dec 082013
 

A MOM-ban tartott szimfonikus koncert óta rövid időn belül, harmadszor lehettem Ismerős Arcok hangversenyen. A Mikuláskor tartott előadás több szempontból is különlegesnek ígérkezett. Az együttes Kerítést bontok című zenealbuma aranylemez lett, ennek ünnepélyes átadására került sor; megjelent a szimfonikus koncert lemeze, amelyet a zenészek dedikáltak; a magyar rockzene olyan legendái mint Papp Gyula, Szűcs Antal Gábor, és Németh Gábor együtt muzsikáltak az Ismerős Arcokkal.

Felfokozott várakozással készültünk az estére, nem csalódtunk. A Barba Negra Music Club tökéletesen alkalmas koncerthelyszín, hatalmas színpaddal és küzdőtérrel, kiváló hang- és fénytechnikával. Számomra úgy tűnt, hogy rengetegen voltunk, mindvégig remek volt a hangulat, a közönség éppúgy része volt a koncertnek, mint a zenészek.

Az előadás első harmadában az utóbbi időben megszokott repertoárt hallhattuk, majd sor került az aranylemez ünnepélyes átadására. Ezután színpadra léptek a vendégművészek, egy Skorpió és egy Dinamit dal után közreműködésükkel eljutottunk a koncert csúcspontjára. A kilenc muzsikus az Árnyéknak lenni című dalt adta elő, úgy, hogy Németh Gábor és Kovacsik Tamás közös dobszólója életre szóló, felejthetetlen élmény volt valamennyiünk számára.

A koncert befejező részében is a megszokott Arcok dalok szóltak, visszatapsolás után az Eső mossa, majd a Nélküled következett. Éreztük , hogy ezzel még nincs vége… valóban újra színpadra léptek a zenészek és vendégeik, az egykori Dinamit Tinédzser dalával fejeződött be az előadás.

Nehéz szavakat találni, hiszen a négy koncert eggyé forrt bennem. A MOM-ban tartott emelkedettségével, a CLUB202 és a FEZEN lendületével, a Barba Negrában hallott pedig ünnepélyességével teljesítette ki a zenekarról bennünk élő képet. Nagyszerű koncertsorozat volt, és ha minden terveim szerint alakul, akkor lesz még egy idén, amelyről újra olvashattok A mi Pilvaxunkban.

 

Bár nem tartozik szorosan a koncerthez, de felfokozott várakozásom azt eredményezte, hogy már 19 órakor a helyszínen voltunk, mert azt hittem, 8-kor kezdődik… metsző, hideg orkán fújt, ezért beültünk a Fehérvári úton egy pizzériába, ilyen jó pizzát utoljára a napfényes Itáliában ettünk :-). Öröm volt néhány ismerőssel találkozni, Szötskével, Macitappancsékkal, Smidiékkel. Sajnos a dedikálást nem tudtuk megvárni, így is jóval éjfél után érkeztünk haza Székesfehérvárra.

A zenekar jövőre lesz 15. éves. Azt hiszem – ebből a szempontból – nagyszerű, élménydús év áll előttünk .-)!!!

  5 hozzászólás - “Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában”

  1. Nos az ifjaknak egy Tinédzser dal a régi időkből…

  2. Bocsánatot kérek a negatív megjegyzésért, de erről a klipről nekem az jut eszembe, hogy a Dinamit a Hanglemezgyártó Vállalat (Erdős Péter) által összehozott mű-hard rock zenekar volt. A szalonképtelen(nek kikiáltott) P. Mobil és Beatrice (sőt kezdetben a Hobo is az volt) helyett megpróbálták valahogy megszelídíteni, kontrollálni a 70-es évek legvégének, 80-as évek legelejének szocialista-jóléti lázadó generációját. A P. Mobil és a Rice nekem akkoriban túl vad volt (én egy “jó gyerek” voltam), de amikor a Dinamit kijött, bizony a “csöves” ismerőseimmel (mert azért voltak olyanok is) együtt fanyalogtam, mert nagyon átlátszó dolog volt.

  3. Lássuk be, hogy azért a “mű-hardrocksághoz” komolyan hozzájárul a klip is a maga “megcsináltságával”, egyszerűségével, sablonos képeivel, rockeresnek ható “ferdén emelem a mikrofonállványt”-erőltetettségével, erősen modoros gitáros-mozdulataival. Ha csak hallgatja az ember, meg merem kockáztatni, jobb, mint így képekbe foglalva. Tiszta nosztalgia amúgy, én szívesen meghallgatom.

  4. Kedves Kriszta és Rudi! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy itt és most ez a történet arról szól, hogy mennyire kiválóan muzsikált együtt a három zenész az Ismerős Arcokkal, akár az ő régi dalukat, akár a zenekar dalát játszva. Láttam én (2-3 éve) a Petőfi Csarnokban, Tátrai Tibuszt is az Arcokkal, fenomenális volt. Alig néhány hete pedig, vonósnégyes, gyermekkórus egészítette ki a zenekart és áthangszerelve, más felfogásban is varázslatosan szóltak ugyanazok a dalok. Ez azért jelez valamit!

    Ami pedig a koncert záródalának eredetijét illeti, illusztrációnak szántam, hogy ez volt az. Valóban sikerült a legszarabb filmet kiválasztanom, de azért nem bánom, mert tényleg egy gennyes kor ízlésvilágának tükre.

    Amit a Dinamitról írsz Rudi, azzal tökéletesen egyetértek! A hatvanas évek politikai hatalma, különösen az Aczél György nevével fémjelzett “kultúrpolitika” (maga a szó is olyan anatagonisztikus ellentmondás, mint a termelési eszközöket birtokló, kizsákmányoló tőkés-burzsoázia és a proletariátus széles néptömegei között fennálló :-D) – szerette volna az ifjúság zenei ízlését a Korda, Koós, Vámosi-Záray, Expressz együttes nevével fémjelzett határokon belül tartani, csak… a Radio Luxemburg, a SZER és más médiák számára nem volt áttörhetetlen a vasfüggöny, míg a felsorolt előadók kielégítették az akkori negyvenesek zenei ízlését, addig a fiatalabb generációk jóval többre: Beatles-re, Bee Gees-re – és még hosszan sorolhatnám – vágytak! Időnként egy-egy szerencsés utazó behozott hanglemezt, ezek azután sokszorozódtak kezdetben az orsós, majd a kazettás magnetofonokon… A tömegigény gerjesztette vákuum áttörte az aczéli cenzúrát, kénytelenek voltak teret engedni a hazai pop-rock műfaj megszületésének.

    Ordas hazugság, hogy az Illés, Omega, Metró volt a kezdet! Nem. A Syrius és a Kex, jól tudjuk, hogy a két zseniális együttesben mekkora művészi lehetőségek szunnyadtak. Nekem megvan mikrobarázdás lemezen az Ördög álarcosbálja (Syrius), ha lenne min hallgatnom, állítom, hogy a mai kor igényét is kielégítő, időtálló alkotás. Ez is Aczél-Erdős bűne, hogy alig maradt valami az egészből.

    Nem akarom az Illés, Omega, Metró szerepét ezzel kicsinyíteni, hiszen ők voltak azok az úttörők, akik először jelentettek meg hanglemezeket, akiknek koncertjeire ezrével tódultak a rajongók! Ők is hatalmas értéket állítottak elő, elfogadhatóak voltak a hatalom számára is. (Többé-kevésbé mindenkinek alkalmazkodnia kellett.) Már akkor voltak törekvések, hogy zenészek kivonásával, új zenekarok alapításával, és a mindent behálózó, sajnos a zenészek között is bőven előforduló spiclik, bomlasztók beépítésével a hatalom egy csipetnyit se engedje ki ellenőrzése alól a pop-rock műfajt. Gondoljatok csak Presser kivonására az Omegából, majd később az Illés – Fonográf átalakulásra, és ezernyi példát lehetne hozni. Túlértékeljük a politikát, ha az összes tagcserét, megszűnést, átalakulást a számlájára írnánk, hiszen éveken át egy színpadon állók között nyilván kialakultak és a mai napig kialakulnak olyan szakmai, művészi, vagy emberi összeférhetetlenségek, amelyek lehetetlenné tették és teszik a további közös munkát. Az egész szakmát az alkalmazkodás kényszere, a lemezhez jutás, a médiaszereplés vágya vette körül, az lett volna a csoda, hogyha nem erodálódott volna ezek között a viszonyok között! Az a vonulat, amelyikről ma nyugodtan kimondhatjuk, hogy hungarikum – Kormorán, Muzsikás és az Illés törekvései, hogy az ősi népi motívumokat integrálják, vagyis megalkották a folk-rockot -, a zenei élet perifériáján vergődtek, még akkor is, ha pl. a Kormoránnak jelentek meg lemezei, alkothatott filmzenéket, ám a médiában tökéletesen alulreprezentáltak voltak!

    Rátérve a Dinamitra. Magam, mint P.Mobil rajongó is kétségbeestem Vikidál kiválásán. Eltelt pár hónap, amikor újra ott voltam a Budai Ifjúsági Parkban, mai napig a fülemben csengenek Schuster Lóránt szavai: “…kaptunk egy pofont, padlót fogtunk, de sikerült felállnunk…!” A színpadon Vikidál helyét Tunyogi Péter töltötte be. A Lóri által megfogalmazott “sikerült felállnunk” jelzésértékű volt, mind a rajongók, mind a hatalom számára! Rést ütött a falon, már csak az volt a kérdés, mikor szakad át! Hiába variáltak a Beatrice körül, voltam én olyan – még Nagy Feró vezette – “Bikini” koncerten a Pécsi Ifjúsági Parkban, amelynek négyötöd részében Ricse dalok szóltak…

    Órákig lehetne ezekről a dolgokról írni, beszélgetni. Egy aonban tagadhatatlan: a fél évszázados magyar pop-rock műfaj olyan zseniket teremtett, akik a világon bárhol az elithez tartoztak volna. Időtálló, értékes alkotások születtek. A politika bűne, hogy erővel belenyúlt, nem engedte a tehetségeket megszólalni, cenzúrázott.

    Ennek ellenére, sikerült felállnunk…

  5. Bocsánat, elfelejtettem linkelni a képtárat. 🙂

    http://www.ismerosarcok.hu/kepek/2013-12-06_Budapest

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező