okt 222012
 

…ebből az eseményből még nem lenne címlaptörténet, ám nem akárhogyan…!

Tegnap este hullafáradtan érkeztünk meg a szekszárdi íjászversenyről, röviddel érkezés után, édesanyám azzal fogadott, hogy “hoztak neked egy lemezt”! Nagyon elcsodálkoztam, elvégre vasárnap nem jár a postás, ám mint kiderült, egy csinos fiatal hölgy adta át személyesen! Törzsvendégeink biztosan kitalálták, erről van szó:

Amikor A mi Pilvaxunkban – nagy örömmel – hírt adtam Margit József születésnapi albumának megjelenéséről, a megadott címen megrendeltem elektronikus levélben. Kaptam is egy visszaigazolást, ám a postás csak nem hozta… Lélekben már lemondtam róla (persze nem végleg!), erre tessék, egy nem várt pillanatban, kezembe foghattam az albumot!!! Margit Józsi névreszólóan dedikálta, ezen felül még egy levél is volt mellékelve a “Reál Margit Project”-től, mely szerint a kiadó a megrendelőknek dedikált példányt szánt, ám MJ külföldi útja miatt ez csúszott, ezért “fájdalomdíjként” ajándékba kaptam!

Fantasztikus gesztus ez Margit Józseftől és a kiadótól! Bár a dalok a címük alapján ismerősek, mégis a népes közreműködő művészeknek köszönhetően, bizonyára új hangon szólalnak meg. Izgalmas kalandot, nagyszerű utazást ígér ez az album, de túl művészi értékén, azt az örömet, amelyet tegnap este éreztem, soha nem fogom elfelejteni! Nagyon szépen köszönöm és ha már eleget hallgattam, írok róla Nektek is!

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..