jún 112014
 

Akit egyszer megérintett, az vágyik vissza. Vasúton, busszal, személyautóval, motorral, kerékpárral, vagy gyalogszerrel, keresztaljban taposva az út porát… visszavágyik. Aki nem tudja megfogalmazni okát, az lelkében érzi. Mi is visszavágytunk, ezért indultunk Székelyföldre. Utunk lényege, legfontosabb célunk a csíksomlyói találkozás volt, egyben megpróbálok megosztani veletek valamennyit többi élményünkből is. (A fényképek fekete keretére kattintva, az oldal elhagyása nélkül elindul a vetítés.)

1. Június 3. Úton Kolozsvárra

Nem kapkodtuk el az indulást, most először a 4-es főúton tartottunk Nagyvárad felé. (Máskor az M3-ast választottuk.) Jó volt elkerülni Budapestet, az úttal sem volt gondunk. Már erősen alkonyodott, amikor zuhogó esőben megérkeztünk Kolozsvárra. A navigátor nem ismerte szálláshelyünk utcájának nevét, de azért nagy nehezen odataláltunk.

2. Június 4. Kolozsváron

Reggeli után taxival indultunk a Fő térre. A forgalom lüktető, parkhely alig, a taxi pedig kifejezetten olcsó volt. Első utunk Fadrusz alkotta Mátyás szobrához vezetett, nem volt szerencsénk, Kolozsváron filmfesztivál volt, a szobor előtti tér tele rendezvénysátrakkal. Megcsodáltuk a Szent Mihály Székesegyházat – Erdély második legnagyobb méretű gótikus templomát – majd a Fő teret körbesétálva, letértünk Mátyás szülőházához. Innen gyalogszerrel mentünk a Farkas utcai Református templomhoz, hatalmas építkezés, felújítás folyik, nem tudtunk bemenni.

Elindultunk Kolozsvár nekropoliszába, a Házsongárdi temetőbe. Valahol azt olvastam, hogy elhanyagolt, az enyészeté, pusztulásra ítélt – szerintem ez nem igaz. Rengeteg helyen dolgoztak munkások, amíg ott voltunk négy gyászmenet, négy temetés volt. A temető hangulata leírhatatlan… felkúszik a dombra, árnyas fák őrzik a holtak álmát, mindenféle korból látni sírokat, románok, magyarok, németek békében alusszák álmukat. Különös, hogy mennyire sűrűn vannak a sírok, de sok a családi sírbolt, egy-egy família számára vasráccsal körbevett terület. Elképzeltük, milyen lehet Mindenszentekkor a lombot hullató fák alatt, amikor gomolyog a köd… Sok nagy magyart fed Házsongárd földje, volt kit könnyen, volt kit nehezen találtunk meg, volt, akit nem sikerült. Némán, magunkba fordulva léptük át a temető küszöbét: “Memento mori…”

Elindultunk az Agapé vendéglő felé, ahol kényelmesen, Balla Géza ménesi szőlőbirtokának borát kortyolgatva ebédeltünk, közben az eső is csöpögött egy kicsit, de nem komolyan, csak úgy ijesztésül. Taxival keltünk át a Szamos túlpartjára, a Fellegvárhoz, hogy madártávlatból is megcsodáljuk a várost. Lassan visszasétáltunk a Szent Mihály Székesegyházhoz, hiszen este 6-kor szentmise volt. Június 4-én, Kolozsváron, a Székesegyházban találkozni az Úrral – egyszerre volt szívszorító és felemelő…

Fáradtan, taxival tértünk vissza szálláshelyünkre. Milyen érzésekkel? Különösekkel. Kolozsvár a történelmi Magyarország egyik legnagyobb városa volt. Minden utcakő a magyar múltról mesél, mégis ma már kevesebb mint egyötöde az összlakosságnak a magyarok száma; magyar szót elvétve hallani, magyar felirat szinte sehol. Fájó ezt írnom. Ugyanakkor gyönyörű fekvésű, nagyon szép építészeti emlékeket őrző város. Reméljük, az a 60 000 magyar, aki ott él, menti, ami még menthető. Vannak magyar könyvesboltok, színház, kulturális és tudományos élet. Megmaradásunk zálogai.

3. Június 5. Úton Kolozsvárról Székelyvarságra

Torda

Lassú kényelmes utat terveztünk. Reggel kilenckor már Tordán, a sóbányánál voltunk, amely nem mindennapi látványosság! Magyar csoporthoz csatlakoztunk, fél órás idegenvezetést hallhattunk. Már a XIII. századból vannak emlékek, hogy sóbányászat volt ezen a helyen, jelenleg nincs kitermelés, múzeum, gyógyhely és idegenforgalmi látványosság, részleteket itt olvashattok róla. Nagyon érdekes volt, a visszhangnál kezdtünk, – tizenötszörösen veri vissza a hanghullámokat – felel a bánya… amikor vezetőnk bekiabálta, hogy “ALKOHOL!!!”, a bánya tizenötször kérdezte: “HOL, HOL…???” Majd 13 emelet mélységbe sétáltunk le, a 90 m mély akna aljában játszótér, föld alatti élet… és egy óriáskerék, amelyre egyedül szálltam, családom inkább megvárt… Még lejjebb, legalul sós vizű tó, körülötte meredek sófalak, lehetett volna akár csónakázni is. Érdekesen alakították ki a fényeket, egy tudományos-fantasztikus filmet is lehetne forgatni odalenn. Lifttel pillanatok alatt a felszínen voltunk.

Torockó

Alig 40 km-t autóztunk a pár éve már meglátogatott gyönyörű településig, ahol jóízűen megebédeltünk. Egy nappal korábban érkeztünk, mint az ott koncertező Ismerős Arcok… A Székelykő döbbenten nézhette a falu közepén épített ortodox katedrálist, Torockón alig él román… A házak gyönyörűen rendben vannak, szépek, ilyen hely aligha van a világon máshol. Csak azt templomot tudnám feledni…

Marosvásárhely

100 km-t autóztunk, megálltunk rövid pihenőre. Sétáltunk a Rózsák terén, kávéztunk, majd hirtelen besötétedett, mikor beültünk az autóba, leszakadt az ég, elkezdett zuhogni az eső. Még bő két órás út állt előttünk.

Székelyvarság

Este nyolckor megérkeztünk… barátaink finom vacsorával vártak ránk, örültünk a viszontlátásnak. Fűteni kellett, a Hargita lábánál, a völgyek között megpihent még egy gondolatra a tavasz. Másnap testben és lélekben készültünk a szombati napra. (Azért Oroszhegy és az ott bőségesen termő szilvából készült jóféle párlatok beszerzése nem maradt el 🙂 ).

4. Június 7. Pünkösdi szentmise Csíksomlyón, a Nyeregben

Összefüggő kocsisor vánszorgott Székelyudvarhely és Csíkszereda között. Többet álltunk, mint haladtunk, közben barátainktól szöveges üzenet érkezett telefonunkra: meghibásodott az autójuk, várják az autómentőt… rossz érzés volt, hogy a célegyenesben szólt közbe a technika ördöge.

Csíkszeredában viszonylag könnyen kaptunk parkhelyet, de 4 km-es gyalogos hegymenettel, a szentmise kezdete előtt fél órával értünk fel a Nyeregbe. Ekkora embertömeget még soha nem láttam. Egyházi és nemzeti zászlók alatt, hosszan kígyóztak a sorok,  csak jöttek, végeláthatatlan sorban zarándokoltak magyarok, székelyek. Mi az oltártól 200 m-re tudtunk letelepedni, vártuk a találkozást Máriával, Krisztussal, a Lélekkel és az Úrral. Képtelen vagyok elmondani ennek a misének a lelkiségét, az érzéseket, amelyek mint hívőt és magyart hatalmukba kerítettek. Segítségül fogom hívni Csaba testvér sorait, itt és itt olvashatjátok azokat; érdemes elmélyedni a szentbeszéd gondolatiságában, lelkiségében is.

Himnuszainkkal zártuk a misét.

Iszonyatosan nehéz volt a tömegben visszatérni autónkhoz, majd több mint két órát állni Csíkszeredán a dugóban, de ezek egyáltalán semmit nem számítanak! Ott voltunk, mert ott kellett lennünk, ha az Úr is úgy akarja, nem utoljára. Hihetetlen, emberi ésszel megmagyarázhatatlan a vonzalom, de úgy tűnik nem csak minket, hanem magyarok százezreit keríti hatalmába. Ez nem lehet más, mint a Magyarok Nagyasszonyának és az Úrnak akarata. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

5. Június 7-8. Kalandos pihenés Varságban, fárasztó hazaút Pünkösdhétfőn

Vasárnap verőfényesen sütött a nap, beszereztünk vagy 3 kg, előttünk, a tóból merített pisztrángot, azután elkezdett úgy zuhogni az eső, ahogyan csak nagy hegyek között tud. A kertünkben folyó patak megduzzadt, zúgva áradt lefelé, talán egyenesen a víztározóba. Autónkkal közelebb mentem a házhoz, hogy kihordjuk a csomagokat… nem volt jó ötlet. A felázott talajon elásta magát a gumi, de a jó székelyek mindig segítenek, a szomszédból egy kb. 15 éves srác traktorra pattant és kirántott a sárból. Mikor felmentünk megköszönni, pálinka és akkor sülő palacsinta volt a jutalmunk, mert megköszöntük. Ilyenek ezek a népek ott, a mi székely testvéreink!

Hajnali indulás, már jócskán Kolozsvár után érkezik a telefon barátainktól: ott hagytuk a forgalmi engedélyt! Na ezután összeszorult a gyomrom, nagyon szabályosan vezettem, nem állított meg egy derék közeg sem. Úgy határoztunk, az M3 felé vesszük az irányt, ott kevesebb az esélye, hogy igazoltassanak, mikor fél öt felé beálltunk udvarunkba, görögtek a kövek szívünkről! Varságban 8 °C-ban indultunk, Budapesten 34-et mutatott az autó. Fárasztó és stresszes út volt. Gondoljátok, megérte? Ha lehetne, most azonnal újra útra kelnék. Csodálatos volt, köszönet ezért családomnak, velünk lévő barátainknak, minden erdélyi magyarnak, akikkel ÖSSZETARTOZUNK!

  2 hozzászólás - “Pünkösdi zarándoklatunk Csíksomlyóra 2014-ben”

  1. Szia Csizi, úgy látszi,nem sokkal kerültük el egymást, tudniillik az elmúlt hetet én is Erdélyben töltöttem. Igaz, a korlátozott tömegközlekedési lehetőségek miatt én alapvetően 3 helyen jártam (Resicabánya, Kolozsvár és Marosvásárhely), de így is sikerült feltöltődnom a mindennapi mókuskerék után/előtt.

    Az igazat megvallva Kolozsváron meglepődtem, sokkal kevesebb magyar szóra számítottam. Persze az is igaz hogy sok magyar diák tanul Kolozsvárott, így ők minden bizonnyal javítják az arányt (ami sajnos így sem túl biztató).

    A torockói ortodox templom kapcsán nekem is hasonló gondolatok jártak a fejemben. Marosvásárhely főterén már a harmincas években monumentális ortodox templomot emeltek, ami nagymértékben elüt a környező épületektől és méreteiben jócskán felülmúlja a szomszédos katolikus templomot. Nem lehet nem észrevenni, hogy a román nemzettudat jelentős mértékben összefonódik az ortodox hittel (a nacionalizmus pedig magával az egyházzal) – elég arra gondolni, hogy szinte minden egyes templomon ott leng a román trikolór. Utóbbiak nagy száma meglepett – nem csak a templomokon, szobrokon és egyéb közintézményeken, de nagyon sok magánházon is ott látni őket. Erre irányuló kérdésemre egy vásárhelyi magyar azt a választ adta, hogy a székely zászlós ügy óta a románok is egyre buzgóbban teszik ki a saját zászlajukat. Vagyis folytatódik a jó öreg “izmozás”… Ilyenkor gondolok arra, hogy lehetne ez másképpen is: http://itthon.transindex.ro/?cikk=19563
    http://erdelyimagyar.wordpress.com/2013/12/02/lucian-mindruta-nem-letezik-masodrangu-allampolgar/

  2. Így igaz.

    Mi, akik Csonka-Magyországról érkezvén eltöltünk minden évben több-kevesebb napot Erdélyországban, alighanem csak a felszínt látjuk. Jó érzés volt Udvarhely és Szereda között autózva látni a házakon a székely és magyar nemzeti zászlókat, de az igazán fontos dolgok mégis ott fenn, a Nyeregben történtek. Ahol összeér ez Ég és a Föld, ahol magyarok százezrei fordulnak az Égi Édesanya felé, ott enyhül a fájdalom, onnan táplálkozik a remény. Él az erdélyi székelység, él az erdélyi magyarság, van tudományos-, kulturális- és hitélet. Van és kell legyen remény is! Nemcsak Erdélyben, hanem valamennyi elszakított országrészben. “Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad.”

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező