  ízléssel tatarozott pajták során voltunk, mit ad Isten, a „Pajta” vendéglő és fogadóban találtuk magunkat, ahol még galéria is volt. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy ne igyunk meg egy sört, annak ellenére, hogy fogalmunk sem volt az árak színvonaláról. Mint kiderült, korrekt áron szolgálták fel a Pilzenit!

Közben beesteledett, előttünk volt még a felkapaszkodás házunkhoz, komoly dombot kellett leküzdenünk, ha ágyban akartunk aludni…

Őrség, 2. rész

A következő reggel a felhők mögül kikacsintgató napocskával keltett minket. A szokásos reggeli tortúra-ahogy az egy szabadságon kijár – a reggeli kávé ágyban való szervírozásával és elfogyasztásával indult, persze a tv és a reggeli lapok áttekintése nem kivétel (Peti már korán elment becuccolni a boltba). Ez a tortúra mindennapos szokássá vált. Miután a test és lélek egyaránt megkapta a magáét, gyors kupaktanács következett a napi programunkról. Ez úgy nézett ki, hogy elmondtam a tervem az asszonynak, ő meg a „jó”, amúgy nagyon helyes fonémával, bólogatva válaszolt.

Fél tízkor kinyomtuk a bringákat a tető alól, nyeregbe pattantunk és meg sem álltunk Bajánsenyéig. Ott is csak annyit időztünk, míg kellő információt nem kaptunk további irányunkkal kapcsolatosan.  A legfontosabb tudnivalók és „ettől húzósabb lesz” megállapítással utunkra engedtek a helyi asszonyok és célirány Hodos, belevetettük magunkat az addig ismeretlen országba, Szlovéniába.

A gúnyhatáron egy fotó (majd csatoljuk) emléknek, hogy kerékpárral itt is voltunk,majd Hodoson áthaladva, eltértünk Kapornak irányába, hogy a határsávot követve valahol visszajussunk kis hazánkba. Persze a java csak itt várt ránk. Itt is csodálatos természet, dombok, erdők, búzamezők, 15 méterrel előttünk átrohanó őzbakok és mindig visszaintegető helyiek vártak. Na meg persze a “húzós” utak, ahogy azt a két asszonyság előrevetítette nekünk Bajánsenyén.

Tudtuk, hogy mibe mentünk bele, de ez azért picit sok volt. Két alkalommal is le kellett szállnunk a nyeregből, hogy felkapaszkodjunk a dombtetőre, de a csallóközi utakhoz – max. szélhez – szokott bicajos nem adta fel, csak ment a nagy kihívás elé töretlenül és sokszor mosolyogva a gyönyörű látványtól. Nem mértem le pontosan, de durván 15-18 kilométert kerekezhettünk szlovén oldalon a már említett Hodos-Kapornak-Domonkosfa-Ivajnsevci-Berkovci-Prosenjakovci vonalon. Sajnos ezek a települések nem voltak magyarul feltüntetve, illetve nem jegyeztem meg a magyar településneveket.

Az utolsóként említett faluban egy benzinkúton magyarul érdeklődtem a további iránnyal kapcsolatosan, megint két asszonyságba botlottam. Az egyik beszélte nyelvünket, így nem volt gond visszatérni Magyarországra.

A változatosság kedvéért dombnak felfelé tekertünk a már nem működő határátkelőig, onnét viszont legurultunk szinte egészen Magyarszombatfáig. A faluban fazekasműhely hívta fel magára a figyelmet. Az asszony bement addig ki se jött, míg pénz nem kellett neki, hogy ki tudja fizetni a kiválasztott portékát. (Én voltam a fináncmájszter).

Tovább tekertünk Velemér irányába, ahol is Árpád-kori templom bújt meg az erdőben a fák között. Természetesen felkerekeztünk a dombra, ahol megtaláltuk a Szentháromság templomot. Gyönyörű környezetben még gyönyörűbb szentély, a kornak megfelelően árokkal körbevéve, a beltérben gyönyörű freskókkal. Kár lett volna kihagyni. Mint utólag kiderült, Veleméren van egy református templom is, gyönyörű, két plafon berakásokkal,sajnos kihagytuk,akaratlanul.

Velemérről Szentgyörgyvölgy, majd Magyarföld következett. Itt gyönyörű fatemplom fogadott minket a faluszélen, Tündérligettel, pajtával, a templomból kiszűrődő gitárhangokkal. Naná, hogy megálltunk gyönyörködni. A templomba lépve két fiatalembert láttunk, gitárpróbát tartottak, nem győztek elnézést kérni tőlünk, hogy épp most próbálnak, amikor látogatók érkeztek a templomba.

Szóba elegyedtünk, természetesen elmondtam, hogy Bordás Marcsi által ismerős a hely,sőt a polgármester úrról is tudtam, hogy Magyarföld elöljárója – mint kiderült – csak volt. Ugyanis Rátóti Zoltán művész úr nem pályázott a következő ciklusban a hivatal betöltésére. A másik fiatalember Juhász Gábor volt. Őt sajnos nem ismertem, de bizonyára ő is művész lehet. Itt kérek elnézést tájékozatlanságomért Tőle.

Ekkor már éhesek voltunk, na meg szomjasak is. Erősen elhatároztuk, hogy az első utunkba akadó vendéglőbe betérünk, megebédelünk. A következő helység Kerkáskápolna volt. Mint kiderült, miután végigbicajoztunk a falunk (nem kellett volna, ellenkező irányba volt az utunk), csak presszó és kis üzlet volt a községben. Micsoda meglepetés volt, amikor az eladó úr a boltból a kiskocsmába ment át-micsoda ötlet, két utcabejáró, egy eladó.

Nem mentünk tovább addig, míg meg nem ittunk egy-egy korsó Sopronit. De jól esett!

Kb. 15 percnyi pihenő után útra keltünk, visszatekertünk Bajánsenyére, majd rögtön Őriszentpéterre. Közben úgy határoztunk, hogy ott ebédelünk. Előzőleg már kinéztünk magunknak egy éttermet, vettük a fáradtságot és ott csillapítottunk farkaséhségünket, szintén Soproni kísérettel. Nem teketóriáztunk, rövidre vettük a figurát, kétszemélyes Őrségtálat rendeltünk, előre megfontolt szándékkal,ugyanis három féle sült, köztük a helyi gombás szelet is,pompás köretekkel, volt a tálon. Még vacsoránk is lett, annyi minden volt azon a tálon…

Ahogy az elején említettem, reggel is, de egész nap felhős volt az ég, szinte mindig esőfelhők tornyosultak fölöttünk, de egy szikra eső nem esett – egészen addig a pillanatig, míg letettük a bicókat a vendéglőnél. Még ki sem hozták a sört, amikor rázendített az ég és eleredt az eső… A késő délutánunk pihenéssel, kártyázással, az eső bámulásával a teraszon és némi borozgatással telt el. Az este foci volt a tv-ben, majd elfelejtettem, még a Tour-t is nézhettem – szlovén nyelven.

Egészen rendesen elfáradtunk az aznapi 58 kilométerünkben.

Őrség 3. rész

Szerda reggel mosolygósan, napsütéssel indult. A már rutinszerű reggeli tortúrát követő kupaktanács a következő döntést hozta: rövid bicajtúra délig, majd vissza a szállásra, délután pedig csobbanás Szentgotthárdon. Ennek fejében gyors kalkulációt ejtettem meg a térkép segítségével. Úgy kellett összehozni a délelőtti túrát, hogy 13 órára itthon legyünk, mert a fürdő 14 órától számunkra kedvező áron elérhető (1900Ft per fő) a 3300Ft-os napi belépő helyett, meg aztán nem áztatni jöttünk az Őrségbe…

Szóval Nagyrákos felé indultunk. A faluban egy parasztház mellett haladtunk el, azonnal megálltunk és betoltuk a bringákat az udvarba. Egy tábla segítségével ráakadtunk a házikó “kulcsára”, a helyi önkormányzat alkalmazottja volt az idegenvezetőnk. Mint megtudtuk, a tökéletes állapotban lévő parasztház újjáépített, mivel tűzvész sújtotta az eredetit és szinte elpusztult az egész tetőrendszer meg minden, ami fából készült, de sikerült visszaállítani az eredeti állapotába. A berendezés a kemence és a tűzhely kivételével, gyűjteményekből állt össze, de ez nem vesz el semmit a korhű látványból. A gazdasági épület és a kovácsműhely az udvar dísze volt.

Elbúcsúztunk kedves idegenvezetőnktől és nyeregbe pattantunk, irány Pankasz. Itt is rövid pihenőt tartottunk a csodálatos haranglábnál. Egyébként is útba esett a Kisrákos-Viszák vonalon. Talán mondanom sem kell, voltak itt is emelkedők, de Viszákba beérve például le kellett fékeznünk, mivel a KRESZ tábla csak 40 km óránkénti sebességet engedélyezett…

Viszákon elbizonytalanodtunk, mert nem találtuk az Őriszentpéterre vezető utat. Nem is találhattuk, hiszen nem is volt. A térképem szerint valahol a falu elején kellett lennie egy összekötő útnak, de sehol se láttuk. Egy megoldás volt csak, kérdezni.. .Az első ember, akivel találkoztunk, picit elszomorított, mert azt mondta, az az út, melyet a térkép mutat, pusztán csak erdei út, egyébként oda visz, ahová szeretnénk, de vissza kell fordulnunk Kisrákos felé, arra meg ott volt az emelkedő, ami idefele még komoly lejtő volt…

Nem volt más választásunk, ahol nemrég  42-vel repesztettünk lefele, most 6km-s sebességgel kapaszkodtunk felfele. De ez még nem volt a vége, következett kb.5-6 kilométer erdei rázós szakasz, eső utáni kátyús úton. De ezen is túl voltunk, kiértünk a főútra,melyen már gyerekjáték volt visszatekerni Őribe. A rossz útért kárpótolt minket két szarvas látványa, amint a tarlón mászkálva legeltek. Sajnos rövidesen felfigyeltek ránk és behúztak a sűrűbe.

A délután gyors fordulatot vett, kocsiba pattantunk, Bajánsenyén keresztül ismét Szlovéniába hajtottunk, a hosszabb úton mentünk Szentgotthárdba. Nem bántuk meg,gyönyörű vidék a határmente túloldala-akár a Tour de France hegyszakaszai nyújtotta látvány – szűk utak, kanyarok, rendezett porták.

Visszaérve hazánkba a táj ugyanolyan szép volt, mint odaát. Rövidesen beértünk Gotthárdba, megtaláltuk a fürdőt és este 7-ig csobogtunk a nem mindennapi termálfürdőben. Sajnos innen is egyszer vissza kell menni, de a kacskaringós út fasza volt.

Az esténk egy flaska bor mellett telt el, mondjam azt, hogy hagyományosan?

Őrség 4. rész

Csütörtökre egész napos bringázást terveztünk be, konkrét célokkal: a viszáki pajtaszínház és a Vadása tó. Reggel napsütés fogadott minket, mikor kitoltuk a bringáinkat az utcára, ezért fokozott jókedvvel tekertünk a már jól ismert Nagyrákos – Pankasz – Kisrákos – Viszák útvonalon. Viszákba érve a központban (faluház,kocsma, bolt és pálinkafőzde) a Pajta-színház után érdeklődtünk egy asszonyságnál.
“Ehol van-e” mutatott egy irányba, majd hozzátette: “a művész úr most ment erre, a kemence felé tart, ott elérik őt…” Mit volt mit tenni,ha látni szerettük volna a színházat és a galériát, oda az út vargabetűs kitérőn és Szarvas József művész úron át vezetett. Előre szaladok, nem bántuk meg. Elfogult vagyok Szarvas Józseffel kapcsolatban, kimondom, kedvelem őt. Ennek is szerepe volt abban, hogy újra Viszákon voltunk… Szóval irány a falu másik vége. Egy perc múlva egy alakot láttunk magunk előtt bandukolni ide-oda nézegetve. Illendően köszöntöttük, nehogy bekapjon vagy kőbálvánnyá változtasson minket a művész úr. Hála az égnek nem történt ilyesmi, pillanatok alatt beszélgetni kezdtünk majd idegenvezetést kaptunk a Tündérkertbe. Nem akarok belebonyolódni személyesnek tűnhető részletekbe,a Tündérkertnek története vagyon, nem akármilyen, és azon kívül célja és főleg üzenete a következő nemzedékeknek. Ehhez tökéletes közeget képez a Szarvas Józsefnek nevezett jelenség. Persze, csak ha jól értelmeztük azt, amit hallottunk a művész úrtól. De miért ne értelmeztük volna helyesen…? Talán egy órát is beszélgethettünk, sajnos a színházat csak később tekinthettük meg, ezért csak ideiglenesen búcsúztunk el a művész úrtól.

Következett egy komolyabb vargabetű, nagyjából 20 kilométeres, míg visszakerültünk Viszákba az Őrimagyarósd – Hegyhátszentjakab – Vadása-tó – Borostyán-tó – Felsőjánosfa – Pankasz – Kisrákos – Viszák útvonalon. Ez inkább körútnak is nevezhető kitérő volt. Említést érdemel a földvár Őrimagyarósdon és a két tó a közelben. Mindkét tónál megálltunk pihenni egy kicsit, na meg ebédelni is, hisz egész napos túrán voltunk.

Viszákon megtekintettük a Pajta színházat és a galériát, kedves vendéglátónk ismét készségesen állt rendelkezésünkre és elmondott mindent a pajta átalakításától kezdve az első előadásig, sőt a kemence építésre is kitért. Talán fél órát voltunk a színházban, mikor egy fontos telefonhívás – a kedves felesége – befejezte látogatásunkat Viszákon.

Nem maradt hátra más, figyelembe véve az idő előrehaladtát, mint visszatekerni Őriszentpéterre. Nem voltunk messze, talán 12 kilométerre “otthonuktól”. Tekintettel az út vonalvezetésére (több lejtő, minimális emelkedések) hamar hazaértünk. Még a Tour befutóját is elértem, vacsora után – a vízipóló előtt – sikerült rászednem az asszonyt egy sörre a pajta-vendéglőben, annak ellenére, hogy ezért a korsó Pilzeniért 4-5 kilométert kellet még megtennünk.

Megérte!

Este a pólósaink legyőzték az olaszokat, a sör finom volt, kellemesen fáradtak is voltunk, tele szép emlékekkel Viszákról, azt hiszem értékes napon voltunk túl.

Őrség 5. rész

Elérkezett az utolsó nap. Nem volt bennünk keserűség, inkább várakozások, vajon mit is láthatunk még utoljára? Ezzel a háttérrel próbáltuk kiokoskodni, merre menjünk, merre induljunk?

Tekintettel az előző napi teljesítményünkre, kevesebb bicajozás mellett döntöttünk,erre megfelelő távolságra egy cél volt – Pityerszer. Már a neve is érdekesen hangzik, nem hogy a látványa! Nem volt az olyan egyszerű. Szalafőre simán elértünk, nem okozott gondot a kis domb a falu előtt, míg áttekertünk néhány szeren és a pityerszeri kaptatót meg nem láttuk… Hát első látvány nem a boldogságról szólt,de a költő is mondta: nem eszik olyan forrón a kását. Visszaváltogattunk és tekertünk és tekertünk, mígnem feltűnt az első nádfedél, majd a következők,és egyszer csak az út nyílegyenessé és látszólag VÍZSZINTESSÉ vált. Megérkeztünk Pityerszerre a skanzenbe. Bekötöttük a bringákat a parkolóba-szigorúan nem zártuk le őket-belépőt vettünk és még oda is csapódhattunk egy csoporthoz idegenvezetéssel. Azelőtt is voltunk már hasonló helyen, de ennek sajátságos hangulata volt. Pl. “tókával” csak itt, először volt dolgunk. Itt derült ki hogy milyen látogatónk volt az előző éjjeleken-kaparó hangokat észleltünk a szúnyoghálón több alkalommal, egy este meg egy hosszú testű állatka futott be a szomszéd ház garázsába, majd rövid idő múlva visszaszaladt az erdőbe – valószínűsíthető, hogy nyest volt az.

Pityerszeren jót pihentünk, majd lassan visszatekertünk Őriszentpéterre. Volt még egy elhatározásom – mindenképp szerettem volna megkóstolni a helyi vendéglő egyik különlegességét,a káposztás-babos füstölt húst. Ezért egyenesen a Bognár vendéglőbe hajtottunk és rendeltünk. Nagyon finom volt,ajánlom mindenkinek.

A szálláshelyünkre visszatérve felpakoltam a bicajokat a kocsi tetejére és a délután maradékát és az estét beszélgetéssel, snapszerezéssel és egy üveg borral oldottuk meg. Megbeszéltük a másnapi teendőnket a házigazdáinkkal, kiegyenlítettem a számlát és ránk is esteledett…

Másnap megreggeliztünk, összepakoltunk, majd 9-kor útra keltünk. Ismét varga-betűztünk, ezúttal a Zalalövő – Zalaegerszeg – Keszthely vonalon értünk el Kapolcsra, ahol 1-2 órát barangoltunk a faluban. Sikerült is néhány dolgot vásárolnunk, ettünk-ittunk, megcsodáltunk mindent,ami szép volt, majd elindultunk haza.

Estére már csak az emlékeink maradtak meg, kipakoltunk és visszazökkentünk a mindennapokba…

Remélem, jövőre is lesz alkalmunk ilyen csodálatos kirándulást szervezni és megálmodni.

Köszönöm a türelmet.

  7 hozzászólás - “Kirándulás az Őrségben („Tour de Őrség”)”

  1. Felkerültek Kohus Petiék fénykepei az íráshoz, szeretettel ajánlom figyelmetekbe, nagyon jól illusztrálják az elmondottakat!

  2. Csizi,köszönjük a sok fáradozást,végülis sikerült minden…

  3. A fáradozás a Tiétek volt, jobb lett volna, ha a képek a cikkel együtt jelennek meg, de Cserépváralján, mobilinternettel nehézkesen ment volna a dolog. Remélem lesznek, akik visszalátogatnak, hogy a képeket is megnézzék!

    Én köszönök mindent!

  4. Az utóbbi két vasárnapot is nyeregben töltöttem.Mindkét alkalommal Pozsony volt a cél.Az előző hétvégén csapatunk a Slovan fakóval játszott bajnoki mérkőzést.Mivel 25 kilométerre van a stadion a lakóhelyünktől,egyszerre két legyet csaptam agyon.
    Reggel 9-kor elindultam otthonról ,a 63-as főúton a legrövidebb útvonalon.Ilyenkor nincs nagy forgalom,simán lehet kerekezni.Annyira kedvezők voltak a feltételek,hogy Pozsonyba érve azt a luxust is megengedhettem magamnak,hogy nem siettem,piankóban tekertem az autók és a tömegközlekedés járműi között.
    A városban egyébként is visszafogott a sok rendőrlámpa.Talán ha egy jó 40-es tempót mentem volna,elcsjpem a zöldhullámot,de minek…
    Simán elértem a mérkőzés kezdetét így is.A bicajt biztonságba helyeztem,trikót váltottam és felmentem a lelátóra,ahol szinte csak somorjai szurkolók voltak.
    A mérkőzésről nincs mit mondanom,átlagos NB II szintű játék volt,a hazaiak győztek 2:1-re.A java a meccs végével kezdődött,történt ugyanis,hogy dörrent az ég és elkezdődött egy nem mindennapos vihar,hatalmas villámcsapásokkal,mennydörgéssel és szakadó esővel.
    Mindenki a lelátón maradt és várta a vihar végét,amely 20 perc múlva szelídült majd meg is szűnt.Mindenki hazaindult,helyenként bokáig érő vízben.
    Én is beöltöztem és nyeregbe pattantam,de nem jutottam messzire…tíz perc se kellett,ismét jött a vihar és az első takarásba zavart be engem is,egy buszmegállóba.Hát,rájött rendesen az eső és esze ágában se volt abbahagyni.A baj az volt,hogy a hatalmas dörgések azonnal a villámok után következtek semmi késéssel,tehát a vihar kellős közepében voltunk.
    Jó 20 perc múlva szűntek a villámok,az eső viszont esett tovább szaporán,de én úgy döntöttem,hogy egy óra alatt hazaérek és egy kis vízbe még nem halt bele senki sem.Minden megkülönböztető kütyüt magamra vettem,bekapcsoltam az összes lámpát és útra keltem.Elkerültem a legforgalmasabb városi szakaszt,de ott meg patakokkal kellet megbirkóznom,annyi volt a víz az utakon.
    A városból kiérve biztonságban éreztem magam,kivéve a közeli villámlást,mert megint jöttek az égi nyilak.Bevallom,picit fostam,de akkor se kértem telefonos segítséget.Az asszony persze aggódott,percekbe tellett,míg előhalásztam a telefont,mikor hívott,de megnyugtattam,hogy semmi baj erre felé..(füllentettem).Majd meggyónom.
    Szóval Pozsonyból kiérve már csak 16 kilométer kellett vízibicikliznem,de kifejezetten élveztem ezt a vizes utat,mosolyogtam,mikor egy-egy autó teljesen betakart a vízfátyollal,mikor elhúztak mellettem.Nem okozhattak kárt bennem ezzel.
    Amikor feltűntek előttem Somorja ismerős épületei,a felhők is kezdtek szétfutni,világosodni kezdett az ég,az eső halkult,mígnem teljesen elállt.Ekkor értem el Somorját…
    Mire hazaértem,ragyogott a napocska,ezért azonnal a kertbe mentem és lemostam az “út porát” a bicajról.Lecibáltam magamról mindent és meg sem álltam a fürdőig.
    Mit mondjak,jó kis kaland volt,egy cseppet sem bánom,hogy így alakult.(50 km)

    Tegnap újra Pozsonyba vettem az irányt,céltalanul,de indulást megelőzve át kellet kenni a bringát,mert az előző heti esőzés rozsda formájában a láncon megmutatkozott mint emlékeztető a viharos útra.
    Szóval a gáton elindultam,egy óra alatt felértem Pozsonyba.Picit tétova voltam,merre legyen az arra,végül úgy döntöttem,hogy rövid kört teszek,mielőtt visszaindulok.A Kikötői hídon áthajtottam Ligetfaluba,majd a kerékpárúton eltekertem az Új (Sz N F hídja,kávéházzal a tetején) hídig,azon visszajöttem pozsonyi oldalra és az Óvárost érintve a rakparton irány Somorja.
    A túloldalon megálltam a néhai Öreg híd (Ferenc-József híd) még álló pilléreinél egy fotót készíteni a történelmi eseményről,ugyanis elbontották a hidat,újat építenek a helyébe.Kérdés,miért állnak még a pillérek a Dunában és a két parton is?
    Szóval hazafelé vettem az irányt,még tartottam egy rövid pihenőt a pozsonyi Téli kikötőben,aztán hazatéptem.
    Tegnap a forróság tett próbára Ezért is jó kerekezni,mindig más és más körülmények teszik széppé és izgalmassá a kerékpározást.(61 km)

  5. Balatoni bringatúránk No.2

    Sajnos az idei szabadság már a múlté:főnökömet értesítve,hogy épségben megérkeztem,feladat a következő hétre kiadva,úgyhogy visszazuhantunk a hétköznapok unalmas és néha lehangoló körforgásába.Bár ma vasárnap van,visszavonhatatlanul véget ért a vakáció számomra…

    Ahogy a beharangozó már utalt rá,másodszor kerültük meg a Balatont bringával és másodszor jött vissza az az érzés,hogy azonnal újra kezdeném a körutat,ha tehetném.
    De vágjunk bele:hétfőn reggel negyed 6-kor riadó,kávé és búcsúzkodás után elindultunk,Győrön át Balatonfűzfőre,az Északi és Keleti part találkozási pontján található kisvárosba.
    Szinte azonnal megtaláltuk a megfelelő utcát,ahol egy ház udvarán hagytuk a kocsit.Lepakoltuk a bringákat,feltáskáztuk őket,egy kis reggeli után negyed tízkor nyeregbe vágtuk magunkat és elindultunk.
    Az első úthoz képest ellenkező irányba, a Déli partot megcélozva,Siófok felé indultunk.Miután rátaláltunk Fűzfőn a bringaútra,csak annyi volt a feladatunk,hogy élvezzük a tekerést.Balatonkeneséig minden rendben is volt ( 6km),míg elértük az első,durván 1 km hosszú kapaszkodót.Ahhoz képest,hogy délelőtt 10 óra se volt,emelkedőre tekerni szauna- szerű érzés volt,nem beszélve az erőlködésről,melyet a domb leküzdése váltott ki belőlünk.
    Az nejem kiabálása hirtelen megállásra kényszerített minket-egyszerűen nem tudott tekerni .Megvizsgáltam a bicajt és elsőre úgy tűnt,vége az utunknak,mert beállt a hátsó kerékagy.
    Elég korai vég,gondoltam,de aztán megoldódott a probléma.Banális ügy-az út egyenetlenségei annyira szétrázták a kerékpárt,hogy a hátsó sárhányó kiakadt a vázról és a menetirányban való forgásnál belekapott a gumi mintázatába,nem engedve előre forogni a kereket.
    Hiba elhárítva.A folytatás szinte zökkenőmentes volt.Világosnál megcsodáltuk a Balatont,szerintem az egyik legszebb rálátás a tóra a kilátóról,szinte az egész tavat látni jó idő esetén,egészen Keszthelyig.
    A világosi vasútállomás környéke túlélő túra volt,a dombról csak letolni lehetett a bringákat,de utána Siófokig lazán tekertünk és alig vártuk az első csobbanást.A szabad strandot simán megtaláltuk és kivettük az első pihenőnket.Az erős szél ellenére élvezetes volt a hullámok között lubickolni,nem beszélve a felfrissülésről és a parton elfogyasztott söröcskéről.
    Jó félórás lazítást követően újra nyeregbe pattantunk és átvágtuk magunkat Siófokon.Mondanom sem kell,hétfő ellenére a sétány és közvetlen közelsége tele volt emberekkel,ebédidő lévén minden kávézó és terasz tömve vendégekkel.
    Ahogy az első utunk során-bár ellenkező irányból érkezve-most is elvesztettük a kijelölt bringautat,de az irányt tartva hamarosan megkerült és kijutottunk Siófokból.Zamárdiig meg sem álltunk,úgy 10 km után kerestünk strandot és pihentünk meg újra a nagy hőség miatt.
    Egyébként ez a stratégia volt jellemző az egész túrára-rekkenő hőség,10-12 km után csobbanás.
    Zamárdiba visszatérő vendégek voltunk anno,ezért a központot érintve tekertünk át a városon,majd a strandon folytattuk utunkat .Ekkor már 50 km-nél tartottunk.Balatonszemesen ismét hosszabb pihenőt tartottunk,ebédeltünk,úgy 1 órát is tartott a szieszta,mígnem kisebb pihenőkkel elértünk az napi végállomásunkhoz,Fonyódra.
    Itt elkezdődött egy elég hosszú és fárasztó szálláshajsza,mely egy órán át tartott,3-4 pluszkilométert hozott,de végülis megoldódott minden.Lett szállás,utána egy nagy fürdés,nemi söröcske és alvás.
    83 km-t mentünk aznap.Csodálatos volt látni a Badacsonyt a lenyugvó nappal és még jobb volt pihenni,nyakig a vízben.Nejemet itt egy apró baleset érte.Az egyik horgászállványra felkapaszkodott a tóban,de lemászni már nehezebb volt,nem tudom,hogyan-szerintem erre csak egy nő képes-úgy fordult meg lefelé jövet,hogy a seggét beleverte a létrába.Mondanom sem kell,hogy beütötte az ülőszerkezetet (mintegy tenyérnyi lila folt),és ez a sérülés egész úton megkeserítette az életét,mivelhogy a bringázás főleg ülve történik…
    Másnap kávé után,kipihenve kerekedtünk fel és faltuk a kilométereket.Az előző napi séma szerint-tekerés,fürdés-telt a nap,elhagytuk a falvakat és a Nyugati parton árnyékban tekertünk Keszthely irányába.Itt megemlíteném a Zala folyót átszelő hidakat,melyeket a Tüskevár c.sorozatba többször is láthattunk.Az első körúton nem tudtunk fotózni (kinyiffant a gépünk az első kattintás során),de most bepózoltam hidakkal a hátam mögött.Mondja azt,hogy a Tüskevár örök és elpusztíthatatlan emlék számomra?
    Keszthelyen fürdőt kerestünk,nagyon nehezen,véletlenül,a parton haladva egy szálló magánstrandján kötöttünk ki.Picit gusztustalan,eléggé zavaros,békanyálas és tele kimúlt kagylótetemes vízben mártóztunk meg,de muszáj volt .
    A napi táv felénél járhattunk,a hőség egyre elviselhetetlenebb volt,de menni kellett.Sorra értünk be a már ismert helyekre.Szigligetet elkerülve-a főút mellett ebédeltünk-elérhető közelségbe kerültünk aznapi célállomásunkhoz,Balatontördemichez,de bennem bujkált a kisördög,ugyanis úgy tűnt,kevés lesz a napi kilométer,mert még “csak” 60-nál tartottunk és legaláb 70 volt a szükséges mennyiség.
    Igazam is volt,Tördemicben a Római úton végighaladtunk,majd beértünk Badacsonyba és még csak 65 km volt mögöttünk.Tovább kellett menni,mert másnapra sok marad!
    Elértük Badacsonytomajt,végre,rekkenő hőségben,kitikkadva,fáradtan.Dilemmát okozott eldönteni,fürdünk,vagy szállást keresünk.Az előző nap gondot okozott a szálláskeresés,ezért előbb biztosat akartam efelől,ezért tekerve kerestünk (vagy keresve tekertünk),mígnem egy utazási irodában.még alkudni is tudtunk,találtunk szállást.Két kilométerre odébb,Tomaj központjában.
    Ennek tudatában nem mentünk a szállásunkra,hanem a legközelebbi strandon szomjunkat oltottuk 2-2 Sopronival és egy kiadós délutáni-koraesti fürdőzéssel.Pihenés után felkerekedtünk és elindultunk megkeresni a házunkat.Minden gond nélkül megtaláltuk a házat,ahol nagyon kellemes pihenés várt ránk.Külön kiemelném a háziakat kedvességükért és közvetlenségükért.Mindenképp szóba kellett hoznom ezt a dolgot,ugyanis történt az,hogy szálláskeresés közben megnéztünk egy szobát.Nem voltunk elragadtatva tőle,ezért nem döntöttünk azonnal a maradás mellett,de a háziasszony határozott “…most,vagy soha..” hozzáállása ,hála az égnek,egyértelműen eldöntötte ezt a dilemmát .
    Aznapi tekerésünk minimális plusz kilométereket hozott,71-en állt meg a tahométer.Az éjszaka még az előzőnél is melegebb volt.Nejem a redőnyt leeresztve hagyta a szobában a hívatlan látogatoktól való félelmében,mivel nem volt légkondi,a kereszthuzat volt az egyetlen megoldás arra,hogy aludjuk is egy keveset.A lehúzott redőny ezt a pontot is megoldotta-nem sokat aludtunk az éjszaka…
    Reggel kávé,csevegés a háziakkal,majd felpakoltunk a lovakra és gyí…A legmelegebb napunk elé néztünk.Mivel aznapra már volt biztos szállásunk,nem kellett kapkodnunk sehova sem.Ennek jegyében tekertünk:kevesebb kilométer után minél több fürdés.Jó terv,de az északi part nem híve a szabadon fürdőzés elvének.Míg eddigi utunk során bárhol,bármikor strandba botlottunk,Tomajtól elvágták ezt a lehetőséget.Balatonrendesen ráakadtunk egy helyi kis strandra,Révfülöpön már csak a kempingben,hála a portásfiúnak,opció fejében (1000-1000 Ft,vagy személyi igazolvány) bemehettünk fürdeni,máshol már nem jártunk szerencsével .Hosszú kilométerek következtek valahol Örvényesnél találtunk újabb strandot,vagy inkább olyan helyet,ahol vízbe mehettünk.Már csak a Tihanyi félsziget jöhetett számításba,Füred előtt visszafordultunk Diós felé,500 métert követően szabad strandra akadtunk és 25 km-re a céltól nagyot pihentünk.
    A levegő egyre forróbb volt,a hőség elviselhetetlenebb.Füreden egy fagyi,Csopakon meddő kísérlet bejutni a vízbe,a paloznaki kemping dettó,csak Alsóörs adott lehetőséget megmártózni-a strand melletti fövenynél a kerítés tövében mászhattunk a Balatonba.
    Mielőtt bárki is azt gondolná,hogy térdfúrósak vagyunk,el kell mondanom,alkalmanként
    (6-700 Ft x2) x5,esetleg x 6,az 7-8 ezer Ft.Mindezt megszorozva 3-mal,hát nem kevés lóvé.Arról meg nem is beszélve,hogy 20-30 perceket voltunk a strandokon…
    Ekkor már nejem nagyon fáradt volt és nagyon várta a végét.Almádiban még egy utolsót eltévedtünk,hála a tökéletlen jelölésnek,de rövidesen visszatértünk a helyes útra és egyszer csak előttünk volt a “Balatonfűzfő” feliratú tábla.
    …már csak 5 kilométer,már csak 2,nézd,ott az utcánk…Ez volt jellemző az utolsó húsz percre,de végre megérkeztünk!
    Megcsináltuk.Nem volt kétségem felőle,bár ekkora hőségben nem volt veszélytelen vállalkozás.A szálláshelyen lepakoltunk,törölköző, kalap,lepedő,buksza és irány a strand-gyalog.50 méterre a szállástól.Ott más sógornőm családjával javában pancsoltak a Balatonban.Mi meg olyan gyorsan raktunk magunkba 1-1 korsó Sopronit,hogy a legedzettebb sörözők is tátva bámultak volna.
    Aznapra is 71 km volt a megtett táv.Összesen 225 km-t tettünk meg,az első 218-hoz képest.Biztosan más nyomvonalat követtünk így,az ellenkező irányban haladva,de a három nap alatt rátettünk különböző okok miatt 5-6 km-t a táv hosszára.
    A bringaút minősége hagy némi kívánnivalót ,sok helyen veszélyesnek is mondható ugyanakkor vannak kimondottan jó minőségű utak is-bár ezekből kevesebb,sajnos.Ami picit bántó,az a tény,hogy több helyen alig,vagy egyáltalán nincs kijelölve az út folytatása.A rossz minőségű utakra mi is ráfizettünk.Annak ellenére,hogy szinte új bicajokkal rendelkezünk,sok hiba történt velünk.A már említett sárhányós esetet követte egy kattogó hang az első kerekemből (mivel nem volt szabad járat,kilengés a tengelyen,folytathattam az utat),fellazultak a lámpáink,az én hátsó táskám rendszeresen elmozdult,küllőnek ért,de a legérdekesebb dolog nejemmel történt.Az egyik megállásunk során le akart támasztani a bringát,de a kitámasztó lábból elveszett a teleszkópos rúd,így lehetetlen volt a gépet kitámasztani,csak nekiállítani valaminek.Pedig indulás előtt mindent meghúztam,átellenőriztem mindkét bringán.
    Ennek ellenére nagyon jó érzés van bennünk.Megint körbetekertük a Balatont és remélem,lesz rá alkalom,hogy megint belevágjunk-akár jövőre.
    A tanulság az,hogy -bár előre megbeszéltük hogy 3 nap alatt-legközelebb többet szeretnénk üdülni is,ezért napi 50-55 kilométereket teszünk meg 4,de akár 5 nap alatt is.Sem a török,sem a tatár nem üldöz minket.
    Sok emberrel kerültünk kapcsolatba,voltak köztük kedvesek,kevésbé kedvesek és mogorvák is.Ilyenek vagyunk.Nem szabad megfeledkezni arról,hogy miért olyan hangulata van valakinek,amilyen.Nem egyszerű 35 fokos melegben reggel 6-től este 6-ig az ABC-ben kiszolgálni vagy a strandon a büfében pörögni 45 48 fokos hőségben és kedvesen vigyorogni a vendégre.
    Az sem egyszerű feladat ,hogy megértsem a vendéget,mert a pénzéért olyan szállást szeretne,amely megfelel elvárásainak.Főleg,ha én vagyok az egyetlen vendég egy bazi nagy házban…
    Elismerésem a büféseknek,akik egész nap pörögnek a hőségben a forró büfében és sokan mosolyogni is tudnak a vendégre,aki néha türelmetlenkedik,elégedetlen…

    Ezek is hozzá tartoztak az utunkhoz,le kellett,hogy írjam.Mint ahogy megemlítem a veszprémi állatkertben tett látogatásunkat hazafelé.Kár lett volna kihagyni.

  6. Köszönjük ezt a nagyon élvezetes és tartalmas beszámolót! Bármennyit fürödtetek is tekerés közben, ebben a hőségben emberfeletti teljesítmény volt megkerülni a Balatont, gratulálok!

  7. Köszönjük szépen!

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező