nov 242012
 

Már a küszöbön álltunk, hogy elinduljunk kedves barátunkkal Bettivel és Bendivel a koncertre, amikor megszólalt a telefon, a vonal végén Macitappancs brummogását hallottam :-). Kiderült: ők is jönnek! Kezdetnek nem volt rossz!

Mire megérkeztünk, FankaDeli és zenésztársai már elkezdték az előadást, amely bő egy órán át tartott. Jó volt hallani élőben is a regölést. Gyorsan eltelt az idő. Számomra Fanka zenealbumai élvezhetőbbnek tűnnek, mint az élőzene, hiszen a dalok mély odafordulást, figyelmet igényelnek. Bár a hangosítás jó volt, helyenként a szöveget sem értettem. Mindezek ellenére nagy élmény volt így is, hiszen a közönség és a zenészek között elindult az energiaáramlás, hatalmas ovációval búcsúzott a publikum FankaDelitől, aki felforrósította a hangulatot, az Ismerős Arcok színpadra lépése előtt.

A rövid átszerelés alatt végre megtaláltam Macitappancsot, Bogit és Marcit! Rengeteg ismerős arc volt, csepregiek, kobakosok, még több ismeretlen; özönlött a közönség a Wigwamba, mely méltó helyszíne volt a koncerteknek. Kellemes, hangulatos hely, a színpad előtt hatalmas tér, amely zsúfolásig megtelt, esélyem sem volt közelebb menni! Bárhol ad hangversenyt az Ismerős Arcok, csodálatos közönség gyűlik össze! Most sem volt ez másképp, a zenekar, a publikum és a hely varázsa, felejthetetlen estével ajándékozott meg valamennyiünket!

Nagyon jó volt a repertoár, a koncert első harmadában az utóbbi időben kevesebbet játszott, régebbi, ütősebb, lendületes dalok alapozták meg a hangulatot, majd következetek az újabbak. A koncert egyik csúcspontja FankaDeli színpadra lépése volt, hiszen ritkán adatik meg, hogy a Kerítést bontok album Ennyi című dalát koncerten is hallhassuk! Elrohant a bő két óra, az újrázás végén elénekeltük a Nélküled című dalt, már azt gondoltuk ezzel véget ért az este, ám megajándékozott bennünket a zenekar még a Fenyőkkel is.

Már elmúlt éjfél, mire elindultunk haza, köszönjük mindenkinek ezt a varázslatos estét!

Azoknak, akik nem lehettek ott, íme három rövid részlet és néhány fénykép a koncertről:

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..